Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-22 / 222. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 22., PÉNTEK Az elmúlt öt év legjobb évjárata lehet az idei Zajlik a szüret, kiváló borok készülhetnek Már szedik a kékszőlőket is a Szekszárdi borvidéken Fotó: Makovics Kornél HÍREK Benne volt a kulcs, elvitték a kocsit DUNAFÓIDVÁR Ellopott egy személygépkocsit a benne hagyott indítókulcs segítsé­gével egy 16 éves fiú és egy 18 éves férfi szeptember 15- én hajnalban egy dunaföldvá­­ri ház udvaráról. A kihallgatá­suk során a bűncselekmény elkövetését beismerték. A rendőrök a járművet megta­lálták és megállapították azt is, hogy a fiatalok egy másik járművet is megpróbáltak el­kötni, közölte a rendőrség. 1.1. Ketten sérültek két balesetben TOLNA MEGYE Két, sérüléssel járó közlekedési balesetről tá­jékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtóiro­dája. Szekszárdon, a Tartsay utcában közlekedett egy sze­mélygépkocsi az 56-os főút felé szeptember 19-én 21 óra 50 perckor, amikor egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget a másik autó­nak. A két jármű összeütkö­zött, majd a vétlen személy­­gépkocsi az eset következ­tében átsodródott a menet­irány szerint bal oldali forgal­mi sávba, végül az árokban állt meg. A balesetben a vét­len jármű sofőrje sérült meg. A másik eset során Gyönk irá­nyából Varsád felé, a 6313- as számú úton haladt egy személygépkocsi szeptember 20-án 16 óra 5 perckor, ami­kor eddig ismeretlen okból le­tért az útról, majd egy fának ütközött. A balesetben a jár­mű vezetője sérült meg. 1.1. Breuer-Orbán nagyot küzdött TAMÁSI-UTVÁNIA Akaraterő, kihívás, csapat címmel tar­tott beszámolót Breuer-Or­bán Károly szerdán a Könnyű László Könyvtár olvasóter­mében. A TSZSE ultrasport­­csapat tagja az augusztu­si litvániai dupla ironman vi­lágkupán vett részt, ahol Or­bán Csaba „Kabóca” látás­sérült sportoló - a világon el­sőként - a tamási fiú segít­ségével teljesítette a 7,6 kilo­méter úszásból, 360 kilomé­ter kerékpározásból és 84,4 kilométer futásból álló erő­próbát Panevezysben. A csa­pat tagja volt még Lengyel Dorottya, Breuer-Orbán Kris­tóf, Bujtás Krisztián és Kim­mel Péter. B. L. A felénél tart a szüret a me­gye két borvidékén. A ko­rai fajták már tartályokban vannak. Szedik a gazdák az olaszrizlinget, sőt a kékfran­kost és merlot-t is rozénak. A borászok szerint az elmúlt öt év egyik legjobb évjárata lehet az idei annak ellenére, hogy az elmúlt héten jelen­tős mennyiségű csapadék hullott a megyében. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Javában tart a szüret a megyében, úgy tű­nik lesz elég szőlő, és a minő­séggel sincs baj. Nagy István, a bátaszéki hegyközség elnö­ke azt mondta, az elmúlt hé­ten nem csak a szőlő cukor­foka, de a savtartalma is ja­vult. Pontosabban ez utóbbi tompult, hiszen éppen a ma­gas savtartalmak okoztak ed­dig gondot. Úgy tűnik, a bor­piacon a fehérborok és a rozék a kapósabbak, éppen emiatt a fehér szőlőket keresik job­ban. Az országos helyzet ki­csit rosszabb mint a Tolna me­gyei, az idei szőlőtermés az eddigi becslések Szerint nem éri el az átlagost. Az ország 65 ezer hektárnyi szőlőültetvé­nyén 2,5 millió hektoliter bor­ra számítanak, ami 500 ezer­rel kevesebb az átlagosnál. Né­hány borkereskedő szerint ez nem is baj, hiszen visszaesett a borforgalom. Nem csak Tolna megyében, de az ország többi borvidékén is úgy tűnik, időben „össze­csúszott” a különböző szőlő­fajták érése. Alig volt arra pél­da, hogy szeptember közepén már a kékfrankost és a merlot szőlőt szedjék a termelők, mi­közben még sok helyen a zwe­­igelt is a tőkéken van.- Összeértek a fajták, a kék­frankos cukorfoka 20-as, 22- es, miközben a sava 7-es, ami éppen ideális. Ha tovább vár­nak a gazdák, akkor a savak tompulnak, ami a minőség ro­vására mehet, mondta Nagy István. Ahol nem jégvert az ül­tetvény, ott kifogástalan álla­potban van a szőlő, a sok eső el­lenére se rothadást, se szürke­penészt nem látni rajta. Hektá­ronként 100 mázsa körül szed­nek a kék fajtákból. Czik János szekszárdi ker­tészmérnök jelentős terüle­ten gazdálkodik szőlővel. Több mint tíz fajtát művel és csak kékfrankosból van 16 hektár­ja. Véleménye szerint keve-Nagy gondot okoz, hogy nem találnak elég szüretelő idény­munkást a gazdák. Bár egyre népszerűbb a szőlőkombájn al­kalmazása, azért még nagyon sok kisebb, sőt nagyobb borá­szatban is kézzel szedik le a szőlőt. Ennek az az oka, hogy a kombájnhoz olyan fogadógara­tot kell kiépíteni, ahová a gép­ből beöntik a szőlőt. Erre azon­ban még sok pincészet nem készült fel, hiszen ez több mil­lió forintba kerül. így marad­sebb termett, mint amennyi­re szükség lenne. Mivel bort nem készít, így a szőlőt értéke­síti, mint mondta, már tavasz­­szal lekötötték a termést a na­gyobb felvásárlók, de a főváros és Esztergom környékéről is jönnek hozzá úgynevezett hob­biborászok, akik fejenként 15- 20 mázsa szőlőt vásárolnak, amiből saját bort készítenek. Egyre divatosabb lett ugyanis az ilyen jellegű borászkodás. nának az alkalmi munkások, akik napszámért szüretelnek. Az általunk megkérdezett bo­rászok elmondták, egyrészt ki­öregedtek azok, akik szüretel­ni jártak hozzájuk, másrészt sokan elmentek külföldre. Bur­­genlandban például a többszö­rösét keresik meg annak az összegnek, amit itthon kapná­nak. Ugyanakkor a hazai borá­szok nem tudnak több munka­bért fizetni, hiszen a bor árát nem lehet tovább növelni. Czink János szerint ígéretes a szőlő beltartalmi értéke, mér­tek már merlot és kékfrankos cukorfokokat is, mindkettő 19- 20 között volt. Ha száraz, na­pos lesz a következő két-három hét, akkor kiváló borokat lehet majd készíteni. Aki szőlőt szeretne na­gyobb tételben értékesíteni, az nincs könnyű helyzetben az idén a megyében. Ugyan­is két nagyobb felvásárló is jelentősen csökkentette főleg a kékszőlő átvételének meny­­nyiségét. A bonyhádi székhe­lyű Danubiána Kft., illetve a fácánkerti borforgalmazó in­kább csak fehér fajtákat vesz nagyobb mennyiségben, illet­ve rozé alapanyaghoz vásárol szőlőt kisebb mennyiségben. Ez az oka annak, hogy a más­kor nagyon kedvelt kékfran­kosért és merlot-ért most ala­csonyabb árat kínálnak, mint mondjuk az olaszrizling kiló­jáért. A felvásárlási árak vál­tozóak, 80 és 140 forint között mozognak (nettó áron), egyéni megállapodás szerint. Háromezer ellenőrzés, tizenkét ittas vezetés SZEKSZÁRD Olvasóink ész­revétele szerint sok rendőr volt jelen a szüreti fesztivá­lon, s gyakran szondáztatták is az autósokat. Volt, aki ezt - főként az utóbbit - felesle­ges zaklatásnak vélte. Meg­kérdeztük minderről a rend­őrséget. Huszti Gábor szóvi­vő elmondta, mivel a rendez­vény évről évre nagyobb tö­meget vonz, a rendőrség szá­mára is kiemelt feladat a bűn- és balesetmentesség biztosí­tása. A Szekszárdi Rendőrka­pitányság munkatársai való­ban nagyobb létszámban vol­tak jelen, így a fesztiválozók gyakran találkozhattak velük a rendezvény területén és an­nak közvetlen környezetében. Feladatuk főként a vagyon el­leni bűncselekmények, példá­ul zseblopások, alkalmi lopá­sok, valamint a garázda jelle­gű bűncselekmények megelő­zése volt. Meg is lett az ered­ménye, mert a négynapos ren­dezvényen, a sokezres létszám ellenére mindössze egy garáz-Mindössze egy ga­rázdaságról tettek bejelentést daságról tettek bejelentést. Az ügyben a rendőrkapitányság büntetőeljárást rendelt el. A szüreti napok idején for­galomkorlátozások voltak ér­vényben. Több helyszínen is rendőrök irányították a forgal­mat. A balesetek elkerülése, il­letve az ittas járművezetők ki­szűrése céljából a négy nap alatt közel 3000 autóst ellen­őriztek az egyenruhások, és 12 esetben intézkedtek, mert fel­merült annak gyanúja, hogy a sofőr alkoholt fogyasztott. Ezek miatt hat büntető és ugyanany1 nyi közigazgatási eljárást ren­deltek el. A rendezvény idején, azzal összefüggésben közleke­dési baleset nem történt. A rendőrök más ügyekben négy szabálysértési eljárást rendeltek el, négy embert elő­állítottak, hármat pedig elfog­tak. Három alkalommal volt szükség biztonsági intézke­désre. A rendőrség sikeresen biztosította a fesztivállátoga­tók szórakozásának zavarta­lanságát - foglalta össze Husz­ti Gábor. 1.1. Kevés a szüretelő, a jó munkaerő Szekszárdon háromezer fiatalt érhetnek el a programmal A gyermek biztonsága az első Kétmilliárd--het­­venmillió forintból indul mo­­dellkísérleti program gyer­mekjóléti szolgálatok szociá­lis segítő tevékenységének fej­lesztésére. Ezt Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján. A program keretében 48 gyer­mekjóléti központ 20-40 mil­lió forintos támogatásból 12 hónapon keresztül készíti fel a programhoz csatlakozó intéz­ményeket - Tolna megyében tíz ilyen van - az új feladatra. Az államtitkár hangsúlyoz­ta: a cél, hogy a szolgálatok időben feltárják és kiszűrjék a gyermekek biztonságát ve­szélyeztető körülményeket, a bántalmazást, elhanyagolást, és megelőzhető legyen a gyer­mek családból való kiemelése. Ács Rezső, Szekszárd pol­gármestere azt mondta: a me­gyeszékhelyen közel ezer gyermeket ért el a gyermek­­jóléti szolgálat, a programnak köszönhetően pedig a jövőben mintegy háromezer gyerekkel foglalkozhatnak majd. Czibe­re Károly megjegyezte: az új feladatokra a kormány jövő év szeptemberétől 5,6 milliárd fo­rintot biztosít évente. R. G. Ács Rezső (balra) és Czibere Károly a tájékoztatón Fotó: M. K. Felújítások várhatók a Földvár utcában DOMBÓVÁRA MÁV Zrt. biztosí­totta eddig Dombóváron a vas­út közelében lévő Földvár ut­cai lakások, a Szuhay Sport­­centrum és az üzemi kony­ha vízellátását és a szenny­víz-elvezetését. Ám időköz­ben jelezték az önkormány­zat felé, hogy a közeljövőben ezeket az ingatlanokat le kel­lene választani a hálózatról - mondta el Szabó Loránd, a vá­ros polgármestere, aki a na­pokban kötött megállapodást az Investment Mérnöki és Fő­­vállalkozó Kft.-vel. A kapos­vári székhelyű cég nyerte el ugyanis a létesítendő új háló­zat kivitelezését. A mintegy 172 millió forin­tos beruházás révén teljesen megújul a Földvár utca. Ki­épül az 1,2 kilométer hosszú ivóvíz gerinchálózat, valamint egy 433,7 folyóméter hosszú szennyvíz gyűjtőhálózat és egy szennyvízátemelő. A köz­művesítést követően az érin­tett területeken helyreállítják az aszfaltburkolatot. A mun­kálatok várhatóan egy év múl­va fejeződnek be, addig az egy­kori aszfaltos kézilabdapályán sem lehet parkolni. Miután el­készül a beruházás, a DRV lesz az új szolgáltató ezeken a terü­leteken is - tette hozzá a pol­gármester. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents