Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-21 / 221. szám
14 SPORT 2017. SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Sikeresen rajtolt a bajnokságban és új „otthonában” a Bonyhádi KSE KOSÁRLABDA Komoly erőpróba várt a Bonyhádi KSE-re a bajnoki rajton, amely a szezonnak komoly ambíciókkal nekivágó Nyíregyháza Blue Sharksot fogadta Zombán. Az első félidőt hullámzó játék jellemezte, kisebb előnybe előbb a Bonyhád, majd a tavaly az ötödik helyen záró nyírségiek kerültek. Ebből végül a völgységiek jöttek ki jobban, Baki Sándorék húsz perc játék után öt ponttal léptek el ellenfelüktől. A nagyszünet után a BKSE védekezésben és támadásban is szintet lépett, állva hagyva ezzel a vendégeket. A harmadik negyed végén kissé kiengedett Morgen Frigyes csapata, de a záró felvonásban még egyszer megrázta magát a Bonyhád, amivel a 20 pontos különbséget is sikerült átlépniük. Ebben nagy szerepet játszott az Albától érkezett Somogyfoki Péter, aki egymás után három triplát is beszórt (16 pont, ó lepattanó, 4 gólpassz), de Gébért Attila (8 pont, 8 lepattanó, 6 assziszt), Baki Sándor (8 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz) és Tömösváry Máté (22 pont, 8 lepattanó) is ott folytatta a kosárlabdát, ahol tavaly abbahagyta. „Fontos volt a jó rajt, hogy az új otthonunkban, Zombán sikerrel vegyük az első akadályt egy jó kaliberű ellenféllel szemben - kezdte értékelését Morgen Frigyes. - A győzelem a védekezéssel dőlt el, kikapcsoltuk az ellenfél kulcsjátékosait, a rossz dobószázalékukat meglovagoltuk, a gyors támadásainkkal pedig nem tudtak mit kezdeni. Egyensúlyban volt a kinti és benti játékunk, az új játékosok is lelkesen, energikusan játszottak” - fogalmazott a bonyhádiak vezetőedzője. NB I./B, PIROS CSOPORT, 1. FORDULÓ. Bonyhádi KSENyíregyháza Blue Sharks 71- 52 (14-16, 14-7, 16-10, 27- 19). Zomba. Bonyhádi KSE: Somogyfoki P. 16/12, Baki S. 8, Gébért 8/6, Tömösváry 22, Somogyfoki Sz. 3. Csere: Kovács B., Gombos 6, Faragó 8/3, Pechár, Fetzer. A BKSE pénteken a Békést fogadja (19.30 óra). Tömösváry játéka kérdéses, Jilling László és Sümegi András biztosan nem játszik. A klub ezúttal is indít ingyenes szurkolói buszt, ami a mérkőzés kezdete előtt egy órával indul a BONI Széchenyi István Általános Iskola parkolójából. B. S. Somogyfoki Péter (j) jól debütált a Bonyhád színeiben Fotó: M. K. Tóth Lili Anna (balról), Tóth Virág, Fazekas Gáspár edző, Beke Zsanett és Tamás Zsófia az ezüstéremmel Beküldött fotók Különböző korosztályok képviselői egy csapatban Ezüstérmet szerzett a dombóvári négyes A rövid őszi szezon első bajnokságát Budapesten rendezte a Magyar Atlétikai Szövetség. A váltófutó ob-n a megye három egyesülete is eredményes volt. Balázs László laszIo.balazs@mediaworks.hu ATLÉTIKA A dombóvári szakosztály kiválóan élt a versenykiírás engedélyezte „felversenyzés” lehetőségével. A felnőtt nők 4x800 méteres váltójában Fazekas Gáspár edző az elmúlt évek sikeres korosztályainak képviselőit állította csapatba, így futhatott egy váltóban a Tóth testvérekkel és Beke Zsanettel a fiatal tehetség Tamás Zsófia. A váltó végül ezüstérmet szerzett 9:11.90-es időeredménnyel - tájékoztatta lapunkat Scherer Tamás, a MASZ regionális koordinátora. Az AC Bonyhádnál - ha csapatról van szó - nagyon megbízható a Ferenczi Imre által trenírozott 2000/2001-es korosztály. Ezúttal az ifjúságiak 4x100 méteres váltófutásában állhatták a dobogó harmadik fokára Szabó Máté, Martini Gergő, Balogh Péter, Fazekas Mátyás összeállításban. A Szekszárdi Sportközpont a legfiatalabb korosztályban szerzett két érmet. Az újonc 4x100 méteres fiú váltó második helyezést ért el, majd nem sokkal később 4x600 méteren is érmes pozícióban hozták a botot, harmadikok lettek. Mindkét számban a csapat tag-A DOVASE hat fiúval és két lánynyal képviseltette magát a Székesfehérváron lebonyolított serdülő csapatbajnokságon. A rendkívül erős mezőnyben Bíró Dávid, Havanecz Zsolt, Kardos Bálint, Esküdt Mihály, Tamás Zsófia. Lehel Kitti és Farkas Bence indult a különböző futószámokban (100, 300, 600,1000 m), s ért el egyéni csúcsokat. Kiemelkedett Farkas Bence, aki 100 méteren negyedik, 300 méteren pedig második helyen végzett. A verseny alapján eldőlt, hogy a szeptember 30-án Varazsja volt Szabó Máté, Andi Péter, Péceli Tamás és Béla Szilárd. EREDMÉNYEK. Nők, felnőtt, 4x800 m: 2. DOVASE (Beke, Tamás, Tóth V., Tóth L.) 9:11.90. Ifjúsági, 4x800 m: 6. AC Bonyhád (Hangya, Svegál, Klemm, Kocsis) 10:51.96. FÉRFIAK. Junior, 4x100 m: 5. DOVASE (Liktor, Gáti, Farkas, Papp) 45.28. Ifjúsági, 4x100 m: 3. AC Bonyhád (Sza-Farkas Bence és Tarr Imre bó, Martini, Balogh, Fazekas) 44.93, ...5. Szekszárdi Sportközpont (Soós, Porkoláb, Németh, Dékány) 45.83. Serdülő, 4x300 m: 4. DOVASE (Kardos, Bíró, Havanecz, Farkas) 2:37.20. Újonc, 4x100 m: 2. Szekszárdi Sportközpont (Szabó, Andi, Péceli, Béla) 50.38. 4x600 m: 3. Szekszárdi Sportközpont (Péceli, Béla, Szabó, Andi) 7:15.81. dón (Horvátország) rendezendő öt nemzet serdülő válogatottjainak viadalán Farkas Bence a 4x300 méteres váltó tagjaként először húzhatja magára a címeres mezt. Tarr Imre edző sprinter csoportjának tagja tavasz óta készül komolyabban, s jár rendszeresen edzésekre. Berobbanása a magyar korosztályos élvonalba komoly siker. Edzője véleménye szerint, amennyiben a hozzáállása tovább javul, még sokra viheti. Bence a József Attila Általános Iskola tanulója, testnevelője Wadlné Pretz Ildikó. Címeres mezt ölthet magára a dombóvári fiatal HIRDETÉS mm iwhu mun' m ttttű utovutt KW« {miúHW I wu