Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-19 / 219. szám
12. MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 19., KEDD Nagyon bekezdett Orsós, így Módos és Czencz is lehajrázta BONYHÁD-BÁTASZÉK Évről évre egyre nagyobb létszámmal rendezik meg a Bonyhád-Bátaszék félmaratoni futóversenyt. Az embert próbáló pályán múlt szombaton kétszázötvenen álltak rajthoz, a legtöbben a Bonyhád-Szekszárd-Baja háromszögből érkeztek. A 23,8 kilométeres Bonyhád, Bonyhád- Börzsöny, Alsóbörzsöny, Mőcsény, Palatinca, Kismórágy, Bátaszék útvonalat egyéniben, vagy két- és háromtagú váltóban is teljesíthették a vállalkozó szellemű futók. A bonyhádi Istenes Tímea volt a viadal ötletgazdája, tőle vette át a szervezést a Bor-Rajtol a mezőny a bonyhádi Petőfi-gimnázium elől Fotók: Makovics K. A szervezők: Potápi Árpád János, Csillag Balázs és Márkus István A vádlott a vizsgálatok szerint többféle serkentő-, nyugtató- és kábítószert fogyasztott, és így ült a jármű volánjához Fotóillusztráció: MW Néhány napon belül kétszer is vezetett drogok hatása alatt Kétrendbeli, bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy 22 éves férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@tolnainepuJsag.hu SZEKSZARD A szekszárdi vádlott, aki 2012 óta több járműkategóriára is rendelkezik vezetői engedéllyel, március 13- án délelőtt Szekszárdon az élettársa személygépkocsijával közlekedett, majd az autót járó motorral és a motorháztetőt félig felnyitva az egyik benzinkútnál hagyta, és gyalog a közeli bevásárlóközpont felé távozott. A benzinkútról érkezett bejelentés nyomán a helyszínre érkező rendőrök a gyertyapipák eltávolításával a motort leállították, majd a bevásárlóközpont parkolójában megtalálták a zavartan viselkedő vádlottat. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda negatív eredményt mutatott, ezért vér- és vizeletvételre vitték. Mint kiderült, a férfi vérében amfetamin hatóanyagú serkentő, továbbá nyugtatószer, valamint szintetikus kannabinoid-származékok voltak kimutathatóak. Ezzel a vádlott megszegte a KRESZ-t, mert kábítószertől befolyásolt állapotban vett részt a közúti közlekedésben. A befolyásoltság mértéke legalább közepes fokú lehetett. A kábítószerek, illetve nyugtatószer hatásait - így többek között központi idegrendszeri lassultságot, a reakcióidő növekedését - figyelembe véve, ez a befolyásolt állapot korlátozta a vádlottnak a gépjármű biztonságos vezetésére való alkalmasságát. Két nap múlva, azaz március 15-én dél körül a vádlott Szekszárdon, a Honvéd utcában vezetett egy tehergépkocsit, de nehezen tartotta az út vonalvezetését, és a sebessége is egyenetlen volt. Ezért az állampolgári bejelentés alapján kiérkező rendőrök igazoltatták. Az alkoholteszt ekkor is negatívnak bizonyult. A vádlottat azonnal vérvételre vitték, a vérmintából pedig szintetikus kannabinoid-származék és nyugtatószer hatóanyagai voltak kimutathatók, azaz a vádlott ismét a KRESZ szabályait megszegve, kábítószertől befolyásolt állapotban vett részt a közúti közlekedésben. A vádirat szerint a vérében azonosított különböző kábítószer-hatóanyagok hatástani jellegzetességeire figyelemmel, a kábítószeres befolyásoltság mértéke legalább közepes fokú lehetett. A vádlott véréből két nap eltéréssel vett minták alapján végzett toxikológiai vizsgálatok eredményeiből azt lehetett megállapítani, hogy a vádlott a két cselekmény közötti időben is fogyaszthatott kábítószert, illetve nyugtatószert. A vádlottat korábban már garázdaság bűntette, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is elítélte a bíróság. Vezetői engedélyét a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi járási Hivatala a büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonta. Vele szemben az ügyészség pénzbüntetés kiszabását és a közúti járművezetéstől határozott időre eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. Korábban is büntették már bódult állapotban elkövetett vezetés miatt Agarakkal vadásztak a vadorzók DALMAND A helyi vadásztársaság munkatársai bejelentették a rendőrségen, hogy szeptember 16-án délután tetten értek két férfit, akik három agárral vadásztak az alsóleperdl erőben. Az orvvadászok elejtettek és elloptak egy 100 ezer forint értékű őzet. A rendőrök intézkedés alá vonták őket, amint már elkezdték a zsákmány feldolgozását. A vadat lefoglalták, majd a 24 éves helyi férfit és 22 éves kaposszekcsői társát előállították, orvvadászat gyanúja miatt kihallgatták, tájékoztatta lapunkat Huszti Gábor rendőrségi sajtószóvivő. 1.1. Tegnap délután megkezdődött a Paksi Harmadik Kor Egyeteme új szemesztere A mentális fiatalság megóvását szolgálja PAKS Dr. Héjj Andreas kultúrák közötti kommunikációról szóló, lebilincselő előadásával vette kezdetét a Paksi Harmadik Kor Egyeteme új szemesztere. A Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara Paks Város Önkormányzatával együttműködve szervezi az újabb előadás-sorozatot, amely iránt másfélszer nagyobb az érdeklődés, mint az első, tavalyi évfolyam iránt. 2016 őszén indult ugyanis az élethosszig tartó tanulás és a generációk közötti párbeszéd támogatása és népszerűsítése jegyében hirdetett program, amely - ahogy dr. Nagy Janka főiskolai tanár fogalmazott - a mentális fiatalság megőrzését szolgálja. A szekszárdi kar dékánhelyettese arróf is beszélt, hogy kinyitják a terem falait térben és időben az előadások jóvoltából, amelyek zöme a kulturális sokszínűség jegyében zajlik majd. Félévenként hat-hat előadás lesz, ezek témájának kiválasztásánál figyelembe vették a paksi közönséget is. így került bele a programba a Milyenek az orosz emberek? című előadás csakúgy, mint a Virtuális világ és a szappan-Héjj Andreas a kultúrák közötti kommunikációról szólt A szerző fotója operák világa, avagy a média hatása gondolkodásunkra és mindennapi életünkre, amivel a tervek szerint tavasszal foglalkoznak majd. Ősszel szó lesz majd a migrációról és a biztonságról, a reformációról, és mint mindig, lesz paksi előadó is: dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a Paksi Városi Múzeum igazgatója számít a hallgatóság figyelmére. Az első alkalomra zsúfolásig megtelt a városháza nagyterme, ahol Szabó Péter polgármester köszöntője után fogott hozzá igazán időszerű előadásához dr. Héjj Andreas. Vida Tünde vidék Futóegyesület képviseletében Márkus István és Csillag Balázs. A páros élvezi mindkét önkormányzat támogatását: a befutónál, a Kanizsai Dorottya Általános Iskolánál dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere fogadta a futókat. A férfiaknál hármas megyei siker született: Módos László (1:29:219) győzött Ifj. Czencz Péter (1:30:24) és Orsós Zoltán előtt (1:31:52). A nőknél a szekszárdi Csatári Mónika nyert (1:49:30) a dunaszentgyörgyi Kákái Mónika (1:57:26) és a budapesti Balogh Katalin előtt (2:00:25). B. L.