Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-02 / 205. szám

4. ALMANACH - SZÁLKA 2017. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT A felújított polgármesteri hivatalon rózsaszín zászló jelzi, hogy nemrégiben kislány született Sok érdeklődőt vonzott múlt hétvégén a falunap gazdag programkínálata a Kistó partjára Aki egyszer megfordul a településen, az később biztosan visszavágyik Folyamatos a fejlődés Szálkán Szálka egy folyamatosan fejlődő, szépülő település. Azért, hogy ez így is marad­jon, sokat tesz az önkor­mányzat, az intézmények, a szállásadó helyek és a la­kosság is. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanoI@mediaworks.hu SZÁLKA - Minden tavasszal az­zal indítjuk az évet, hogy meg­tisztítjuk a települést, össze­szedjük a szemetet, amit a tél hagy maga után. Gondozzuk a fákat, a bokrokat, a sövénye­ket, kihelyezzük a virágokat - kezdte Pálfi János, Szálka pol­gármestere. Mint mondta, utá­na folyamatosan gondoskod­nak a rendezett településkép­ről, amelyet a faluba látogatók is okkal dicsérnek. Nem vélet­len, hogy az önkormányzat ne­vezett a Virágos Magyarorszá­gért Mozgalom versenyére is, és bíznak a jó eredményben. A turistaforgalom jelentős a faluban, ugyanis évente mint­egy 40 ezer ember keresi fel Szálkát, s napokat, heteket töl­tenek a különböző szálláshe­lyeken és a strandon. A visz­­szajelzések alapján mindenki jó érzéssel, feltöltődve utazik haza, és általában a követke­ző években visszatérnek azok, akik egyszer is megfordultak Nem maradhatott el a halfőzés a faluban. Nemcsak magyar vendégeik vannak, hiszen Eu­rópa számos országából érkez­nek turisták. Az erdővel ölelt tó kedvelt fürdőhelyszín, a vízmi­nősége pedig folyamatosan ki­váló, amelyet az egészségügyi hatóság ellenőrzései is rendre igazolnak. A kirándulni, spor­tolni vágyók, a kerékpárosok is megtalálják a kedvükre valót Szálkán és környékén, a mű­velődési házban pedig állan­dó tárlatokat lehet megtekinte­ni. Ilyen a német nemzetiségi gyűjtemény anyaga, mely ru­hákból és különböző haszná­lati tárgyakból áll, illetve a ro­var- és madárpreparátum kiál­lítás. Mindemellett kiváló ven­déglátó helyek fogadják a falut felkeresőket, amelyek szinte állandó telt házzal működnek, míg a táborok is egész nyáron gyermekzsivajtól hangosak. A település idei fejlesztései közé tartozik, hogy felújítot­ták a polgármesteri hivatalt. Cserélték a nyílászárókat, szi­getelték és vakolták a homlok­zatot. Szálkának ugyan nem volt adóssága, de a konszoli­dációs alapból kétszer tízmil­lió forinttal részesültek. Ezt a pénzt használták fel az épület energetikai korszerűsítésére, az összeg másik részét pedig korábban a járdák felújításá­ra fordították. A Magyar Köz­út Zrt. szeptemberben gondos­kodik a Kossuth utca újraasz­­faltozásáról, és ígéretük sze­rint jövőre a Petőfi utca is meg­újul majd - tette hozzá Pálfi Já­nos. Még ebben az évben ki­épül a Vodafone hálózata a te­lepülésen, ami eddig nem mű­ködött, ez pedig tovább növeli a településen élők és az odaláto­gatók komfortérzetét. A polgármester elmondta, hogy évről évre nő a lakosság­szám, jelenleg 650-en élnek Szálkán. De a falu­vezetés bízik ben­ne, hogy újabb és újabb családok vá­lasztják lakhelyük­nek a falut. Szá­mukra közműve­sített telkek áll­nak rendelkezés­re. A falu óvodája Zöld Óvoda címmel büszkélkedik, és nemcsak helybeli, de környék­beli gyerekek is járnak oda, je­lenleg tizenheten. Az elmúlt hétvégén ren­dezték a falunapot Szálkán, amely idén kétnapos szórako­zást nyújtott. Pénteken a Tol­na Megyei Illyés Gyula Könyv­tár szervezésében Kovács Gá­bor tartott bemutatót „Zene fű­ben, fában” címmel. A muzsi­kus előadását a gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezték, ugyanis nemcsak azt láthat­ták és hallhatták, hogy milyen különleges hangszereket lehet készíteni szokatlan alapanya­gokból, hanem maguk is alkot­hattak. Felhasználtak például szívószálat, de köcsögdudát is csináltak PET-palackból, vagy éppen sípot gégecsőből. Ezt kö­vetően nyílt meg Vincze Bálint szabadtéri természetfotó kiállí­tása a Közösségi Ház előtt. Az Ürgemese című könyv fotói­nak és verseinek egy részét be­mutató tárlatot egy hónapig még bárki megtekintheti. A napot komoly­zenei koncert zárta a katolikus temp­lomban, ahol Il­lő éves német gye­rekek léptek fel. Az ingolstadti zeneis­kolások és tanára­ik egy hétig tábo­roztak a faluban, s ennek zárá­saként adtak koncertet, ame­lyen Vivaldi, Seitz, Paganini és Dvorzak művei hangzottak el. A gyerekeket szekszárdi és pécsi profi zenészek kísérték - tudtuk meg Ferenczi Katalin­tól, az IKSZT vezetőjétől, a fa­lunap egyik szervezőjétől. Mint mondta, igen népszerű volt a másnapi „Bor-ToiTúra”, amelyre három turnusban vit­ték a jelentkezőket a Land Szek­szárd által biztosított járművek­kel. A túrán a Lajvér pincét jár­hatták be az érdeklődők és bor­kóstolón vehettek részt. Kora délutántól a gyerek­­programokon volt a hangsúly a Kistó partján. A kisebbeket ugrálóvár és trambulin vár­ta, a nagyobbak pedig a Laj­­vér-ösvényen tehették próbá­ra magukat. Itt többek között drótkötélen lehetett kerékpá­rozni, vagy éppen rekeszekből minél magasabb tornyot épí­teni. A Család és Gyermekjó­léti' Szolgálat közreműködésé­vel kézműves foglalkozáson vehettek részt a kicsik, míg a Magyar Madártani és Termé­szetvédelmi Egyesület tagjai a madarászattal ismertették meg őket. Érkezett mentő- és tűzoltóautó is a helyszínre, de szerencsére csak azért, hogy a gyerekek azok felszerelését is megnézhessék, no és a hab­parti is nagy siker volt. A színpadon folklór csopor­tok váltották egymást. Fellé­pett a Zelke Néptánc Egyesü­let, a Markó József Bátai Ha­gyományőrzők Egyesülete, a decsi „Csillagrózsa” Hagyo­mányőrző Néptánc Együttes, a Szálkai Német Nemzetisé­gi Hagyományőrző Énekcso­port, a decsi „Gyöngyösbok­réta” Hagyományőrző Egye­sület és a Cikói Székely-Né­met Hagyományőrző Egyesü­let. Bogiári Tamás Piroska és a farkas című bábelőadását is láthatta a közönség, visszaté­rő vendégként műsort adott a Mecseknádasdi Német Nem­zetiségi Tűzoltózenekar, majd a Mandula Színház felnőttek­nek szóló, „Mit űsz ott Jankó?” című székely komédiája szó­rakoztatta a jelenlévőket. Két szálkai fiatal, a Tövisháti test­vérek, HunProgress néven lép­tek fel. Ők a népzenei elemeket vegyítik a rap műfajával, egye­di hangzást teremtve ezzel. Az est fénypontja a közkívánatra fellépő Kaczor Feri volt. A fa­lunapot tűzijáték és bál zárta a Connector zenekarral. A ha­gyományos halfőző verseny sem maradt el, erre tizenöt csapat nevezett, illetve a falu­kvízen is próbára tehette ma­gát bárki. A falunapot az önkormány­zat mellett a Szálkai Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Lajvér Borház Kft., Farkas Mó­nika, a Horog Étterem & Delica­­tesse, a Land Szekszárd, a Ma­­tievics Családi Borászat és Ven­dégház, a Mózsik Szóda és Ko­csis Veronika támogatta. Ne­kik és mindenki másnak, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, köszö­net jár - hangsúlyozta Feren­czi Katalin. A gyerekek egyik kedvence a habparti volt a rendezvényen A színpadi fellépők műsora elnyerte a közönség tetszését A falunap két­napos szóra­kozást nyúj­tott a község lakóinak és a látogatóknak

Next

/
Thumbnails
Contents