Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-11 / 212. szám
Bátaszéki Bornapok FESZTIVÁI Kegyes volt az időjárás a háromnapos rendezvény szervezőihez, látványos, hangulatos, sokoldalú programot sikerült összeállítaniuk a Bátaszéki Bornapokra. ► 3 Táncoltak egy életen át HAGYOMÁNYŐRZŐK Streer Tamás és felesége Horváth Mária 50 éve házasok és 45 éve alkotnak egy táncospárt. Szeptember 23-án Szentendrére, szeptember 30-án a faddi szüreti bálba mennek a bogyiszlói néptáncosokkal. ► 2 Rubindiplomás volt igazgató ÉLETÚT A valahai paksi konzervgyár egykori igazgatója katonaszökevényként nem egyszer volt életveszélyben. Igazgatóként gyakran az jelentette számára a legnagyobb kihívást, hogy üresfejű, hozzá nem értők utasítását úgy kerülje ki, hogy abból ne legyen baj. ► 4 Az atomerőmű Szijjarto: nem reális a fenyegetés Reszkethet rengeteg bliccelő Kitartanak a Tesco áruházak dolgozói LABDARÚGÁS Alaposan elrontotta a majosi búcsúhangulatot a bonyhádi futballcsapat, amely esélyt sem adott riválisának a Völgységi el Clásicón. Az első félidőben egy kivételével még kihagyta a helyzeteit a BVLC a megye egyes bajnokság rangadóján, ám a fordulás után gólokkal büntette a Szőts Attila (képünkön fehérben, a duplázó Pap Rolanddal) kiállítása miatt megfogyatkozott ellenfelet Köllő Roland együttese. Az utóbbi évek legnagyobb vereségét mérte a majosiakra a bonyhádi együttes. A hétvége másik nagy rangadóján a Tolna 3-3-as döntetlent játszott a Dombóvárral. Fotó: Mártonfai Dénes ► 14 2017. SZEPTEMBER 11., HÉTFŐ • XXVIII. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu Szüreti felvonulást tartottak Öcsényben és Pörbölyön ► EGY PERCBEN Fölényes Bonyhád-siker a völgységi El Clásicón kitárta kapuit NYÍLT NAP Folytatva a hagyományt, ismét kitárta kapuit az elmúlt hétvégén a Paksi Atomerőmű. Vasárnap családi nap keretében várta az ott dolgozók hozzátartozóit, szombaton pedig három település: Szedres, Pálfa és Dunatetétlen kapott meghívást. A vendégek különleges módon nézhették meg az atomerőművet: kisvonaton vagy kerékpáron. ► 5 KVÓTA-ÜGY A luxemburgi bíróság kvótaperrel kapcsolatos döntését Angela Merkel kancellár üdvözölte. Előzőleg a német igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy akár az uniós támogatást is megvonhatják Magyarországtól, ha továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz. Szijjártó Péter külügyminiszter gyorsan reagált: Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forrásokat öszszekötni az illegális bevándorlással sumák dolog. ► 9 BEHAJTÁS Hamarosan csengethetabehajtóabliccelőknél, miután követelésbehajtó cégnek eladta a MÁV a kirótt, de be nem fizetett büntetéseket. Több százezer bliccelőről és több milliárd forintról van szó. ► 7 SZTRÁJK A Tesco dolgozói kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve. A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb bérű munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot. ► 8 Lapzártánkig a szavazatok mintegy 90 százalékát dolgozták fel Jó reggelt! M egvettem az új játékot” - kiabált le egy lakótelepi lakás második emeletéről egy 11-12 éves fiú hasonló korú társának. A hóna alatt gördeszkát szorongató másik fiúcska erre megállt, és örömmel fogadta a jó hírt. Majd így folytatta: „Figyelj Erik! Ne haragudj, hogy az előbb úgy kiborultam. Többet ne csináljunk ilyet!” Válaszként egy kérdés érkezett: „Feljössz?” Erre a gördeszkás fiú már indult is. A szekszárdi esetről beszámoló olvasónk szerint szívmelengető érzés volt látni a két a gyerek békülékenységét. Mint mondta, talán egy életre szóló barátság apró mozzanata volt a jelenet, s jó volna, ha felnőttként is hasonlóan fordulnának egymáshoz az emberek. H. E. Szabó Péter Paks új polgármestere PAKS Szabó Péter nyerte az időközi polgármester-választásokat Pakson. Lapzártánkig a szavazatok 90 százalékát dolgozták fel. Szabó Péter, a Fidesz-KDNP-Paksi Lokálpatrióták jelöltje mintegy háromezer szavazatot kapott, míg a második helyen végzett független jelölt valamivel több, mint ezret. Kerezsi László, a Magyar Munkáspárt jelöltje és Medveczki Zoltán, a Magyar Környezetvédők Pártja aspiránsa hozzávetőleg százötven szavazaton osztozott. Az időközi polgármester-választáson a szavazásra jogosultak több mint Szabó Péter, Paks új polgármestere meggyőző fölénnyel nyert A szerző felvétele harminc százaléka vett részt. Szabó Péter 2016-ban időközi választásokon nyert képviselőként mandátumot a paksi 7. számú körzetben, amit a korábbi képviselő lemondása miatt hirdettek meg. Szabó Péter, Paks új polgármestere 43 éves, tanár, két gyermeke van. Másfél éve a város főállású alpolgármestere, június elseje óta annak ügyvivő vezetője. Azért írtak ki Pakson időközi választásokat, mert Süli János összeférhetetlenség miatt május 31-ével lemondott polgármesteri tisztségéről. Vida T. 9 17 2 12 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hargitai Éva 74/5H-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 74/5U-534 MA HOLNAP 31 18 Ma még nagyon meleg lesz, legfeljebb gomolyfelhők takarják néha a napot. Holnap viszont hidegfront érkezik esővel, drasztikus lehűléssel. ► 13 Boldog névnapot A* T f kívánunk Teodóra és Jácint nevű olvasóinknak!