Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-08 / 210. szám

16 SPORT Tolnai Népújság 2017. SZEPTEMBER 8., PENTEK Bertus Lajos képünkön ellövi a labdát Asmir Suljic elől, de a végén mégis a Videoton bosnyák légiósa örülhetett Fotó: Makovics Kornél Majdnem két éve kapott hazai pályán ilyen verést a Paksi FC, mint szerdán a lis­tavezető Videotontól az OTP Bank Liga 6. fordulójából el­halasztott meccsen. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu sí ”:i ! Az első tíz perc­ben valamelyest az esélyesebb Videoton futballozott fölény­ben, de csak szögletből tudott veszélyeztetni. Ezt követően a hazaiak egyenrangú partne­rei voltak a jobb erőkből álló ellenfélnek. A félidő derekától már inkább a Paks volt kezde­ményezőbb, ugyanakkor nem állította komoly próbatétel elé a vendégvédelmet. A Videoton aztán az első valamire való tá­madásából vezetést szerzett. Ezután a Paks egyenlíthetett volna, de Bartha közeli lövését Kovácsik védte, míg a túlolda­lon Suljic a Videoton második lehetőségét is gólra váltotta. A második játékrészben sem változott a játék képe, a Paks támadott a szépítésért, helyzetei is voltak, de azok ki­maradtak, egy ízben pedig a kapufa mentett, míg a székes­­fehérváriak az első adandó al­kalommal ismét gólt szerez­tek, igaz, ehhez ezúttal a ha­zai védő, Szabó segítsége is kellett. A negyedik vendégta­lálatra alig négy percet kel­lett várni, a hátralévő időben a Paks küzdött a becsületgó­lért, amely végül össze is jött. OTP BANK LIGA, A 6. FORDU­LÓBA! Paksi FC-Videoton FC 1-4 (0-2). Paks, 800 néző. V.: Iványi. Paksi FC: Verpecz - Kul­csár D., Zachán, Gévay, Sza­bó J. - Papp K. - Koltai (Daru, 57.), Bertus, Hajdú Á. (Nikhá­­zi, 66.), Bartha - Hahn. Veze­tőedző: Csertői Aurél. Video­„Amatőr hibáinkat a Video­ton profi módon használta ki. Úgy érzem, az első gól után eldőlt a meccs - nyilatkozta Csertői Aurél, a Paksi FC ve­zetőedzője a mérkőzés után. - Mélyebben védekeztek, kontrázhattak, úgy gondolom, hogy ma ennyivel jobbak vol­tak a vendégek. Mindig van­nak fordulópontok egy mérkő­zésen, voltak helyzeteink, de a Vidi játékosai az első adan­dó alkalommal kihasználták a hibákat. Ők is hibáztak per­ion: Kovácsik - Fiola (Szolnoki, 83.), Juhász R., Fejes, Tamás K. - Nego, Varga J., Hadzic, Suljic - Henty (Géresi, 79.), La­­zovic (Kovács I., 75.). Vezető­edző: Marko Nikolics. Gólszer­zők: Bartha (76.), illetve Lazo­­vic (34.), Suljic (41.), Szabó J. (55., öngól), Nego (59.). sze, de mi sajnos nem tudtuk értékesíteni a helyzeteket.” A zöld-fehérek legutóbb ta­valy kaptak négynél több gólt: 2016. október 22-én Felcsúton - szintén a Videoton volt az el­lenfél - 5-1-re kaptak ki. Hazai pályán ennél is ré­gebbre kell visszatekinteni na­gyarányú vereség után kutat­va, 2015. december 5-én a Fra­di nyert Pakson 5-0-ra. A PFC vasárnap a bajnoki címvédő Bp. Honvéd együtte­sét fogadja (17 óra). OTP Bank liga, az állás 1. Videoton 7 5 2 0 16-6 17 2. Bp. Honvéd 7 4 2 1 13-9 14 3. Diósgyőr 7 3 3 1 12-10 12 4. Vasas 7 3 1 3 8-9 10 5. Ferencváros 7 2 4 1 12-7 10 6. Újpest 7 2 4 1 10-9 10 7. Debrecen 7 2 2 3 9-7 8 8. Puskás Akad. 7 2 2 3 11-12 8 9. Mezőkövesd 7 2 1 4 8-15 7 10. Haladás 7 2 0 5 5-15 6 11. Paksi FC 7 13 3 10-14 6 12. Balmazújváros 7 1 2 4 9-10 5 Ez történt a szerdai mérkőzésen A fehérváriak tavaly Felcsúton öt gólig jutottak Legutóbb is a Vidi lépte le a paksiakat SPORTMŰSOR Péntek KOSÁRLABDA Felkészülési mérkőzés: ZTE-Atomerőmű SE, 18 óra. Szombat KOSÁRLABDA Női felkészülé­si mérkőzés, Porec (Horvátor­szág): Atomerőmű KSC Szek­­szárd-BC Jenyiszej Kraszno­­jarszk, 18 óra. LABDARÚG- NB III, Közép csoport, 5. forduló: Móraha­­lom VSE-Szekszárdi UFC, 16.30. Megyei I. osztály, 5. forduló: Kakasd SE-Őcsény SK, Nagymányoki SE-Duna­­földvár FC, Tamási 2009 FC­­Szedresi SE, Tolna VFC-Dom­­bóvár FC, 16 óra. Megyei II. osztály, 5. forduló: Bony­­hád-Börzsöny SE-Kisdoro­­gi FC, Gerjeni SK-Madocsa SE, Simontornya TC-Kaposz­­szekcső-Csikóstőttős KSE, 16 óra. Megyei Ili. osztály, Keleti csoport, 3. forduló: Kajdacsi SE-Pusztahencsei KSE, Györköny SE-Tolna VFC li.-Bogyiszló, 16 óra. Megyei III. osztály, Nyugati csoport, 3. forduló: Döbröközi KSE­­Dalmandi SK, Kölesdi SE II.­­Tolnanémedi KSC, Szakály KSE-KSE Zomba, 16 óra. Vasárnap KÉZILABDA Női NB l/B, Nyu­gati csoport, 1. forduló: Győri Audi ETO KC U18-Szekszárdi Fekete Gólyák KC, 18 óra. KOSÁRLABDA Női felkészülé­si mérkőzés, Porec (Horvátor­szág): Atomerőmű KSC Szek­­szárd-BC Jenyiszej Kraszno­­jarszk 11. Férfi felkészülési mérkőzés: Atomerőmű SE­NK Osijek, 18 óra. LABDARÚGÁS OTP Bank Liga, 8. forduló: Paksi FC-Buda­­pest Honvéd 17. NB III, Közép csoport: Pécsi MFC-Paksi FC 16.30. Megyei I. osztály: Ma­josi SE-Bonyhád Völgység LC, Tevel Medosz SE-Köles­di SE 16. Megye II. osztály: Fadd SE-Pincehelyi ATE, Sió­agárdi SE-Aparhanti SE, Du­­nakömlődi SE-Bátaapáti SE (Pakson játsszák), Mórágyi SE-Bölcskei SE, 16 óra. Me­gyei III. osztály, Kelet: Tengeli­­ci SE-KSE Decs, Dunaföldvá­­ri FC ll.-Gyapa Derbi SE, Né­metkéri SE-Nagydorog KSE, Pálfai SE-Izmény SE, 16 óra. Megyei III. osztály, Nyugat: Majosi SE ll.-Regölyi SE, Ireg­­szemcsei SE-Hőgyészi SCE, Magyarkeszi KSE-Kakasd SE il.-Kéty 16 óra. B. S. hírsáv Nagy és Korsós kezd elsőként ma a maratoni vb-n A Tolna megyei indulók közül ma reggel 9 órától elsőként a szekszár­di Nagy Viktória és Korsós Zsófia száll vízre a dél-afrikai maratoni világbajnokságon az ifi kajakosok mezőnyében. A paksi kenus, Koleszár Zol­tán 9.05-kor kezdi meg ver­senyét az U23-as korosztály­ban, a szekszárdi Bodnár Balázs, Horváth Ádám pá­ros pedig 11.50-től teszi víz­re hajóját szintén az ifjúsági korú kajakosok között Pieter­­maritzburgban. Szombaton és vasárnap a felnőtteknél egyesben és párosban indu­ló tolnai Boros Adriánért és a paksi Kiszli Vandáért szorít­hatunk. R. G. Federer kiesett, Nadai simán verte az orosz Rubljovot Elmarad az álomelő­döntő az amerikai nyílt te­niszbajnokságon (US Open), miután a negyeddöntőben a svájci Roger Federer 7:5,3:6, 7:6 (10-8), 6:4-re kikapott az argentin Juan Martin del Potrótól. A svájci és az argen­tin legutóbb a 2009-es via­dalon találkozott a US Ope­­nen, az akkor a 20 eszten­dős Del Potro szintén legyőz­te Federert a fináléban. Ra­fael Nadai eközben meg sem izzadt az orosz Andrej Rubl­­jov ellen, akit három sima játszmában, 6:1, 6:2, 6:2-vel takarított el az útból. R. G. Pénteki TV-ajánló: Metzben játszik Neymar PSG-je JÉGKORONG EBEL: Fehérvár AV19-Vienna Capitals 18.40 (M4 Sport). KERÉKPÁR Vuel­­ta a Espana, 19. szakasz 15 (Eurosportl). LABDARÚGÁS Francia liga: Lille-Bordea­­ux 18.55 (DigiSport2), Metz- Paris SG 20.40 (DigiSportl). Belga liga: Anderlecht-Loke­­ren 20.40 (DigiSport3). Skót liga: Hamilton-Celtic 20.55 (DigiSport2); Német liga: Hamburg-Leipzig 20.30 (Eu­­rosport2). TQfÖSPSan Ma­­rino-i Nagydíj, szabadedzé­sek 9.50 és 14 (Spíler TV). TENISZ US Open 1 és 18 órá­tól (Eurosportl). B. S. HIRDETÉS BAJNOKOK LIGAJA 2017-2018 • ' SHlJLVß

Next

/
Thumbnails
Contents