Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
g BELFÖLD 2017. AUGUSZTUS 4„ PÉNTEK HÍREK Három halott az idősotthonban TRAGÉDIA Járványügyi és élelmezésügyi vizsgálatot indítottak a hatóságok a budakalászi Napvirág Idősek Otthonában észlelt hányásos, hasmenéses megbetegedések miatt. A napokban az intézményben három idős ember meghalt és további hét megbetegedett - közölte tegnap a fővárosi kormányhivatal. Még nem derült ki, hogy a halálesetek összefüggésbe hozhatók-e a gyomor- és bélrendszeri megbetegedésekkel. Szigorított ellenőrzést tartanak. MW Állatkertek éjszakája PROGRAMAJÁNLÓ Tizenkét magyarországi helyszínen várja a látogatókat látványetetésekkel, hosszabb nyitvatartással és programokkal augusztus 25-én az Állatkertek éjszakája. A programot a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek részvételével szervezik meg hatodik alkalommal. MTI SPONTÁN CIRKUSZ A világszerte népszerű kanadai cirkusz-színház, a Cirque Éloize akrobatája szinte repül a levegőben... A hölgy a zömmel turistákból álló bámészkodó közönség legnagyobb ámulatára egymásba kapaszkodott kollégái nyakából rugaszkodott el ilyen magasra a fővárosi Vörösmarty téren. A látványos mutatvánnyal az augusztus 4-5-én a Margitszigeten látható Saloon című legújabb produkciójukat népszerűsítették Fotó: MTI Kiberbűnözés: vírusok zsarolnak INFORMATIKA Tízből hat rosszindulatú szoftver már zsarolóvírus - mondta Gyebnár Gergő szakértő az Ml-en. Azért van egyre több zsarolóvírus, mert könnyen lehet vele pénzt keresni. A tavalyi évhez képest négyszer több ártó vírus van jelenleg, és minden 40. másodpercben megkap valaki egy ilyet. Ezért kiemelkedően fontos, hogy odafigyeljenek a támadások kivédésére. Magánszemélyeknél sok esetben a nemtörődömség, hanyagság - például az, hogy ismeretlen internetes oldalakat is megnyitnak - okozza, hogy áldozattá válnak. Ajánlott a fontos adatok rendszeres mentése külső adathordozóra. MW Lemondások az úszószövetségben, új közgyűlés jöhet Fogy a levegő az elnök körül BIZALMATLANSÁG Nem csitulnak a kedélyek a Magyar Úszó Szövetségnél (MÚSZ): hat elnökségi tag mondott le, amivel jelenleg működésképtelenné vált a szervezet. Becsky András, Cseh László, Danks Emese, dr. Török Enikő, Toros Károly és Wladár Sándor „a magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében” hagyta el posztját. A távozások oka az elnökkel, Bienerth Gusztávval szembeni bizalmatlanság. Mint fogalmaztak: „A szakmai sikerektől függetlenül ügy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.” Szerdán ráadásul Rózsa Norbert, Güttler Károly is csatlakozott Székely Éva, Darnyi Tamás, Hargitay András, Szabó József és Risztov Éva felhívásához, amelyben azonnali változást sürgetnek a szövetség vezetésében. Bienerth nemrég hangsúlyozta, hogy „bizonyos emberek lábára léphetett, de ez is azt mutatja, hogy jó úton jár”. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is azt nyilatkozta, hogy mindenképpen szakmai vezetést tartana szerencsésnek a szervezet élén. Azt is hozzátette: elsődleges célja, hogy a sportág vezetése körül kialakult helyzet senkire se hasson negatívan, a sportolók és a szakemberek pedig végezhessék a munkájukat. Értékelése szerint amúgy a magyarországi vizes vb nemcsak a sportágazatban, hanem számos más területen, így a turizmusban, a gazdaságban és a kulturális életben is éreztette pozitív hatását. Az elnökség kiüresedésével az úszószövetség működésképtelenné vált, így már muszáj lesz közgyűlést összehívni. A napirendi pontok közé kerülhet az elnök leváltása is, ha a tagszervezetek úgy döntenek. Bienerthet januárban választották meg, miután Gyárfás Tamás a Hosszú Katinkával való konfliktusa miatt lemondott. MW Bienerth Gusztáv Fotó: MTI Baranya, Tolna, Békés és Csongrád megyében fogy a legtöbb orvosság A nők harmadával több gyógyszert szednek Emésztést serkentő, reumatikus és neurológiai panaszokra felírt gyógyszerből sok fogy Fotó: Shutterstock GYÓGYSZERFOGYASZTÁS Az orvosságok szedése tekintetében nagyjából kiegyenlített a megoszlás a megyék és a régiók között - derült ki az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) jelentéséből. A legtöbb gyógyszert Baranya és Tolna megyében szedik a betegek, illetve Békésben és Csongrádban, a legkevesebbet pedig a Pest megyeiek költik vényköteles készítményekre. A legtöbb receptet - írta a Világgazdaság - az orvosok főleg a népbetegségek kezelésére, mint a szív- és érrendszeri betegségekre, a diabéteszre és társbetegségeire írják fel. A jelentés szerint azonban a top tízben vannak az emésztési problémák miatt kiváltott gyógyszerek, a neurológiai és reumatológiai problémákra kiváltott fájdalomcsillapítók, valamint az asztma és a COPD kezelésére szolgáló gyógyszerek is. Magyarországon a betegségcsoportokat tekintve csak a szív- és érrendszert érintő betegségek gyógyszereire több mint 35 milliárd forintot költöttek 2016-ban. Nemenként is jelentős eltérés mutatkozik a gyógyszerfogyasztási szokások tekintetében. A Magyar Egészségügyi Rendszer teljesítményértékelésében terápiás napokban mérik a gyógyszerfogyasztást, eszerint a nők 40 százalékkal több terápiás napnak megfelelő tablettát szednek, mint a férfiak. Persze ez a hatalmas különbség a nemek lakosságban képviselt arányából is adódik, hiszen hazánkban mintegy 500 ezerrel több nő él, mint férfi. A jelentés kitér arra is, hogy az egy főre eső gyógyszerforgalom vizsgálatából kitűnik: országos átlagban a nők gyógyszerfogyasztása 29 százalékkal meghaladja a férfiakra számított hasonló mutatót. Ha a megyéket vizsgáljuk a nemek tekintetében, az látszik, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Gyógyszerfogyasztás (Magyarország, millió, terápiás nap) 2,949 3,016 3,055 megyében a legmagasabb a különbség a nők és a férfiak gyógyszerszedése között, 40 százalékos. A legkisebb különbséget Győr-Moson-Sopron megyében mérték, itt csak 21 százalékkal szedtek több pirulát a nők, mint a férfiak. A kor előrehaladtával egyre több orvosságot szednek a magyar betegek. A 75 év felettiek kétszer annyi pirulát vesznek be, mint a 60 év alattiak. Míg a gyermekeknél az egy főre eső gyógyszerfogyasztás terápiás napjainak száma 56 nap, addig a 65 év felettieknél ez 1368 napra nő. MW Van másik Azokból a gyógyszerekből, amelyek átmenetileg vagy tartósan hiánycikkek, minden esetben van elérhető helyettesítő termék, ezért semmiképpen sem marad gyógyszer nélkül a beteg - tájékoztatott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója. Pozsgay Csilla az MTI-nek elmondta, jelenleg 480 gyógyszerkészítményből van átmeneti termékhiány, ezekből 300 termék tartósan hiánycikk. Az OGYÉI mint hatóság nem felel a behozatalért, nem rendel, raktároz gyógyszert. A gyártó felé pedig jogszabályi kötelezettség van, hogy a magyarországi éves becsült gyógyszerrel ellássa a piacot. A rendelkezésre álló gyógyszermennyiség járvány, katasztrófahelyzet idején változhat. Ilyen volt a két évvel ezelőtti migrációs helyzet, amikor a szokásosnál több hepatitis A oltás fogyott.