Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-26 / 199. szám
12 TÖRTÉNELEM 2017. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT A román delegáció vezetője elájult a döntés hallatán Hetvenhét éves diplomáciai siker Mozgósított magyar katonák Rakamazon 1940 júniusában - Magyarország demonstrálta, hogy felkészült a Románia ellen indítandó háborúra Fotó: archív Rengeteg írást és fényképet ajánlottak fel KUTATÁS - Már lenyűgöző eredményeink vannak - mondta Köő Artúr történész a Trianon Múzeum 23 óra 59 perc kutatóprogramjáról, amelyben azokat a még élő személyeket keresik, akik szemtanúi voltak az 1938-as és 1940-es revíziós eseményeknek. Nagyjából száz lehetséges interjúalannyal számolnak, ebből majdnem húsz interjút el is készítettek, sok száz fényképet gyűjtöttek öszsze és rengeteg visszaemlékezést meg naplórészletet is találtak. Az erdélyi felvételeken arra is lehetőségük volt, hogy egyszerre szólaltassanak meg több olyan embert, akik ugyanazon a településen éltek a magyar csapatok bevonulásakor. - Jól nyomon követhettük az interjúk során, hogy mennyire másképpen gondolnak viszsza emberek ugyanarra az eseményre - részletezte. - A begyűjtött visszaemlékezések és naplórészletek alapján feltérképezhető, miképpen élte meg az erdélyi magyar lakosság a román uralom alatt eltöltött 22 évet, és az is, mit jelentett a magyar léleknek a revízió. A naplórészietekből kiderül, hogyan élték meg a bevonulást Egy példát is idézett a kutatási vezető.- Utczás György visszaemlékezésében, amelyet fia juttatott el a múzeumnak, ezt írja a magyar honvédek bevonulását követő időszakról: „Akkor és ott éreztem magam hét és fél évesen először büszkén, boldogan és felszabadultan magyarnak. Nem kellett magamba fojtani érzéseimet, magyarságomat, nem kellett már eltűrnöm a román gyerekek gúnyolódását és mocskolódását. Olyan élmény volt ez egy második elemibe készülő gyermek számára, amely hovatartozását egy egész életre meghatározta.” Továbbra is várják a viszszaemlékezők jelentkezését, vagy azokat, akik birtokában vannak ebből az időszakból származó dokumentumnak. A múzeum telefonszáma 0620/912 7443, de lehet jelentkezni Köő Artúr kutatónál is a koo.artur@gmail.com e-mail címen. P. T. Az elmúlt száz év egyik legjelentősebb külpolitikai sikere volt Magyarországnak a második bécsi döntés, amelynek ereményeképpen visszacsatolták hazánkhoz a Trianonban elvett erdélyi magyar területek jelentős részét. Pataki Tamás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu REVÍZIÓ Teleki Pál miniszterelnök, Csáky István külügyminiszter és Hóry András varsói nagykövet, egyszóval a magyar politika titánjai küzdöttek Erdélyért, 1940-ben éppen a bécsi Belvedere palota aranytermében. Küzdelmük nem volt meddő, mert amikor az olasz-német döntőbíróság nyilvánosságra hozta az új határokat bemutató térképet, Mihai Manoilescu román külügyminiszter elájult, a magyarok pedig alig tudták leplezni örömüket. Az augusztus 30-án, 15 órakor kihirdetett döntés 43 000 négyzetkilométert juttatott vissza Magyarországnak - a Trianonban elcsatolt 102 813 négyzetkilométerből benne Nagyváradot, az észak-erdélyi sávot és Kolozsvárt az egész Székelyfölddel együtt. Noha 1,3 millió magyar visszakerült az anyaországhoz, 400 000 honfitársunk még így is Dél-Erdélyben maradt. Csáky István gróf (1894- 1941) az Imrédy-, majd a második Teleki-kormány külügyminisztere a Felvidéket A Bécsből hazatért magyar küldöttséget óriási ünneplő tömeg fogadta a Keleti pályaudvaron. Teleki miniszterelnök higgadt beszédében mindenkit arra figyelmeztetett, hogy a revízióval egy lehetőséget és egy feladatot kapott az ország: „Vigyázzon (a nemzet) minden tagja, és minden egyes visszajuttató első bécsi döntés munkájában is részt vett. Hóry András (1883-1971) volt bukaresti követségi titkár a Balkánt megjárt, az ottani észjárást jól ismerő diplomata volt. Erdély magyarlakta részeinek visszaszerzéséért (is) sokáig küzdött Magyarország, hiszen Trianon óta - bár eleinte rejtetten - a revízió célja vezérelte a magyar külpolitikát, 1927 után már nyíltan és elszántan próbálták békés, de ha kell, katonai akcióval elérni a határmódosítást. Erre már volt is példa, hiszen Teleki Pál Berlin jóváhagyása nélkül is elhatározta, hogy vissza kell foglalni Kárpátalját, és meg is tették 1939. március 15 és 18. között - a németek végül utólag beleegyeztek az akcióba. tagja érezze át azt, hogy az egész magyar nemzetért felelős. Minden egyes embernek a cselekedetétől függ az, hogy megtartsuk és felvirágoztassuk-e azt, amit mostan kiverekedtünk. Ennek az oroszlánrésze az én Csáky István barátomra esett” - mondta az emberek gyűrűjében. Németország a délkelet-európai békét akarta fenntartani, ezért idegenkedett a magyar revíziós törekvésektől. Románia és Magyarország között sajtóháború dúlt, az idegeket végletekig felcsigázta a puskaporos hangulat. Teleki ki akart csikarni egy olyan megállapodást, amelyet mindkét fél elfogad és a nagyobb államok garantálnak, Csákyval együtt a németeknek és olaszoknak folyton azt bizonygatta, hogy ha kell, Magyarország egyoldalúan megtámadja Romániát. Augusztus közepén, az Al-Duna menti szörényvári tárgyalásokon a Hóry András vezette delegáció nem tudott megállapodni a románokkal, hiszen ők csak lakosságcseréről voltak hajlandók tárgyalni, vagy egy jelentéktelen határ menti sáv átadásáról. Az egyeztetések augusztus 24-én megszakadtak, mindkét ország mozgósított. Hogyan lehetett mégis revízió? Hitler ellenzett minden olyan lépést, amely a térség stabilitását, illetve ezen keresztül esetleg a romániai olaj Németországba szállítását veszélyeztethette volna. Románia 1939-ben olajpaktumot kötött a németekkel, és egyre inkább a tengelyhatalmakhoz közeledett. A diktátor döntésében közrejátszhatott az, hogy a Szovjetunió sikeresen viszszaszerezte Besszarábiát és Észak-Bukovinát, utána állandóan tüzelte a magyarokat is egy katonai beavatkozásra, ráadásul a Baltikumba is bevonult. Hogy elkerüljék a fegyveres konfliktust, Hitler németolasz döntőbíráskodást ajánlott. A román és a magyar delegáció Bécsbe érkezve megtudta, hogy feltétel nélkül el kell fogadniuk a döntést. Czettler Antal történész szerint a kiváló földrajztudós, Teleki által vezetett magyar küldöttség jobban felkészült a tárgyalásokra néprajzi, statisztikai és gazdasági adatokkal, mint a máskor kiválóan tevékenykedő román diplomaták. Macartney angol történész úgy értékeli, hogy „a magyarok Hitler halántékának szegezték a pisztolyt”, a nemzetközi térben viszonylag erőtlen Magyarország fegyveres akcióval való fenyegetései, a Führer által vélt vagy valós szovjet veszélytől való félelem arra kényszerítették az 1940- ben legyőzhetetlennek tűnő német vezért, hogy román védencei rovására és a magyarok javára döntsön, akikben igazán sohasem bízhatott. Újratemetés: konferencia és emléknap Kenderesen ÉVFORDULÓ Horthy Miklós kormányzó újratemetésének 24. évfordulójáról emlékeznek meg szeptember 2-án Kenderesen. A rendezvény délelőtt 10 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a református templomban. Ezután emléktáblát avatnak Makra Endre, a kormányzó egykori testőre tiszteletére a Horthy-kastély főbejáratával szemben. Délután konferenciát szerveznek Horthy Miklósról és koráról, amelyen öt történész tart előadást, többek között a 3. otrantói ütközetről. Az eseményt a város önkormányzata és a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány szervezi. A kormányzó 1957. február 9-én hunyt el a portugáliai Estorilban, a családja szerint nagyon megviselte az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc iszonyú eltiprása. Lisszabonban hántolták el, noha végakarata szerint magyar földben akart nyugodni. Ez végül teljesült is: Horthy Miklós földi maradványait 1993. szeptember 4-én temették el újra a kenderesi családi kriptába, a temetésen csaknem százezren vettek részt. A hazahozatalt a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezte, Szimon Miklós hosszújáratú tengerészkapitány, vitéz Dávidházy András és vitéz Juba Ferenc kapitányok, valamint Kéri Kálmán, az I. magyar hadsereg egykori vezérkari főnöke, aki nyugalmazott tábornokként és MDF-képviselőként az Országgyűlés korelnöke volt. Horthy Istvánná Edelsheim Gyulai Ilona grófnő, a kormányzó menye több alkalommal nyilvánosan hangsúlyozta, hogy apósa óhaját teljesíti segítőtársaival és a többi családtaggal együtt. Az újratemetésen magánemberként részt vett az akkori kormánytagok népes csapata: Boross Péter belügy-, Für Lajos honvédelmi, Surján László egészségügyi, Balsai István igazságügyi, Kádár Béla gazdasági, Szabó Tamás privatizációs, Nagy Ferenc József mezőgazdasági, Kiss Gyula munkaügyi miniszter. Az ekkor már nagybeteg Antall József miniszterelnököt a családtagjai képviselték. P. T. Teleki Pál miniszterelnök intelmei A Hídember sosem járt a hídon ALAPKŐ Százhetvenöt éve helyezte el József nádor a Lánchíd alapkövét, ám az állandó híd építését Széchenyi István gróf szorgalmazta, aki az egységes Budapestet képzelte el a modern Magyarország fővárosaként. A „legnagyobb magyart” személyes okok is késztették a Hídegylet 1832. évi megalapítására: 1820 telén, amikor apja temetésére igyekezett, a jégzajlás miatt nem tudott átkelni a folyón. Hatására az Országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben intézkedett „egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről”. A híd építése részvényes társaság feladata lett, a munkát országos küldöttség felügyelte. A testület elnökévé Széchenyit választották, aki csak a görög származású Sina György bankár anyagi és erkölcsi támogatását tudta megszerezni. Sina hívta Pestre William Tierney Clark angol mérnököt, akinek Marlow-ban, a Temze fölött ma is álló lánchídját Széchenyi és Andrássy György is megtekintette. Az építkezés vezetésére a tervező névrokonát, Adam Clarkot kérték fel. Az alapozáshoz cölöpsorral védett ideiglenes földgátat használtak, a pillérek és a hídfők helyéről kikotorták a kavicsot, a közöket vízzáró agyaggal töltötték ki, és leástak a teherbíró talajig. Az első cölöpöt 1840. július 28-án verték le, az alapkövet a pesti hídfő alapgödrében 1842. augusztus 24-én tette le ünnepélyesen az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor. A pillérek, hídfalak 1847 júliusára elkészültek. A vasöntvényeket és a láncokat Angliából rendelték, a láncokat úszóállvá'nyokról, a parton elhelyezett gőzgép, csigasorok és görgők segítségével emelték helyükre. 1848. július 18-án az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadva a munkahidat. A balesetben egy munkás meghalt, a munkát csónakból szemlélő Széchenyi maga is a Dunába esett, de szerencsésen ki tudott úszni a partra. A még átadás előtt lévő hídon 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos a koronát menekítette Debrecenbe. Néhány nappal később a kereszttartókra fektetett fapallókon 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át Pestre azon a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostromakor Hentzi tábornok utasítására fel akartak robbantani. A hidat 1849. november 20- án avatták fel. Széchenyi soha nem kelhetett át rajta, mert ekkorra a döblingi ideggyógyintézetbe került. P. T. Barabás Miklós festménye a Lánchíd alapkőletételéről Fotó: MW
