Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-22 / 195. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 22., KEDD Érdemes hivatalosan főzetni, a minőség meghálálja Pálinkaszezon: idén több lett a gyümölcs PROMÓCIÓ Nagy Attila, a Brill Pálinkaház tulajdonos-ügyvezetője elmondta, náluk, Harcon jól indult az idei szezon, meggyből, cseresznyéből, sárgabarackból készült cefréket hoznak a megrendelők, melyekből kiváló nedűk lesznek. A kajszi minősége változatos, a nagy hőség kényszeréretté tette a barackot, ez látszik a cefrén is. Sokan kérdezték, ezért leírjuk, a szakember szerint tilos cukrozni a cefrét, ez ront a minőségen. Fotó: M. D. Életműdíjat kapott a mesterszakács SZEKSZÁRD-BUDAPEST Kivá­ló Vendéglátó Szakmai Ok­tató Életműdíj címet kapott a múlt hónap végén a szek­szárdi Kovács János Ve­­nesz-díjas mesterszakács. A díjat a Vendéglátó Szak­mai Oktatók Országos Egye­sületének elnöke és két al­­elnöke adta át Kovács Já­nos kiemelkedő szakmai és példaértékű emberi • munkásságának elismeré­seként. NI. I. Elkezdődött a burkolatjavítás PAKS Félpályás útlezárás­ra és egyéb forgalomkorlá­tozásra kell számítani a la­kótelep két utcájában, az If­júság útján és a Barátság úton, mert elkezdődött az útburkolat javítása. A kivite­lező Kétutas Kft. augusztus 17-én fogott hozzá a munká­latokhoz. A félpályás lezárás mellett forgalomelterelésre kell számítani, amelyre jel­zőtáblákkal hívják fel a köz­lekedők figyelmét, eseten­ként pedigjelzőőr irányítja a forgalmat. A munkálatok idején a buszközlekedés biz­tosított. V. T. Gyalogolnak Cikótól Szekszárdig SZEKSZÁRD Augusztus 26- án, szombaton ismét lesz az 1 úton elnevezésű gya­logos zarándoklat Cikótól a szekszárdi Remete kápol­náig. Cikóra busszal men­nek a hívek Petkó Tamás szekszárdi plébános veze­tésével, augusztus 26-án reggel fél 8-kor indulnak a Remete-kápolnától. A za­rándoklatra jelentkezni a sekrestyében vagy a Béla téri plébánián lehet, hiva­tali időben. Délután négy órakor a Remete-kápolná­nál Bíró László püspök atya mond szentmisét. NI. I. A nyár elején beérett gyü­mölcsből egyre többen fő­zettek pálinkát. Jellemző­ek a kisebb tételek is. Ott­hon is lehet pálinkát főzni, de csak annak, akinek beje­lentett párlatkészítője van, és legalább öt adójegyet vá­sárolt. Mauthner Ilona iIona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A nyári gyümöl­csök cefréjét - meggyet, cse­resznyét, sárgabarackot, ve­gyes gyümölcsöt - viszik a szeszfőzdékbe azok, akik sze­retik, ha van otthon pálinká­juk. Az általunk megkérde­zett főzdék tulajdonosai el­mondták, tavaly, mélyponton volt a bérfőzetés, ahhoz ké­pest az idén jobbnak tűnik a szezonkezdet. A gyakorlat­ban, aki bérfőzetni szeretne, azzal számolhat, hogy legfel­jebb 86 liter, 50 fokos pálinká­ért literenként 835 forint jöve­déki adót kell fizetnie, amely­hez hozzájön a főzde által kért munkadíj. Amennyiben ennél nagyobb mennyiségre tart va­laki igényt, akkor literenként 1670 forint jövedéki adóval kell kalkulálnia, amelyhez szintén hozzájön a munkadíj. A törvényben látszólag más összegek szerepelnek, ennek azonban egyszerű a magya­rázata. A jogszabály ugyanis úgy szól, egy liter tiszta szesz (100 százalékos párlat) után kell 3338 forintot fizetni. Rá­adásul 50 liter mennyiségig az adókedvezmény megfelezi ezt az összeget, így literenként 1670 forint lenne. Ám ez utób­bi is a 100 százalékos párlatra vonatkozna. Tekintettel arra, hogy aki bérfőzet, az általában ötvenszázalékos párlatra tart igényt, 86 literig az összeg is­mét megfeleződik, literenként 835 forint adóval kell számol­nia. A szeszfőzdék munkadíja változó, általában 550 és 870 forint között mozog, de van, ahol 2000 forintot is elkérnek literenként. A kölesdi Berényi István azt mondta, hogy egyre többen jönnek kisebb tételekkel - 50- 60-100 literes cefrékkel -, és az is jellemző, hogy 50 fokos­nál gyengébb pálinkát kérnek. Náluk 42 fokig vállalnak bér­­főzetést. Az alacsonyabb szesz­foknak az az előnye, hogy aro­­másabb, ízletesebb lesz a kész­termék. Igaz, ez pluszmunkát jelent a főzdéknek, hiszen fa-Az 50 fokos pálin­kánál 835 forint a jövedéki adó gyasztani, majd steril szűrés­sel kell kezelni a terméket. A megrendelők egyre inkább jó minőségre vágynak, amit a házi „kotyvasztással” nem biz­tos, hogy elérnek. A Brill Pálinkaház tulajdo­nos-ügyvezetője, Krizl Edit hangsúlyozta, ez egy szakma, amihez érteni kell, és nem le­het könyvekből megtanulni. Ezzel arra utalt, hogy még min­dig sokan vannak, akik zug­­főzdékben oldják meg a pálin­­kafőzetést. A házi készülékeket az ön­­kormányzatoknál kell bejelen­teni. A Pálinka Nemzeti Ta­nács adatai szerint országosan 9-10 ezer között van a bejelen­tett készülékek száma, de becs­lésük szerint ennek a négysze­rese van forgalomban valójá­ban. Bátaszéken például - ahol pedig sok gyümölcsöt termesz­tenek - csupán tíz körüli a be­jelentett házi pálinkafőző ké­szülékek száma. Sokan nem­csak saját használatra, hanem eladásra is kínálják - termé­szetesen nem hivatalosan - a saját kotyvasztásukat, és még a havernak, barátnak, a barát ismerősének is főznek a má­sodállású zugfőzdék. Ezek a gyenge minőségű italok pedig rontják a jó minőségű pálin­kák piaci értékesítését is. Ez az oka annak, hogy 2010 óta szak­mai válságban vannak a hiva­tásos pálinkafőzdék. Krizl Edit azonban hangsúlyozta, otthoni gépekkel nem lehet azt a minő­séget biztosítani, amit a profi berendezésekkel. Kapar, büdös Kátrányos, hígítós, kapar, csíp és büdös is lehet a rossz pá­linka. A pálinkakészítés során elég sok hibát lehet elkövet­ni, ami aztán a végtermék él­vezetében bosszulja meg ma­gát. A már leszüretelt gyü­mölcs késői feldolgozása (már folyik a leve, penészes lett, oxi­dálódott), az idegen anyagok bekerülése keserűmandulás ízt okoz. A nem megfelelő er­jedési hőmérséklet is problé­ma. Ha túl meleg van, robba­násszerűen erjed a cefre, sok illatot, ízt elvisz a szén-dioxid, ha meg hideg van, akkor nem erjed a cefre, az élesztők el­halnak. Ezekből lesz „bepuny­­nyadt, fáradt” pálinka. Zarándoklat indul gyalog, busszal, biciklivel BÁYA Az idén szeptember 16- án lesz a Szent Vér templom főbúcsúja, de már most ké­szülnek az eseményre a he­lyiek. A búcsúra a korábbi évek hagyományait követve egyházmegyei gyalogos, au­tóbuszos, kerékpáros és mo­toros zarándoklat indul, tá­jékoztatta lapunkat Süme­gi József diakónus. A gyalo­gos zarándoklat induló állo­másai Mohács és Bátaszék, a célállomás pedig Báta. Az ün­nepi szentmisét dr. Udvardy György megyés püspök mu­tatja be a jelen lévő papság­gal, majd körmenet lesz az ol­­táriszentséggel.- Az idei évi főbúcsú már az Eucharisztikus Világkong­resszus jegyében zajlik, an­nak első felkészülési évében vagyunk. Szeretnénk, 'ha a bátaiak közül is minél többen vennének részt a szentmisén, és akinek van népviselete, az öltözzön be, és abban vegyen részt a szentmisén - mondta Sümegi József, aki egyben a Szent Vér őrzője is. A zarándoklat miatt ideigle­nes forgalomkorlátozás várha­tó a környéken. NI. I. Elismerték az önkormányzat dolgozóinak munkáját PAKS A paksi önkormányzat négy munkatársának mun­káját ismerte el a Nemzetgaz­dasági Minisztérium. A köz­ponti költségvetés támogatást biztosít az államháztartási adatszolgáltatásokat rendsze­resen időben és kiváló minő­ségben teljesítő települési ön­­kormányzatoknak. így kapott összesen 550 ezer forint ju­talmat: Kissné Kiss Zsuzsan­na, Marosfi Annamária, Dóczi Gabriella és Grósz Verohika, a polgármesteri hivatal pénz­ügyi osztályának munkatár­sai. Az önkormányzat tavaly hasonló elismerésben része­sült. Tolna megyéből össze­sen négy település részesül­hetett ilyen pénzbeli elisme­résben. v. T. A bonyhádi mesterkurzuson tizennégy fiatalt fogadtak Zongorakurzus a diákegyetemen Senki sem sérült meg a balesetekben BONYHÁD A Bonyhádi Pető­fi Sándor Evangélikus Gim­názium és Kollégium idén is tnegtartotta „Lotz János Nyá­ri Diákegyetem” programját. A tábor főszervezője, Lenczné Vrbovszki Judit Anikó, a Bony­hádi Petőfi Sándor Evangéli­kus Gimnázium szaktanács­­adó tanára elmondta, idén egy témában indult képzés. A zon­gora mesterkurzuson tizen­négy fiatalt fogadtak, köztük általános iskolásokat és zene­­akadémiai diákokat is. A kur­zust immár hatodik éve Kőrö­siné Bélák Erzsébet zongora­­művész vezeti. A pénteken zá­rult program célja, hogy a ki­váló képességű diákok a nyár folyamán is intenzív képzésen vehessenek részt. A „tábor” mindig egy kon­certtel kezdődik, amelyen ál­talában neves zongoristák ad­nak elő. Idén három kiváló di­ák - Ambrusz Előd (nemrég nyert felvételt a kölni zeneaka­démiára), Páli Antónia (hama­rosan a magyar zeneakadémi­án kezdi meg tanulmányait) és Daradics Tímea (nemzetkö­zi versenyen különdíjjal jutal­mazott előadó) - mutatta be tu­dását. Pénteken a program kon­certtel zárult, ahol a résztvevők a szüleiknek is bemutathatták, hogy mit tanultak. H. É. A zongoránál: Ambrusz Előd Beküldött kép TOLNA MEGYE Tizenegy baleset helyszínén intézkedtek au­gusztus 19-től 21-én reggelig a megye rendőrei. Személyi sérü­lés nem történt, az anyagi kár jelentős. Figyelmetlenül közleke­dett például egy jármű veze­tője Pakson augusztus 19-én 10 óra 15 perckor, ezért egy körforgalomnál hátulról neki­ütközött a forgalmi okból álló személyautónak. A gépkocsi vezetője a baleset miatti a fele­lősségét elismerte, a rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki. Személygépkocsi közleke­dett Bikácson 2017. augusztus 20-án 9 óra 15 perckor a Petőfi utcában. Haladása közben - fel­tehetőleg azért, mert nem meg­felelően választotta meg a se­bességet - megcsúszott a ned­ves úton, az árokba sodródott és felborult. Gyakori baleseti ok a relatív gyorshajtás, vagyis a járműve­zetők betartják a sebességhatá­rokat, de nem az útviszonyok­nak megfelelő tempóban ha­ladnak. A nedves útburkolaton csökken a gumiabroncsok ta­padása, ami főleg a kanyarban vagy egy hirtelen kormány­­mozdulatnál, intenzív fékezés­nél vagy gázadásnál okozhat problémát, tájékoztatott a rend­őrség. 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents