Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-21 / 194. szám
14 SPORT 2017. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ HÍREK Póta Georgináék ezüstérmesek lettek párosban ASZTALITENISZ Póta Georgina (képünkön) és a svéd Matilda Ekholm párosa ezüstérmes lett a nők versenyében a bulgáriai Panagjuristében rendezett World Tour-versenyen. A magyar éremszerzés már csütörtökön biztossá vált, hiszen Pergel Szandra és Póta egymás ellen lépett asztalhoz a legjobb nyolc között, előbbi a lengyel Kinga Stefanska oldalán. Pótáék 3-0-s győzelemmel érvényesítették is a papírformát. Az elődöntőben két indiai, Manika Batra és Mouma Das várt a második kiemelt magyar, svéd duóra, amely itt 3-1-re diadalmaskodott, a vasárnapi fináléban azonban ugyanilyen arányban kikapott a japán Isikava Kaszumi és lto Mima alkotta duótól. R. G. Kifizeti a City Messi 300 milliós kivásárlási árát? LABDARÚGÁS A Yahoo Sport France értesülései szerint a Manchester City kifizetheti a 300 millió eurós kivásárlási árat Lionel Messiért. Az argentin klasszis szerződése 2018-ig érvényes az FC Barcelonával, s annak ellenére, hogy szóban már megegyeztek, még mindig nem írta alá 2021-ig szóló szerződéshosszabbítását. Messi 2008 és 2012 között dolgozott együtt a Barcánál Pép Guardiolával, a City jelenlegi menedzserével. Bármennyire is abszurdnak tűnhet az ötszörös aranylabdás klubváltása, Neymar átigazolása után már semmire nem lehet csak úgy legyinteni a futball világában... R. G. Holman Dávid remek játékkal mutatkozott be LABDARÚGÁS Holman Dávid szombaton lejátszotta első bajnoki mérkőzését a Slovan Bratislavában, és máris presztízsgyőzelerrr részese lett: a pozsonyi csapat idegenben 2-1-re nyert ősi riválisa, az eddig százszázalékos Spartak Trnava vendégeként a szlovák labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. Ivan Vukomanovics, a pozsonyiak vezetőedzője a mérkőzés utáni nyilatkozatában dicsérte a héten a DVSC-től igazolt Holman Dávidot, kiemelve, hogy fontos szerepe volt abban, hogy a pozsonyiak remekül futballoztak az első játékrészben, amikor kétgólos előnyt szereztek. Holman a 81. percig volt a pályán, a Slovan-drukkerek vastapsa kísérte az öltözőbe. R. G. Búzás Attila csapata a 9. percben már három góllal vezetett Villámrajtot vett a Tolna a Bonyhád elleni derbin Csalóka a felvétel: Szász Dávidnak (balról) és a Bonyhádnak nem sikerült elgáncsolnia Szili Istvánt és a Tolna együttesét Fotó: Gottvald Károly LABDARÚGÁS A Bonyhád sem tudta megállítani a Tolnát a megyei I. osztályú focibajnokság 2. fordulójának rangadóján. A tolnaiak mellett a Dombóvár is megnyerte második meccsét, ezúttal a Bátaszék ellen. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu Tolna VFCBonyhád VLC 5-2 (3-1) Tolna, V: Szappanyos Sz. (Juhász Cs., Fülöp A.). TOLNA: Bildhéber B. - Jerabek (Ledneczki, 75.), Pap Milán, Nánási, Horváth M. - Sümegi (Fóris, 61.), Karszt L, Blatt, Szili I. (Felföldi, 91.) - Ranga, Szabolcska (Mátyás T., 66.). Edző: Búzás Attila. BONYHÁD: Kovács L. - Baranyi (Kertész D., 60.), Köllő (Forrai P., 54.), Szlama, Szász D. - Varga Á. (Sebestyén N., 71.), Tolnai Sz. (Sásdi B., 66.), Völgyi P., Genczler - Máté R., Pap R. Játékos-edző: Köllő Roland. A korai hazai gólok megadták a meccs alaphangját, amelyet a Tolna biztosan nyert meg a jól játszó bonyhádiak ellen. GÓL: Ranga (1., 75.), Szili I. (9., 53.), •Nánási (8.), illetve Pap R. (39., 77.). JÓK: Ranga vezérletével Ez következik A Bátaszék a Majos ellen vívja a hétvége rangadóját. MEGYEI I. OSZTÁLY, A 3. FORDULÓ PROGRAMJA. Augusztus 26., szombat: Bonyhád VLC-Kölesd SE 17, Kakasd SE-Dombóvár FC 17, Tevel Medosz SE-Tolna VFC 17. Augusztus 27., vasárnap: Bátaszék SE-Majosi SE 17, Nagymányoki SE-Őcsény SK 17, Szedresi SE-Dunaföldvár FC 17. A Tamási 2009 FC együttese szabadnapos lesz. az egész tolnai csapat, illetve Pap R., Máté R., Szlama. Dombóvár FCBátaszék SE 3-0 (1-0) Dombóvár, V: Álló T. (Horváth J., Váncsa A.). DOMBÓVÁR: Sztropkó - Takács Z. (Kalmár Cs., 82.), Kovács R. (Baranyi D., 88.), Petrók, Szalai N. - Baksa Zs. (Pál D., 86.) - Keczeli, Kardos (Nagy D., 90.), Androsics, Kovács A. - Horváth Á. (Bán, 68.). Játékos-edző: Kardos Ernő. BÁTASZÉK: Klézl - Kertész J., Rátkai, Kiss P., Révész (Horváth L., 86.) - Faller, Botos, Fábián Cs., Samu P. - Lerch M., Babanics Gy. (Horváth Á., 59.). Edző: Kiss János. A helyenként jól játszó dombóváriak közepes játékkal is magabiztosan győztek a szívós bátaszékiek ellen. GÓL: Keczeli (21., 85.), Kardos E. (81.). Kiállítva: Fábián Cs. (21.). JÓK: Keczeli, Petrók, Kardos E., Kovács A., illetve Botos. Majosi SE-Nagymányoki SE 4-0 (1-0) Majos, V: Knap Z. (Farkas R., Kapéter I.). MAJOS: Németh D. - Bálint J. (Vituska N., 49.), Szőts A., Szeder, Bodó - Illés Á., Hock (Pethő, 57.), Nagy N., Nagy A. - Boros K. (Gyánó, 77.), Lizák P. Edző: Tihanyvári László. NAGYMÁNYOK: Schanczenbacher Z. - Garai, Herger D., Schmidt N., Wolf R. - Pál I., Hesz H., Kovács L., Wolf Sz. - Lajos D., Sztrahia (Vajda T., 85.). Edző: Incze Zoltán. A szerdai kupamérkőzés eredménye (18-1) hozta magával ezt a „gyenge” teljesítményt. GÓL: Hock (18.), Szőts A. (48.), Boros K. (54.), Lizák P. (76.). JÓK: az egész mányoki együttes dicséretet érdemel. Tevel Medosz SEDunaföldvár FC 1-2 (0-1) Tevel, V: Éreth A. (Pesti D. Zs., Laszlóczki L.). TEVEL' Máté R. - Pál Z., Nagy R, Reichert A., Sirok (Bodai N., 76.) - Kerekes R. (Läufer M., 80.), Simon J., Weidinger, Elbegdorzs (Dézsi, 76.) - Szőts R. (Lindermayer, 85.), Ahmed. Játékos-edző: Simon József. DUNAFÖLDVÁR: Lieszkovszky Z. - Tóth D., Kőkuti, Fehér M., Horváth AFarsang P. (Androsovits, 82.), Fröhlich B., Fröhlich Rajmund (Ürmös, 62.), Kiss P. - Tóth Á. (Markovics, 76.), Kuti A. (Dienes G., a szünetben). Játékos-edző: Barics Péter. Alacsony színvonalú mérkőzésen inkább a földváriak akarata érvényesült. GÓL: Weidinger (95.), illetve Kőkuti (6.), Kiss P. (73.). KIÁLLÍTVA: Barics (a kispadról) a 86. percben. JÓK: Reichert A., Weidinger, illetve Kőkuti, Fehér M., Kiss P. Kölesdi SE-Kakasd SE 6-3 (3-1). Kölesd, V: Hartung V. (Szabó R, Sipos L.). KÖLESD: Sánta B.- Kozák, Dobra, Vajda, Nagy P.- Tímár K. (Körösi, 85.), Kapinya, Calka S., Pesti M. (Kovács R.) - Péger (Váli, 83.), Simon B. (Weisz T., 71.). Edző: Sánta István. KAKASD: Kocsmár - Tóth L. , Dobondi, Fazekas Á., Berta (Petrevics, 72.) - Eisensehr M. , Sebestyén M., Bozsó (Szabján F., a szünetben) - Márk K., Hucker, Márk A. Edző: Kniesz Mátyás. Enervált kezdés után helyenként jó játékkal őrölte fel a Kölesd a harcos kakasdi csapat ellenállását. GÓL: Simon B. (23., 64.), Nagy P. (37.), Calka S. (43.), Péger (79.), Váli (86.), illetve Hucker B. (8., 60.), Szabján F. (92.). JÓK: Dobra, Nagy P., Calka S., Simon B., illetve Márk A., Hucker B. Őcsény SK-Tamási 2009 FC 3-4 (1-2) Őcsény, V: Mihálovics L. (Kovalcsik Z., Laszlóczki L.). ŐCSÉNY: Lizák Zs. - Horváth D., Forrai Z., Kelemen Zs., Bán D. (Heffner A., 52.) - Varga Z., Jankovics, Batizi-Pócsi (Orsós Gy., 32.), Preimeyer - Horváth Cs., Kovács S. (Varga R., 78.). Edző: Pusztai Károly. TAMÁSI: Bogdán B. - Barta 0., Göttlinger (Hegedűs D., 65.), Fomumbod, Orosz M. - Széli Sz., Halász R. - Papp G., Bölcsföldi, Ato - Haruna. Edző: Horváth Lajos. A második félidőben felülkerekedett ellenfelén az Őcsény, amely megérdemelte volna a döntetlent. GÓL: Preimeyer (37., 66.), Jankovics (53.), illetve Haruna (20., 38., 54.), Széli Sz. (63.). KIÁLLÍTVA: Horváth D. (70.). JÓK: Preimeyer, Horváth D., Forrai Z., Lizák Zs., Jankovics, illetve Haruna, Bölcsföldi M., Széli Sz. A Szedres SE együttese szabadnapos volt. I Megyei 1. osztály, az állás 1 Tolna 2 2 0 0 15-3 6 2. Dombóvár 2 2 0 0 7-1 6 3. Majos 2 1 1 0 6-2 4 4. Kölesd 2 1 1 0 7-4 4 5. Tamási 2 1 1 0 6-5 4 6. Szedres 1 1 0 0 4-2 3 7. Bonyhád 2 1 0 1 6-5 3 8. Dunaföldvár 1 1 0 0 2-1 3 9. Bátaszék 2 0 1 1 14 1 10. Őcsény 2 0 0 2 5-8 0 11. Tevel 2 0 0 2 1-6 0 12, Nagymányok 2 0 0 2 1-8 0 13. Kakasd 2 0 0 2 4-16 0 Mesterlövészek Ketten is öt találatnál járnak a megyei élvonal gólvágói közül, a dombóvári Keczeli és a tolnai Ranga vezeti a sort. A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA. 5 gólos: Keczeli Krisztián (Dombóvár FC), Ranga Máté (Tolna VFC). 4 gólos: Szili István (Tolna VFC). 3 gólos: Boros Krisztián (Majosi SE), Jammeh Haruna (Tamási 2009 FC), Pap Roland (Bonyhád Völgység LC), Preimeyer Márk (Őcsény SK). A forduló válogatottja 5 HlÍP«MWMH9HHR9_________ Kardos Ernő