Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-21 / 194. szám
6 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ Az új kenyérért adtak hálát Szent István napján több megyei településen Az államiság a megtartó erő Bonyhádon Bölcsföldi Árpádnénak (balról) Filóné Ferencz Ibolya polgármester (jobbról) adta át a Merész Konrád-díjat Fotó: Máté Réka Kenyérszenteléssel, istentisztelettel, szoboravatással és díjak átadásával ünnepelték a magyar államiságot és az új kenyeret szerte a megyében. A szónokok a nemzet megtartó erejéről és az összetartozásról beszéltek. Munkatársainktól SZEKSZÁRD - Nem változott Magyarország szerepe Szent István király óta, hiszen kelet és nyugat határán a keresztény Európa végvára - hangsúlyozta ünnepi beszédében Horváth István országgyűlési képviselő a szekszárdi belvárosi templomban augusztus 20- án. A honatya szerint megint történelmi időket élünk, és felelősséggel tartozunk nemzetünk sorsáért. A szekszárdi ünnep kenyérszenteiéssel és ökumenikus áldással kezdődött, az új kenyeret az ünnepi szentmise és köszöntő után a templom előtt szét is osztották az ünneplők között. BONYHÁD A Völgység fővárosában szintén volt kenyérosztás, és átadták a Merész Konrád-díjat, melyet most Bölcsföldi Árpádné kapott több évtizedes pedagógusi, vezetői és közösségi munkája, a hivatása iránti szeretete, alázata, elkötelezettsége elismeréséül. A „Virágos Bonyhádért” elismerő cím első helyezés a Bonyhádi Gondozási Központ csapata, illetve családi ház kategóriában Rittinger Antalné. DOMBÓVÁR kertvárosi városrészében Szent László-szobrot avattak augusztus 20-án. Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy Szent István és Szent Imre mellett Szent László a harmadik szent, aki szobrot kapott a településrészen.- Talán a három legfontosabb magyar szent, akik a magyarság összetartozását jelképezik- fogalmazott a városvezető. A szobor Varga Gábor alkotása. PAKSON a Jézus Szíve templomban tartott szentmisével, az új kenyér szentelésével és megszegésével kezdődött a városi ünnepség. Szabó Péter alpolgármester a Paksra váró kihívások és István király nehéz helyzete között vont párhuzamot ünnepi beszédében. Az új kenyeret Paks új plébánosa, Kutas Attila áldotta meg, tolmácsolva az evangélikus és református lelkészek üdvözletét is. A Csengey Dénes Kulturális Központ gyermekközpontú programokkal készült augusztus 20-ára. A népi játékok, alkalmi vidámpark, állatsimogató - mint mindig -most is nagyon népszerű volt a kisebbek körében, de sok nézője akadt a patkoló kovácsnak is. A programokat az ASE Csarnok melletti téren rendezték, az új vízi színpadot, bár már megérkezett, később veszik birtokba. A Duna egyéb tekintetben is kimaradt a történetből: az időjárás nem volt alkalmas a tervezett Duna-átúszásra, akárcsak az elmúlt években. A kulturális programok sorát a Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sportegyesület nyitotta és program szerint a Garagulya Tűzlovagok látványos pirotechnikai show-ja, illetve tűzijáték zárta. TOLNA - István király szuverén államot teremtett, amivel megadta a magyar nemzet hivatását, küldetését: lennie kell Európa szívében egy erős, gazdag és független országnak, melyet szabad és büszke emberek építenek maguknak - fogalmazott Berta Zoltán tolnai alpolgármester a vasárnap délutáni tolnai ünnepségen. A hagyományokhoz híven ezúttal is a Tolnai Nyugdíjas Szabadidő Klub által rendezett aratófelvonulással indult az esemény. Az ünneplők a templomba vonultak, ahol megáldották az új kenyeret, amelyet a Szent István téren, az ünnepi beszéd után Horváth István honatya közreműködésével szegtek meg. TAMÁSIBAN lapzártánk után kezdődött az ünnepség, csakúgy, mint Szekszárdon, a Lajkó Félix-koncert és a tűzijáték. • \ A szekszárdi szentmisét követően szétosztották a megszentelt kenyeret Fotó: Makovics Kornél Pakson gyermekközpontú programokat szerveztek, mint például az állatsimogató Fotó: Vida Tünde HIRDETÉS