Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-08 / 183. szám
2017. AUGUSZTUS 8„ KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Fadd mellett mintegy harminc kelta sír van Fémkereső és lapát a régész két segítője Kelta sír feltárásán dolgoznak a régészek Fadd külterületén. Segíti munkájukat a korszerű fémkereső, de az illegális kincsvadászok is egyre jobban felszereltek. Wessely Gábor wessely@tolna.net FADD Csővezetéket fektetnek le Fadd határában, a sertéstartással foglalkozó DUNAHYB Kft. beruházásában, a hígtrágya elvezetése és hasznosítása céljából. Mint minden hasonló munkánál, úgy itt is szükséges a régészeti jelenlét. A terület ismert lelőhely, a nyomvonal közelében kelta temetőre bukkantak - évekkel ezelőtt -, öt sírt találtak földmunka, szántás során. Az ELTE szakemberei geofizikai vizsgálatot végeztek, s egy modern, föld alá is „bekukkantani képes” eszköz segítségével megállapították, hogy mintegy harminc sírból áll a temetkezési hely. Most ezek közül egyet tárnak fel a szekszárdi régészek: Czövek Attila és K. Tóth Gábor. Nekik is van korszerű eszközük - egy fémkereső -, és használják a régészek régi, hűséges barátját is, a lapátot. Az ásatást vezető Czövek Attila elmondta, hogy bronzékszerek, vasfibulák viszonylag gyakran előkerülnek az ilyen sírokból, ám az annál értékesebb lelet ritka. Ez azonban nem szegi az illegális kincskeresők kedvét. Hivatásából adódóan csak a rendőr, a régész és a tűzszerész használhat fémkeresőt, de nyílt titok, hogy néhány magánszemély is rendesen felszerelkezett. A törvény nem tiltja a hobbi szintű fémkeresőzést, kikötés azonban, hogy engedélyt kell kérni rá, ami adott helyre, korlátozott időre szól, s az illető köteles vállalni a területileg illetékes múzeummal való együttműködést. Ismert régészeti lelőhelyre nem kaphat engedélyt Tóth Gábor kutatja át a területet a régészek fémkereső műszerével A szerző felvételei hobbi kincsvadász, és tudnia kell azt is, hogy ha régészeti korú tárgyat talál, az az állam tulajdona. Ezt a dolgot nehéz a legalizálás felé terelni. Czövek Attila nem tartja sikereseknek az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. Két éve van mód a fémkeresőzés bejelentésére. Ez idő alatt ketten-hárman éltek ezzel a lehetőséggel a megyében. A büntetéshez tettenérés szükséges. Ilyen eset is elő-előfordul Tolnában, különösebb eredmény nélkül. Az a szomorú helyzet, hogy némelyek már iparszerűen űzik az illegális keresést és üzletelést. Főleg a régi pénzekre specializálódnak, mert az könnyen elpasszolható. Amit ma kiásnak, lehet, hogy két nap múlva már Bécsben talál új gazdára. Miközben a régészt megfosztják a beazonosítás, a kormeghatározás lehetőségétől. Arra a kérdésre, hogy a Seuso-kincsekből lehet-e még valamennyi a föld alatt, Czövek Attila azt feleli, hogy lehet valamennyi, de nem a föld alatt. Ott, ahol ilyen nagy tálaló edényeket és kancsókat rejtettek el, valószínűleg voltak kisebb ezüst tárgyak, poharak, evőeszközök is. S azokat vélhetően pénzzé tette - eredeti formájában vagy beolvasztva -, aki rájuk bukkant. Római kiscsengő, kelta karperec, pénzérmék, pipakupak, fémfeszület, kutyabárca - ilyen és ezekhez hasonló apró tárgyakra bukkantak a fémkereső segítségével Nyaralási emlék Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu N yár van, nyaralunk, ki belföldön, ki külföldön. Ha mondjuk Siófokon, egy szállodában történik velünk, hogy bár reggelivel együtt foglaltuk le, és fizettük ki előre a szobát, de mégsem kapunk se pirítóst, se teát, akkor bizony az ember ezt szóvá teszi, és nagy eséllyel ki is harcolja magának azt, ami jár. De mi van akkor, ha mondjuk mindez Veronában történik meg velünk, és se a pincér, se a szálló vezetője nem beszél se angolul, se németül, csak olaszul. Ez utóbbi nyelven pedig mi nem tudjuk elmondani a sérelmeinket. Az ember bizony kénytelen tudomásul venni, hogy így járt. Az esetet egyik ismerősöm mondta el. A bajt tetézte, hogy egy kisebb településen megálltak tankolni. Ki-Este szembesültek vele, hogy átverték őket, duplán fizették a tankolást szolgáló személyzet nem volt, bankkártyával lehetett fizetni. Az automata nyugtát sem adott. Ismerősöm addig kopogott, már-már ütötte az ajtót, amíg előkerült valaki, aki kiadta a szükséges nyugtát. Este a szállodában, amikor ellenőrizték a bankkártyás kiadásaikat, akkor szembesültek vele, hogy ugyan ötven euróért tankoltak, de a benzinkútnál száz eurót emeltek le a kártyájukról. Nem lenne jó, ha bármelyik országot a saját rossz tapasztalataink alapján ítélnénk meg. Ez jutott eszembe akkor, amikor arról olvastam, hogy egy-egy magyar étteremben vagy taxizás során hogyan verték át a külföldi vendégeket. A többség ugyanis nem ilyen. Se külföldön, se belföldön. A mi felelősségünk az, hogy ezt be is bizonyítsuk az ide látogatóknak. Balesetveszélyes a kánikula és a vihar TOLNA MEGYE Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy augusztus 3-án 15 óra 45 perckor Bonyhád határában földön fekvő férfit találtak. A szemmel láthatóan rossz állapotban lévő férfi elmondta, hogy kerékpárját tolta, de rosszul lett és elfeküdt az árokban. Az egyenruhások inni adtak a férfinak, a tarkóját vízzel öntözték, majd értesítették a mentőket. A bonyhádi rendőrök az elmúlt napok legmelegebb óráiban ásványvízzel kínálták az utcán tartózkodókat. A tartós melegben a járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni, megnő a reakcióidő és a balesetek kockázata. Aki roszszul viseli a meleget, lehetőleg ne vezessen. Ha mégis feltétlenül szükséges, kipihenten üljön a volán mögé. Célszerű út közben megállni, inni, felfrissülni. Az autósoknál mindig legyen megfelelő mennyiségű folyadék. Soha, senki ne hagyjon autóban kisgyereket, vagy háziállatot. A hét elején ugyan je-Frissítőt kaptak a nagy hőségben a bonyhádiak Fotó: TMRFK lentősen enyhült a meleg, de az előrejelzések szerint a hét közepén újra kánikula várható. A rendőrség kéri az állampolgárokat, hogy készüljenek fel az időjárás hirtelen változásának hatásaira, mert a hidegfront is megviseli a szervezetet. A heves esők, zivatarok szintén balesetveszélyt idézhetnek elő, hiszen ezek miatt gyorsan változnak az útviszonyok. 1.1. Kepzomuveszeti táborban alkottak a festői szépségű Udvariban a Bárka Szalon tagjai Mindkét fél már a jövő évi folytatást tervezi UDVARI Alkotótáborban vettek részt a településen a Bárka Művészeti Szalon tagjai két csoportban, július 27. és 30., majd augusztus 3. és 6. között, összesen tizenegyen, tájékoztatta lapunkat Németh Kata festő. Az idén már második évben adott otthont a képzőművészeknek a település vendégháza. Ellátásukról a község gondoskodott. Nagyon jól érezték magukat, mert az alkotásra koncentrálhattak a festői kis faluban, mondta Németh Kata. Hozzátette, hogy a község lakói jószívű, kedves emberek. Bár semmiféle elvárás nem fogalmazódott meg velük szemben, A fotón az első turnus tagjai, középen a polgármester A gyönyörű kis falu adott témát az alkotóknak Fotók: Biszák László minden résztvevő egy-egy képet ajándékozott a falunak. Peszt Attila polgármester kérdésünkre elmondta, jó, hogy a vendégszerető udvari emberek megismerkedhettek a képzőművészekkel, láthatták miként készültek az alkotások. Hozzátette, hogy a megye egyik legszegényebb települése az ajándék képekkel gazdagodik is. Képzőművészeti alkotások megvásárlására a költségvetésből nem jutna. A napokban látogatott hozzájuk egy házaspár a német testvértelepülésről, akiknek büszkén mutatta meg a festményeket. 1.1.