Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-01 / 151. szám
ft BELFÖLD-KÜLFÖLD 2017. JÚLIUS 1., SZOMBAT Még most sem tudni, mibői futotta a kihelyezett plakátokra Ádert támadja a Jobbik Kezdeményezik a köztársasági elnök felfüggesztését Fotó: MTI Megfosztási eljárást kezdeményez a Jobbik Áder János államfővel szemben, mert a Jobbik szerint a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált feladatai ellátására. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu PLAKÁTÜGY Tegnap Áder János köztársasági elnök aláírta az úgynevezett plakáttörvényt, amelynek lényege, hogy a pártok csak piaci áron vásárolhatnak a jövőben hirdetési felületeket. Az úgynevezett plakáttörvényt azután nyújtották be a kormánypártok, hogy kiderült, a Jobbik nem tud elszámolni az általa kihelyezett korrupcióellenes plakátok számával és azzal sem, hogy miből finanszírozták a milliárdosra becsült költségeket. Az ügyben az adóhatóság is vizsgálódik, iratokat, szerződéseket foglalt le. A Fidesz eredetileg azt javasolta, hogy választási kampányidőszakon kívül tilos legyen a plakátok kihelyezése mind a pártoknak, mind a kormánynak. Ez a párt szerint megakadályozta volna a burkolt pártfinanszírozást, vagyis a korrupciót. Németh Szilárd Fidesz-alelnök a napnál világosabbnak nevezte, hogy a Jobbik kampányát Simicska Lajos milliárdos fizette - akinek „plakáthelyein kampányolnak” -, és ezért nyilván kért valamit cserébe. „Na, ezt hívják korrupciónak” - mondta Németh Szilárd. A plakáttörvényhez kétharmados többség kellett volna, de az ellenzéki pártok nem szavazták meg. Közben kiderült az is, hogy a Jobbik a piaci ár töredékéért kapta meg Simicskától a plakáthelyeket. A kormánypártok szerint ez burkolt pártfinanszírozás és korrupció. A Fidesz új javaslatot fogadott el, amely szerint piaci áron lehet a jövőben plakáthelyeket vásárolni, ezt a jogszabálymódosítást írta alá tegnap az államfő. Vona Gábor a héten azzal fenyegette meg a köztársasági elnököt, hogy kezdeményezik a hivatalából való felfüggesztést, amennyiben aláírja a törvénymódosítást. Ezt meg is teszik, közölte tegnap a Jobbik, a párt szerint ugyanis Áder János méltatlanná vált az államfői tisztségre. Az alkotmányban az áll, az alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő, illetve a szán-Az utóbbi időszakban látványosán eldurvult a hangnem, a közbeszéd a parlamentben - mondta a Debrecen Televízióban Kosa Lajos. A Fidesz parlamenti frakcióját vezető egykori debreceni polgármester úgy látja: a Jobbik parlamenti megjelenésével a kocsmapolitikai stílus is felütötte a fejét az Országházban. Korábban, ha egy dékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztását. Közben a Jobbik egyre durvább hangnemben támadja a kormányfőt. Vona Gábor egy videós üzenetében azt mondta a miniszterelnökről, hogy Orbán Viktor „mentálisan már nem ép, minimum pihenésre, de inkább kezelésre lenne szüksége”. A héten egy bejegyzésében Szávay István országgyűlési képviselő Hitlerhez hasonlította a miniszterelnököt. A plakáttörvény elfogadása után jobbikos sajtóorgánumokban pedig a tömeggyilkos Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorhoz hasonlították Orbán Viktort. a képviselők megfeledkezett magáról, akkor annak volt következménye, a Jobbik politikájában ez nem kap helyet - vélte. Kosa Lajos szerint sok olyan párt van, melyeknek kicsi a támogatottságuk, a mondanivalójukat is alig lehet érteni, ezért csak úgy tudnak feltűnést kelteni, ha valami botrányt csinálnak. HÍREK „Sem a Jobbik, sem az MSZP” BEVÁNDORLÓK Sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel nem működne együtt a 2018-as választás után Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Hetek című lapnak adott interjúban beszélt a migrációs válság veszélyeiről és annak a konfliktusnak az okairól is, amely a Fidesz és Soros György, illetve Simicska Lajos között húzódik. MW Magyar áldozat a vérengzésben BŰNÜGY Egy magyar férfi életét vesztette, egy magyar nő pedig súlyosan megsebesült abban a lövöldözésben, amely csütörtökön tört ki a katalóniai Barcelona közelében található tengerparti bárban. A támadó egy lövést adott le a pincérre, majd a magyar származású tulajdonosnőt is célba vette. Ezt követően elmenekült a helyszínről. A nőt még kórházban ápolják. MW Díjmentes csatlakozások KÖZMŰ Ingyenessé válnak a közműcsatlakozások július elsejétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak. A kormány teljesen díjmentessé teszi a kapcsolódó eljárási díjakat, és tovább csökkennek az ügyintézési határidők is. Eldurvult hangnem és kocsmapolitikai stílus a magyar parlamentben Az Altus Zrt.-t kénytelen Czeglédy segédje védeni Újabb letartóztatás az MSZP-s adócsalási botrányban Kezdeményezik a köztársasági elnök felfüggesztését Fotó: MTI A magyar házelnök a melegházasságról CSÜTÖRTÖK késő délután őrizetbe vették a hatóságok Czeglédy Csaba szombathelyi MSZP-s képviselő egyik bizalmasát, aki segédkezett a 3 milliárdos csalással gyanúsított politikus elleni eljárás bizonyítékainak megsemmisítésében - írja a Pesti Srácok. Az Echo TV Informátor című műsorának stábja a napokban járt Czeglédy cége, a Human Operator Zrt. szombathelyi székházánál, ahol egy kukában ledarált iratokra bukkantak. A fejlécek alapján céges könyveléssel kapcsolatos iratokat próbáltak eltüntetni a cég dolgozói. A fővádlott, Czeglédy Csaba még június közepén került előzetesbe, mivel a gyanú szerint társaival több mint 3 milliárd forint adót csalt el egy diákmunkásokat foglalkoztató cég működése során. Egyelőre úgy tűnik, nem tudják később sem kifizetni az előzetesben ülő Czeglédy Csabához köthető cégek annak a több ezer diáknak a bérét, akik azért nem kaptak májusi és júniusi fizetést, mivel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) zárolta az érintett cégek számláit. Az ok: olyan nagy a tartozásuk a Czeglédy érdekkörébe tartozó cégeknek, hogy a NAV a munkaadók befizetéseit is a tartozások csökkentésére fordítja. Czeglédy Csaba, aki az MSZP, a DK, az Együtt és egy helyi civil szervezet támogatásával lett önkormányzati képviselő Szombathelyen, ügyvédként számos MSZP-s és DK-s vezető politikus jogi képviseletét is ellátta már, így többek között Botka Lászlóét és Gyurcsány Ferencét is. Czeglédy Csabát Gyurcsány Ferenc családi ügyvédjeként is számon tartják. Ő képviseli a volt kormányfő felesége, Dobrev Klára által irányított Altus Zrt.-t is. Czeglédynek a letartóztatása óta elég nehezen áll módjában jogilag védeni a DK elnökének családi vállalkozását. így a héten a folyamatban lévő perben Czeglédy kénytelen volt a segédjét küldeni a bírósági tárgyalásra. MW LIBERALIZÁLÁS Megszavazta a német szövetségi parlament (Bundestag) tegnap a melegházasság bevezetését. A jogszabályban ezentúl a „házasságot két különböző vagy azonos nemű ember köt” szakasz szerepel. Az ügyet a szociáldemokrata párt (SPD) kezdeményezésére vették napirendre. Angela Merkel kancellár nemmel szavazott. Volker Kauder, a CDU/CSU képviselő-Németországban legálissá vált az egyneműek házassága Fotó: Shutterstock csoportjának vezetője hangsúlyozta, a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményének megteremtésével megszűnt az azonos nemű párok diszkriminációja, a házasságot pedig férfi és nő kapcsolataként kellene megőrizni. Kövér László magyar házelnök egy interjúban az egyneműek házasságának németországi engedélyezését úgy kommentálta: egyes országok jobbközép pártjainak politikusai Európában maguk sem hisznek már a konzervatív értékek képviselhetőségében. „Vagy azért, mert ezek már számukra sem jelentenek semmit, megélhetést kereső, egyszerű ’iparosai’ ők a politikai szakmának, akik merő véletlenségből éppen egy magát még konzervatív márkanévvel futtató globális ügynöklerakatnál találtak viszonylag jól jövedelmező állást - vagy azért, mert gyávák, és nem mernek szembefordulni a liberális véleménydiktatúrával” - mondta Kövér László. mw HIRDETÉS A tartalomból: Duna Aréna - Vizes világbajnokság Budapesten lapcentrum.hu Dollártízmilliók - A legjobban kereső sportolók Befektetés - Sajtok a „trezorok” mélyén