Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-28 / 174. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. JÚLIUS 28., PÉNTEK Fantáziakép, nem valóság... Az újabban teijedő veszélyes szelfizés őrült divatja áldozatokat szed... (Shutterstock-illusztrácló) Hullám sodorta el Szardínián - Lezuhant a hídról Halálos szelfizések Egymilliót csalt ki a nyugdíjastól VÁC Egy középkorú nőt keres a rendőrség, aki reggel becsengetett egy idős ember lakásába azzal, hogy az ott lakót felvették egy nyugdíjasotthonba. Az elkövető a bentlakás összegének felét, egymillió forintot kért el a nyugdíjastól. A tettes 160-165 centi magas, haja sötét, vállig érő. A rendőrség 06-1-236-2883- as telefonszámon vár információkat hasonló esetekről. MW Határsértő migránst fogtak NAGYLAK Tizenhat illegális határsértőt fogtak el Nagylak közelében csütörtök hajnalban - írta az MTI. A rendőrök a magukat iraki állampolgárnak valló migránsokat előállították, majd átadták a román hatóságoknak. MW Lópici Gáspár fiát bevádolták BUDAPEST Szilágyi István fia, Sz. Péter ellen az ügyészség vádat emelt súlyos testi sértés bűntette miatt. A vád szerint a 4é éves férfi úgy megverte az apját, hogy annak bordája tört, az egész arcán kék-zöld foltok éktelenkedtek. A Keménykalap és krumpliorr című sikeres sorozatban szereplő Lópici Gáspáron napokkal a brutális támadás után is láthatóak voltak az ütlegelés nyomai. A népszerű színész mégis kiállt fia mellett. MW Egyre riasztóbb méreteket ölt a fiatalok körében népszerű új hóbort, az önfotózás, vagyis a szelfizés. Kedden Szardínián sodort el egy hullám egy lányt, aki az egyik sziklán próbált meg magáról fotót készíteni, életét már nem tudták megmenteni. Másnap hajnalban a Margit hídról leesett egy fiatal nő szelfizés közben. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu ÖNFOTÓZÁS Manapság mindenki extrém helyeken és helyzetekben szeretné megörökíteni magát, és ezek a fotók sokszor a kép alkotóinak életét követelik. Égy csapásra változott földi pokollá kedden egy varázslatos szardíniái tengerparti nyaralás egy magyar kislány és családja számára. A 14 éves fiatal és húga a sziget északi részén lévő' Costo Paradisóban vakációzott kint élő nagynénjüknél, amikor a szigetre hatalmas Tavaly jelent meg először hazánkban a Pokémon Go mobiljáték, amelyben a játékosok a kiterjesztett valóságban kaphatnak el zsebszörnyeket. A telefonra ingyenesen letölthető alkalmazás a GPS-koordináták segítségével juttatja a felhasználót a kis szörnyecskék nyovihar csapott le. A lányt lenyűgözte a viharos tenger lát-' ványa, ezért akarta megörökíteni magát. Úgy döntött, hogy kiáll egy sziklára és szelfit készít, háttérben a tajtékzó habokkal. Ekkor egy közel hét méter magas hullám a sziklák felé csapott, és magával mára, melyeket akár az utcán vagy a főúton is láthat. Sok játékos hajlamos belefeledkezni a „virtuális valóságba”, ezért nem néz körbe, amikor átmegy a zebrán vagy autó közelít útvonalán. A játék miatt világszerte rengeteg halálos baleset történt. rántotta a tinit. Sajtóértesülések szerint az egyik közeli büfé alkalmazottja megpróbálta megmenteni a fiatal életét, utána is ugrott a vízbe, és majdnem ő is odaveszett. A hatóságok keresőkkel és helikopterekkel indultak a lány után, a testét már csak a tűzoltók tudták kiemelni a háborgó tengerből. Életéért másfél órán keresztül harcoltak, de már nem tudták visszahozni. Szerdán hajnalban ismét komoly balesetet okozott a szelfizés, amikor egy fiatal nő a fővárosban a Margit hídon akart önmagáról fotót készíteni. Eközben átbillent a korláton és a futópályára zuhant. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Bevetésre készen állhatnak a merénylők FBI Az Iszlám Állam 173 öngyilkos merénylője állhat készen arra, hogy támadásokat kövessen el Európában - közölte a The Guardian. A brit lap szerint az Interpol hozzájuthatott egy listához, amelyen a terrorszervezet 173, európai öngyilkos merényletekre kiképzett katonája szerepel. A listát az Egyesült Államok titkosszolgálata állította össze szíriai és iraki információk alapján. Jelenleg nincs arra utaló adat, hogy a dzsihadisták - akik nevét a lap is megszerezte - már a kontinensen tartózkodnak. De az Interpol hangsúlyozza, komoly kihívásokkal kell szembenézni. Az FBI által összeállított névsorról az Interpol főtitkára május 27-én számolt be. A benne szereplő 173 dzsihadistát úgy emlegette, mint olyan személyeket, akiket arra képezhettek ki, hogy képesek legyenek összeállítani és úgy elhelyezni robbanószerkezeteket, hogy azok minél több embert megöljenek. A titkosszolgálatok szerint ezek a személyek el tudnak jutni az európai országokba, hogy terrorcselekményekben vegyenek részt. Az Interpol kérte a partnerállamokat, adjanak információkat a listán szereplőkről, oszszák meg velük a hivatalos irataikban szereplő adatokat. Azt azonban nem zárják ki, hogy hamis személyazonosságot használhatnak. MW Egyre több az áldozata a Pokémonnak TELEVÍZIÓ-MŰSOR ’ 2017. JÚLIUS 28., PÉNTEK K O </> 4.05 4.40 5.05 5.30 7.15 9.20 10.20 12.05 12.25 13.05 13.45 15.00 16.15 17.25 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 23.30 0.00 1.05 2.10 3.05 Barátok közt ® Fókusz © Top Shop Jó reggelt, skacok! © Reggeli © Asztro Show Top Shop Gálvölgyi-show © ÉletmódKalauz ® Fókusz© Szulejmán © Éjjel-nappal Budapest © Házasság első látásra © Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz® Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt ® Én és a hercegem 4. Elefántkaland ® RTL Klub Híradó Igazságosztók ® Igazságosztók Graceland - Ügynökjátszma © Gyilkos elmék © 4.40 Csapdába csalva © 5.05 Csapdába csalva© 5.30 Sherlock és Watson © 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Magánnyomozók© 14.40 Családi Titkok © 15.45 A sors útjai© 16.50 Fatmagül® 18.00 Tények 19.10 Pénzt vagy éveket! © 20.35 Humorkoktél© 21.55 Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak © í 0.30 Backstrom nyomozó © 1.35 Tények Este 2.15 Teleshop 2.40 Ügyféllista© 3.25 Ügyféllista© te o <0 o 5.00 5.25 5.45 5.50 5.55 6.55 7.00 7.25 7.50 8.20 9.10 9.40 12.00 12.01 12.50 13.50 15.55 17.00 18.00 18.35 19.30 20.25 22.15 22.16 0.15 1.55 2.05 Magyar gazda Kék bolygó Himnusz Hajnali gondolatok A múlt árnyékában © Kenő HÍRADÓ Életkerék Öt kontinens Lola© Magyar elsők Forma-1 - Magyar Nagydíj Déli harangszó Híradó A lipicai © Forma-1 - Magyar Nagydíj A múlt árnyékában© Don Matteo Híradó Rex felügyelő ©, A hegyi doktor-Újra rendel © Dzsungelból dzsungelbe Kenó Az esküdt Chiara története (A szerelem diadala) Az én ,56-om P’amende 6.00 Híradó 6.30 Időjárás-jelentés 6.35 Gusztáv 6.40 Millenniumi Mesék © 7.10 Szerelemhajó 8.05 Szívtipró gimi © 8.50 Hazárd megye lordjai © 9.40 Szomszédok© 10.15 Szomszédok© 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Derrick© 12.20 Vészhelyzet© 13.05 Villám 14.10 Helló, világ! © 14.55 Apropó© 16.00 Szívtipró gimi© 16.50 Arany János emlékére © 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Derrick© 19.15 Szomszédok© 19.50 Szomszédok© -20.25 Vészhelyzet© 21.15 Csak Szilveszter! © 22.25 Zenés TV Színház© 23.35 Szekszárdi mise 0.30 A polip 7.15 8.15 8.50 9.10 9.40 10.25 10.55 11.50 12.30 13.35 13.37 14.30 14.40 15.05 16.00 16.35 17.15 17.30 18.00 19.05 19.35 20.10 21.15 21.20 22.50 23.50 Felsős Mindenki Akadémiája Tudós Társaság Az én történetem Másfélmillió lépés Magyarországon Gyógyító természet © Cousteau kapitány újra felfedezi a világot Mesterember Másfélmillió lépés Magyarországon Nemzeti kincsünk az Erdő 300 millió év M5 Lexikon Az én kis családom © Szólalj meg! Felsős Mindenki Akadémiája Ki mer ma? Tudós Társaság Cousteau kapitány újra felfedezi a világot Kulturális híradó Ön is tudjaműveltségi vetélkedő Univerzum Előszó Uramisten © Esti kérdés Univerzum 20.25 Dzsungeiből dzsungelbe j 7.10 Szerelemhajó 2120 Uramisten Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 10.35 Minden tudás 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Kosár 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 17.50 Ma este 19.30 Híradó 20.30 Ma este 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 6.00 Magyarok 7.00 Híradó 7.30 Látókör 8.05 Troli 8.30 Kibeszélő 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúrá 12.00 Híradó 12.30 Számla 13.05 Élő örökség 13.30 Rivalda © 14.30 Kitekintő 15.05 Angard 16.30 Újranyitott akták © 17.00 Hírek 17.05 Trend 17.30 Kibeszélő 18.30 Zöld világ 19.00 Hírek 19.10 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Mélymagyar 21.30 Informátor © 22.00 Híradó 22.35 Háttér-kép © 23.30 Angard 0.30 Hazahúzó 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700-as klub © 14.45 Rendkívüli interjú 15.45 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 7.50 A dadus © 8,55 Bűbájos boszorkák © 9.55 Egy drága társ ® 12.00 A dadus ® © 13.00 Bűbájos boszorkák ® 14.00 Doktor House ® 15.00 A Grace klinika © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Derült égből fasírt 2. - A j 5.55 6.20 6.45 7.10 7.35 8.00 8.25 9.20 10.20 11.20 12.20 13.20 14.15 15.15 16.15 17.10 18.10 19.05 19.35 21.00 23.25 1.10 1.40 2.50 4.45 Az arc nélküli ember © 6.30 Teleshop 7.30 Spangol - Magamat sem értem ® 10.10 A három testőr © 12.20 Idegroncs derbi ® 14.20 A majmok bolygója - Forradalom © 17.00 Max Payne - Egyszemélyes háború ® 19.00 A Szmokinger © 21.00 Indiana Jones és a Végzet Temploma © 23.30 Bazi nagy film © 1.15 Angyalszív © 3.10 James Bond: Oroszországból szeretettel © Will és Grace © Will és Grace © Will és Grace © Will és Grace © Jóbarátok © Jóbarátok © Amerikai mesterszakács © Szívek szállodája ® Szívek szállodája© Castle © Castle © Zűrös viszonyok© Monk - Flúgos nyomozó © Monk-Flúgos nyomozó © Castle © Castle © Amerikai mesterszakács © Két pasi- meg egy kicsi © Két pasi-meg egy kicsi® A séf © Superhero © Két pasi-meg egy kicsi© Két pasi- meg egy kicsi © Chuck © 21.00 A séf 7.35 ízes élet ® 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 14.05 Pimasz úr ott alszik © 15.30 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 16.40 Családi Trtkok © 17.45 Hal a tortán © 19.00 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Kingsman: A titkos szolgálat © 23.45 Riválisok 4. - Figyelmeztetés nélkül ® 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 Sárkányölő lovagok © amerikai fantasztikus akciófilm 2011 10.35 Mulan© amerikai-kínai kalandfilm 2009 12.50 A törvény haragja© kínai vígjáték 2013 14.45 Tiszta ügy© amerikai krimi 2002 16.55 Borotvaélen© amerikai krimi 2012 R.: AsgerLeth Sz.:Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Anthony Mackie, Ed Harris 18.55 A beavatott-sorozat: A lázadó ® amerikai kalandfilm 2015 21.00 Légió© amerikai akciófilm 2010 22.50 Alamo-A 13 napos ostrom © amerikai háborús filmdráma 2004 1.30 Gyilkos tánc© amerikai-orosz akciófilm 2013 3.15 Gyilkos szezon © belga akciófilm 2013 16.55 Borotvaélen 5.30 Audi H20-magazin 6.00 Televíziós vásárlás 8.30 MOB-magazin 9.00 Autósport. Tempó magazin 9.30 Erős emberek 10.30 Tennis - ATP World Tour 500 12.30 Tennis - ATP World Tour 50014.30 Darts 18.30 Harcművészmagazin 18.45 Harcművészet. Kempómagazin 19.00 Heti helyzet 20.00 Darts 0.00 UFC 3.00 Érős emberek 4.40 Evezős magazin 5.10 kisBajnok magazin 6.05 Gillette World Sport magazin 6.30 Golf magazin 7.00 Vizes Vb 2017 8.25 Vizes Vb 2017 9.15 Vizes Vb 2017 Benne: Úszás selejtezők 12.00 Vizes Vb 2017 Benne: Óriás toronyugrás férfi 27m és női 20m elődöntő 15.15 Vizes Vb 2017 16.20 EYOF összefoglaló 16.45 Sporthíradó-Vizes Vb hírek 17.00 Vizes Vb 2017 Benne: Úszás középdöntők, döntők 20.05 Vizes Vb 2017 22.00 Vizes Vb 2017 22.45 EYOF összefoglaló 23.35 Puskás Akadémia magazin 0.00 Öttusa magazin 0.30 Gillette World Magazin 0.55 Vizes Vb 2017 2.15 Forma-1 Hungaroring -1. és 2. szabadedzés összefoglalója 20.05 Vizes Vb 2017 TV PAPRIKA^ 12.00 Egyszerűen olaszul © 12.30 Toszkána ízei © 14.30 Mimi francia desszertjei © 15.30 Rick Stein ® 16.30 Toszkána ízei ® 17.00 A lustaszakács © 18.00 Paprika Pékség © 19.00 James Martin © 20.00 Jó szakács, rossz szakács © 21.00 Rachel Khoo konyhája Melbourne © 21.30 Mimi francia desszertjei © 22.00 Klasszikus olasz konyha © 22.30 Toszkána ízei ® 0.00 Rick Stein-Velencétől Isztambulig © A műsor és a kérdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!