Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-27 / 173. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK Nagy a kár, van, ahol még levél sem maradt BÁTA Két nappal a vihar után még mindig a hétfő éjszakai jégkár a téma a településen és a környékén. Gelencsér Sándor szőlész-borász, helyi önkormányzati képviselő elmondta, 45 éve él Bátán, de nem emlékszik ekkora viharra. - Félelmetes volt, dió nagyságú jégszemek estek fél órán keresztül. Másnap, amikor megnéztük a területeinket, még a szőlőoszlopokon is nyomot hagyott a jégeső. Van olyan ültetvény, ahol még levél sem maradt a szőlőtőkéken. A házak tetején öklömnyi lyukak tátonganak. Másfél-két kilométeres sávban vonult át a jég, a közepe Furkótelep lehetett, talán itt okozta a legtöbb kárt. A szerkesztőségünkbe küldött e-mailek is arról szólnak, Dió nagyságú jégszemek estek fél órán át a környéken hogy szinte az összes családi ház lakhatatlanná vált Furkótelepen. Iszonyatos pusztítás volt. Sokan a rokonaiknál találtak átmeneti szállást. Van olyan ház, amelyet életveszélyessé nyilvánítottak, így lakni nem lehet benne. Bocz József alpolgármester is arról számolt be, hogy több száz hektárnyi területet tett tönkre a vihar, a legnagyobb a veszteség az Acsádi árok környékén az Alsónyék, Bátaszék, Báta háromszögben. A szőlészek permeteznek, mentik a jövőt, ha már az idei bevétel elveszett, tette hozzá. Tegnap eset volt önkormányzati ülés, ahol a vihar okozta károk is napirendre kerültek. Gelencsér Sándor szerint nagy baj, hogy a károsultak többségének nem volt biztosítása. M. I. Ünnepi tanévnyitóra készül a szekszárdi felsőoktatás Kicsit kevesebb hallgató A hagyományos tanító és óvodapedagógus, valamint turizmus-vendéglátás szak mellett a ebben az évben indul a szőlész-borász képzés gyakorlati változata. Megkezdődik a mérnökképzés. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu Kevesebb lesz az idén a felvett hallgatók létszáma, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán, ami döntően azzal magyarázható, hogy már csak bizonyos gyakorlati jellegű, természettudományi és műszaki képzések esetében lehet felsőfokú szakképzést indítani. A társadalomtudomány területén ez a lehetőség megszűnt. Szekszárdon, az intézmény jellegénél fogva, sok ilyen képzés volt, mondta prof. dr. Horváth Béla, a PTE szekszárdi karának dékánja. Az új szakok a kiesést egyenlőre nem tudják pótolni. A kar pécsi és szekszárdi telephelyén összesen körülbelül 350-360 új hallgatóra számítanak, ami mintegy 40 fővel kevesebb az előző tanévben felvetteknél. A hagyományos szakok, a tanító, az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermekgondozó hozták a várt jelentkezési számot. A minisztérium engedélyezte kvótát si-J került maximálisan teljesíteni, bár nem túl magas felvételi pontszámmal, tette hozzá a dékán. A szociális munka szak levelező formában indul az új tanévben. Lesznek új szakok, mint például a közösségszervezés, de csak a pécsi képzési központban. Szekszárdon az emberi erőforrás-fejlesztés szak indul, amely korábban csak Pécsett volt. Az elmúlt Tegnap este hozták nyilvánosságra a ponthatárokat. Akiknek most nem sikerült, azoknak sem kell elkeseredni Fotó: Shutterstock évben kezdődött a szőlész-borász mérnökképzés, amelyre az idén is megfelelő számban jelentkeztek hallgatók. A levelezőn kicsit kevesebben, a nappalin többen tanulnak a következő tanévben. Nagyon örvendetes, mondta dr. Horváth Béla, hogy a tejesen új szakként indított szőlész-borász felsőfokú szakképzésre mind levelezőn, mind pedig nappalin volt jelentkező. Változatlanul nagy az érdeklődés a turizmus-vendéglátás felsőfokú szakképzés szak iránt, amely a következő tanévben is Szekszárdon lesz, a maximális 20 fővel. Általános tapasztalat, hogy csökkent az érdeklődés a társadalomtudományi mesterképzés iránt, ezért nem indul az informatikus-könyvtáros, andragógia szak. Az idegen nyelvű képzés keretében a nemzetiségi óvodapedagógus szakra 18, a tanítóra pedig négy hallgatót vesznek fel. Körülbelül 30 résztvevővel angol nyelvű képzés indul emberi erőforrás tanácsadó szakon, külföldiek számára, Pécsett. A fejlesztések keretében elindítják a műszaki képzést de nem saját jogon, hanem a műszaki és informatikai kar akkreditációjára építve. Ennek jegyében az első évben rendszertechnikai specializáció indul Szekszárdon. Mindezek feltétele az is, hogy a Modern Városok Program Több mint százezer jelentkező Tegnap este nyilvánosságra hozták a 2017-es felvételi ponthatárokat. Az idén összesen 106 ezer jelentkező izgulhat, sikerült-e elegendő pontot összegyűjtenie, hogy szeptembertől ott kezdhesse meg felsőfokú tanulmányait, ahova a legjobban szeretett volna bekerülni. Az oktatási szakértő szerint azoknak sem kell elkeseredniük, akik nem kerülnek be a vágyott szakra, hiszen a gyakorlatorientált, rugalmas időbeosztásban végezhető OKJ-s képzések kiváló B tervet jelenthetnék a szá- * mukra. A jelentkezők 15 százaléka egyetlen képzést, 17 százalékuk két képzést, 39 százalékuk pedig három képzést jelölt meg. Négy vagy ennél több képzést 29 százalékuk jelölt meg. Mintegy kétharmad alapképzést írt be első helyként. keretében elkészüljenek a beruházások, amelyek a közbeszerzés lassúsága miatt késésben vannak. Sajnos azonban a tanévkezdésre nem készülnek el az ehhez, illetve a szőlész-borász képzéshez szükséges laboratóriumok. Oktatásszervezéssel azonban áthidalják ezek hiányát. Mint ismeretes, ebben az évben ünnepli az egyetem fennállásának' 65t).v a szekszárdi kar pedig az alapításának 40. évfordulóját:1 Szeptember negyedikén, hétfőn az ünnepi tanévnyitón indítják a kar jubileumi programját, amelynek keretében 14-én például nagy nemzetközi borászati konferenciát rendeznek a karon 11 külföldi - francia, olasz, német lengyel - profeszszor, valamint neves borászok közreműködésével. HIRDETÉS PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és jogtudományi Kar SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK A PTE ÁJK-n Már jelentkezhet a 2017/2018. tanév őszi szemeszterében induló jogi szakirányú továbbképzéseinkre! 15-féle szakjogász és 8 különböző szakokleveles képzés közül válogathat. Az érdeklődésre tekintettel idén a Mediátor szakirányú illetve Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza képzésekkel bővítettük kínálatunkat: SZAKJOGÁSZ 1. Borjogi szakjogász 2. Családjogi szakjogász 3. Európa jogi szakjogász 4. Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza 5. Gazdasági büntetőjogi szakjogász 6. Iníokommunikációs szakjogász 7. Közoktatási jogi szakjogász 8. Kriminalisztikai szakjogász 9. Munkajogi szakjogász 10. Sportjogi szakjogász 11. Társasági jogi és cégjogi szakjogász 12. Üzleti és tranzakciós szakjogász 13. Vadászati jogi szakjogász 14. Végrehajtási jógi szakjogász 15. Vízjogi szakjogász SZAKOKLEVELES 1. Jogi szakokleveles adó- és vámnyomozó tanácsadó 2. Jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó 3. Jogi szakokleveles gazdasági szakember 4. Jogi szakokleveles közoktatási szakember 5. Jogi szakokleveles orvos- és egészségügyi szakember 6. Kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember 7. Mediátor 8. Munkajogi szakokleveles tanácsadó Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 30. A képzések a Kar által meghatározott minimum hallgatói létszám esetén indulnak! További információ: http://tovabhkepzes.ajk.pte.hu/kepzeseink Parkosítanak, felújítanak és csapadékvizet vezetnek el Tovább szépítik a települést BÁTASZÉK A nyár elején megkezdődtek azok a fejlesztések, amelyek Bátaszék köztereinek szépítését, a városlakók komfortérzetének növelését célozzák - számol be lapunknak dr. Bozsolik Róbert polgármester. A fejlesztéseket a város saját költségvetésből, teljes egészében önkormányzati forrásból finanszírozza. Júniusban valósult meg a város egyik szimbolikus műemlékének, a Romkertnek, a Ciszterci apátság romjainak a felújítása, a 2000-ben történt átadás óta ez az első nagyobb felújítás, amit 1,8 millió forint értékben végeztetett el a város. Megkezdődött a 2016-os tervek alapján a Budai út parkosítása, az első ütemben a központi buszmegálló, a Szentháromság-szobor környéke és az iskola előtti útszakasz növényesítése történt meg. A városvezetés a jövőben is elkötelezett a zöldfelületek növelése iránt, ennek köszönhetően újulhatnak meg a művelődési ház és a református imaház előtti zöldterületek, il-A Romkertre jelentős összeget költött a város Archív fotó letve készülhet el a nyár végére a II. Géza Gimnázium előtti tér füvesítése és csapadékvíz-elvezetése is. A csapadékvíz-elvezető rendszerek felújítása már elkezdődött a Garai és Lajvér utcákban, és hamarosan folytatódnak a munkákkal Kövesd és Lajvér településeken is. Az önkormányzati lakásállomány felújítására és korszerűsítésére kiemelt figyelmet fordít a város, az első ütemben a Hunyadi u. 2/A önkormányzati társasház energetikai korszerűsítését oldják meg, majd a nyílászárók cseréjét és a homlokzatszigetelést végzik el mintegy 11 millió forint értékben, de ebben az évben a testület korábbi döntésének köszönhetően megújul több önkormányzati ingatlan is.- Fontos számunkra, hogy településünk lakói gondos és takaros környezetben élhessenek, és ne csak a város kiemelkedő eseményein, hanem a hétköznapokban is jól érezzék magukat - mondta dr. Bozsolik Róbert polgármester. M. I. 4