Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-25 / 171. szám

g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2017. JÚLIUS 25., KEDD HÍREK Indulnak a Balkánra BUDAPEST Elköszöntek teg­nap a macedón-görög, illetve a szerb-bolgár határ megerő­sítésére kiutazó magyar rend­őri kontingensek tagjaitól - írta meg Police.hu. A Szerbiá­ba induló 15 és a Macedóniá­ban szolgálatot teljesítő 30 rendőr járőrszolgálatot lát­nak majd el, a határátlépé­sek megelőzése és felderíté­se érdekében. Emellett köz­reműködnek az embercsem­pészek és a Macedónia, vala­mint Szerbia területére belé­pett illegális migránsok feltar­tóztatásában. MW Kétszáz migránst mentettek ki MADRID Kilenc csónakon több mint kétszáz embert mentettek ki a Földkö­zi-tengerből a hétvégén spanyol mentőhajók. A ható­ságok közlése szerint az Al­­borán-tengeren és a Gibraltá­­ri-szoros környékén szomba­ton 110-en, vasárnap 98-an próbáltak meg gumicsónak­kal átkelni, köztük nők és gyerekek is voltak. Juan Igna­cio Zoido spanyol belügymi­niszter tájékoztatása szerint az év első felében 11 ezer ember érkezett illegálisan Spanyolországba. MW Teherautóval a járókelők közé MANCHESTER Egy ismeret­len elkövető vörös kamion­nal hajtott a tömegbe hétfő este Manchester bevásároló­központja előtt. A Manches­ter Evening News információi szerint a támadásban szeren­csére senki sem sérült meg komolyabban. A rendőrség szerint nem terrortámadás történt, a sofőr egy embert próbált meg elütni. A támadó elmenekült a helyszínről. MW Láncfűrészes csapott le SCHAFFHAUSEN Láncfűrészes férfi támadt emberekre Svájcban, a német határ kö­zelében fekvő Schaffhausen­­ben. A svájci rendőrség meg­erősítette, a támadónál lánc­fűrész volt, és a történteket nem tekintik terrortámadás­nak. Öt ember megsebesült, kettő súlyosan. MW Öt új CT-t kapnak a kórházak BUDAPEST Száznégy CT-és 65 MR-készülék van a ma­gánegészségügyi és a köz­finanszírozott kórházakban együttesen, év végéig pedig öt új CT- és két MR-készülék­­kel bővül a géppark - mond­ta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emmi államtitkára a Világ­­gazdaságnak. Az Egészsé­ges Budapest program ke­retében év végéig több na­gyobb gépet lecserélnek a kórházakban, erre 21,1 mil­liárd forint áll rendelkezésre. Egy-egy MR-készülék érke­zik a Szent János, valamint a Szent Margit kórházba. A lap értesülése szerint képalko­tó diagnosztikai berendezés­sel bővül a Törökbálinti Tüdő­gyógyintézet, a Jahn Ferenc Kórház és a Kardiológiai Inté­zet, két CT-t kap a Szent Imre kórház is. MW Igen sok nyugdíjast érdekelne a munkavállalás a meghirdetett szövetkezeti formában - mindenki jól járna Az oldal fotói: Shutterstock Újabb könnyítést kaphatnak a nyugdíjasok Indul a Szomszédok Szomszédok néven indulhat el az első nyugdíjas-szövet­kezet, ahová azok jelentkez­hetnek, akik a nyugdíj mel­lett is dolgozni szeretnének. A szakszervezetek és a fog­lalkoztatók is azon vannak, hogy tovább könnyítsék az idősek munkavállalását. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MUNKALEHETŐSÉG A nyugdíja­sok szaktudása és tapasztala­ta érték, ezért is fontos, hogy munkához segítsék azokat, akik nyugdíj mellett szeretné­nek dolgozni - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a stratégiai tár­sadalmi kapcsolatokért fele­lős miniszterelnöki megbízott az MTI-nek. Kifejtette: az Or­szággyűlés júniusban fogadta el a nyugdíjas-szövetkezetek­ről szóló jogszabályt, napokon belül meg is alakulnak az el­ső ilyen szerveződések, Szom­szédok néven. A nyugdíjas-szövetkezetek megalakítása mellett további két területen tenné rugalma­sabbá az idősek munkaválla­lását a munkaadói és a mun­káltatói oldal - tudta meg a Magyar Idők. Egyetértés ala­kult ki azzal kapcsolatban, hogy akik nem szövetkeze­ti formában szeretnének dol­gozni, azoknáé a szabályokon könnyíteni kellene - nyilat­kozta a lapnak Mészáros Me­linda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Az egyik terület - a korkedvezmény miatt járó il­letmény melletti munkavég­zéssel kapcsolatos - a bérpla­fon eltörlése lenne, a másik pe­dig a 65 év feletti járulékked­vezmény. A probléma ugyan­is két korcsoportra bontható. Az egyikbe a 65 feletti, idősko­ri nyugellátásban részesülők tartoznak, akikre - ha mun­kát vállalnak - ugyanazok a járulékfizetési szabályok^ vo­natkoznak, mint a fiatalab­bakra. Míg a másikba a 65 év­nél fiatalabb, korkedvezmény­nyel nyugdíjba vonulók, akik ismét dolgozni akarnak. Gya­korlatilag ők azok a nyugdíja­sok, akik egy év alatt a mini­málbér, vagyis a 127,5 ezer fo­rintnak a 18-szorosát is meg­kereshetik. Ha azonban a ke­resetük meghaladná az évi 2 millió 295 ezer forintot (egy hónapban bruttó 191 250), ak-Szövetkezetben érdemes dolgozni A nyugdíjas-szövetkezetben dolgozó idősekre kedvezmé­nyes szabályok vonatkoznak: a bruttó jövedelmükből ugyan­is 15 százalék szja-t vonnak le. A munkavállalót semmilyen egyéb adB-, illetve járulékfize­tési kötelezettség sem illeti. kor választaniuk kell az ellá­tás vagy a munkaviszony kö­zött. A Liga vezetője kiemel­te: rengetegen jelezték már, hogy visszamennének dol­gozni, ha nem lenne a bérpla­fon. Ugyanis ha valaki átlépi ezt, és lemond az ellátásáról a munkabér kedvéért, akkor adott esetben ellátás nélkül maradhat, ha elveszíti állását. Nyugdíjra csak a következő év januárjától jogosult. A Munkaadók és Gyáriparo­sok Országos Szövetsége meg­erősítette, szükség van a dol­gozni vágyó idősebb korosz­tály munkájára is, ezért min­denben támogatják a Liga fel­vetéseit. Az Országgyűlés jú­niusban döntött a nyugdíjas­szövetkezet létrehozásáról. Hol a legjobb megöregedni? - három helyet javítottunk A tavalyi eredményhez képest három helyet léptünk előre a Glo­bális Nyugdíj Index szerint - de­rítette ki a VG. A felmérés 43 or­szágban vizsgálja, hol milyen kö­rülmények között élnek. Az új fel­mérés szerint a gazdasági és az elégedettségi mutatók is javul­tak nálunk, a boldogságindex te­rületén azonban van még mit csiszolni. Első helyen Norvégia, Svájc és Izland végzett, itt nyújt­ják a legjobb feltételeket a nyug­díjasoknak. Az élmezőnyben megfelelő és széles körben elér­hető az egészségügyi rendszer, és alacsony a jövedelem-egyen­lőtlenség. Az Amerikai Egyesült Államok a 17. helyen végzett, há­rom helyet csúszott vissza a ta­valyi eredményeihez képest, mi­vel egyre nagyobb náluk a jöve­delmi egyenlőtlenség és egyre több a nyugdíjas. SIM-kártya: ingyen lehet átalakítani függetlenné MOBILTECHNOLÓGIA Amire évek óta nagyon sokan vár­tak, az most nemsokára bekövetkezik, megszűnik ugyanis egy fölösleges korlá­tozás a mobiltelefonok világá­ban. Vagyis a hűségidő lejár­tával ingyen lehet majd kár­tyafüggetlenné alakítani a mobiltelefonokat. A témáról az Origo.hu is be­számol: a hírportál azt írja, hogy az előfizetési csomag ré­szeként vásárolt mobiltelefo­nok eladását nagyban meg­könnyítheti az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi A hűségidő lejárta után nem emelhetne tarifát a szolgáltató C. törvény októberre terve­zett módosítása. A legérdeke­sebb része kimondja, hogy a szolgáltatóknak a megállapí­tott hűségidő lejártakor köte­lességük lesz teljesen ingyen függetleníteni a telefont, azért semmilyen költséget nem szá­míthatnak majd fel. Ezzel akár tízezres nagyságrendű összegeket is spórolhatunk, miután van olyan szolgálta­tó, amely jelenleg ennyit kér el egy olyan telefon függetle­­nítéséért, aminek a teljes vé­telárát egyszer már kifizettet­te velünk - sokszor annál jó­val többet is. y -Ezek a- pozitív változások egyébként a korábbi szerző­désekre is vonatkoznak majd. Legalábbis azokra, melyek a kihirdetés után legalább 90 nappal járnak le. Az ingyenes függetlenítés tehát a 2018. ja­nuárban, vagy a később lejáró szerződéseket érinti. A módosítás másik, az elő­fizetőknek szintén előnyös ré­sze szerint amennyiben lejár a hűségszerződésünk és nem hosszabbítjuk meg azt, ak­kor sem emelheti meg a szol­gáltatónk az előfizetési dí­jat. így jövőre megszűnnek a „beetetésszerű hűségakciók”. Emellett azt olyan szerződé­sekre, amikor nem vásárolunk telefont, a szolgáltatók maxi­mum egyéves hűségidőt szab­hatnak majd ki. A készülék vá­sárlásával együtt kötött szerző­dés továbbra is legfeljebb két­éves hűségidővel járhat. MW A szociális ingatlanalap az idősebbeknek, a csők a fiatalabbaknak segíthet Több ponton változhat a csődvédelem Új fejlemény, hogy a csők is igénybe vehető HITEL Hazánkban 1,8 millió ember szerepel KHR-adóslis­­tán. 200-250 ezer jelzáloghi­teles, félmillió új végrehajtá­si eljárás indult idén. Utóbbi jellemzően közmű-tartozás­ból adódott - nyilatkozta a Hi­­rado.hu-nak Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség el­nöke. Kiemelte: az állam a 2008-as pénzügyi válság óta több intézkedést is hozott a devizahitelesek megsegíté­sére - családi csődvédelem, amit a KDNP kezdeményezett. Ezt azoknak dolgozták ki, akik törleszteni már nem tudnak, de egy vagyonfelügyelő segít­ségével még megmenthető az otthonuk (jelzáloghitel ese­tén), illetve nem kerülnek tel­jesen reménytelen helyzetbe. Az elnök szerint ezt a rend­szert kellene törvényi szint­re emelni. Szükség lenne egy egyszeri tőkecsökkentésre, és egy szociális ingatlanalap lét­rehozására. Utóbbi az idős de­vizahiteleseket segítené, akik maradhatnának a saját laká­sukban, a tulajdonjog viszont átszállna az államra vagy a bankra. A megüresedett la­kást az állam piaci alapon el­adhatná. Csődvédelem szem­pontjából az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül lét­rehozott Nemzeti Eszközkeze­lő Zrt. (NET) bizonyult a leg­jobb megoldásnak. A NET jú­nius végéig csaknem 41 ezer ingatlant fogadott be. A szán­déknyilatkozatok alapján ki­csit több mint 31 ezret meg­vásárolt, 280 milliárd forint jelzáloghitel megfizetése alól mentesítve a hiteladósokat. Új fejlemény, hogy a volt tu­lajdonos a szerződéskötés után 72 hónapig visszavásárolhatja a lakását úgy, hogy a kiegyen­lítéséhez a csokot is igénybe veszik. Egyébként tavaly márciusig mindössze 238 család tudott élni a magáncsőd lehetőségé­vel. Többet vártak tőle. MW

Next

/
Thumbnails
Contents