Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-22 / 169. szám

14. SPORT 2017. JÚLIUS 22., SZOMBAT Szekszárdon végleges a keret, Pakson még nem A KSC és az Atom is amerikait igazolt Erica McCall tapsol. Ha jól játszik, neki fognak tapsolni Fotó: MW Atletikus, gyors játékos a Paksra érkező Seth Allen Fotó: MW A KSC Szekszárd női együt-HÍREK Augusztus 19-én indul a spanyol liga LABDARÚGÁS Kisorsolták a spanyol élvonalbeli bajnok­ság (La Liga) 2017/2018-as szezonjának pontos menet­rendjét. Az első körben, az augusztus 19-20-i hétvégén a címvédő Real Madrid a De­­portivo La Corunával, a Bar­celona a Real Betisszel, az Atlético a Gironával, míg a Sevilla az Espanyollal találko­zik. A szezon első el Clásicó­­jára december 20-án kerül sora Santiago Bernabéu­­ban, a „visszavágót" pedig 2018. május 6-án rendezik meg Barcelonában. R. G. Öt év alatt 148 milliót tesz zsebre KOSÁRLABDA Öt évre 148 millió dollárért hosszabbí­tott szerződést Andrew Wig­gins az észak-amerikai pro­fi bajnokságban (NBA) sze­replő Minnesota Timberwol­­vesszal. A kanadai játékos 2014-es NBA-bemutatkozá­­sa óta erősíti a csapatot, s az új megállapodás értelmé­ben 25,5 milliót keres majd a 2018/2019-es szezon­ban. A 22 éves kosarast első NBA-idényében az év újon­cává választották. Az elmúlt szezonban 23,6 pontos átla­got ért el meccsenként. R. G. Aubameyangot is viszi az AC Milan? LABDARÚGÁS Marco Fasso­­ne, az olasz élvonalban (Se­rie A) szereplő Milan ügy­vezető igazgatója még egy sztárigazolást tervez a nyá­ron. A Fabio Borinit, Antonio Donnarummát, Franck Kes­­siét, Mateo Musacchiót, Ri­cardo Rodríguezt, Hakan Calhanoglut, Andrea Con­­tit, André Silvát, Leonardo Bonuccit és Lucas Bigliát is megszerző klub most állító­lag Pierre-Emerick Aubame­­yangra (fotónk), a Borussia Dortmund gaboni támadójá­ra vetette ki a hálóját. R. G. tese amerikai magasbedo­­bót igazolt, az Atomerőmű SE férficsapata pedig irányí­tóként és hátvédként is be­vethető tengerentúli légiós­sal erősítette meg keretét. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Sosem játszott még Európában a 21 éves Eri­ca McCall, az Atomerőmű KSC Szekszárd legújabb szerzemé­nye. A 21 éves, 188 centiméter magas WNBA-újonc kosaras a négyes és az ötös poszton egy­aránt bevethető, a klub hon­lapja szerint a palánkok alat­ti védekezés stabilabbá tételét várja tőle a Djokics Zseljko ve­zette szakmai stáb. Az 1995- ös születésű játékos a Stan­ford Egyetem NCAA-ben sze­replő együttesében fokozato­san előrébb lépve csapatkapi­tánnyá nőtte ki magát. Profi pályafutását idén kezdte, miu­tán a WNBA draftján az Indi­ana Fever csapata a második körben, tizenhetedikként ki­választotta. „Egy igen atletikus és jó mentalitású játékos. Egyéni statisztikai mutatói és har­cossága alapján nem titkoltan kulcsszerepet szánunk neki a KSC védekezésében. Neves egyetemen, erős mezőnyben játszott, ami szintén jó aján­lólevél. Úgy értesültünk, hogy igen pozitív személyiségű em­ber, így reményeink szerint az otthonától távol is könnyen megtalálja majd a számítása­it. A játékos öt nappal a WNBA szezonjának zárását követő­en, várhatóan szeptember ele­jén érkezik majd Magyaror-Az Atomerőmű KSC Szekszárd végleges játékoskerete: Antöni Csenge, Bakos Blanka, Bálint Réka, Maja Erkic (SLO), Gere­ben Lívia, Kiss Virág, Krnjics Szara, Mansaré Manty, Eri­szágra” - mondta a KSC hiva­talos honlapján Szabó Gergő klubigazgató. Erica McCall szerződteté­sével teljessé vált a KSC jövő évi játékoskerete. A csapat au­gusztus 14-én kezdi meg a fel­készülést a következő szezon­ra, kiemelten készülve a szep­tember 26-án kezdődő, Mont­pellier elleni Euroliga-selejte­­zős párharcra. Nem játszott még Európá­ban az Atomerőmű SE új lé­giósa sem. Az irányítóként és dobóhátvédként bevethető Seth Allen idén végzett a Vir­ginia Egyetemen, amelynek NCAA-csapatában 29 perc alatt átlagosan 13.3 ponttal ca McCall (USA), Teja Obiak (SLO), Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Theodoreán Alexand­ra, Vincze Nikolett. Vezető­edző: Djokics Zseljko. Másod­edző: Maljkovics Borisz. terhelte meg az ellenfél gyű­rűjét, emellett 2.3 lepattanót, 3.3 gólpasszt és közel egy lab­daszerzést tett be a közösbe, mindezt 44 százalékos triplá­zás mellett. Teljesítményével - valamint azzal, hogy tak­tikai okokból rendre a kis­­padról szállt be a meccsbe - a konferencia legjobb hato­dik emberének címét is kiér­demelte. A 23 éves Allen a maga 185 centijével nem tartozik a leg­magasabb játékosok közé, se­bességét kihasználva azon­ban agresszíven és bátran tör befelé. Kintről is előszeretet­tel próbálkozik, meccsenként átlagosan 44 százalékos pon­tossággal céloz. Az ASE hon­lapjának tájékoztatása sze­rint elsősorban hátvédposz­ton érzi jól magát, de egyete­mi karrierjének első két évé­ben, a Maryland egyetem já­tékosaként irányítóként is szerepelt. A légiós két idény­re kötelezte el magát a négy­szeres bajnok paksiakhoz. A Videoton az egyetlen állva maradt magyar klub Európában LABDARÚGÁS A Videotonnak egy döntetlen is elég volt az észt Nőmmé Kaljuval szem­ben az Európa Ligában, a fe­hérváriak így is könnyedén jutottak tovább. A felcsúti Pan­­cho Arénában rendezett csü­törtöki meccsen Danko Lazo­­vics góljával jutott előnyhöz a fehérvári együttes, az észtek Dmitrijev 11-esből szerzett ta­lálatával egyenlítettek. A Vi­deoton az első meccsen ara­tott magabiztos győzelme tu­datában nem erőltette a táma­dásokat, a Kalju pedig képte­len volt nyomást gyakorolni. A fehérváriakra a harma­dik körben a francia Bordeaux vár, az első meccset jövő csü­törtökön idegenben játssza a Vidi, a visszavágót pedig au­gusztus 3-án játsszák Felcsú­­ton, a Pancho Arénában. EURÓPA LIGA-SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, visszavágó: Vide­oton FC-Nömme Kalju FC (észt) 1-1 (1-0). Felcsút, 2612 néző. V: Zebec (horvát). Gól­szerző: Lazovics (37.), illetve Dmitrijev (50., 11-esből). Sár­ga lap: Vinícius (22.), Fejes (42.), Marie (79.), illetve Sido­­renkov (13.), Uggé (25.), Dmit­rijev (63.). A Ferencváros kettős vere­séggel esett ki, miután a ha­zai 2-4 után idegenben 3-1-re kikapott a Midtjyllandtól. Midtjylland (dán)-Ferenc­­város 3-1 (1-0). Herning, MCH Arena. V Alper Ulusoy (török). Gólszerzők: Wikheim (34.), R. Nissen (71.), Sörloth (81.), illet­ve Rui Pedro (64.). R. G. Varga József (balra) Fotó: MTI Ők játszanak ősztől Szekszárdon A fiatal bosnyák kosárlabdázók a meccsek mellett Budapest szépségeivel is ismerkedtek Tartalmas öt napot töltöttek Magyarországon KOSÁRLABDA Szekszárd test­vérvárosából, a bosznia-herce­­govinai lajcéból 25 tagú sport­küldöttség érkezett Tolna me­gye székhelyére a közelmúlt­ban. A kadett- és serdülőkorú kosarasok öt napot töltöttek Magyarországon, a Férfi Ko­sárlabda Sportegyesület Szek­szárd februári látogatását vi­szonozták. Az FKSE akkor egy igen színvonalas tornán vett részt a délszláv államban. (Az U14-es serdülő gárda már­ciusban ízelítőt kaphatott ab­ból, hogy milyen magas szin­tűek a szakmai programok.) Szekszárd megismerése, a sportkapcsolatok erősítése volt a látogatók egyik célja. A Béla király tér látványa, va­lamint a családbarát élmény­fürdő nagy hatással volt a fi­atal játékosokra. Természe­tesen a programjukban mér­kőzések is szerepeltek: így két-két meccset játszottak Pakson az ASE vendégeként, Baján a Rátgéber Akadémia táborában, de pályára léptek az FKSE Szekszárd korosztá­lyos csapatai ellen is. Vendég­látóik szervezésében elláto­gattak Budapestre is, megis­merték és megcsodálták a fő­város nevezetességeit. Mara­dandó élményt jelentett szá­mukra a Parlament kupola-Búcsúzóul összeálltak egy közös képre az edzőtáborban készülő fiatalok Beküldött fotó csarnokának megtekintése, a budai várnegyedben és a Hő­sök terén tett látogatás, és fo­gadták őket hazájuk budapes­ti nagykövetségén is. A Fritz Borház és Panzió­ban tartott búcsúesten - ame­lyet megtisztelt jelenlétével Bosznia-Hercegovina magyar­­országi nagykövete is - nem csak megelégedettségüket fe­jezték ki, de meghívták az FKSE Szekszárd utánpótlás­csapatait egy jövő évi tornára, illetve egy közös nyári edzőtá­borozásra, melyet a város és az egyesület nevében dr. Fenyő­házi Elemér elnök köszönettel elfogadott. B. L. i

Next

/
Thumbnails
Contents