Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-22 / 169. szám

4. ALMANACH - KISMÁNYOK 2017. JÚLIUS 22., SZOMBAT Önerőből újul meg a polgármesteri hivatal, de a pályázatokban is bíznak A takarékosság eredménye, hogy idén bátrabban terveznek A helybeliek és az elszármazottak együtt ünnepeltek a múlt szomabti falunapon A település kulturális sokszínűsége a műsorban is megmutatkozott Fotók: Mártonfai D. Bátrabban mert tervez­ni erre az évre a kismányo­­ki önkormányzat, köszön­hetően a tavalyi takarékos­ságnak. Önerőből és pályá­zati forrásból is fejleszte­nek idén. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu KISMÁNYOK - Az elmúlt év­ben rendkívül takarékos volt az önkormányzat. A pályáza­tok hiánya miatt nem sok be­ruházás történt a településen, de járdafelújításra önerőből azért költöttünk - kezdte ér­tékelőjét Simon László, Kis­­mányok polgármestere. Mint mondta, a megfontoltság ered­ményre vezetett, hiszen ezt az évet ötmillió forintnyi megta­karítással tudták kezdeni, és így bátrabban mernek tervez­ni. A faluvezető hozzátette: be­igazolódott, hogy három éve jó ötlet volt bevezetni az iparűzé­si adót, mivel az önkormány­zat gazdálkodását és a falu fej­lődését is pozitív irányba befo­lyásolta. így aztán fel sem me­rül a vezetésben, hogy hitelfel­vételhez kellene folyamodni a boldogulás érdekében. Erre az évre betervezték a polgármesteri hivatal tető­­szerkezetének felújítását. A 2,5 millió forintos beruhá­zást önerőből valósítják meg. Ebben a ciklusban alakulhatott először német nemzetiségi ön­­kormányzat Kismányokon. Si­mon Lászlóné elnök elmond-Simon László polgármester Simon László elmondta, hogy az önkormányzat mellett a könyvtárnak, az orvosi rende­lőnek, a polgárőri irodának és egy raktárhelyiségnek is ott­hont adó épület felújítása mos­tanra sürgetővé vált, ugyanis ta: ez annak köszönhető, hogy a 2011-es népszámlálás alkal­mával annyian vallották ma­gukat német nemzetiségűnek, hogy 2014 októberében válasz­tást tarthattak számukra. A nemzetiségi önkormányzat há­rom taggal működik, fő céljuk a régi hagyományok felelevení­tése, életben tartása és tovább­adása. Simon Lászlóné arról is beszélt, hogy a németek az 1700-as években települtek Kismányok­­ra, a legrégebbi ház 1716-ban épült, és a falu 1945-ig szín­tisztán német ajkú, evangéli­kus település volt. A második világháborút követően azonban munkatáborokba hurcoltak so­kakat. Az akkori lakosság egy negyedét űzték ki, és telepítet­évek óta beázott a nagy esőzé­sek alkalmával. Szintén égető feladat a rend­kívül elhasználódott Pető­fi utca útburkolatának rend­betétele, télen ugyanis szin­te járhatatlan az útszkasz. A ték be a székelyeket a helyük­re. - Fájó pont ez mindkét nép­csoportnak, hiszen kényszerből kellett elhagyniuk az otthona­ikat - tette hozzá Simon Lász­lóné. A 350 lelkes Kismányokon je­lenleg mintegy ötvenen né­met nemzetiségűek. A falu egy­kor úgynevezett artikulárlis te­lepülés volt, vagyis már 1720- ban aktív evangélikus gyüleke­zete volt. Anyaközségként pe­dig tizenkét település hívőit fog­ta össze. Mára megcsappant a számuk, így jelenleg Bonyhád- Hidas-Kismányok alkot egy egyházközséget. A német nem­zetiségi önkormányzat elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy őr­zik legnagyobb ünnepük, a kis­­mányoki evangélikus búcsú ha­felújításra pályázatot nyújtott be a faluvezetés, amelynek elbírálására várnak. A beru­házás összköltsége 17 mil­lió forint, amelyből az önkor­mányzat 2,5 millió forint ön­erőt vállal. gyományát, amely az első is­tentisztelethez kapcsolódik. Ezt 1719. november 11-én tartot­ták Kismányokon. Simon Lászlóné elnök A LEADER-pályázatok ki­írására is készül Kismányok. A polgármester elmondta, hogy 4,5 millió forintot lehet nyerni - egymillió forint ön­erő mellett -, és a pénzt járda­­felújításra szánják. A Kossuth utca páros oldalát szeretnék megszépíteni és járhatóbbá tenni, miután a páratlan oldal már elkészült. Emellett szeret­nének pályázatot benyújtani a polgármesteri hivatalhoz tar­tozó melléképület tetőfelújítá­sára. Azt tervezik, hogy a jö­vőben tájház lesz ott. Nyertes pályázata is van a közelmúltból a településnek. Tavaly ugyanis kedvező el­bírálást kapott a csapadék­víz-elvezető árok felújításá­ra beadott anyaguk. A Kos­suth utca páros oldalán lé­vő elvezető az egyetlen a fa­luban, amely még nincs bur­kolva, ám a támogatásnak kö­szönhetően hamarosan ez is megoldódik. A 21 millió forin­tos beruházásnak legkésőbb 2018. augusztus 31-ig kell el­készülnie, de Simon László bí­zik benne, hogy előbb a mun­ka végére érnek. Az első német nemzetiségi önkormányzat alakulhatott meg ebben a ciklusban Polgárőrök óvják Kismányokot BIZTONSÁG Új elnöke van már­cius óta a polgárőr egyesület­nek. A tisztséget Németh Eve­lin vette át, miután a közgyű­lés bizalmat szavazott neki. Elmondta, hogy a családjából többen aktív tagjai voltak az egyesületnek, ezért mintegy öt éve ő is belépett, és meg­tetszett neki a feladat. Hozzátette, hogy jelenleg tizenegy aktív tagjuk van, rendszeresen teljesítenek szolgálatot - többször rend­őrökkel közösen -, illetve biz­tosítják a különböző rendez­vényeket. ' Kismányokon két térfigyelő kamera is segíti a bűnmegelőzést. Németh Evelin A szabadidőparkot szeretnék gazdagítani A faluért dolgoznak KÖZÖSSÉG A múlt hétvégi nagy sikerű falunap szervezésében hatalmas szerepe volt a Kismá­­nyokért Kulturális Egyesület­nek. Az eddigi eseményekről és a jövőbeni tervekről a szer­vezet két tagja, Illésné Kvéder Margit és Orbán Zsanett be­szélt. Mint mondták, az egyesü­let legfőbb célja a hagyomány­teremtés és -ápolás, az egész­ségmegőrzést szolgáló progra­mok megvalósítása, a telepü­lésen élők összefogása, a fiata­lok mozgósítása. Az egyesületi tagok elmondták, hogy próbál­nak minden hónapra szervezni valamilyen eseményt. Tavasz­­szal például dr. Heidl György, a Pécsi Tudományegyetem Böl­csészettudományi Kar Eszté­tika és Kulturális Tanulmá­nyok Tanszékének vezetője tar­tott előadást a Krisztus korabe-Rendezvényeik kitöltik az egész esztendőt li első keresztelkedésekről. Ké­sőbb a gyerekek számára bika­­li kirándulást szerveztek, júli­usban pedig a falunap követke­zett. Újdonság, hogy az eddig kétnapos rendezvény idén csu­pán egynapossá vált, ám a köz­kedvelt bátorságpróbáról sem kell lemondani, amit eddig a fa­lunappal együtt tartottak. A fa­lukaland elnevezésű program ugyanis augusztusban vár az érdeklődőkre. Ősszel aztán az egészségmegőrzésen lesz a hangsúly. Különböző sportok­kal, egészségügyi felmérések­kel, tanácsadással, egészséges ételekkel készülnek az érdek­lődők számára. A téli időszak pedig az ünnepek jegyében te­lik majd. Mindemellett pályázat be­nyújtását is tervezi az egyesü­let vezetése, ugyanis a szabad­időparkban szeretnének kiala­kítani egy mezítlábas ösvényt facsemetékkel. . , K/smányo* ; Az összeállítás megjelenését támogatta Kismányok Község Önkormányzata. A cikket Hanoi Erzsébet írta, a fotókat Mártonfai Dénes készítette.

Next

/
Thumbnails
Contents