Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-19 / 166. szám
12 MEGYEI KÖRKÉP t 2017. JULIUS 19., SZERDA Harci színekben a kendós társakkal. Elkötelezte magát a tradicionális japán sport mellett Az iskolai osztállyal. Egle Luca az első sorban balról a harmadik Beküldött képek Luca kedvence a tésztas-polipos takoyaki, de cápát és bálnát is kóstolt Egydanos kendós lett belőle a felkelő nap országában Minasan konnichiwa! Egle Luca így, japánul köszönti a Tolnai Népújság valamennyi olvasóját. Nem véletlenül, hiszen a tizennyolc éves szekszárdi lány közel egy esztendő elteltével tért haza a felkelő nap országából. Nemcsak japánul tanult meg, de a kendo nevű harcművészetnek is ifjú mestere lett: emellett az is tudatosult benne, hogy nyitva áll előtte a világ. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Elképzelhetjük Egle Luca lelkiállapotát, amint a kezdet kezdetén, lelkesedéstől eltelve japán vendéglátóinak- ottani első fogadó családjának - magyaros csirkepaprikást készített nokedlival. A háziak körbejárták az asztalra tett, számukra ismeretlen étkeket, majd némi töprengés után úgy döntöttek, hogy számukra mindez veszélyes lehet- és bele sem kóstoltak. Szerencsére nemcsak ilyen félresikerült találkozás zajlott le a két kultúra között: sőt, néhány óhatatlan súrlódástól eltekintve zökkenőmentes volt a beilleszkedés, köszönhetően Luca alkalmazkodási készségének és tudásvágyának. A szekszárdi lány második japán családjánál már a „szülők” és „testvérek” kedvence lett. Saját birodalmat építhetett ki szobájában - újabb adalék a japán életstílhez: a falak fából vannak, télen nincs, avagy a szigetelés hiánya miatt nem sokat ér a fűtés, a zokniban-melegítőben alvás ellenére garantálva volt a megfázás -, az „anyuka” nap mint nap egy fedeles dobozba helyi finomságokat csomagolt - ennek is köszönhető, hogy Luca a szigetország konyhaművészetének elkötelezett híve lett.- Kedvencem a takoyaki, ami nem más, mint sült tészta, benne apró kockára vágott polippal és néhány zöldségfélével - adott virtuális ízelítőt ebből a jellegzetes ennivalóból Egle Luca, aki, csak úgy mellékesen, gasztronómiai szakértővé is avanzsált a tanulmányútnak köszönhetően. Ugyanis egymás után sorolta azokat a - jobbára friss zöldségfélékre, a rizsre és a halra alapozott - helyi táplálékokat, étkeket, eledeleket, harapnivalókat, melyek mindegyike felsőfokú jelzőt érdemel. Érdekességként említhető, hogy megkóstolta a cápát - egy apróbbat, tányéron, szépen kirántva -, valamint kisebb szelet formájában a bálnát is. Utóbbiból a szigetországban - hihetetlen, de igaz - fagylalt is készül, ami egészen jó, Luca szakértő véleménye szerint. A szekszárdi fiatal hétköznapjai egyébként kellően betáblázva teltek. A Tokio közelében található Funabashiban lakott, reggel vonattal indult a számára kijelölt középiskolába - amikor időnkénti útközi szendergéseiből felriadt, nyugtázta, hogy vagonbéli, több tucat japán utastársa, rajtakapott gyerekként ugyanabban a pillanatban fordítja fejét a táj irányába -, majd tanulás után irány a dojo, az edzőterem, ahol a kendo tudományában mélyedt el. Egyszerre tanult meg japánul és kendőzni, nem akármilyen szinten. A győzelemhez vezető pillanat A kendo nem sport, hanem harcművészet! Egle Luca számára a kendo adta a legtöbbet az egyéves japán tanulmányút idején. Nem akárki, egy nyolcdanos mester tanította - a nyolc dán ebben a kategóriában emberi ésszel szinte felfoghatatlan tudást jelent. Luca kitett magáért, egydanos minősítése nagy tiszteletet vált ki a hozzáértők táborában.- A kendo megtanított arra, hogy miképpen kell figyelni és összpontosítani - mondta. - De legfőképpen arra, hogy miként kell várni. Arra, hogy felismerjük azt a pillanatot, ami a győzelemhez vezet. Aztán kora este hazatért, majd a háziak biztosította vacsora után szobájába ment és tisztálkodás után lepihent. Az esti tisztálkodásnak külön rituáléja van errefelé. Ez alól általában Luca sem vonhatta ki magát. Először is az egész család szép sorban, alaposan lezuhanyozik. Ezután ugyancsak szép sorban, egymást követően a külön helyiségben található, nagyméretű, meleg vízzel töltött kádba merülnek és ott ejtőznek egy darabig. Figyelem, a kád vize egy és ugyanaz marad végig! Tehát miután a család - köztük a néha a fáradtságtól órányira is elbóbiskoló „apa” - éjfél közelében végzett, utánuk, a japán szokásnak megfelelve Luca is beleereszkedett a kádba. Ez már az egyébként még nagyon is eleven közelmúlt, hiszen Egle Luca immár Szekszárdon mesélte kalandjait: bár nem titkolva, hogy főztjének elutasítása ide, kádba merülés oda, akár most is szívesen visszautazna Japánba. Mert bár ott is van a modortalantól a barátságosig mindenféle ember, azért találkozva a hazai valósággal, a kontraszt így is mellbevágó. Egy átlag japánnak például nehezen kiheverhető kultúrsokkot okozna a magyarországi hivatali ügyintézés, de még a bevásárlás is - nemcsak az állampolgárok életét nehezítő, idejét rabló tartalmában, de például az alkalmazottak mosolytalan mivoltát tekintve is. Bármennyire is meglepő, Luca nem biztos abban, hogy életét immár Japánnal jegyezte el. Ha így lesz, azt persze nem bánja. A felkelő nap országában számos ismerősre tett szert, a világ minden tájáról. Az eltöltött egy év nemcsak megerősítette és életre szóló tapasztalatokkal vértezte fel, de azt is megmutatta számára, hogy lehetőségei sokkal kiterjedtebbek lehetnek, mint azt korábban gondolta. Ismét foglalkozni kíván a másik kedvenccel, az olasz nyelvvel és mindenekelőtt a kendóval. De nem Szekszárdon, hanem szeptembertől egy fővárosi középiskolában. Kendós szünetben a nyolcdanos mesterrel Kirándulás lóháton, háttérben a Fuji Luca a hagyományos női viseletben, kimonóban
