Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-19 / 166. szám

2017. JULIUS 19., SZERDA GAZDASÁG y Jövőre még több jut majd a családnak JUTTATÁSOK Idén az első öt hó­napban nagyjából százmil­­liárd forint maradt a szülők zsebében a családi adóked­vezmény révén, az éves ösz­­szeg pedig 280 milliárd kö­rül lesz - mondta a nemzet­­gazdasági miniszter a Ma­gyar Időknek. Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy „a bal­liberális kormányzás utol­só évében mindössze 13 mil­liárd forintot hagyott az ál­lam adókedvezmény formá­jában a családoknál”, körül­belül százezer szülőnél. Eh­hez képest 2011-ben már 180 milliárd forint maradt nagyjá­ból egymillió szülőnél - hív­ta fel a figyelmet. A gyerme­kek után érvényesített ked­vezmények együttes összege azóta évről évre emelkedett, idén 1,1 millió ember érvé­nyesít majd a gyermekek után kedvezményt, a summa pedig megközelítheti a 280 milliárd forintot. Jövőre tovább emel­kedik a két gyermeket nevelő és legális keretek között dol­gozó szülőket megillető ha­vi összeg - tette hozzá. A kor­mányzat számításai szerint 2018-ban már 310 milliárd fo­rint maradhat a családoknál adó- és járulékkedvezmény formájában. Kiemelte azt is, hogy Magyarországon idén tíz szá­zalék körüli mértékben nő­het az átlagbér, amit jövőre újabb markáns fizetésemel­kedés követhet, miközben a rendszerváltozás óta nem dol­goztak annyian, mint most. A szakminiszter bírálta a szocialista kritikákat. Mint mondta: az MSZP szinte min­den megnyilatkozása hitelte­len, mi több, álságos, hiszen a párt kormányzása idején államcsődközeibe sodródott az ország, a lakosságot fojtogatta a devizahitelezés, a munka­­nélküliség a mainak majdnem háromszorosa volt, béremelé­sek helyett pedig megszorítá­sok és a nyugdíjasok juttatá­sainak csökkentése szerepelt a napirenden, az ingatlanadó­ról nem is beszélve. Hozzátet­te: a szocialisták alig-alig for­dítottak forrást a családok bol­dogulására. Pontosan példáz­za ezt a kisebb gyermekeket nevelő szülők adókedvezmé­nyének mértéke. MW Száz kisüzemi vállalkozás gyártotta a csapolnivalót Veszteségbe forduló hazai sörfőzdék A jó sört továbbra is nagyon kedveli a magyar fogyasztó, különösen a nyári napokon Fotó: MTI A sörfőzés hazai népszerű­sége töretlen, de a céges beszámolók szerint az ága­zatban szerencsét próbá­ló kisvállalkozók közül töb­ben komoly nehézségekkel, veszteséggel küzdenek. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu KISÜZEMEK Közel száz sörgyár­tással foglalkozó vállalkozás működött Magyarországon ta­valy, közülük átlagosan ötből négy céges beszámolót is le­adott. Ezekből kiderült, hogy 44 százalékuk veszteséges - írja a Világgazdaság az Op­­ten Kft. adataira hivatkozva. A céginformációs szolgáltató tájékoztatása szerint a felmé­résben szereplő főzdék össze­sített árbevétele 95,2 milliárd forint volt az előző évben, már­pedig az elmúlt tíz évben egy­szer sem esett ez a mutató 100 milliárd forint alá. Magyar sörfőzdék Beszámolót Cégek leadottak Veszteséges Árbevétel száma száma cégek (Mrd Ft) 2012 72 59 30 133,9 2013 72 60 22 136,6 2014 77 65 31 140,2 2015 89 co r-— 35 148,3 2016 96 84 37 95,2 MW-grafika, forrás: Opten A forgalmi adatok alapján a legkisebb szereplők van­nak többségben: 71 sörgyártó könyvelt el tavaly 100 millió forint alatti forgalmat. Egyet­len cég szerepel az öt- és tíz­­milliárd közötti sávban, ket­tő 10 milliárd forint felett járt, 12 vállalkozás árbevéte­léről pedig nincs adat tavaly­ról. Továbbra is sokan látnak fantáziát a kisüzemi sörfőzés­ben, egy-egy nagy szereplő mellett azonban feltűnő a kö­zepes méretű cégek hiánya. A kormány ugyan a jövő évtől 8 ezer helyett 200 ezer hekto­literig ad 50 százalékos jöve­­dékiadó-mentességet a főz­­déknek, de egyetlen olyan kis cég sem volt tavaly, amelynek akkora volt a gyártókapacitá­sa, hogy ezt ki tudja használ­ni. Sőt, a kisüzemi sörmennyi­ség összesen 49,5 ezer hektoli­ter volt a NAV adatai szerint. A kicsik és a nagyok kö­zött sok volt a vita és az ellen­tét az elmúlt években, a csa­polt sör áfacsökkentése azon­ban közös érdek. így a Ma­gyar Sörgyártók Szövetsége és a Kisüzerfti Sörfőzdék Egye­sülete közösen fordult Varga A First Craft Beer tulajdonosai fővárosi főzd éj ük kel a sörkul­túra megújítását tűzték ki cé­lul. A márka termékeit Európa egyik legkorszerűbb látvány­­főzdéjében készítik, ahol bárki Mihály nemzetgazdasági mi­niszterhez, hogy terjesszék ki a csapolt sörre is a kedvez­ményes étkezőhelyi forgalmi adót. Az éttermi fogyasztás forgalmi adója ugyanis 27-ről idén 18 százalékra csökkent, jövőre pedig 5 százalékra mér­séklődik. Az érintettek bíz­nak benne, hogy egy őszi mó­dosítással még bekerülhetnek a kedvezményezettek körébe. megismerheti a minőségi sör­főzés folyamatait. A főzde tu­lajdonosai, a Budavári és Bel­városi Sörfesztivált is szervező Kurucz Dániel és Gergely folya­matos minőséget ígérnek. Ú], prémium márkák Bérek, megfizethető szálláshelyek tehetik vonzóbbá a pályát Megújuló nővérszállók FEJLESZTÉS Az összes nő­vérszálló megújítása - töb­bek között a három budapes­ti szuperkórházhoz integrál­tan -, sőt újak építése is szere­pel az egészségügyi kormány­zat tervei között. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (AEEK) felmérései alapján 2020-ig összesen tízmilliárd forintot fordítanak majd erre a célra. Szükség is van a fejlesz­tésekre: a nővérszállók jelen­tős része kollégi­umnak vagy átme­neti munkásszál­lónak is csak jóin­dulattal lenne al­kalmas. A meg­felelő bérek mellett a megfi­zethető szálláshelyek biztosí­tása lehet a kulcsa az ápolók és a fiatal orvosok megtartá­sának, a lerobbant nővérszál­lók azonban nem alkalmasak arra, hogy a más telepü­lésről érkezőknek olcsó és minőségi szálláslehetőséget kínáljanak a kórházak. Tel­jesen megújulnak a lakószo­bák, a társalgók, a vizesblok-Ideje volt már ennek a fej­lesztésnek kok, emellett új elektromos és fűtési rendszert is kiépítenek az energetikai fejlesztéssel. A Széchenyi 2020 kormány­zati portál adatai szerint már most meghaladja a két és fél milliárd forintot az az összeg, amit a kórházak nővérszállóik fejlesztésére fordíthatnak, és a beruházások többsége még csak most kezdődik. MW HÍREK Nem változik az alapkamat BUDAPEST A monetáris ta­nács nem változtatta meg a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjét, és a ka­matfolyosón sem történt mó­dosítás. A döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozá­soknak. MW A GE a beszállítói programban FEJLESZTÉS A General Elect­ric (GE) Hungary csatlako­zik a kormány beszállítófej­lesztési programjához - az erről szóló nyilatkozatot Var­ga Mihály nemzetgazdasá­gi miniszter és Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke írták alá. A kormány remé­li, hogy ezzel a lépéssel nő­het a kkv-k versenyképessé­ge is. A GE mintegy 10 ezer munkavállalót foglalkoztat és 12 gyáregységgel rendel­kezik az országban. MW Tíz éve volt ilyen olcsó a kakaó ÁRESÉS Folyamatos csökke­néssel tíz éve nem látott ala­csony szintre került a kakaó világpiaci ára. A 3150 dollá­ros tonnánkénti ár februárig 2200 dollár alá esett, majd további 400 dollárral zuhant, május elején 1800 dollár volt. Hazánkban évente 18 ezer tonna kakaó fogy. A fo­gyasztói átlagár 1,6 száza­lékkal volt alacsonyabb a ta­valyinál, közölte a KSH. MW Sok álláshoz már nem kell gyakorlat BUDAPEST Ma már nem kri­térium az álláshirdetések­ben a többéves munkata­pasztalat, és az alacsony végzettségű munkakörök­be is nehéz szakembert ta­lálni - közölte a Profession, hu adatai alapján a Magyar Idők. Emiatt csökkennek a jelentkezők iránt támasztott elvárások: a meghirdetett pozíciók 65,5 százalékában elegendő a közép- vagy alap­fokú végzettség, háromne­gyedénél elég 1-3 éves gya­korlat. A legnagyobb munka­erőhiány a bolti eladókból, a fizikai és betanított munká­sokból, valamint programo­zókból van. A legvonzóbb to­vábbra is az értékesítői, va­lamint az irodai munka. MW Szigorúbb ellenőrzések jönnek a baromfitelepeken - Újra támadhat a vírus Tartós vita lassítja a kárenyhítéseket Jó, ha október környékére rendeződik az ágazat helyzete Fotó: MTI BRÜSSZEL A madárinfluen­za miatti közel 10 százalékos baromfiállomány-csökkenés után októberre állhat vissza eredeti szintjére a termelés - mondta a Világgazdaságnak Csorbái Attila, a Baromfi Ter­méktanács (BTT) elnök-igaz­gatója. A madárinfluenza mi­att 2,8 millió, csupán gyanú következtében pedig további 400 ezer állatot kellett leölni. Az elpusztított állomány 90 százaléka víziszárnyas, vagy­is kacsa, liba volt, a termelők­nek az állatok, illetve a takar­mány megsemmisítése miatt kifizetett kártérítés már köze­líti a 15 milliárd forintot. A madárvész körzetében el­rendelt zárlatok miatt decem­ber közepétől március köze­péig gyakorlatilag leállt a ví­­ziszárnyas-termelés - nagyjá­ból az eredeti szint 10-20 szá­zalékára esett vissza. Most eb­ből próbálnak kikecmeregni a termelők. Mindezt a szigorúb­bá vált állategészségügyi sza­bályok között kell megtenni­ük. A BTT-elnök szerint eze­ket az előírásokat érdemes ko­molyan venni, mert két hete Franciaországban ismét meg­jelent a vírus. A terméktanács ezért kezdeményezi, hogy fo­kozottabban ellenőrizze a ha­tóság a baromfitartó telepe­ken az új szabályok betartását. Közben folyik az alkudozás az Európai Bizottsággal arról, hogy a járvány miatt elszenve­dett közvetett károkat miként lehetne kompenzálni. A vágó­üzemek ilyen jellegű vesztesé­geit korábban 2,5-2,8 milliárd forintra becsülte a BTT. Csak­hogy Brüsszel más módszerű számítást írt elő, ami alapján a kért összeg felét térítenék meg. Ezenfelül a termelők köz­vetlen kárainak enyhítésére is tett javaslatot a terméktanács, a telapek üresen állási idősza­kára kiszámolva. Ezekre a ká­rokra egyelőre csak becslések vannak, de Csorbái Attila sze­rint elérhetik a 1,5 milliárd forintot. MW Baromfiállomány alakulása ezer darab 2016. június 1. 2017. június 1. Tyúk 36 879,5 35 542,8 Kacsa 5678,5 3541,2 Lúd 3568,3 2809,5 MW-grafika, forrás: Opten Vendégmunkások az építőiparban PÓTLÁS Nemcsak a környe­ző országokból érkező egyé­ni munkavállalók, hanem kül­földi cégek is megjelennek a hazai építőipari beruházások­nál. A szerkezetépítési szak­munkákat illetően hangsúlyos­sá váltak a török, a moldáv és az ukrán társaságok, amelyek saját alkalmazottjaikkal jelen­tek mega piacon - fejtette ki az Építőipari Vállalkozók Orszá­gos Szövetségének (ÉVOSZ) el­nöke az MNO-nak. Tízezernél is több szakmunkás hiányzik az ágazatból, de az uniós forrá­soknak köszönhetően a csök­kenés megállt, és felfelé ível. Az ÉVOSZ szerint, mivel má­jusban 35 százalékkal emel­kedett a termelés nagysága, az építőipar elérheti a 10 évvel ezelőtti teljesítményét. MW

Next

/
Thumbnails
Contents