Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-18 / 165. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚLIUS 18., KEDD Felmenőink megannyi aratási tradíciót és hiedelmet örökítettek utódaikra Őseik szokásai elevenedtek meg A Pincehelyért Egyesület harmadik alkalommal rendezte meg hagyományos aratófelvonulását. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu PINCEHELY A felvonulás szombat reggel a település központjából, a Vörösmarty térről indult, ahol Kuvik Istvánná egyesületi elnök köszöntötte a résztvevőket. Az aratópálinka kínálásával indult a mulatság. A menet elején nemzeti színű szalaggal átkötött gabonakévét vittek a lányok, mögöttük haladt az aratógazda, Handa László - az ő búzatábláján zajlott a munka -, utána a kaszások, kötélterítők, marokszedők, kötélkötők, keperakók, vízhordók. A csoport énekszóval vonult végig a településen. A búzatáblához érve az idősebbek - akik már korábban is vettek részt aratáson A régi idők nyári munkáját elevenítették fel a lekaszálástól a marokszedésen át a keperakásig Beküldött képek- megmutatták a fiataloknak, hogy történik a munkaszervezés a lekaszálástól a marokszedésen át egészen a keperakásig. Az ifjabbak nagy lelkesedéssel és szorgalommal próbálták ki a tanultakat. A megszerzett tapasztalatokat jövőre, az elszármazottaknak tartott bemutatón kamatoztathatják. A munkát követően kellemes tízóraiban volt része a megfáradt munkásoknak: a kosarakból előkerült szalámi, kolbász, szalonna, sonka, hagyma, paradicsom, minden olyan hagyományos étel, amit elődeink ettek aratás alkalmával. A betakarítás végeztével a lovaspályáig vonult a menet, ahol a pavilon alatt krumpligulyással várta őket a szakácsnők csapata. Az ebéd elfogyasztása után citeraszóra mulattak a részvevők. Este pedig a Reflex duó hajnalig húzta a talpalávalót az aratóbálban. Nosztalgia találkozót tartottak Csámpán Kötődnek egykori kedves lakhelyükhöz PAKS Sport, kultúra, gasztronómia - erre a három pillérre épül a Csámpai Nosztalgia Találkozó. Legfőbb alkotóeleme azonban az a hihetetlen erő, ami Csámpához köti az onnan elszármazottakat, vonzza azokat, akiknek ilyen jellegű kötődése nincs. Idén is sok százan voltak kíváncsiak a színes programokra, amelyet a Pódium Táncstúdió nyitott meg. Könczöl Szilvia és az Arabesque Dance után a paksi Siller Nótakört ismerhette meg a közönség, majd a dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttes, valamint Varga Feri és Balássy Betti produkcióját láthatta. Az idén tízéves Csámpai Country Road Club véndégfellépőkkel, Papp Robival és Ivi Angellel érkezett ezúttal. Ezt követően kért szót a paksi részönkormányzat csámpai képviselője, Feil József, és azon túl, hogy köszönetét mondott a táncosoknak, akik messzire vitték Csámpa jó hírét, beszélt a településrészen zajlott fejlesztésekről, tervekről és a közösség összetartó erejéről. A napközben zajlott futballtorna győztese a Fenyves csapat lett Alsócsámpa és Dunaszentgyörgy gárdája előtt. A legjobb kapus Schönberger Péter, a gólkirály Péger Dávid. A nosztalgia találkozó ideje alatt a gyerekeket légvár és trambulin várta, a Pálma Lovastanya jóvoltából lovaskocsikázni lehetett, a lehetőséggel nagyon sokan éltek, a kocsi szinte meg sem állt. Emellett Győrffy József festményeiből, illetve Vincze Bálint természetfotóiból rendeztek kiállítást. A paksi önkormányzat és a csámpai részönkormányzat által támogatott programot záró bálon pedig kivilágos virradatig mulattak a résztvevők a Főnix Boys muzsikájára. Vida Tünde Balássy Betti és Varga Feri remek hangulatot teremtett HIRDETÉS TE OLDALAD. TE OLVASOD. TEOL! TEOL.hu Percenk Tolna megyei és országos hírek HIRDETÉS .a hely, ahol a Balaton csodája, Keszthely kultúrája és a magyar vendégszeretet találkozik. All inclusive nyaralás hár 14 SOO Ft / fö / éj ártél • 1 óra teniszpálya használattal • további online kedvezménnyel • minimum 5 éj foglalása esetén * Balaton * Keszthely * Helikon, A/ IDCI NYÁR TÖKÉLETES TRIÓJA TowáMü irtfut mácié ás fáSjftéték'i HIRDETÉS A Csámpai Country Road Club vendégfellépőkkel tartott nagysikerű előadást A szerző felvételei