Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-18 / 165. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚLIUS 18., KEDD Számtalan tűzeset felszámolásában és műszaki mentésben vett részt Szolgálati ideje alatt mindig a segíteni akarás vezérelte Martinka István az önkéntes egyesület tagjaként, ha kell, eztán is bevetési ruhát húz Fotó: M. D. A család részéről nem volt zokszó Harmincöt év szolgálati viszony után a dombóvári katasztrófavédelmi kirendeltségtűzoltósági felügyelőiéként vonult nyugdíjba Martinka István tűzoltó ezredes, aki huszonöt éven át a tamási tűzoltóság parancsnoka is volt. Eztán önkéntesként áll a lakosság szolgálatára. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TAMÁSI Martinka István az első Tolna megyében, aki a 2012- ben átalakult katasztrófavédelmi rendszerben rendelkezési állományba került. Vagyis hatvanévesen, harmincöt év szolgálati viszony után nyugdíjba vonult, de a következő öt évben szükség esetén még berendelhetik. A tűzoltó ezredes bízik benne, hogy ezt nem valami hatalmas veszélyhelyzet teszi indokolttá, de tanítani, a tapasztalatait átadni szívesen menne. És ha kell, persze segíteni is, mert mindig ez volt számára a legfőbb mozgatórugó. Martinka István 1957-ben született Szakályban. Az általános iskola elvégzése után mezőgazdasági gépésznek tanult Zircen, majd Palánkon érettségizett. A technikus minősítő vizsgát Mohácson tette le. Már a tanulmányai alatt szerződése volt a Hőgyészi Állami Gazdasággal, ami 1974 és 1979 között az első munkahelye volt. Innen a Vegyépszer Vállalat tamási gyáregységéhez vezetett az útja, ahol a gyártmányfejlesztő technológusként dolgozott. A kőolajvezetékek mérőállomásainak gyártásában, fejlesztésében voltak feladatai, illetve a paksi atomerőmű építésében is részt vett. 1980-ban besorozták, és beiskolázták a debreceni Honi Légvédelemi Rakéta alakulat tartalékos tiszti képzésére, majd főtörzsőrmesterként a Sárbogárd Légvédelmi Rakéta Egységhez került első tűzcsoport parancsnokként. 1982- ben hadnagyi rendfokozattal szerelt le. Visszatért ugyan a Vegyépszerhez, de úgy érezte, másra vágyik. Először a rendőrségnél érdeklődött, ott azonban akkor nem volt felvétel, ellentétben a Tamási Járási Tűzoltó-parancsnoksággal, ahol tűzmegelőzési előadóként helyezkedett el 1982. június elsején. A szolgálati ideje első éveiben elvégezte a tűzoltó tiszti iskolát és a Nehézipari Műszaki Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karán diplomát szerzett. 1986-ban megbízott, egy évre rá pedig kinevezett tűzoltóparancsnok lett, és huszonöt éven keresztül töltötte be ezt a beosztást. A tűzoltóságnál kereken harmincöt évet töltött, hiszen 2017. június elsején vonult rendelkezési állományba. Az elmúlt évtizedek alatt jó pár átszervezésnek részese volt. A tamási tűzoltóság önállósága 2012 áprilisában megszűnt, és a központosítás után a dombóvári katasztrófavédelmi kirendeltséghez került, ahol Martinka István tűzoltósági felügyelő lett. Elmondta, hogy szolgálati ideje alatt többször felajánlottak neki megyei vezető tisztséget, ám ezeket minden esetben visszautasította. - Jobban szeretek az első vonalban lenni, és nem akartam elhagyni Tamásit. Mindig megkérdeztem a gyerekeimtől is, hogy szeretnének-e Szekszárdra költözni, de nemleges választ adtak - indokolta a döntéseit Martinka István, hozzátéve, hogy nem bánta meg azokat. A Tamási Járási Tűzoltó-parancsnokság készenléti egység nélküli volt - a köztestületi tűzoltóság 2001-ben jött létre a városban -, de minden Martinka István 1978-ban nősült, felesége gyógyszertárban dolgozik Tamásiban. Két gyermekük született. Fiuk katonai ügyész, honvéd tiszt, lányuk a Vályi középiskolában tanít. Veje szintén tűzoltó, Dombóváron szolgálatparancsnok. Két fiú unokája van: Ákos hét-, Ádám négyéves. Martinka István elmondta, hogy sokszor ünnepnapokon vagy éjszaka is riasztották, de a család részéről soha nem hangzott el egyetlen zokszó sem emiatt. Sőt, a gyerekei mindig büszkék voltak rá, hogy a tűzoltóságnál dolgozik. Szabadidejében szeret utazni, olvasni - főleg a II. világháború igaz történeteit -, illetve kertészkedik. Új laktanya A tamási tűzoltóság laktanyáját 2014 tavaszán avatták fel. Megvalósítására az önkéntes tűzoltó egyesület nyújtott be pályázatot, amelynek akkor még Martinka István volt az elnöke. Mint megtudtuk, tervben van az épület fejlesztése, a tetőtér beépítése, ahol német barátaikat is kényelmesen el tudnák szállásolni. tűzesethez vonult tőlük valaki, hogy segítsenek az illetékességi területükön beavatkozóknak. Az évek során Martinka István számtalan tűzeset felszámolásában, valamint műszaki mentésben vett részt. Volt közöttük nagy kiterjedésű avartűz a környező településeken, illetve napokig, hetekig elhúzódó tőzegtűz is. Azt mondta, a halálesetek a legrosszabbak, látni a hozzátartozók fájdalmát, vagy az emberek tehetetlenségét, míg egy élet munkáját emészti a tűz. A dombóvári kirendeltség tűzoltósági felügyelőjeként tűzvizsgálati feladatai is voltak. - Hiányozni fog. Szerettem az emberekkel beszélgetni. Érdekes volt, látni, hogy valaki tudja, mi történt, mégsem árulja el. Ilyenkor addig kellett faggatni, amíg mégis kibökte az igazat - mesélte ezzel kapcsolatban. A tűzoltóságtól persze eztán sem szakad el. Keresték a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetségtől, illetve hetente többször megfordul a tamási laktanyában, és az önkéntes egyesület tagjaként - amelynek korábban elnöke is volt - szintén számítani lehet rá. - Ha kell, felveszem a bevetési ruhát, és megyek, amíg bírom erővel - mondta. Szolgálati ideje alatt is mindig azt tartotta szem előtt, hogy ha a lakosság hozzájuk fordul, segíteni tudjanak. Úgy tapasztalta, minden tűzoltó állományban közös, hogy a tagjait belső motiváció vezérli, a mindenáron segíteni akarás. Arról is beszélt, hogy mindig, mindenhol nagyon jó kollégákkal dolgozott együtt. Korábbi munkahelyeit sem azért hagyta ott, mert nem szerette, hanem mert valami újra vágyott. Utolsó munkanapján pedig igazán szépen búcsúztak tőle. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság udvarán felsorakoztak a szerek, a szolgálatban lévő állomány, és megszólaltatták tiszteletére a szirénákat. Gyerekei büszkék voltak rá, hogy a tűzoltóságnál dolgozik Kétezer négyzetméter aszfaltozott szakaszt adtak át Elkészült a temetőhöz vezető út IZMÉNY Takarékosan gazdálkodott, így nem részesült állami adósságkonszolidációban az önkormányzat. Azonban így lehetősége nyílt arra, hogy a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztéseket megcélzó kiírására pályázatot nyújtson be - mondta el lapunknak Kelemen Ferenc polgármester. Az önkormányzat által benyújtott tender nyert, így mindöszsze egy hét alatt 2000 négyzetméter út - a faluból kivezető makadám- és a sírkerthez vezető bekötőút - aszfaltozása történt meg 10 millió forintból. Már csak az utolsó simítások és a padkásítás van hátra, így ezentúl bármilyen időjárási viszonyok közepette megközelíthetőek a sírok. Kelemen Ferenc megjegyezte, három helyrajzi számon szerepel és három hektáron a település feletti dombon helyezkedik el a község temetője. 2014-ben teljesen bekerítették, zárttá tették. Figyeltek a nekropolisz környezetére is, virágosítva, parkosítva lett, valamint két sorban gyorsan növő császárfákat ültettek. Rendezett, autóval is biztonságosan megközelíthető lett a sírkert. B. L. Kelemen Ferenc polgármester az új utat mutatja Fotó: Hargitai É. ______________________________________________________________HIRDETÉS FŐGÁZ TÁJÉKOZTATÁS AZ ÜZLETSZABÁLYZAT VÁLTOZÁSÁRÓL A földgázellátásról szóló törvény előírása alapján tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a Nemzeti Közművek részeként működő FŐGÁZ Zrt. Egyetemes Szolgáltatási Üzletszabályzata és az annak mellékletét képező egyetemes szolgáltatási Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal jóváhagyásával 2017. július 1-jei hatállyal megváltoznak. Az új Üzletszabályzat és ÁSZF elérhető a www.fogaz.hu /Egyetemes-Szolgai tatas/Ugyintezes/Jogszabalyokszabalyzatok weboldalon és az ügyfélszolgálati irodákban. Az új Üzletszabályzat valamennyi, a FŐGÁZ Zrt. által ellátott felhasználóra vonatkozó, egységes működési szabályt tartalmazza. A változásokkal kapcsolatban a 06 40 474-474 ügyfélszolgálati telefonszámon, illetve a fenti weboldalon nyújtunk részletes tájékoztatást.