Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-03 / 152. szám
2017. JÚLIUS 3., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Steffen Bühler, a testvérváros, a Baden-Württemberg tartománybeli Besigheim polgármestere is részt vett az ünnepi testületi ülésen Kétnapos, színes programmal ünnepelték az elmúlt hétvégén a helyiek és a meghívott vendégek, hogy Bátaszék idén 875 éves, illetve 25 éve annak, hogy Besigheim a település testvérvárosa lett. A jubileumi ünnepség kiemelkedő eseménye volt az ünnepi testületi ülés, ahol több kitüntetést is átadtak. Mauthner Ilona Ilona.mauthner@mediaworks.hu BÁTASZÉK - A várost és annak mindenkori közösségét ünnepeljük. Azokat, akik itt születtek, dolgoztak, meghaltak. Talán ma egy kicsit másként nézzük az apátság romjait, a néhány megmaradt évszázados épület falait, és talán azt a mozdulatot is látjuk, amivel helyükre kerültek a kövek. És ebben a mozdulatban megcsodálhatjuk a hitet is, hogy itt egy település, egy közösség volt, van, és hittel valljuk, hogy lesz még - mondta dr. Bozsolik Róbert polgármester köszöntőjében, a művelődési házban tartott ünnepi testületi ülésen, melyen a Besigheimből érkezett delegáció is részt vett. Köszönetét mondott az előző polgármestereknek is azért, hogy 25 éven keresztül jó kapcsolatokat alakítottak ki a német testvérvárossal, annak vezetésével és lakóival. Az ünnepi testületi ülésen kitüntetéseket, elismerő okleveleket adtak át. Pro Űrbe kitüntetést kapott: Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, Izsák Gyula, a Búzakalász Termelőszövetkezet volt elnöke, Krix Lőrinc, a Vicze János Sport Közalapítvány elnöke és Fejes József, a Bátaszéki Vállalkozók Ipartestülete elnöke. Bátaszék Város Közjaváért kitüntető címet kapott Borosné Simon Zsuzsanna szociális intézeti vezető, a Bátaszék Város Kiváló Pedagógusa címet kapta Kemény Lajosné, Herbszt Katalin, dr. Somosiné Kispál Gabriella. A Bátaszék Város Kiváló Sportolója címet kapta Rudolf Anna, a Bátaszék Város Közbiztonságáért elismerő címet pedig Farkas András, a polgárőrök helyi vezetője vehette át. A címzetes főorvosi címet ketten kapták meg - több mint húszéves munkájuk után -, dr. Kostyálné dr. Kovács Klára háziorvos és dr. Sziklai Lajos háziorvos. A Város Napján kitüntetettek csoportja Fotók: Makovics Kornél Kora délután felavatták II. Géza királyunk szobrát Kiállítások, koncertek, kitüntetések, ünnepi beszédek Bátaszéket ünnepelték a besigheimiek is Emberi oldal Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu Úszói oldaláról már ismertük, kétség nem fért hozzá, hogy kiváló sportoló. Most emberi nagyságát mutatta meg Kenderesi Tamás. A Rióban 200 méter pillangón bronzérmet szerző úszó összesen 523 ezer forinttal segítette a négygyerekes Vaskó családot, akiknek Decsen porig égett a házuk. A riólolimpián viselt melegítőjét jótékony célra ajánlotta fel, a 205 ezres végső licithez a 20 éves versenyző ugyanígy 205 ezer forintot adott. A felhívására adakoztak még, így jött ki a több mint félmilliós összeg. Kenderesi szintén Tolna megyéből, Aparhantról származik, s tavaly augusztusban a község díszpolgárává avatták. Mindenki - legyen szó kőművesről, festőről, pedagógusról - a saját területén akarja a legjobbat nyújtani, hogy kivívja ezzel a közösség megbecsülését, elismerését. Kenderesi Tamásnak ismét sikerült. Mostani jótékony cselekedetével duplán rászolgált a régió, az ország megbecsülésére. Azt már elhíresült kiszólása - „hát azért elfáradtam, rám férne egy két sajtburesz most” - óta tudtuk, hogy szemtelenül laza és bátor, emellett tehetséges srác. A hit, kitartás, példakép, rengeteg munka szavak jutnak elsőként eszünkbe róla. Hősök tűnnek fel a semmiből. Az „emberi aspektus” minden jóérzésű embert örömmel és őszinte csodálattal tölt el. Ha Kenderesi az értékeit képes konvertálni, és ebből a társadalom más területén lévők is hasonló cselekedet(ek)re szánják el magukat, hitelessége és példakép státusza megkérdőjelezhetetlenné válik. Azt már tudtuk, hogyszemtelenül laza és bátor, emellett tehetséges srác Holtan talaltak a két eltűnt fiút TOLNA MEGYE Péntek délután három óra körül egy négytagú társaságból egy 13 és egy 15 éves fiú merült el a Dunában Bá.ta térségében. A bátaszéki önkormányzati tűzoltók a társhatóságokkal együttműködve nagy erőkkel megkezdték keresésüket. Hét búvár kereste őket, de néhány órával később, este már csak a két fiú holttestét találták meg. Az eset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság vizsgálja. Ä Bonyhádi Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két kakasdi fiatalkorú ellen. A 15 és a 16 éves fiú május 8-án este bement a helyi általános iskolába, ahonnan mintegy 200 ezer forintot loptak el. A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a fiatalokat, majd mindkettejüket gyanúsítottként hallgatták ki. A fiúk beismerő vallomást tettek, s elmondták, hogy a lopott pénzt elköltötték. Az eljárás során szabadlábon védekezhettek. A Dombóvári Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy helyi lakos ellen. A 16 éves fiú június 29-én délután egy utcában odament egy idős nőhöz, majd több rántással kitépte kezéből a táskáját. A nő megsérült, a fiatalkorú elmenekült a helyszínről. A rendőrök a nyomozás eredményeként néhány órán belül azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalembert, aki részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók őrizetbe vették, majd indítványozták előzetes letartóztatását. A nő táskáját lefoglalták, az elkövető az abban talált néhány ezer forintot elköltötte. B. L. Két fiú kétszázezer forintot lopott a kakasdi iskolából Csendes, békés szakrális versek A diplomás gondolkodik, és tervei vannak a jövőre nézve Messiások lesznek a végzősök TOLNA Megjelent Ábrahám Erzsébet ötödik kötete, Csendben hordom a békét címmel. A tolnai szerző szakrális verseket ír. Művei többnyire katolikus lapokban jelennek meg: Új Ember, Karmel, Jel. A bevezető sorok megírására egyházi berkekben ismert személyiségek szoktak vállalkozni: Barsi Balázs ferences rendházfőnök, Farkas Béla plébános, Kellermayer Miklós professzor, Keresztes Andor plébános. A mostani könyvet Hegedűs János tamási plébános ajánlja az olvasók figyelmébe. Köhyvbemutatót az adventi időszakban tart majd a szerző. W. G. Wesselync Ábrahám Erzsébet Csendben hordom a békét A könyv címlapja SZEKSZÁRD Közel száz, a 2016/2017-es tanév tavaszi szemeszterében végző hallgató vehette át diplomáját szombaton a szekszárdi egyetemi karon. A megjelenteket dr. Zeller Gyula, a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a diákok sok szakmai ismeretre tettek szert, amelyek idővel elhalványulnak. Az általános értékek maradnak meg: a méltóság, az igazság és szabadság tisztelete, ezek tértől és időtől függetlenül mindig a jóravaló embereket mozgatták. Megjegyez-Dr. Horváth Béla dékán diplomát ad át Fotó: Mártonfai Dénes te, a hallgatók legyenek büszkék arra, hogy 650 évvel ezelőtt alapított intézmény falai között végeztek, jöjjenek, járjanak vissza, mert a tudásuk megújítására szükségük lesz. Dr. Horváth Béla egyetemi tanár, a PTE KPVK dékánja ünnepi beszédében aláhúzta, az autonómia, a szabad gondolkodás a felsőoktatás titka. Ady Endrét idézve - „Ezerszer Messiások / A magyar Messiások” - hozzátette, a most végzettek is azok lesznek. Útravalóul rámutatott: a világot nem kell megváltoztatni, de nem szabad úgy hagyni, ahogy van. B. L.