Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-11 / 159. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚLIUS 11., KEDD Tolnán egy kevésbé forgalmas utcát jelöltek a második ellenőrző pont feladatához. A felhívás így hangzott: Tolnán vagyunk, toljuk az autót! A szerző felvétele Fadd-Dombori volt a Mini Club Hungary nagy nyári találkozójának idei helyszíne A Mini mindenkinek tetszik, mégsem irigykedik rá senki Minik és tulajdonosaik találkoztak a hétvégén Fadd-Domboriban, illetve bukkantak fel a megye több településén. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Nemzetközi Mini Hétvége helyszíne volt Fadd-Dombori, ahol az angol kis autó magyarországi rajongói jöttek össze néhány napra, valamint szlovák, finn és osztrák vendégei is voltak a találkozónak, amelyet huszonkettedik alkalommal rendezett meg a Mini Club Hungary. Több mint negyven klasszikus Mini - harminc-, negyven-, ötvenéves járművek -, és velük több mint száz résztvevő gördült be a hét végén a kempingbe. Csütörtökön autómentes napot tartott a társaság és Pörbölyre kirándultak, ahol kisvasutaztak, majd megtekintették az Ökoturisztikai Központot. Mi pénteken délután kerestük fel a találkozó résztvevőit, miután visszatértek paksi konvoj os túrájukról, melynek részeként megnézték az atomerőmű látogató központját. Az elnökség tagjaival a kemping egyik árnyékos pontján ültünk le beszélgetni, mire egy zöld poloska jelent meg előttünk az asztalon. Erre az elnökség egyik tagja - egy jól irányzott poénnal - megjegyezte, hogy talán a bogarasok kémkednek. A beszélgetés során valóban elhangzottak akkor még titkos információk, hiszen a szombati tájékozódási rali útvonalát és egyéb részleteit csak később ismerhették meg a résztvevők. Hagyomány, hogy a találkozó helyszínének környékén kijelölnek egy útvonalat - ezúttal ez egy 77 kilométeres táv volt -, amelyen különböző ellenőrző pontok és feladatok várnak a minisekre. Ezeket az indulásnál kapott itiner, azaz útvonalterv segítségével találhatják meg. Az első próbatételnek már a rajtnál eleget kellett tenniük, ugyanis mérföldben meghatározott sebességre kellett az autókkal felgyorsulniuk. A következő állomás Tolnán volt, ahol motoros meghajtás helyett tolni kellett a járműveket, majd Bogyiszlón az őrölt paprika kapott szerepet. Egy Mini-alkatrész súlyát kellett megbecsülni, majd azt paprikából kimérni. A negyedik ellenőrző ponton a résztvevő Minik összéletkorát kellett megtippelni, aztán Vadászmajorban híres Mini-tulajdonosokat - mint például David Bowie, Mr. Bean, George Harrison, Király Gábor - és autóikat ábrázoló képeket párba rendezni. A tengelici sportpályán tíz alkatrészt kellett sorrendbe tenni úgy, ahogy azok a jármű elejétől a végéig elhelyezkednek. Tengelic-Szőlőhegyen egy kanyarban figyelték az ellenőrző ponton lévők, hogy egy-egy autónak 30 másodperc alatt mennyit villan az irányjelzője, a csapattagoknak pedig meg kellett saccolniuk a számot. Végül Domboriba viszszaérve, a Minikből vízibiciklire ültek át a résztvevők. Az elnökség tagjai elmondták, hogy egy-egy ilyen tájékozódási rali előtt mindig bejárják a helyszíneket. A túra során mindenhol barátságosan, nagy érdeklődéssel fogadják az utakon ritkán látott autókat, a tulajdonosok pedig szívesen megmutatják őket a kíváncsiskodóknak. Bogyiszlói állomásukon például egy helybeli férfi hozott egy rúd szalámit a szervezőknek, mondván: így szeretné kifejezni a háláját, amiért elhozták ezeket a szép autókat a faluba. - A Mini olyan autó, ami mindenkinek tetszik, de senki sem irigy rá - mondta az általánosan tapasztalható kedves fogadtatás kapcsán az egyik szervező. Bogyiszlón természetesen előkerült az őrölt paprika Fotó: H. E. Először rendeztek szelepfedélversenyt A Bogyiszlón kapott szalámi a találkozó egyik díja lett. A tájékozódási rali feladataiért ugyanis pontokat kaptak a résztvevők, amelynek alapján végül kialakult egy sorrend. Különdíjat is adtak át, valamint a „Legkirályabb Mini” címet. A legnépesebb külföldi delegációt - ők a szlovákok voltak tíz autóval - szintén díjazták. A túra után szelepfedél versenyt is rendeztek, amelynek nagy hagyománya van az angoloknál, hazánkban viszont ez volt az első ilyen megmérettetés. Lényege, hogy a szelepfedélből épített, motor nélküli kis autókat útjára engedik egy gravitációs pályán, és amelyik a legmesszebb gurul, az lesz a győztes. De a legmutatósabb alkotást is elismerték. Tulajdonosaik gondosan karbantartják a Minijüket Fotó: M. K. A református gyülekezet kezdeményezésére aratónapot szerveztek, amely falusi programmá nőtt Előkerültek a régi szerszámok és viseletek KAJDACS Ha kevesen is, de akadnak még a településen olyanok, akik egykor még arattak kézzel. A református gyülekezet szerette volna elérni azt, hogy a tudásuk ne veszszen el, ezért aratónapot szerveztek. Nem akarták egy községi rendezvény terhét a nyakukba venni, de híre ment a programnak, sokan érdeklődtek iránta, így mégiscsak falusi programmá nőtt. Az előkészületek már igen rég elkezdődtek, amelyek nyomán tavaly a parókia kertjét búzával vetették be. Mint Háhner Jánosné gondnok elmondta, előkerültek a régi Felvonultak a kaszások a parókia kertjében A szerző felvételei A hölgyek, lányok szedték a markot a kaszások mögött szerszámok, eszközök, viseletek, de készítettek is hagyományos, melles kötényeket. A református egyházközség mellett a helyi tánccsoport is az ügy mellé állt, a hölgyek, lányok Szedték a markot a kaszások mögött. Az aratást ebéd, majd közös mulatság követte a parókián, ahol a régi szerszámokból, ruhaneműkből, kenyérsütéshez használt eszközökből nagyon szép kiállítást rendeztek. Háhner Jánosné szavaiból kiderült: lesz folytatás, mert - ahogy fogalmazott - egyszerűen nem lehet másként tenni. Vida Tünde