Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-01 / 151. szám
14. SPORT 2017. JULIUS 1., SZOMBAT Az aranyérem lenne a legszebb karácsonyi ajándék Novakovnak Csapatként legyőzhető a bombaerős Nyíregyháza Novakov Dávid (a labdával) úgy szeretne távozni, hogy mindent megtett a sikerekért Fotó: M. D. Az azeri bajnok vinné Szálait? LABDARÚGÁS Azeri sajtóhírek szerint az aranyérmes és kupagyőztes Qarabag kétmillió euróért szerződtetné a Hoffenheim magyar válogatott támadóját, Szalai Ádámot (képünkön). Szalai a legutóbbi szezonban nyolc góllal segítette hozzá a 4. hely megszerzéséhez a Hoffenheimet, igaz, bajnoki meccsen csak hétszer fért be a kezdőcsapatba - 15-ször csereként lépett pályára. R. G. * Ron Dennis eladta tulajdonrészét foRma-i Harminchét év után véget ért a Ron Dennis-korszak a McLarennél: a Formula-l-es istállót 1981 és 2009 között csapatfőnökként irányító szakember eladta 25 százalékos részesedését. A McLaren-csoport pénteken közölte, hogy az üzlet lezajlott, a bahreini és szaúdi tulajdonostársak 275 millió fontot fizettek a 70 éves Ron Dennisnek. R. G. Petrauskas padot kap Litvániában KOSÁRLABDA A litván élvonalbeli bajnokságban szereplő Juventus-LKSK Utenos kinevezte új vezetőedzőjét, aki nem más, mint Gediminas Petrauskas. A 32 éves szakember az előző szezont Magyarországon kezdte, az Atomerőmű SE csapatánál, ám az eredménytelenség miatt a vezetőség az idény felénél menesztette. R. G. AMERIKAIFOCI A Nyíregyháza Tigers legyőzésével juthat döntőbe a Szekszárd Bad Bones amerikafutball-csapata, amely vasárnap lép pályára a Nyírség fővárosában. Novakov Dávid, a szekszárdiak futója számára az aranyérem lenne a legszebb karácsonyi ajándék. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu - Ráijesztett a szezon végén a szurkolókra, amikor úgy döntött, nem folytatja Szekszárdon. Mi történt?- Úgy éreztem, a fejlődésem érdekében megpróbálok kijutni az osztrák ligába - válaszolta Novakov Dávid, a Szekszárd Bad Bones futója. - Sajnos a nyáron problémáim akadtak az egészségemmel, így hónapokra abba kellett hagynom a felkészülést. Ahogy javult az állapotom, újra mozogni kezdtem Budapesten, de ott közel sem éreztem olyan komfortosan magam, mint Szekszárdon. A Budapest Hurricanes megszűnése után itt találtam rá olyan emberekre - gondolok itt elsősorban Szabó Ferencre és testvérére, Szabó Zoltánra, illetve Greiling Mihályra -, akik az új focicsaládommá váltak. Őket nem tudja másik csapat helyettesíteni, ezért döntöttem úgy, hogy idén is a Rosszcsontokat erősítem. Arról nem is beszélve, hogy mennyire mérhetetlenül sokat köszönhetek nekik, és hálás lehetek, hogy a pályán kívül is a barátaim!- Elfért az együttesben a rutinja, annyi szent!- Valóban új útra lépett a csapat azzal, hogy elsősorban az utánpótlás-nevelésre helyezik a hangsúlyt. Örülök, hogy jómagam is hozzá tudok tenni ehhez. Bár eddig nem volt publikus, de sajnos csak egy szezont vállaltam be, ám ez idő alatt a maximumot akarom kihozni az offenseből, és hogy minél többet tanítsak a junior játékosoknak, csiszoljam a tudásukat.- Azért önnek is „megérte” maradni!- Amit kiemelnék, az a Richard Chungonggal végzett edzésmunka. Rengeteget segített abban, hogyan lehetnék még jobb játékos. De nemcsak én, hanem az egész csapat sokat köszönhet neki. Jó érzés volt olyan játékos ellen futni edzéseken, akinek szinte a vérében van a futball!- A szezon végéhez közeledve kiket emelne ki a szekszárdi fiatalok közül?- Jó érzéssel tölt el, hogy elősegíthettem Lukács Dániel és Borza Bence fejlődését, akik példaértékű elszántsággal vesznek részt minden edzésen, és alázattal, dolgoznak, ami többjátékosból hiányzik. Amíg Daninak az első meccsen szinte egy egyszerű labdaátadás is nehézségeket okozott, manapság már magabiztosan mozog a pályán, és dobálja a jobbnál jobb passzokat, s Bence is egyre bátrabban fut a labdával, vállalva a legnagyobb ütéseket és az azokkal járó kockázatot. Ők ketten a példák, de valamennyi fiatal sokat fejlődött a szezon közben.- Ez a fejlődés pedig pozitívan hatott a csapatra. Sorozatban három mérkőzést nyertek!- Az alapszakaszban két olyan idegenbeli meccsen hasaltunk el, amiket ha tízszer újrajátszanánk, kilencszer megnyernénk. Nem szeretek kifogásokat keresni, de az offense csak mostanában kezdett el összecsiszolódni, ami az utóbbi meccseken egyre jobban érződött! Meg persze őszintén nagy volt a mellény is, miután idén visszaléptünk a divízió II-be.- Egy döntővel kárpótolhatják a szurkolóikat!- Ezen leszünk! Azzal, hogy egy tucat importjátékosuk van, és mégis ebben az osztályban szerepelnek, sokak ellenszenvét és dühét váltották ki. A támadósor számára pedig külön motiváció, hogy a Tigers az egyik legjobban védekező csapat. Ha a düh koncentrációval párosul, akkor esélyünk van a győzelemre. Ehhez viszont mindenkitől a maximum kell! Ha arannyal távozhatnék Szekszárdról, nem is kérnék mást karácsonyra! A Vasas a hajrában bukott el Izraelben LABDARÚGÁS Hiába vezetett még a 88. percben 3-1-re a Vasas Izraelben a Beitar Jerusalem otthonában, végül vereséggel volt kénytelen hazautazni az Európa Liga első meccsét követően. Az angyalföldiek öt perc alatt kaptak három gólt, de az idegenben szerzett három találatuknak köszönhetően még így is ked-Varga Roland egyedül elrendezte a lett együttest Fotó: MW vező helyzetből várják a jövő csütörtöki visszavágót. Ami nem sikerült a Vasasnak, az sikerült a Ferencvárosnak és a Videotonnak, mindkét gárda megnyugtató, 2-0-s előnyt szerzett. A Ferencvárosban Varga Roland duplázott, sőt a látottak alapján még több góllal is nyerhettek volna a zöldek, akiknél öt nyári szerzemény is bemutatkozott. Otigba Kenneth, Priskin Tamás és Fernando Gorriaran kezdőként, Bőle Lukács és Lovrencsics Balázs pedig csereként lépett pályára. A Videoton a 79. percig nem tudta feltörni a gyenge máltai rivális védelmét... . Eredmények, Európa Liga, 1. forduló. Ferencváros-FK Jelgava (lett) 2-0 (1-0). Gólszerző: Varga R. (11., 69.). Videoton FC-Balzan (máltai) 2-0 (0-0). Gól: Scsepovics (79.), Lazovics (94.). Beitar Jerusalem (izraeli)— Vasas 4-3 (1-2). Gól: Paulino (19.), Benajun (88.), Vered (91.), Sabo (93.) illetve Pavlov (36., 43.), Kulcsár T. (53.). R. G. Kiss Virág két év kihagyás után Szekszárdon kezdi újra Tehetséges centert igazoltak Kiss Virág a korosztályos válogatott szerelésében Fotó: MW Tizennyolc meccs, tizenhét évesen KOSÁRLABDA Kiss Virág személyében 19 éves tehetséggel erősítette meg keretét a női élvonalban legutóbb ezüstérmes Atomerőmű KSC Szekszárd. A 193 centiméter magas center két éve felhagyott a kosárlabdázással, pedig akkoriban korosztálya legtehetségesebb középjátékosának tartották. Kiss Virág Kaposváron ismerkedett meg a kosárlabda alapjaival, aztán Nagykanizsára, majd 14 évesen Pécsre került, ahol a Rátgéber Akadémia korosztályos csapatai mellett a PEAC-Pécs színeiben a honi bajnokság élvonalában, illetve nemzetközi színtéren is sok tapasztalatot szerzett. Két évvel ezelőtt a PEAC-nál befejezte sportolói pályafutását „Nagy örömünkre nálunk folytatja karrierjét, reméljük, hogy a közeg és a családias hangulat sokat segít majd neki az újrakezdésben” - írja a KSC hivatalos honlapja. „Nyolcévesen kezdtem kosarazni Körmendiné Hajdú Gyöngyi edzőm biztatására Kaposváron, ahonnan Nagy-Kiss Virág eddigi utolsó bajnoki szezonjában 18 mérkőzésen kapott lehetőséget a PEACPécs együttesében. Ezeken átlagosan 14,3 percet töltött a pályán, 4,1 pontot és 2,5 lepattanót hozott össze. Három mérkőzésen az Európa Kupa légkörébe is belekóstolt, 12,3 játékperc alatt 0,7 ponttal és 1,7 lepattanóval zárt - tegyük hozzá, mindezt 17 évesen érte el. kanizsára, Gábor Erzsi néni kezei alá kerültem - mondta a klub honlapjának a 19 éves kosaras. - Ezt követően Rátgéber Lászlóéktól kaptam egy nagyszerű lehetőséget, így Pécsre igazoltam, ahol a PEAC felnőttcsapatában is játszottam. Négy évig voltaip tagja a Rátgéber Akadémia utánpótlás csapatainak, ahol Imreh Ajtonnyal dolgoztam együtt. Studer Ágiékkal közösen szerepeltem az 1997/1998-as válogatottban is. Sajnos különböző okok miatt felhagytam a kosárlabdázással, de két év eltelte után most visszatérek. Tudásom legjavát szeretném adni, hogy idén is legalább annyi örömet szerezzünk a nagyszerű szekszárdi közönségnek, mint amit tavaly átélhettek. Ezúton is szeretném a köszönetemet kifejezni minden edzőmnek, aki valaha foglalkozott velem, a pécsieknek is mindazért, amit értem tettek, de úgy éreztem, most ez az a helyes út, amin vissza tudok találni a pályára” - mutatkozott be Kiss Virág a szekszárdi szurkolóknak. R. G.