Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-10 / 158. szám
2017. JÚLIUS 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g A PROMÓCIÓ Goldkern Kft.: emeltek a szolgaltatas színvonalat A búza hozama jó, a minősége kevésbé Az új mintavevő berendezés rövid idő alatt precíz, pontos mintavételt tesz lehetővé Beküldött kép Elet itt és máshol Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu Sosem akartam máshol élni. Úgy hiszem, nem kerülhetem el a sorsomat, és nem tudok kibújni a bőrömből. De nagy szavakból ennyi elég is, mert bár nem vagyok rá képes, az utóbbi napokban mégis úgy éreztem: a bőrömből is kibújnék ebben a kutya melegben. Egyébként, amikor időnként elgondolkodtam azon, a világnak melyik tájára költöznék, képzeletben mindig délre indultam, mediterrán vagy trópusi tájak felé, ahol az ember lányát nem gyötrik telente a dühöngő mínuszok. Ehhez képest már egy ideje nagyon szívesen nézek olyan dokumentumfilmeket, amelyek Alaszkában élő emberek életét mutatják be. Vannak közöttük olyanok, akik kunyhónak is alig nevezhető kalyibában laknak, Ilyen forróságban kimondottan vonzónak tűnik az alaszkai élet mások folyamatosan építkeznek, új házat, műhelyeket építenek a tundrán. Többségük lakhelye folyó vagy tó mellett áll, a főzéshez, mosáshoz ezekből a természetes képződményekből szerzik a vizet, vagy jeget melegítenek fel. Vezeték híján ezt a vizet isszák, az éleimet vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel szerzik be. Olyan utakon járnak, melyeket maguk alakítottak ki: aljnövényzetet irtottak vagy éppen a befagyott folyót járták be, hogy megtalálják a biztonságosnak alig mondható átjárókat. A tűznek, a kályha melegének itt mindennél fontosabb szerepe van, én meg azon gondolkodom, hogy készüljön úgy ebéd, hogy a lehető legkevésbé melegítsem fel a házat. Az biztos: egészben sült kacsa miatt biztosan nem gyújtom be a sütőt, és más okból ugyan, de jávorszarvas nyelv és hódpecsenye sem kerül az asztalra. Még érvényben van a tilalom Idén új beruházásokkal emelte szolgáltatásai minőségét az egykori Őcsény-Mag Kft.-t magában foglaló Goldkern Mezőgazdasági Kereskedelmi és Ügynöki Kft., a régió egyik legnagyobb kapacitású agrár szolgáltatója. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu ÖCSÉNY A termények felvásárlásával, értékesítésével, illetve ehhez kapcsolódó szolgáltatásokkal - tisztítás, szárítás, raktározás - foglalkozó vállalkozás egyrészt az őcsényi szárító és raktártelep biztonságára fordított nagy figyelmet. Itt elektronikus kapurendszert építettek ki, és megerősítették a biztonsági kamerahálózatot. Új mintavevő berendezést telepítettek, amely rövid idő alatt precíz, pontos mintavételt tesz lehetővé! Folyamatban van a tároló kapacitás bővítése is, amely révén a jelenlegi 17 ezer tonnáról 18-18,5 ezer tonnára gyarapodik a síkés silótárolók befogadóképessége, várhatóan már az őszi betakarítás idejére - számolt be róla Sióvölgyi József ügyvezető. A 2400 tonnás silótárolójukban akár 24 különféle termény tárolása is megoldható. Két, egyenként 20 tonna per óra kapacitású szárítójukkal napi ezer tonna nedves termény befogadására képesek. Két szárítónak köszönhetően egyidejűleg tudnak kukoricát és napraforgót fogadni. Olyan speciális igények kielégítésére is alkalmas a telep, mint például a waxy kukorica szárítás és tisztítás, étkezési napraforgó kikészítése, egyéb apró magvak és olajosok tisztítása, szárítása: repce, köles, pohánka, cirok. Modern rakodógépükkel és 60 tonnás hídmérlegükkel a kitárolás kapacitásuk eléri akár a napi kétezer tonnát, és a tartálykocsi rakodása sem jelent gondot. A telep betakaIdő előtt ért véget a fesztivál SZEKSZÁRD Alighogy elkezdődött, aztán véget is ért az idei Csörge-tavi Rockfesztivál. A rendezvény július 6-tól 8-ig tartott volna, és csütörtökön este hallható is volt a városban a zene. De a program Facebook-oldalán már 7-én ez volt olvasható: „A fesztivál befejeződött!!! A szervezőség mindenkitől elnézést kér, de a továbbiakban nem tudja folytatni.” A kommentek közül az alábbi jól illusztrálja a helyzetet: „Végigolvastam a hozzászólásokat. Ez elég hardcore.” Tény viszont, hogy a csütörtöki kezdés után pénteken már nem folytatódott a fesztivál. B. K. rítási szezonban minden nap a termelők igényei szerint tart nyitva, és fogadja a terményt. Mindezen felül minden mai igénynek megfelelő, korszerű gabonalaborral állnak partnereik rendelkezésére. Többek között Modern Infratech gabona gyorsmérő segítségével tudják a búzánál nagy pontossággal mérni a nedvességet, fehérjét és síkért, akárcsak az árpa, a repce és a kukorica nedvességtartalmát. Az idei régiós terméstapaszta-A terményárakat nem a helyi mennyiség és minőség határozza meg, hanem a világpiaci ár és a forint árfolyama befolyásolja nagymértékben. Az árpa ára eleve alacsony volt, és ettől idén sem mozdult el különösebben, ami tonnánként 35 ezer forintot jelent. A repce esetében jelentős ár-PAKS Egy híján ötven éve hívták életre a Duna Menti Folklórfesztivált, azóta háromévente ad lehetőséget arra, hogy a szélesen értelmezett Duna-vidék népei randevút adjanak egymásnak. Korábban Baja, Szekszárd is állomása, szervezője volt, de az évek során a legkitartóbbnak Kalocsa bizonyult, s maradt meg a rendezvény bázisának. Alkalmanként más és más gondolat mentén vendégeskedik a folklórprogram más településeken. Idén Paksot keresték meg, s találtak ott befogadásra. Ennek hozadékaként léptek színpadra a paksi latokról Simon Attila cégvezető elmondta, túl vannak az árpa betakarításán, és ez a gabonaféle mind minőség, mind mennyiség tekintetében jó eredményeket produkált. Míg a tavalyi országos átlag hektáronként 5,2 tonna volt, addig idén a környéken több esetben meghaladta a 8 tonnát. A repce betakarítása jelenleg is zajlik, már látható, hogy a termés elmarad az előző évitől. Jobb területeken 4 tonnás hektáronkénti termésátlaggal is lehet esés következett be a tavaszi eiőkötésekhez képest, jelenleg mintegy 107-108 ezer forintot fizetnek egy tonnáért, míg a búza árában az elmúlt pár napban erőteljes emelkedés volt megfigyelhető, ami 40-45 ezer forintos tonnánkénti árat jelent minőségtől függően. városháza előtt felállított színpadon török, cseh, lengyel és magyar táncosok tucatjai. Természetesen a házigazda Kalocsa hagyományaiból is láthatott ízelítőt a rekkenő hőségben összegyűlt közönség: az éppen ötven évvel ezelőtt megalakult Kalocsai Népi Együttes jogutód csoportjai mutattak be egy csokrot. A Duna Menti Folklórfesztiválnak, amelyet immár huszonegyedik alkalommal rendeztek, fontos szerepet szánnak a szervezők a kulturális örökség ápolásában valamint a kultúrák közötti párbeszéd javításában. V. T. számolni, de sok helyen ennél jóval gyengébb a hozam, ráadásul a közelmúltban jégesővel sújtott területeken magas lehet a kipergés aránya is. A búza aratása még nagyon az elején van, egyelőre csak a korai fajtákból szállítottak be a telepre, így nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az már biztosan látszik, hogy a hozamok rendkívül jónak mutatkoznak, meghaladva a korábbi év eredményét, a minőség tekintetében azonban probléma tapasztalható, magas a takarmány, illetve euró minőség aránya. A végeredmény szempontjából nagy jelentősége lesz a következő két hét időjárásának. A kukorica és a napraforgó várható termésén nyomott hagyott a másfél hónapos aszály: az előbbi esetében akár 20-30 százalékos csökkenéssel lehet számolni, és a napraforgónál is megfigyelhető, hogy nem ideálisan fejlődnek a növények. TOLNA MEGYE Továbbra is érvényben van a június 20-án elrendelt országos tűzgyújtási tilalom - hívta fel a figyelmet Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. A tűzgyújtási tilalom elrendelése és annak visszavonása függ a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától. A tűzgyújtási tilalomról az érintett hatóságok a hivatalos honlapjukon teszik közzé a tűzgyújtási tilalomról szóló határozatot. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu weboldal, valamint az onnan is elérhető szakmai honlapok is tájékoztatnak, amelyek ezen túl számos egyéb hasznos információval is szolgálnak. A katasztrófavédelem www.katasztrofavedelem.hu címen elérhető oldalán szintén lehet tájékozódni az aktuális helyzetről. A lakosság a lakóhelye környékén található erdőterületekről az erdészeti hatóság által készített interaktív erdőtérképen is informálódhat. Fokozott tűzveszély esetén az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdálkodásért felelős miniszter rendelheti el a tűzgyújtási tilalmat, amely a közzétételtől a visszavonásig van érvényben - hangsúlyozta Boros Brigitta. H. E. Fontos feladatot vállalnak a kulturális örökség megőrzésében és ápolásában Nemzetközi táncok a városháza előtt Az olasz néptánccsoport mutatja be produkcióját a színpadon A szerző felvétele A világpiaci helyzet a meghatározó Naprakész információt találhatnak az érdeklődők a honlapon