Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-08 / 157. szám

10 TV-MŰSOR 2017. JULIUS 8., SZOMBAT HETI KRIMI A halott béresek esete 6.rész Vésits Andor Türelmetlenül nézegettem a kandal­ló feletti órára. Mindent elrendeztem a nagy leleplezéshez, még a lovakat is ellenőriztem az istállóban, már tényleg csak várnom kellett. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre meghallottam, hogy valaki bezörge­tett a kapun.- Aranyosi százados úr! - siet­tem elé. - Megkínálhatlak valami­vel, amíg Fikler doktor is csatlako­zik hozzánk?- Köszönöm, Andorom! - bólin­tott, lecsatolta a kardját, és a bejá­rat mellé támasztotta. - Egy pohár­ka abból a te híres portóidból bizony jól esne.- Attól tartok - mondta, miután koccintottunk -, kissé meglepett, hogy idekérettél, ahelyett, hogy a tiszti klubban találkoztunk volna.- Bocsásd meg kérlek a szokaüan meghívást, jó okom volt arra, hogy pont ide szervezzem meg a találko­zónkat- Van ennek valami köze a bére­sek sajnálatos Esetéhez? - kérdezte.- Mindent a maga idejében, nagy­ságos százados uram - mosolyod­­tam el. - Attól tartok, ezzel meg kell várnunk a doktor urat. Szerencsére nem kellett sokáig vámunk. Még a pipámat sem töm­hettem meg, amikor Margit bekí­sérte Fikler doktort. Túlestünk az üdvözléseken, neki is töltöttem egy pohárkával, és hely­­lyel kínáltam a kandalló előtti fo­telek egyikében. Meggyújtottam a pipámat, a kandallópárkányra kö­nyököltem, és belevágtam a mon­dandómba.- Ahogy a százados úr erre már rá is tapintott, azért kérettelek ben­neteket ide, hogy pontot tehessünk ennek a rettenetes bűnténynek a végére. A százados itt majdnem közbe­szólt, de egy kézmozdulattal meg­állítottam. Jó előre kitaláltam, hogy mit is akarok nekik mondani, mi­vel nem vagyok az improvizáció mestere. Ha viszont kizökkente­nek, sosem találok vissza a monda­nivalómhoz, és magyarázkodhatok itten napestig.- ígérem, hogy nem tartalak fel benneteket sokáig, de ha megenge­ditek, végigvenném azokat a nyo­mokat és következtetéseket, amik alapján jó okom van azt gondolni, hogy Kaba Sámuel ártatlan. Sejtettem, hogy szavaim érzéke­nyen érinthetik majd a parancsnok urat, de jól viselte. Kedélyesen in­tett, hogy folytassam.- Mint tudjátok, a jószágigazgató felesége keresett fel, és biztosított ró­la, hogy legjobb tudomása szerint az ura a gyilkosságok idején nem járt a majorságban. Ezt azonban nem tud­juk bizonyítani - folytattam, és lát­tam, hogy a százados elégedetten el­mosolyodik. - Ugyanakkor nem ta­láltam olyan tanút az istálló környé­kén sem, aki látta volna őt ott a kér­déses időpontban. Pici szünetet tartottam, és ismét szippantottam egyet a pipámból. Saj­nos kialudt, de amíg ismét rágyújtot­tam, legalább volt alkalmam össze­szedni a gondolataimat.- Találkoztam viszont egy ifjú le­ánnyal a majorságban, akiről kide­rült, hogy mindkét áldozathoz szoro­san kötődött. A Maris nevezetű cse­lédlány az egyik áldozat leánya volt, a másiknak meg - itt megköszörül­tem a torkomat - a szeretője.- Azt akarod mondani - szólt köz­be a százados -, hogy ő fojtotta meg mindkettőjüket? Ezen felnevettem, és megráztam a fejem.- Nem, Péterem, ő nem elkövető­ként, hanem indítékként szerepel az ügyben. Legalábbis az egyik esetben - tettem hozzá talányosán.- Miszerint?- Miszerint azok után, hogy a Miska nevű béres egy ideig ennek a lánynak udvarolt, a gyilkosság előtti napokban egy másik leány társasá­gában látták őt. Belekortyoltam a portóimba, és folytattam.- A következő nyomot, ami segí­tett, Fikler doktor barátom szállítot­ta házhoz - biccentettem felé. - Fel­hívta ugyanis a figyelmemet arra, hogy a kéznyomok a két áldozat nya­kán jól láthatóan nem ugyanattól a személytől származnak. Sőt, az volt a benyomása, mintha az áldozatok egymást fojtották volna meg. Most a századoson volt a kunco­gás sora, de felemeltem az ujjamat, jelezve, hogy még nem végeztem.- Ez természetesen nagyon va­lószínűtlen, és mint látni fogjátok, nem is így történt. De mielőtt erre rátérnék, van egy fontos információ, amit még tudnotok kell. A kéz mé­rete önmagában nem lenne bizonyí­ték, de érdemes megjegyezni, hogy ez olyan tulajdonság, ami rendsze­rint apáról fiúra száll. Miskának ugyanis itt él a városban az édesapja is. Márpedig jó okom van feltételez­ni, hogy az egyik gyilkosságot éppen ő követte el.- Megfojtotta a saját fiát? - értet­lenkedett a parancsnok.- Épp ellenkezőleg. Megbosszulta őt - pontosítottam, de láttam, hogy még mindig nem érti.- Valahogy így történhetett: ez a Gébics Imre nevű béres megtudja, hogy Miska faképnél hagyta a leá­nyát, talán terhesen. Hirtelen hara­gú ember, rögtön elégtételt venne, nyilván veszekszenek, elfajul, meg­fojtja a fiút Igen ám, de véletlenül a legény apja is épp ott van a birtokon, lovával üldözőbe veszi a nagydarab fickót, dühében leüti, vagy fellöki, hogy beveri a fejét, aztán az eszmé­letlen Imrét megfojtja, és visszarán­­cigálja a halott fia mellé. A százados ezúttal hangosan fel­kacagott.- Hát ezt meg ugyan miből ókum­­láltad így ki, tanult barátom? Tán csak nem a könyveid súgták meg a megfejtést?- Nem - ráztam meg a fejem, és a zsebembe nyúltam. - egy aprócs­ka, de annál fontosabb bizonyítékot találtam a majorságban a szalmaka­zal mellett. Azzal elővettem a zsebemből a patkót, és az asztalra helyeztem. A százados továbbra is értetlenül nézett.- És ez ugyan mit is bizonyít?- Egyrészt azt, hogy valaki járt a birtokon, aki nem tartozott oda. A grófi ménest ugyanis a saját ková­csuk patkolja, és minden patkóba be­leütik a gróf úr monogramját.- És másrészt? - szólt most közbe a doktor, én pedig pont erre vártam.- Mielőtt erre rátérek, Lóránt, hadd kérdezzem meg, elhoztad, amit kértem tőled a könyvtárban?- Természetesen - válaszolta, és egy papírlapot tett az asztalra a pat­kó mellé. Elégedetten bólintottam, és csen­gettem egyet.- Margit, küldje be kérem Tiva­dart - mondtam, ahogy a házvezető­nőm megjelent.- Már csak egy perc, és mindenre fény derül - mosolyogtam a többiek­re. Még ki sem szórhattam a pipám­ból a hamut a kandallóba, amikor be­toppant a lovászunk.- Uraim, hadd mutassam be önök­nek Gébler Tivadart, a lovászomat. Tivadar zavartan ácsorgóit az aj­tóban, nemigen tudta mire vélni a dolgot.- Tivadar, csak annyit kérnék, hogy tegye a kezét ott arra a papi­rosra. Doktor úr, ha segítenél kérlek. Fikler doktor felpattant, és szét­hajtotta a papírlapot, amelyen egy kéz körvonalai látszottak. Tivadar té­tován odalépett, és a körvonalra he­lyezte a kezét.- Péter, tedd meg kérlek, hogy el­lenőrződ, vajon passzol-e a rajz az úriember kezéhez. Természetesen passzolt, de a szá­zadoson láttam, hogy továbbra sem érti az összefüggést.- Már csak egy kérdésem maradt, Tivadar - fordultam ismét felé. - Van magának bármi köze a napokban el­hunyt Gébler Mihályhoz? A lovász most értette meg az egész cirkuszt. Egy pillanatig csak állt, az­tán szárazon zokogni kezdett.- Igen, kegyelmes uram, a fiam volt. Biccentettem a százados felé, aki elismerően bólogatott. Füttyentett egyet, és máris ott volt a tisztiszolgá­ja a küszöbön.- Knézits, tartóztassa le ezt az em­bert Mácsik Imre megölése miatt, és kísérje be az őrszobára. Kaba Sámu­el pedig szabadon távozhat. Pár perccel később megint a por­tóinkat szopogattuk. A parancsnok hitetlenkedve csóválta a fejét, de a doktoron azt láttam, büszke rá, hogy részt vállalhatott a nyomozásban.- Na és a patkó? - kérdezte a szá­zados hirtelen.- Nos igen, a patkó - mondtam könnyedén, mintha elfeledkeztem volna róla. - Ma délután ellenőriz­tem, hogy a patkót az én Gizi nevű lovam vesztette el, amikor Tivadar kilovagolt vele a grófi birtokra.- Andorom, a legmélyebb elis­merésem - mondta Aranyosi száza­dos, megrázta a kezemet, azzal el is indult volna kifelé. Csalódottan lát­tam, hogy a doktor is szedelőzköd­­ni kezdett. Szerettem volna tovább ünnepelni ezt a győzelmet, hát elébük álltam, mert csak egy módját láttam az este bearanyozásának.- De uraim, azért egy jó ultipartira igazán maradhatnának még! Vége TELEVÍZIÓ-MŰSOR ' 2017. JÚLIUS 9., VASÁRNAP £ O (A 4.05 4.35 5.15 6.10 6.40 9.35 10.05 11.00 11.35 12.05 12.35 13.10 13.40 15.45 18.00 18.50 19.55 22.05 0.55 1.10 1.45 Gálvölgyi-show © Érintés © 1 perc és nyersz!© TopShop Kölyökklub © BabaKalauz © Teleshop A Muzsika TV bemutatja © Életmód- Kalauz © StílusKalauz © Az Év Hotele © Magyarország legszebb városai © Már megint bérgyilkos a szomszédom © Kutyátlanok kíméljenek © RTL Híradó Esti kiadás Cobra 11 © Verdák 2. © Az éhezők viadala © Selyemút-rali- Sivatagi harcosok Portré © Verdák 2.® 4.05 Csoportban marad © 4.30 Gyilkos sorok © 5.15 Halálitestcsere© 6.00 Astro-Világ 7.00 Barbie és a titkos ajtó© 8.45 Maci Laci a világűrben® 9.15 Tom és Jerry gyerekshow© 9.45 A Miller család © 10.15 Az Év Pasija© 10.45 Tűsarok © 11.20 Több mint Testőr® 11.50 SpeedZone© 12.25 Super Car© 12.55 Falforgatók© 13.30 Gyilkos sorok © 14.35 Doktor House© 15.35 Spongyabob -A mozifilm® 17.25 Ripost© 18.00 Tények 18.55 James Bond: Halj meg máskor© 21.45 Valami Amerika 2 © 0.15 Hátborzongat-Lak © 2.00 Hazudj, ha tudsz!® 2.45 A túlélés ára® 3.30 Csoportban marad © 3.55 Gyilkos sorok® 6.55 Kenő© 7.00 Híradó 7.30 Balatoni Nyár© 8.55 Isten kezében © 9.25 Kereszt-Tények 9.30 Katolikus krónika 10.00 Református ifjúsági műsor 10.50 Reformáció hétről hétre 12.02 Híradó 12.50 Múzeumtúra© 13.20 Világörökség Portugáliában 13.55 Réztábla a kapu alatt © 15.45 Fizessen, nagysád! © 17.00 Hogy volt!? 18.00 Híradó 18.35 Miss Fisher rejtélyes esetei © 19.30 Az olasz meló® 21.25 Hollywoodi őrjárat © 23.15 Kenő© 23.30 A halászkirály legendája © 1.50 Azén,56-om@ 2.00 Szellem a palackból... 2.30 Hazajáró© 3.05 Szerelmes földrajz 3.35 Noé barátai - Minden, ami állat 6.00 6.30 6.32 6.35 7.05 8.05 9.25 10.00 10.45 11.00 11.10 11.15 12.10 13.05 13.55 14.45 15.45 16.45 17.00 17.10 17.15 19.00 19.30 20.20 21.35 23.15 0.15 1.20 2.40 Híradó Időjárás-jelentés Vers mindenkinek © ARCpoétika © Szerelemhajó © Főtér© A tanévzáró© Frici, a vállalkozó szellem © Arany János emlékére © Híradó Időjárás-jelentés Zenebutik © Családikor© Petrocelli © Petrocelli © Z.szerkesztő emlékezetes esetei ® Humberto cirkusz © Arany János emlékére© Híradó Időjárás-jelentés Ég veled,.drágám! © Koffer-Kedvcsináló Kultúrák Külföldön© Új Gálvölgyi show © Szeszélyes évszakok© A vitézek kardja© Ki Mit Tud?® Apropó © Mérsékelt égöv® Múltidéző 6.00 6.25 6.55 9.30 11.30 12.00 13.20 13.50 14.50 16.00 16.30 16.35 17.00 17.15 18.10 18.20 20.00 20.20 20.45 20.50 21.00 21.05 23.30 0.25 2.10 Szerelmes földrajz KulTÚRA­Fesztiválhíradó Evangélium Hétvégi belépő Novum Szólalj meg!-angolul Opera Café MMA-portrék Az én kis családom® Mesterember M5 Lexikon Hangvilla KulTÚRA­Fesztiválhíradó Michael Palin: Új Európa © KulTÚRA­­Fesztiválhíradó Ivanhoe © KulTÚRA­Fesztiválhíradó Új idők, új dalai KulTÚRA­Fesztiválhíradó M5 Lexikon Előszó A 22-es csapdája® Harmodios... és meg kell dögleni © Ivanhoe © Novum £ O tf> 19.55 Verdák 2. Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 9.35 Médiaklikk 10.35 Summa 11.35 Nyár2017 12.01 Dé­li híradó 12.55 Ma délután 13.35 Kárpát Expressz 14.35 Család és otthon 17.33 Profit7 18.00 Híradó 19.05 Itthon vagy! 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 7.00 Híradó 8.05 Kitekintő 8.30 Kibeszélő 9.05 Mélymagyar 10.05 Trend 10.30 Zöld világ 11.05 Ha­zahúzó 12.00 Híradó 12.30 Az üz­let 13.05 Kettesben Szabó Anet­tel 14.05 Klinika © 14.30 Látókör 16.00 Híradó 16.30 Élő örökség 17.05 Összmüvész 18.05 Körkép itt­honról 18.30 Rally napló 20.00 Hír­adó 20.30 Informátor © 21.05 Asz­taltársaság 22.00 Híradó 22.30 Cél­fotó 23.00 Hírek 23.05 Mélymagyar 7.00 ATV START 8.20 Start plusz 8.45 Álomsztori 9.00 Fogjuk a ha­sunkat 10.00 KIPA 10.30 Superbook © 11.00 Vidám vasárnap 13.30 700- as klub 15.30 Építészet mesterei 15.40 Egy kívánság © 16.10 Csisztu 24 17.00 Hazahúzó 17.45 ATV Hír­adó 18.15 Fórum 19.00 Heti Napló Sváby Andrással © 20.05 Sas kaba­ré © 21.05 Esti Frizbi Hajdú Péterrel © 22.10 KrizShow 23.05 Dés Lász­ló-Nagy Utazás 21.35 A vitézek kardja 4.15 Végzetes bizonyíték © 5.00 Oltári szervezők © 5.50 A nagy házalakítás © 6.35 A dadus © 9.05 Éjjel-nappal szülők © 9.35 Gyilkos számok ® 10.35 Bűbájos boszorkák © 11.30 Bűbájos bo­szorkák © 13.25 A kétszáz éves ember ® 16.10 Szívtiprók © 18.50 Kőkemény család © 21.00 G-Force - Rágcsávók © 22.55 Bumeráng © 1.30 Szigorúan bizalmas © 3.50 A leghosszabb hét® 5.20 Televíziós vásárlás 5.50 Will és Grace© 6.15 Will és Grace© 6.40 Jóbarátok© 7.10 Jóbarátok© 7.35 Lakástalkshow 8.35 Amerikai mesterszakács © 9.30 Amerikai mesterszakács © 10.25 Sütimester© 11.45 Sütimester© 13.05 NCIS: New Orleans© 13.55 NCIS: New Orleans© 14.50 Hajrá csajok: A nagy összecsapás © 17.00 Igazából mennyország © 19.00 Anyád lehetnék © 21.00 Kiképzés© 23.30 Riddick-A sötétség krónikája © 1.50 Rólunk szól© 2.30 Sütimester Repeta © 3.00 Sütimester Repeta © 3.30 Lakástalkshow 5.15 Herkules legendája © 6.45 Lovagregény © 9.20 Robin Hood, a fuszeklik fejedelme © 11.30 Fék­telen balfékek © 13.25 Kelekótya karácsony'® 15.30 Az őrzők le­gendája © 17.30 Marmaduke - A kutyakomédia © 19.15 Dr. Dolittle © 21.00 A vasöklű férfi © 23.00 Tortúra © 1.20 MARS Az utolsó napok © 2.55 A detonátor © 5.35 Időnyomozó © 6.00 Rosa­­munde Pilcher Valentine csókja 2/2. © 7.40 Jöttünk, láttunk, visszamen­nénk © 9.55 Super Car © 10.25 Poggyász © 10.55 SpeedZone © 11.25 Veled is megtörténhet! © 12.30 Családi Titkok © 14.40 Édes élet © 16.25 Szeretném, ha sze­retnél ® 18.35 Az ügyfél © 21.00 Exférj újratöltve © 23.25 Álom Af­rikáról © 1.50 Bűnös Chicago © 2.35 Rossz csillagzat© 4.30 A nevelőnő titka© 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Star Wars: A kiónok háborúja © 10.55 Nevem:Senki© 13.10 Krokodil Dundee 3. (Krokodil Dundee Los Angelesben) © 15.00 Rendőrakadémia 6.: Az ostromlott város© 16.40 AVasember© amerikai fantasztikus akciófilm 2008 19.00 Winnetou-Az Ezüst­tó kincse © német kalandfilm 2016 R.: Philipp Stölzl 20.55 Red© amerikai akciófilm 2010 R.: Robert Schwentke Sz.: Bruce Willis, Morgan Freeman, Mary-Louise Parker, John Malkovich, Helen Mirren 23.00 Vadidegen© amerikai thriller 2007 1.05 Csúcshatás© amerikai akcióthriller 2011 R.: Neil Burge 3.05 Szabotázs© amerikai akciófilm 2014 R.: David Aye 4.00 UFC 6.00 UFC 7.00 Televízi­ós vásárlás 8.30 Sporthorgászma­gazin 9.00 Heti helyzet 10.00 Tele­víziós vásárlás 11.00 Labdarúgás 12.15 SportVerda 13.15 Autósport. Tempó magazin 13.45 Autósport 15.15 Labdarúgás 17.00 Kézilabda 19.00 Kézilabda 21.00 UFC 0.00 UFC 1.00 Póker 2.00 Labdarúgás 4.05 Magazin 4.50 Kajak-kenu Vb II. válogató 7.25 Bajnokok a múltból 7.45 Sakkaréna magazin 8.15 kisBAJNOK magazin 9.15 GP3 Ausztria-Futam 10.25 Forma-2 Ausztria-Futam 11.35 Férfi vízilabda BENU Kupa: Magyarország - Románia mérkőzés 13.30 Forma-1 Osztrák Nagydíj-Futam 16.20 Bajnokok a múltból 16.40 Magazin 17.15 Kajak-kenu Vb II. válogató 19.30 Sporthíradó 19.45 Férfi vízilabda BENU Kupa: Magyarország- Románia mérkőzés 21.15 Röplabda Női World GP: Magyarország ■ Ausztrália mérkőzés 23.15 Magazin 0.35 Sportpercek 1.00 Röplabda Női World GP: Mexikó - Magyarország mérkőzés 3.15 Magazin 21.15 Röplabda Nőt World GP tv paprika'1 9.00 Jamie takarékos kajái © 11.00 Gyorsan finomat © 15.00 Terítéken Lengyelország © 16.00 Alma Ob­­regon desszertjei © 17.40 A világ ikonikus ételei © 20.00 A boldog­ság útjain ® 20.30 Gyorsan fino­mat © 21.00 Nick Stellino konyhá­ja © 22.00 Lyndey titkos sütivilága © 22.30 Gordon Ramsay - Családi körben © 23.00 Gordon Ramsay - Családi körben © 23.30 Terítéken Lengyelország © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents