Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-07 / 130. szám
2017. JÚNIUS 7., SZERDA Az óvodásoknak különleges élményt jelentett a medinai szerb templom meglátogatása Fotó: Mártonfai Dénes Felhőtlen játék és szórakozás a tábor Másfél hét van hátra és vége a tanításnak az általános iskolákban. Ezzel egyidőben a táborozások, napközis foglalkozások is megkezdődnek. Már ezen a héten is akadt példa egy óvodásoknak szervezett nyári táborra. Mauthner Ilona ilonamauthner@mediaworks.hu MEDINA Idén második alkalommal szervezték meg a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvodájában azt a nyári tábort, amelybe kimondottan ősszel iskolába készülő, nagycsoportos óvodásokat hívtak meg. Szentesné Nagy Éva szakvezető óvónő elmondta, a három napos nyári tábor első napját Medinán bonyolították le. A száznál több óvodást megmozgató programot úgy állították össze, hogy az egyszerre legyen szórakoztató és hasznos. Medinán szinte az egész település megmozdult, a nyugdíjasok főztek a kicsik-Szerdán Zombán folytatódik az ovisok nyári tábora, itt megnézik a kicsik az ősparkot, ahol játékokat is szerveznek nekik, emellett az evangélikus templomba majd a lovas pályára látogatnak el. A helyi óvodában a német és a székely nemzetiségi tárgyakat, ruhákat tenek, a szülők pedig segítettek az alapanyagok előkészítésében. Kedden délelőtt az óvodások a kísérőikkel elsétáltak a malomhoz, ahol a közös reggelit elfogyasztották, aztán ellátogattak egy biokertészetbe, majd az Apponyi kastélyba, végül a szerb templomot is megtekintették. Kökintik meg és német dalos játékokkal ismerkednek. A csütörtöki szekszárdi záróprogramban megtanulhatják a pókfonást, ismerkedhetnek a gyöngyfűzéssel, a kürtös kalács készítéssel. A három napos program játékokkal és fagylaltozással ér véget. zös táncra, és közös játékra is volt lehetőség. Délután Kőszegi László hangszerkészítő segítségével a kicsik megpróbálhattak természetes anyagokból hangszert készíteni. Az első nap programja hangszerbemutatóval és tartalmas kézműves foglalkozással ért véget. A Csurgó zenekar níyós előadása pedig még tovább fokozta az amúgy is kiváló hangulatot. Szentesné Nagy Éva óvónő elmondta, a medinai, a zombai és a szekszárdi óvoda meghívta a környező települések nagycsoportos óvódásait is erre a tábori programra. Ennek köszönhetően például decsi, kölesdi, sióagárdi, és kistormási óvodások is érkeztek a nyári táborba. Pókfonás és kalácssütés is lesz MEGYEI KÖRKÉP g Életminőség Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu Hol jó ma élni Magyarországon? Erre a kérdésre válaszol az a most megjelent elemzés, melyet egy, a témában szaktekintélynek számító cég végzett el nemrég. Aki már járt és körülnézett Budapest I. kerületében, az nem is lepődhet.meg a végeredményen, mely szerint a főváros ezen része a listavezető. Viszont annál kellemesebb lehet a meglepetésünk a húszezer főnél népesebb városokat tekintve. Ebben a kategóriában ugyanis Veszprém és Eger mellett ott szerepel Szekszárdi Persze, tény, ami tény, Tolna megye székhelye épül és szépül; de ez önmagában még nem mindig elegendő az életminőségi rangsor dobogós helyezéséhez. Ez esetben sokat nyomott a latban, hogy Szekszárdon is hamar bejuthatnak munkahelyeikre az emberek. Ennek is köszönhető - más előnyök mellett -, hogy tavalyhoz képest sikerült Pécs, Szeged és Debrecen elé sorolni. Azt mindenesetre sajnálhatjuk, hogy a kisebb településekre, jelesül a községekre, nyilvánvalóan a feladat kiterjedtsége okán, nem készült hasonló elemzés. Merthogy - csak néhány kifejezetten személyes jellegű megfigyelést megosztva - például a rendezett Bátaapáti, az alpesi Kismányok és a takaros Mórágy révén ebben a mezőnyben is egészen biztosan lenne keresnivalója Tolna megyének. Valamint, a felsoroltakon kívül sok más kistelepülésének is: amennyiben közeli, könnyen megközelíthető munkahelyek is hozzájárulnának a másutt sikeres faluszépítéshez/fejlesztéshez és ezáltal az életminőség javításhoz. Sokat számít, hogy hamar bejuthatnak munkahelyükre az emberek Mindenki ismeri Kaszás tanár urat TAMÁSI Kaszás Dezső Tanár Úr címmel jelentette meg legújabb könyvét Örményi János az idén 70. évfordulóját ünneplő tamási gimnázium legendás matematika-fizika szakos tanáráról, aki az intézmény első végzős osztályának tanulója, később évtizedeken át oktatója volt. A 143 oldal végigkíséri a mozgalmas életutat, amelynek olyan jelentős állomásai voltak, mint a pécsi pius évek, az 1956- os forradalmi szerepvállalás, amelynek megtorlásaként bebörtönözték, s hosszabb időre áthelyezték a gyönki, illetve dombóvári gimnáziumba. Pedagógiai munkásságát számos díjjal jutalmazták, s lakóhelye is a legmagasabb kitüntetéssel, Tamási Város Díszpolgára címmel ismerte el oktatói és közéleti munkásságát. A könyv segítségével a hajdani diákok, kollégák, ismerősök és tisztelők felidézhetik a tanár úrral közös élményeiket, emlékeiket, amelyből természetesen nem hiányoznak a hol vidám, hol tragikus Kaszás-történetek sem. A kiadványt a jövő héttől várásolhatják meg az érdeklődők. B. L. Most indult be igazán a szezon MAGYARORSZÁG-TOLNA MEGYE A húsvét utáni fagyok miatt körülbelül 20 százalékos lehet a terméskiesés, emellett a munkaerőhiány is befolyásolhatja a cseresznye árát - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara termelői körképéből. Hirtelen felmelegedéssel érkezett idén a tavasz, majd húsvét táján lehűlés, fagyok jöttek. A legkorábbi érésű cseresznyefajták szedése már május közepe után egy-két nappal megkezdődött, de ezek a fajták nem annyira elterjedtek. A szezon a május utolsó-június első napjaiban érő Bigarreau Burlat fajtával indul be igazán. A vásárlók jellemzően a nagyméretű, fényes és sötétpiros színű gyümölcsöt keresik. Ilyen a magyar nemesítésű Carmen, illetve a termelők körében elterjedt a Kordia és a Regina. A késői érésű fajták július közepéig elérhetőek. Magyarországon összesen 2800 hektáron termesztenek cseresznyét, a jelentősebb termőterületek Pest (mintegy 600 hektár), Heves (500 hektár), Szabolcs-Szatmár-Bereg (430 hektár) és Bács-Kiskun megyében (340 hektár) vannak. A frisspiaci étkezési cseresznye szedése munkaerő-igényes feladat, ami a munkaerőhiány miatt egyre nehezebb; a betakarított menynyiség nagyobb része a feldolgozóiparba kerül. Az utóbbi öt évben a cseresznyetermés 15-20 ezer tonna között mozgott, a tavaszi, nyár eleji időjárástól függően (virágzáskor a fagy, terméséréskor a nagy mennyiségű csapadék okozhat kárt). Mintegy 700 termelő foglalkozik cseresznye piaci árutermesztéssel. A termőterület az elmúlt 15 évben folyamatosan emelkedett, a termésmennyiség is. A becsült termésmennyiség 2016-ban - amikor nagyobb kiesések nem voltak - közelítette a 20 ezer tonnát. A fajta innováció folyamatos, a fajták tekintetében kihívás, hogy a fogyasztói elvárások mellett a kereskedelmi és a termesztéstechnológiai szempontoknak is meg kell felelni. TN HIRDETÉS Pappas* jubileum 650 ♦ <$ otpbonk mJrwrrrm O mediaworks EMluUSBB Content first A KULTÚRA VÁROSA AUTO MAGYARORSZÁG BOCK SZENT ISTVÁN TÉR OPERETT-MUSICAL-OPERA ANGEL BLUE SOLOMAN HOWARD YUNPENG WANG JOSHUA GUERRERO PANNON FILHARMONIKUSOK SOLYMOSI PÉTER trombitaművész OPERA SZTÁRJAI EUGENE KOHN jegymester.hu klasszik V rádió 1