Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám
ß MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK Levendulás illatokat, ízeket, élményeket gyűjtöttek magukba KISDOROG Gyönyörű, lila a virága, nyugtató, Isteni az illata, sokféle gyógyhatássl rendelkezik és egyre népszerűbb - ez bizony a levendula. Szívesen ültetik az emberek a kertjeikbe, de köztereken is egyre gyakrabban látni, és az ültetvények is szaporodnak. Például Kisdorogon, ahol a Biró család az elmúlt hétvégén tartotta a 2. Levendulás Pikniket. Amint azt a program szervezője, Biróné Kresz Mónika elmondta, céljuk a rendezvénnyel az volt, hogy a levendulát szerető, fogyasztó embereknek biztosítsák a találkozás, a közösségépítés lehetőségét, érezzék jól magukat egy szép kertben, gyűjtsenek magukba levendulás illatokat, ízeket, élményeket. A piknik résztvevői szedhettek levendulát, kóstolhattak olyan levendulás termékeket, mint keksz, muffin, lekvár és szörp. A gyermekek számára volt kézműves-foglalkozás, főleg levendulás díszeket készítettek, sőt, akár a gyerekek, akár a felnőttek az íjászatot is kipróbálhatták, illetve tanácsokat hallhattak a levendula egészségügyi hatásairól, felhasználásáról. A piknikre helybélieken kívül a szomszédos településekről is érkeztek. Biróné Kresz Mónika elmondta, szerény rendezvényük továbbfejlesztésén, bővítésén is gondolkodnak. - Aki itt volt, az jól érezte magát, aki lemaradt, az se bánkódjon, mert jövőre egy még jobb rendezvényen vehet majd részt Kisdorogon - fűzte hozzá a szervező. Á. A. Mindenki jól érezhette magát Beküldött fotók HIRDETÉS * Balaton * Keszthely * Helikon. AZ IDEI NYÁR TÖKÉLETES TRIÓJA .a hely, ahol a Balaton csodája, Keszthely kultúrája és a magyar vendégszeretet találkozik. AU inclusive nyaralás ár 14 500 Ft / fő / éj ártól ’ 1 óra teniszpálya használattal további online kedvezménnyel minimum 5 éj foglalása esetén HFII KON További információ és ' Az Oikos faló(k) művészi alkotást készítettek Odüsszeusz, a hős görög révbe érkezik Az Oikos faló(k) csapata a 8-10. osztályos feladatlapok és a korcsoport összetett versenyében egyaránt második helyezést ért el Odüsszeusz a tíz évig tartó trójai háború után hazafelé vitorlázott, ám újabb tíz esztendő kellett ahhoz, hogy megérkezzen. Fordulatos útjának egyik eseményét megörökítették a Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolájának 9. B és 10. B osztályos, turisztika ágazatos tanulói. Az alkotás és a hozzá tartozó pályázat egy országos versenyen ezüstérmet ért. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A (N)agymenő. Ezt a címet viselte a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének iskolák számára kiírt, országos pályázata. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a megmérettetésre száznyolc csapat nevezett be az ország minden tájáról. Köztük volt a Bezerédj Szakképző Iskola Oikos faló(k) nevet viselő gárdája is. Ebben az évben Odüsszeusz volt a főszereplő; azaz ennek a leleményes görög hősnek a kalandjaival ismerkedtek meg a résztvevő diákok. A pályázati időszak végére a csapatok - köztük a szekszárdiak is - feladatként kapták: ábrázolják Odüsszeusz útjának egy általuk kiválasztott eseményét, jelenetét diorámában, azaz doboztérben elrendezett kompozícióban.- Már az első négy írásbeli forduló anyagai is tartalmazták „rejtett” formában azokat az útmutatásokat, melyek alapján nekiállhatott a tizenhárom tagú diákcsapat a munkának - adott tájékoztatást az előkészületekről Balogh Attila Igazgatóhelyettes, aki Molnár Gréta pedagógustársával együtt készítette fel a fiatalokat. - Nagyjából egy hónap alatt öltött végleges alakot a mű. A szakirodalomtól a számítógépig mindent felhasználtak diákjaink, akik - mint a szép eredmény bizonyítja - kellő művészi ihletettséggel is rendelkeztek. A 9. osztályt most végezett Rákos Krisztina, többi társához hasonlóan, nagy elszántsággal állt a rajtvonalhoz. Kedvencei közé tartozik a történelem, a görög mitológia ez önmagában megadta a kellő indíttatást.- Felmenőim között több művész is akad, mindkét nagymamám foglalkozik festészettel, használható tanácsokat is kaptam tőlük - mondta Krisztina. - Ihlet és rengeteg munka, főképp ezt a kettőt tartalmazza a dioráma. Reménykedtünk a sikerben, és amikor megtudtuk az eredményt, egész nap extázisbán voltunk. Ráadásul alig pár ponttal maradtunk el az első helyezett csapattól... A csapattagok és felkészítőik legértékesebb díját egy vendéglátással egybekötött múzeumpedagógiai foglalkozás jelentette a Magyar Nemzeti Galériában. Maga az alkotás ugyancsak fővárosban van, ott tekinthető meg egy kiállításon, de hamarosan visszaérkezik az iskolába. Odüsszeusz így jut végleg révbe. A művészi ihletettségű Odüsszeusz dioráma Beküldött fotók HIRDETÉS MEG TÖBBET ADUNK! Keresse a Tolnai Népújságot már heti 4 ingyenes melléklettel, változatlan áron!