Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-27 / 147. szám
2017. JÚNIUS 27., KEDD KITEKINTŐ g A Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál kortól, nemtől függetlenül sok embert kicsalt a paksi Sárgödör térre A szerző felvételei Kávé, bor és pálinka mellé jó zene is szólt Két élvonalbeli formáció élő szuperkoncertje mellett egy harmadik hírének bejelentése fokozta a hangulatot hétvégén a Sárgödör téren. Vida Tünde vtunde67@gmail.com PAKS A Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál csupán ötesztendős, de ezreket szórakoztatott két estén keresztül. A korábbinál is nagyobb színpadon követték egymást a fellépők pénteken és szombaton. Mint Kovács Kristóf, a szervező KBP Produkció vezetője elmondta, örömmel veszik mindig a visszajelzéseket, s ezeket figyelembe véve igyekeznek tökéletesíteni a körülményeket. Idén például kikerülve a fesztivál sűrűjéből „csendesebb” helyre költözött a kávéterasz, nőtt a gasztronómiai kínálat. A sláger ezzel együtt a kemencés lángos volt. Három pálinkakészítő százféle pálinkáját kínálta, a borutcában változatlanul kizárólag paksi borokat lehetett kóstolni. Feil Dórát éppen a Szedmák Pince standjánál sikerült elcsípni. Elárulta, hogy visszatérő vendég.- Ennek a fesztiválnak nagyon jó hangulata van - mondta Dóra. Azt is megtudtuk tőle, hogy kedvenc bora is van. A Puttonyos Fesztiválon a sztárvendég a Halott Pénz lesz Legszívesebben a Szedmák Pince Dorottya cuvée-jét fogyasztja. Egy másik fesztiválozó, Müller Mária a zene, a hangulat tekintetében osztotta ezt a véleményt. A borokat illetően viszont teljesen más az álláspontja. - Paks legjobb bora a Fabro Érintése, de sajnos a fesztivál második napjára már az összes elfogyott - fogalmazott. Talán számára is vigasztalást jelent a fesztiválon bejelentett hír: szeptember 23-án a produkció másik rendezvényén, a Puttonyos Fesztiválon a sztárvendég a Halott Pénz lesz. Az elsőre talán szokatlan társításon alapuló Kávé, Bor és Pálinka Fesztivált 2013-ban rendezte meg először az igen fiatal fesztiválszervező, Kovács Kristóf családjuk Szent Iván Éji Mámor nevű rendezvényét továbbgondolva. Már akkor hétszáz vendég volt. Mára ezrekben mérhető a látogatottság. Idén az első napon Soulwave- és Majka& Curtis LIVE koncert volt, szombaton a Hopsterz, a Houdinis, illetve a Kowalsky meg a Vega lépett színpadra. Mindkét napot fergeteges retro parti zárta a paksi Sárgödör téren. A Paksra járás szokás lesz nálunk - mondták Kowalskyék PROGRAMSOROLÓ KEDD MOZI Szekszárd: Verdák 3 (amerikai animációs film), 14.30. Romazuri (francia vígjáték), 17 óra. Csajok hajnalig (amerikai vígjáték), 19 óra. SZERDA Szekszárd: Verdák 3 (amerikai animációs film), 14.30. Romazuri (francia vígjáték), 17 óra. Csajok hajnalig (amerikai vígjáték), 19 óra. TRAFFIPAX 04:00-06:00 61-esföút77. km 05:00-07:00 60s főút, 113. km 05:00-0700 55-os főút 120. km 0830-1130 M6 bal, Hl. km 0900-12:00 6-os főút 93. km 0900-1200 56-os főút 5. km 0900-1100 Tolna, Alkotmány u. 117. 09:15-1115 M6 jobb, 164. km 09:30-1130 Dombóvár, Köztársaság u. 27. 1200-1430 Tolna, Bajcsy-Zsinszky u. 72. 13:00-15:30 6-os főút 100. km 1330-15:30; M6 bal, 153. Km 13:30-15:30 M6 jobb, 108. km 1400-1700 60s főút 145. km 14:00-17:00 Dombóvár, Kórház utca 104. 1500-1700 60s főút 136. km 16:30-19:30 60s főút 100. km 1630-18:30 55-os főút 120. km 1730-18:30 Szekszárd. Rákóczi u. 126. 1730-1930 Szekszárd, Keselyúsí u. 20. 19:00-22:00 M6 bal, 114. km 2100-2400 6os főút 113. km 2100-23:00 Kapospula, Rákóczi u. 52. VÉRADÁS KEDD Paks, Kulturális Központ 9.00- 16.00 Dombóvár, Kórházi véradó 8.00- 14.00 SZERDA Paks, Kulturális Központ 9.00- 16.00 VÍZÁLLÁS I A Dunán tegnap reggel 7 órakor: 1 Dunaföldvár-98 cm, Paks 40 cm, Dombori 69 cm, Árvízkapu 435 cm, Baja 158 cm. A Sió Palánknál 183 cm. Régi levélváltások alapján nyomon követhető, hogyan vált Isten emberévé Ravasz Csaba A tolnai TOLNA Pappá szentelésének 25 éves évfordulója alkalmából mutatta be ezüstmiséjét vasárnap Ravasz Csaba plébános a tolnai templomban. A koncelebráns Pásztor Gábor bonyhádi lelkipásztor volt, aki ugyancsak 25 éve kezdte a szolgálatot. Az eseményen 19 pap, három diakónus, öt ministráns és közel kétszáz hívő vett részt. Mivel a jubiláns plébános működési területe kiterjed Tolnán kívül Bogyiszlóra és Fácánkertre is, mindhárom település polgármestere ott volt az ezüstmisén: Appelshoffer Ágnes, Tóth István és Orbán Zsolt. Megjeplébánost 25 éve szentelték pappá lentek továbbá a társ református gyülekezetek lelkészei: Sipos Judith Éva, Danes Róbert és Danes Edina. Ravasz Csaba 2011 óta Tolna plébánosa. Azelőtt Szigetváron, Pécsen, Vásárosdombón, Bogádon és Szekszárdon szolgált. Pályaképét s főként tolnai tevékenységét az egyházközségi tanácsadó testület jegyzője, Mohai András ismertette. Kiemelte érdemeit, mindazt, amit a katolikus általános iskola és gimnázium működtetése, a Karitász csoport létrehozása és a plébánia épületének felújítása érdekében tett. Ravasz Csaba áldásban részesíti paptársát, Pásztor Gábort Fotó: Németh István Az aktuális evangéliumi részletet Sümegi József bátaszéki diakónus olvasta fel. Szentbeszédet Csáki Tibor váci plébános mondott, akit harmincéves barátság köt a jubilánshoz. Egykori levélváltásaikról is szólt, melyek alapján kirajzolódott, hogyan is lesz valaki hitkeresőből az Isten emberévé. S hogyan válik igazi kereszténnyé, olyanná, akit a szeretet vezérel, s aki az Igéből táplálkozik. Az istentisztelet ezüstmisés papi áldással zárult. Azt követően pedig agapéra (szeretetvendégségbe) hívták a résztvevőket, a katolikus iskolába. W. G. A nagy visszatérő, paksi kötődésű The Houdinis