Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-21 / 142. szám

2017. JÚNIUS 21., SZERDA SPORT 15 Az élvonalban szerzett első aranyérméért Hongkongig ment el HÍREK Lutri melle esteké Vadócz Krisztián szeretne még válogatott mezben játszani Fotó: MW Meglepetést szerzett az­zal, hogy nem váltott klubot, marad továbbrais a hong­kongi Kitchee-ben. Vadócz Krisztián beszélt Afrikáról, a fényáradatról és az áhított válogatottságról is. Cserháti András kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Kispesten edz, Kispesten is marad?- Nem, nem térek vissza ko­rábbi klubomhoz, korábban is nyilatkoztam, hosszabb tá­von egyelőre nem tudom el­képzelni magam a hazai baj­nokságban - mondta lapunk­nak Vadócz Krisztián, a hong­kongi Kitchee 32 esztendős, 40-szeres válogatott közép­pályása. - Már aláírtam az újabb egy évre szóló szerző­désemet, úgy tűnik, nem szer­ződöm máshova.- Úgy tűnik?- Ha valamelyik együttes úgy gondolja, megállapodik a klubommal, majd velem is, le­het, hogy váltok. De erre ke­vés a sansz, minden bizonnyal maradok - meglepőt húztam, amikor nem a távozás, hanem a maradás mellett döntöttem. Egyelőre tehát kilenc külföldi ország bajnokságában játszot­tam pályafutásom során.- Profiskodott már Francia­­országban, Skóciában, Hollan­diában, Spanyolországban, Dániában, Indiában, Svájcban, Ausztráliában és Hongkongban is - mi hajtja, mi ösztönzi az újabb és újabb klub- és ország­cserére?- Mindig az ajánlatok dönte­nek. De nem a pénz az elsődle­ges szempont - persze az sem mellékes hanem a klub cél­ja, a kihívás, hogy alapember­ré tudjak válni. Kétségtelen, nem hiányzik, hogy egy he­lyen sok időt töltsék el.- Észak-Amerikában, Dél-Ame­­rikában és Afrikában nem fut­ballozott még.- Most mondhatnám, hogy majd Amerikában is játszom, aztán, lehet, Afrikában kötök ki... Az én esetemben ez tény­leg lutri.- A hongkongi bajnokság utol­só fordulója is annak bizonyult: a záró körben dőlt el, hogy a Kitchee vagy az Eastern nyeri-e meg a bajnokságot.- Szerencsére mi bizonyul­tunk jobbnak, így pályafu­tásom során az első arany­érmemet ünnepelhettem el­ső osztályú csapattal. A Hon­véddal és a spanyol Deportivo Alavésszel ugyanis már vé­geztem az élen, a második li­gában. Januárban szerződ­tem Hongkongba, s végig nagy versenyfutás zajlott a két együttes között. Győz­nünk kellett idegenben, hogy mi nyerjük meg a bajnoksá­got, győztünk is négy-egyre, örülök, hogy a harmadik gól az én nevemhez fűződött.- Mennyire erős bajnokság a hongkongi?- Átlagos nyugat-európai bajnokság iramának felel meg az ottani, de erre a szintre csak a legütőképesebb együt­tesek képesek, a hátsó régió­ban szereplők lényegesen gyengébbek, nagy a szakadék. Hibázik, aki lenézi a hongkon­gi bajnokságot, az iram na­gyobb, mint idehaza, ráadásul akad néhány brazil srác a ligá­ban, aki jegyzett bajnokság­ban is megállná a helyét.- Hogyan érzi magát odakint? Hongkong világváros, amely, bár Kínához tartozik, európai beállítottságú hely. Él­hető. Az, mondjuk igaz, hogy kis helyen rengeteg, körülbelül hétmillió ember él. Elképesztő az a fényáradat éjszaka, ame­lyet áraszt a rengeteg reklám­felület, ez azért zavaró, de meg lehet szokni. Ami pedig az éte­leket illeti, nos... Ä hongkongi csirke valahogy nem olyan fi­nom, mint a magyar, más íze van, legalábbis nekem. Az in­diai konyha sokkal közelebb áll hozzám. A levegő is lehet­ne tisztább, a páratartalom is magas, ez azért nem ágyaz Névjegy Vadócz Krisztián 1985. május 30-án született, és 17 évesen debütált a Honvéd FC csapa­tában. 2005 nyarán a francia első osztályú Auxerre együtte­sébe igazolt, majd 2007 júni­usában a holland NEC Nijme­­genhez szerződött, egy évvel később pedig négyéves szer­ződést írt alá a spanyol első osztályú Osasunával. 2011. augusztus 31-én felbontotta szerződését az Osasunával, és visszament Nijmegenbe, egy évvel később pedig a dán első osztályban szereplő Odense Boldklub játékosa lett. 2014-meg a még jobb, színvonala­sabb labdarúgásnak. De meg lehet szokni. A legfontosabb, hogy szerepeljünk jól a követ­kező szezonban is, no meg per­sze az ázsiai Bajnokok Ligájá­ban, amely februárban rajtol. Szeretnénk maradandót alkot­ni, bízom benne, továbbra is tolhatom a csapat szekerét. Ha a BL-ben kiemelkedően futbal­lozok, talán felfigyelnek a telje­sítményemre idehaza is...- Nyilván a válogatottmeghívó­ra céloz - legutóbb hat éve ját­szott a nemzeti csapatban. Lát rá esélyt, hogy negyvenegyed­szer is pályára lépjen?- Néhány éve megígértem, hogy látnak engem még a vá­logatottban, úgyhogy szeret­ném betartani az ígéretemet. Természetesen néztem az oro­szok elleni felkészülési mécs­esét, amelyen simán kikap­tunk három-nullára, és az an­dorrai egy-nullás kudarcot is figyelemmel kísértem, de nem szeretnék a megmondó­ember szerepében tetszeleg­ni. Én is játszottam rosszul a válogatottban, de az biztos, hogy világbajnoki selejtezőn gyengébb ellenféllel szemben nem kaphattunk volna ki. Ez már a múlt, nekem arra kell fókuszálnom, hogy játsszak jól - egyelőre tehát nem. ben az indiai Puné City csapa­tához igazolt, az Indian Super League-be, 2015-ben a svájci élvonalban szereplő Grasshop­pers volt a következő állomás, fél év múlva a spanyol Deporti­vo Alavés szerződtette. 2016. január 28-án az ausztrál Perth Glory csapatához ment, majd június 28-án ismét Indiába ve­zetett az útja, ezúttal a Mum­bai City FC csapatához írt alá. 2017. január 11-én szabadon igazolható játékosként ingyen igazolt a Hongkongi Premier League-ben címvédő Kitchee SC-hez. Kleinheisler László a kazah Asztaliéban LABDARÚGÁSA kazah FK Asztana labdarúgócsapa­tában folytatja pályafutá­sát Kleinheisler László, akit egy évre adott kölcsön a Werder Bremen. A három­szoros bajnok (2014, 2015, 2016) és Kazah Kupa-győz­tes (2010, 2012, 2016) Asz­tana a BL-selejtező második körében a lett Spartaks Jur­­malával találkozik. A 23 éves Kleinheislert 2016 januárjá­ban a Videotontól szerződ­tette a Werder, az őszi idény­re a Darmstadt 98-nak, ta­vasszal pedig a Ferencváros­nak adta kölcsön. MW Jose Mourinhót is megvádolták LABDARÚGÁS A spanyol ügyészség adócsalás vádjá­val pert indít Jósé Mourinho, a Real Madrid volt, a Man­chester United labdarúgó­­csapatának jelenlegi vezető­edzője ellen. Az ügyészség szerint a szakember madridi időszakában, 2010 és 2013 között 3,3 millió euró (1 mil­liárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába. MW Vékássy Bálint az új főtitkár OLIMPIA A MOB elnöksége egyhangúlag támogatta a ki­nevezését, így augusztus 10-étől Vékássy Bálint lesz a szervezet főtitkára. A 43 éves Vékássy Bálint 1982 és 1996 között kajakozott, kor­­osztályos, majd felnőtt válo­gatott volt, kétszeres ifjúsá­gi világbajnok. A Testneve­lési Egyetemen kajak-kenu szakedzőként, majd a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolán építész­ként diplomázott. Több mint egy évtizede dolgozik a Nem­zetközi Kajak-Kenu Szövet­ségnek versenybíróként, ta­nácsadóként és fotósként is. Részt vett három olimpi­án, egy paralimpián, kilenc szakág mintegy 40 világbaj­nokságán és csaknem száz világkupáján. MW Az MLSZ-ben elkészítették a következő NB l-es bajnokság sorsolását Már a második fordulóban Újpest-Fradi lesz LABDARÚGÁS A Magyar Lab­darúgó-szövetségben elkészí­tették a labdarúgó NB I 2017- 2018-as idényének a sorsolá­sát. Érdekesség, hogy játék­napként a hétvégeken csak a szombati szerepel, ám amíg valamelyik kupacsapatunk - Ferencváros, Vasas, Videoton - még érdekelt lesz az Euró­­pa-ligában (EL), vasárnap játsz­­sza majd a bajnoki mérkőzése­it. Az EL-ben ugyanis csütörtö­könként rendezik a meccseket, és ezek az együttesek legköze­lebb vasárnap léphetnek pá­lyára. Ha valamennyi klubunk kiesik, attól fogva a teljes for­dulót szombatonként tartják. A részletes, órákra lebontott program az első fordulókra a héten készül el, miután a talál­kozókat közvetítő M4 csatorna összeálh'tja a közvetítési tervét. A bajnokságból 2017-be 19 for­duló fér be, ezeknek a párosítá­sát közöljük. A DVTK és a Debrecen, a Vasas és az Újpest, vala­mint a Videoton FC és a Pus­kás Akadémia azonos pá­lyán játssza hazai bajnokija­it, ezért ellentétes sorsolást kért, a sorsolás során ezt fi­gyelembe vette az MLSZ ver­senybizottsága, csakúgy, mint - a lehetőségek függ­vényében - a klubok további egyedi kéréseit. Á sporttörvény értelmében augusztus 20-án (vasárnap) nem rendezhető bajnoki mér­kőzés, ezért a 17-én, csütörtö­kön az EL play-off-ban érin­tett csapatok a hétvégi bajno­ki mérkőzésüket szeptember 6-án (szerdán) pótolják. 1. FORDULÓ (JÚLIUS 15.): Bp. Honvéd-Haladás, Vasas- DVTK, Videoton-Balmazúj­­város, Ferencváros-Puskás Akadémia, Paks-Újpest FC, DVSC-Mezőkövesd. 2. FORDULÓ (JÚLIUS 22.): Mező­­kövesd-Paks, Újpest-Ferenc­­város, Puskás Akadémia-Vi­­deoton, Balmazújváros-Va­­sas, DVTK-Bp. Honvéd, Hala­­dás-DVSC. 3. fORDULÓ (JÚLIUS 29.): Bp. Honvéd-Balmazújváros, Va­sas-Puskás Akadémia, Video­­ton-Újpest, Ferencváros-Me­­zőkövesd, Paks-DVSC, Hala­­dás-DVTK. 4. FORDULÓ (AUGUSZTUS 5.): Paks-Haladás, DVSC-Ferenc­­város, Mezőkövesd-Videoton, Újpest-Vasas, Puskás Akadé­­mia-Bp. Honvéd, Balmazújvá­­ros-DVTK. 5. FORDULÓ (AUGUSZTUS 12.): Bp Honvéd-Újpest, Vasas-Mező­­kövesd, Videoton-DVSC, Fe­­rencváros-Paks, DVTK-Pus­­kás Akadémia, Haladás-Bal­­mazújváros. 6. FORDULÓ (AUGUSZTUS 19.): Ferencváros-Haladás, Paks- Videoton, DVSC-Vasas, Mező­kövesd-Bp. Honvéd, Újpest- DVTK, Puskás Akadémia-Bal­­mazújváros. 7. FORDULÓ (AUGUSZTUS 26.): Bp. Honvéd-DVSC, Vasas- Paks, Videoton-Ferencvá­­ros, Balmazújváros-Újpest, DVTK-Mezőkövesd, Haladás- Puskás Akadémia. 8. FORDULÓ (SZEPTEMBER 9.): Videoton-Haladás, Ferencvá­­ros-Vasas, Paks-Bp. Honvéd, DVSC-DVTK, Mezőkövesd- Balmazújváros, Újpest-Pus­kás Akadémia. 9. FORDULÓ (SZEPTEMBER 16.): Bp. Honvéd-Ferencváros, Va­­sas-Videoton, Puskás Akadé­­mia-Mezőkövesd, Balmazúj­­város-DVSC, DVTK-Paks, Ha­ladás-Újpest. 10. FORDULÓ (SZEPTEMBER 23.): Vasas-Haladás, Videoton-Bp. Honvéd, Ferencváros-DVTK, Paks-Balmazújváros, DVSC­­Puskás Akadémia, Mezőkö­­vesd-Újpest. 11. FORDULÓ (SZEPTEMBER 30.): Bp. Honvéd-Vasas, Újpest- DVSC, Puskás Akadémia- Paks, Balmazújváros-Ferenc­­város, DVTK-Videoton, Hala­­dás-Mezőkövesd. 12. FORDULÓ (OKTÓBER 14.): Ha­­ladás-Bp. Honvéd, DVTK-Va­­sas, Balmazújváros-Videoton, Puskás Akadémia-Ferenc­­város, Újpest-Paks, Mezőkö­­vesd-DVSC. 13. FORDULÓ (OKTÓBER 21.): Paks-Mezőkövesd, Ferencvá­­ros-Újpest, Videoton-Puskás Akadémia, Vasas-Balmaz­­újváros, Bp. Honvéd-DVTK, DVSC-Haladás. 14. FORDULÓ (OKTÓBER 28.): Balmazújváros-Bp. Honvéd, Puskás Akadémia-Vasas, Új­­pest-Videoton, Mezőkövesd- Ferencváros, DVSC-Paks, DVTK-Haladás. 15. FORDULÓ (NOVEMBER 4.): Haladás-Paks, Ferencváros- DVSC, Videoton-Mezőkövesd, Vasas-Újpest, Bp. Honvéd- Puskás Akadémia, DVTK-Bal­­mazújváros. 16. FORDULÓ (NOVEMBER 18.): Újpest-Bp. Honvéd, Mezőkö­­vesd-Vasas, DVSC-Videoton, Paks-Ferencváros, Puskás Akadémia-DVTK, Balmazúj­­város-Haladás. 17. FORDULÓ (NOVEMBER 25.): Haladás-Ferencváros, Vide­­oton-Paks, Vasas-DVSC, Bp. Honvéd-Mezőkövesd, DVTK­­Újpest, Balmazújváros-Pus­­kás Akadémia. 18. FORDULÓ (DECEMBER 2.): DVSC-Bp. Honvéd, Paks-Va­­sas, Ferencváros-Videoton, Újpest-Balmazújváros, Mező­­kövesd-DVTK, Puskás Akadé­mia-Haladás. 19. FORDULÓ (DECEMBER 9.): Haladás-Videoton, Vasas-Fe­­rencváros, Bp. Honvéd-Paks, DVTK-DVSC, Balmazújváros- Mezőkövesd, Puskás Akadé­mia-Újpest. MW i

Next

/
Thumbnails
Contents