Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-15 / 137. szám

12 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚNIUS 15., CSÜTÖRTÖK Niki a legszebbek csapatában készül a nagy versenyre SZEKSZÁRD-SÁRVÁR Három nap múlva, azaz június 18- án, élő show keretében ismét megválasztják Magyarország Szépét a Duna és Duna World műsorában. A szervezők több száz lány közül választották ki a legszebb húszat, akik im­már egy sárvári hotel felkészí­tő táborában készülnek a ver­senyre. A csapatban egyetlen Tolna megyeiként ott van a szekszárdi Rudolf Nikolett is, aki telefonon nyilatkozott la­punknak.- Hétfőtől kezdődtek a tánc­próbák, azóta folyamatosan csak az élő show-ra, azaz ma­gára a vasárnapi megmérette­tésre koncentrálunk - mond­ta Nikolett. - Korán, reggel hat óra körül kelünk, hét órá­ig rendbe hozzuk a hajunkat, megcsináljuk a sminkünket, majd a gyors reggeli után már kezdődik is az edzés. Azután jön a táncpróba, az ebéd és új­ból táncpróba. Az eddigi más­fél hét alatt most először volt né­mi szabadidőnk, ki is használ­tuk, pihentünk, napoztunk a medencénél. Egyébként majd­hogynem minden percünk be van osztva, tehát nincs időnk unatkozni... Előfordul, hogy este tíz-tizenegyig is eltart a Rudolf Nikolett táborban készül a nagy napra Fotó: Borzi Vivien táncpróba, utána belezuha­nunk az ágyba. A szekszárdi fiatal azt is hoz­zátette, hogy a hotel ügyel az egészséges, súlyfelesleget nem okozó étrendre. Ezzel együtt a lányok mindig kapnak valami­lyen finomságot: Nikolett ked­vence a vacsora mellé tálalt cukormentes sütemény. A lel­ki erősítést tekintve sokat szá­mítanak családjának biztatá­sai; emellett e táborban is kel­lő elismerést arat a szekszárdi lány megnyerő lénye. A mezőny tagjait immár jól megismerve vállalkozott egy kis esélylatolgatásra is, bár azt kellő szerénységgel elhárí­totta, hogy konkrét helyezést előlegezzen meg magának.- Számomra az is egy fontos cél beteljesülését jelenti, ha sa­ját magamhoz mérten nyertes­nek érezhetem magam. Ehhez nem kell mindenáron helye­zettnek lennem. Mire gondo­lok? Például arra, hogy a nem­rég tartott Miss Talent házi­versenyen a várakozásomhoz képest is jobban előadták a tánckoreográfiámat. Ez már önmagában nyereség szá­momra, mindenféle dobogós hely nélkül. Akkor nyerek valójában, ha majd a verseny után, arra visszatekintve ki­jelenthetem: semmit sem ten­nék másképpen. Régi álma: egy esküvőszervező cég Nikolett rendezvényszerve­zőként dolgozik Szekszárdon, ahol a szüleivel él. Tavaly érettségizett az I. Béla gim­náziumban informatika-an­gol szakon. Ugyanebben az évben a Miss Face of Beauty Hungary cím birtokosaként Mongóliában képviselte ha­zánkat, az ottani szépségver­senyen az élmezőnyben vég­zett. Nagyon szeret táncolni, 15 éves koráig balettozott, or­szágos versenyeket nyert, de a mai napig a mindennapjai része ez a mozgásforma. Van egy tízéves kishúga, igyek­szik jó nővére lenni, és jó pél­dát mutatni neki. Az álma, hogy saját esküvőszervező cége lehessen. Mérettábláza­ta: magasság: 167 cm, mell­bőség: 86 cm, derékbőség: 62 cm, csípőbőség: 90 cm. U15-ben és U19-ben is megnyerték a katalán tornát Csapatmunka volt a németek legyőzése Kubala László szobránál balról Tóth Dávid, Bakó Viktor és Major Péter Beküldött fotó A Szentlőrinc SE mindkét utánpótlás labdarúgócsa­pata első lett a spanyolor­szági nemzetközi tornán, a 34. International Whitsunti­de Tournamenten. Az U19-es együttes sikerében elévülhe­tetlen érdemei voltak négy Tolna megyei focistának. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu BARCELONA/SZEKSZÁRD A Né­met Labdarúgó Szövetség (DFB) együttműködő partne­re a bonni székhelyű nonpro­fit szervezet, a KOMM MIT, amely 6 európai országban (Franciaország, Hollandia, Olaszország, Horvátország, Németország, Spanyolország) 22 rangos nemzetközi sereg­szemlét rendez. A június 5. és 10. között lebonyolított feszti­válon hat korcsoportban 146 csapat mérkőzött: az indulók között többségben voltak a né­metek, de svéd, olasz, albán, ír és ukrán csapatok is pályá­ra léptek a 2x20 perces mérkő­zéseken. A szentlőrinciek 14. alkalom­mal vettek részt a megmérette­tésen, s a 2017-es év átütő si­kerként kerül be a klub anna­­lesébe, hiszen Fekete Tivadar szakmai igazgató irányításával U15-ben és U19-ben is sikerült megnyerni a tornát. (A junio­roknál a pécsi Nagy Dominik­­kal, vagy Márkvárt Dáviddal megerősítve korábban nem tud­tak felérni a csúcsra.) A szak­ember minden évben más klu­bokból is meghív játékosokat, idén választása a Szekszárdi UFC és a Bonyhád VLC focis­táira esett, mellettük gyirmó­­ti, újpesti és diósdi labdarúgók is bekerültek a keretbe. A na­gyobbaknál Major Péter (Garay gimnázium), Tóth Dávid (Garay gimnázium), Bakó Viktor (I. Bé­la gimnázium) és Búzás Tamás (BÁI Arany János Gimnázium) tette oda magát a győzelemért. Major Péter elmondta, a 23 órás buszozás megviselte őket, a szombat délutáni megérke­zést követően azonnal elfog­lalták szállásukat Blanesban. Az esemény keddi kezdésé­ig természetesen megtekintet­ték Barcelona nevezetessége­it - Sagrada Família, katalán parlament, olimpiai falu, La Rambla -, az FC Barcelona sta­dionja, a Camp Nou látogatása pedig kötelező eleme volt a sza­badidős programnak. A nagy­városban tényleg minden a gi­gaklub körül forog, a „Több mint egy klub” szlogenbe lép­­ten-nyomon beleütköztek. Az első meccseiken még ér­ződött az összeszokottság hiá­nya - a helyzeteik már ekkor is megvoltak -, aztán ahogy mentek előre az időrendben, úgy lettek egyre meggyő­zőbbek. Bakó Viktor védeke­ző középpályásként, Tóth Dá­vid balszélsőként, Major Péter belső középpályásként, Búzás Tamás szélsőként adott pluszt a csapat játékához. Felemelő érzés volt több ezer néző előtt játszani a döntőben, mind a négy fiatal egyetértett abban, hogy életük csúcspontja volt a torna. Gólokkal vették ki a részüket A mieink csak német alakula­tokkal mérkőztek. Ellenfele­ik hajtós, rakkolós focit játszot­tak, Tóth Dávidék játékügyes­ségben és gyorsaságban nőt­tek a mezőny fölé. Csoportmérkőzések: Szentlő­rinc SE-SV Nollingen 1-1. Gól: Temesvári. SV Mühlhausen- Szentlőrinc 0-1. Gól: Schmidt­­ka. ASC Neuenheim-Szentlő­­rinc 1-1. Gól: Temesvári. Szent­­lőrinc-JFG Rezattal 9-0. Gól: Major (2), Tóth D. (2), Búzás (2), Kerezsi, Kutor, Balog. SpVgg F.A.L-Szentlőrinc 1-4. Gól: Fű­rész (3), Kerezsi. A magyar csa­pat csoportelsőként jutott to­vább az egyenes kieséses sza­kaszba. Negyedöntő: Szentlőrinc-SV All­mersbach 2-0. Gól: Gere, Ma­jor. Elődöntő: Szentlőrinc-SV Schwetzingen 2-0. Gól: Tóth D., Temesvári. Döntő: Szentlőrinc SE-SG Federsee 1-0. Gól: Báli. Ezüstöt érdemelt ki Fedor vom Wiengraberland a Kecskeméten rendezett fajta-világkiállításon Nemcsak szép, de kiváló őrző is a hatalmas eb GRÁBÓC-CIKÓ Kategóriájában ezüstérmet szerzett Fedor vom Wiengraberland az All­gemeiner Deutscher Rottwe­iler-Klub, azaz ADRK nem­régiben Kecskeméten meg­tartott rottweiler világkiál­lításán. A nagy múltú - a fajtate­nyésztést 110 éve ellenőrző - szervezet június 2. és 4. kö­zött lezajlott rendezvényére húsz országból, többek között Kínából, az USA-ból, Mexikó­ból, de még Kirgizisztánból is elhozták a tenyésztők az ebe­iket - tájékoztatta lapunkat Erős István, Fedor cikói ille­tőségű gazdája. A megmérettetés során több mint 270 kutyát bírált el a zsűri, természetesen külön­böző kategóriákban. Fedorról mind a négy: a magyar, a spa­nyol, a német és az argentin bíra is az elismerés hangján szólt. Amellett, hogy remek kiállása van, különlegessége, hogy a maga 64 kilogramm­jával 10 százalékkal nagyobb testű az átlagnál. Természetesen az eb remek génekkel rendelkezik, élvo­nalbeli tenyésztőtől szárma­zik, felmenői között is két vi­lággyőztes van. A díj értékét emeli, hogy a két és fél éves kan nem Erős István és kutyája, Fedor Fotó: Beküldött kép kifejezetten kiállítási kutya, hanem őrző feladatokat lát el egy grábóci mezőgazdasá­gi telephelyen, erre a feladat­ra ki is képezték. Csak ak­kor viszik kiállításra, ha ép­pen úgy alakul, vagy a közel­ben rendeznek meg egy ilyen rangos eseményt, mint ami­lyen a kecskeméti fajta-világ­kiállítás volt. Fedor így is többször sike­resen szerepelt már magyar, illetve Magyarországon meg­rendezett nemzetközi verse­nyeken. Ezeken a megméret­tetéseken nemcsak dobogós, hanem több első helyezést ki­érdemelt már. Hargitai É. Megszerették Erős Istvánhoz nyolc évvel ez­előtt került az első rottweiler. Dorkát ajándékba kapta, és fi­gyelembe véve a fajta kevéssé kedvező hírét, annyira szelídre nevelték, amennyire csak tud­ták. Bevallása szerint olyannyira sikerrel jártak, hogy a nőstény körülbelül tíz másodperc alatt mindenkivel örök barátságba keveredik, ezért nem igazán al­kalmas őrző feladatok ellátásá­ra. Erre a célra szerezték be Fe­dőit, valamint immár egy fia­talabb, szintén élvonalbeli nős­ténnyel is gyarapodtak. *

Next

/
Thumbnails
Contents