Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-02 / 127. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚNIUS 2., PÉNTEK A pedagógusok csak közös erővel lehetnek Bábelné Rein Mária, a szervezet megyei elnöke, valamint Horváth Péter Fotó: a szerző felvétele Ötletek a Kar szemszögéből HÍREK Akváriumba szánták a halakat FELSŐNYÉK A Simontor­­nyai Rendőrőrs eljárást indí­tott két felsőnyéki fiatal el­len, akik egy hálóvar enge­dély nélkül halásztak Felső­nyéknél a Sión, amikor a ma­­gyarkeszi körzeti megbízott tetten érte őket. A két fiatalt előállították, kihallgatták, mindketten beismerő vallo­mást tettek. Azt mondták, hogy a halakat az otthoni ak­váriumba szánták. T. N. Véradás volt Bátaszéken BÁTASZÉK Az idei második vér­adó napon szép számmal je­lentek meg donorok, a többsé­gük visszajáró, de szerencsére minden alkalommal köszönt­hetnek új véradókat is. Simon­­diné Bálint Zita, a nagycsalá­dosok egyesületének titkára, a szervezők egyike elmondta, mindig akad olyan jelentkező is, akiről ott derül ki, hogy nem adhat vért betegség vagy más probléma miatt. M. l. Ugyancsak arany fokozatot kapott SZEKSZÁRD Tegnapi lapszá­munkban felsoroltuk azo­kat, akik szakszervezeti kitün­tetésben részesültek. A sor­ból kimaradt Gulyás Valéria, a szekszárdi Baka István Általá­nos Iskola titkára, aki az Eöt­vös József-emlékérem arany fokozatát vehette át. Sz. Á. Gyermeknap volt Mucsfán is MUCSFA Kellemes hangulat­ban telt el Mucsfán a május 27-én megrendezett gyermek­nap - tájékoztatta lapunkat a helyi önkormányzat. A falu ap­raját arcfestés, légvár, rajzver­seny és különböző ügyessé­gi játékok várták. Ráadásként a Szekszárdi Tűzoltó Parancs­nokságsegítségével habpartit is tartottak, amelyen kicsi és nagy egyaránt részt vett. H. É. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szá­molt be a szervezet műkö­déséről, céljairól, feladata­iról a kar szerdai bonyhádi konferenciáján. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu BONYHÁD Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke - aki egyébként a Győri Révai Miklós Gimná­zium igazgatója - elmondta, az ország iskoláiban nagyjá­ból ugyanazok a legnagyobb problémák: fenntartás, mű­ködtetés, életpályamodell, tanfelügyelet, minősítések, óraszámok (diák és tanár egy­aránt), Nemzeti Alaptanterv áttekintése, továbbképzések, pedagóguslétszám. Beszámolójában eredmény­ként értékelte, hogy az NPK 2014-es megalakulása óta si­került elérni a szinte teljes területi lefedettséget és van­nak megyei szervezeteik, va­lamint szakmai tagozataik. Hozzátette, ahhoz még sokat kell tenni, hogy a szervezet úgy működjön, ahogyan sze­retnék. Ezért is járja az orszá­got, hogy a kollégák segítsé­gét kérje a szakma érdekei­nek hatékony képviseletéhez az ágazat irányítói, a jogalko­tók előtt. A kar alakulásakor minden állami intézményben dolgozó pedagógus kötelezően a tag­ja lett, ami sokakban ellenér­zést váltott ki. Horváth Péter hangsúlyozta, ha ezen tűi tud­nának lépni, meg lehetne pró­bálni élni a Karban rejlő lehe­tőségekkel, hiszen szakmai szervezet soha korábban nem kapott ehhez hasonló, jogsza­bályban rögzített felhatalma­zásokat. Az NPK-nak javaslat­tételi, konzultációs és vélemé­nyezési joga van, ami ugyan nem vétó lehetőség, de esélyt jelent. Hangsúlyozta, meggyőző­dése, hogy a pedagógus társa­dalom csak együtt lehet győz­tes bármilyen akcióban, és csakis így tudnak eredményt elérni. A programon a megjelen­teket Bábelné Rein Mária, a Nemzeti Pedagógus Kar me­gyei elnöke, valamint Sza­bó Bakosné Rosta Margit, a Tamási Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese köszöntötte. Műsort adtak a BÁI Vörös­marty Általános Iskola és a Bartók zeneiskola tanulói, akik a közelgő pedagógusnap alkalmából is köszöntötték a pedagógusokat. Horváth Péter ismertette, és részletezte, hogy milyen változ­tatásokat szeretnének elérni az intézményfenntartás, a peda­gógusfoglalkoztatás, az életpá­lya, a tanfelügyelet és minősítés, a tanulói terhelés és a pedagó­gusképzés és továbbképzés te­rületén. Az utóbbi időben felme­rült ötletekről elmondta, hogy a kilenc évfolyamos általános is­kola - ha lesz - pluszévfolyama várhatóan az óvoda és az isko­la között fog elhelyezkedni, de sok még a nyitott kérdés. A rövi­­debb nyári szünet megvalósítá­sának feltételei nem adottak -a kollégiumokban sem. A digitá­lis érettségi 2019-es megvalósu­lása nem valószínű, le is került a napirendről. A középiskolai felvé­telivel kapcsolatban hangsúlyoz­ta, ha nem bizonyos szándékot takar, akkor valamiféle mérés még hasznos is lehet. A tabletek használatának bevezetéséhez pedig azt fűzte hozzá, hogy ez előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, viszont alaposan át kell gondol­ni a bevezetés módját. Végül ki­emelte még, hogy meglátása szerint az agyonszabályozás az oktatás területén sem jó üzenet, és nem vezet jóra. Zöld utat kapott minden előterjesztés BONYHÁD - A Terület- és Te­lepülésfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében be­nyújtott tizennégy kérelmün­ket tekintve kilencben már van bírálat, mindegyikben po­zitív, így már 2,3 milliárd fo­rint összértékű sikerről szá­molhatok be - egészítette ki a két ülés között végzett mun­kájáról szóló előterjesztést Fi­­lóné Ferencz Ibolya, Bony­­hád polgármestere a legutób­bi, május 31-én tartott képvi­selő-testületi tanácskozáson. Hozzátette, ha még a döntésre váró pályázataik is kedvező elbírálásban részesülnek, ak­kor ez az összeg megközelít­heti a 3 milliárd forintot - tá­jékoztatta lapunkat Vizin Ba-Az ülésen össze­sen huszonöt na­pirendi pontról határoztak az ön­­kormányzati kép­viselők lázs, az önkormányzat kom­munikációs munkatársa. Be­számolója szerint a nyertes projektek közül a Varázska­pu Bölcsőde és Óvoda felújítá­si munkálatai már június ele­jén elkezdődnek, és szép sor­jában folytatódnak majd a töb­bi beruházás esetében is. Az ülésen összesen huszon­öt napirendi pontról határoz­tak az önkormányzati képvise­lők, valamennyi előterjesztés­nek zöld utat adtak. Elfogad­ták a város 2016. évi költség­­vetési végrehajtásának értéke­lését, megalkották a zárszám­adási rendeletet. Szintén elfo­gadták a BONYCOM Nkft. ta­valyi gazdasági tevékenységé­ről szóló beszámolót, és jóvá­hagyták a 2017. évi üzleti ter­vét - akárcsak a Fűtőmű Kft., a Bonyhád Városi Mezőgazdasá­gi Kft., a Völgységi Termál Víz­feltáró Kft., valamint a Bony­hádi Fürdő Beruházó és Szol­gáltató Kft. esetében. Az ülésen dr. Erményi Gyula is szót kért. Az aljegyző szemé­lyes hangvételű hozzászólásá­ban köszönetét mondott azok­nak, akik segítették a hivatali munkáját. Ugyanis június 15- től a Bonyhádi Járási Bíróságon folytatja pályafutását. TN Nem a vadállomány sűrű, hanem az ember vesz el, kerít el sok területet az állatok elől Matyi kedvenc eledele a sóska, nyersen eszi BÁTASZÉK Simondi József hú­ga találta meg Várdomb és Szekszárd között az egyik vízelvezető úton az őzikét má­jus 15-én. Amikor közelebbről meg­nézte, a fejét is alig tudta emelni a kis jószág. Telefonált vadász bátyjának, aki min­den dolgát félretéve indult őzikét menteni. Már út köz­ben vett tejet és cumisüveget, de a már-már kiszáradt őzike alig akart enni. Kortyonként kellett belediktálni az akkor még vizezett langyos tejet. Este már kezdte a füleit moz­gatni, másnap reggelre igye­kezett volna felállni, de ez csak estére sikerült. Mindeb­ből látszik, hogy ő maga is de­rekasan küzdött az életéért. Kezdetben kettő, majd három óránként kapta a tejet, az első két napon éjjel kettőkor is me­getette Simondi József. Most naponta ötször eszik, hígítatlan kecsketejet. Az egyik távolabbi szembe szom­szédnak, aki szintén vadász, van két anyakecskéje, onnan kapják a tejet. Amikor megta­lálták, a körülbelül két hetes Matyi egy kilót ha nyomha­tott. A markában elfért az em­bernek, csak a hosszú lábacs­kái voltak, meg az aranyos kis feje, fogalmazott a vadász. Fotó: Mártonfai Dénes Kecsketejet kap a kis Matyi Most körülbelül három kiló lehet és kezdi csipkedni a fü­vet. A kertben megkóstolta a szőlőlevelet, a kedvenc elede­le azonban a sóska. Ha lesz vadasparkja az Al­­sónánai Nimród Vadásztár­saságnak, amelynek Simondi József is a tagja, akkor oda ke­rül Matyi, ha nem, akkor ott engedik szabadon, ahol meg­találták. Erre még a tél beállta előtt sor kerül. Addigra 8-12 kilogrammosra is megnőhet. Simondi József elmondta, saj­nálja, hogy az ember sok te­rületet sokszor indokolatla­nul is elvesz a vadaktól. Ihárosi Ibolya Az erdőt járja Simondi József szakmája asz­talos, harminc évig állami cégnél dolgozott, majd ma­gánvállalkozást alapított. A bútorüzemben 28-an dolgoz­tak, exportra is. Felesége vé­dőnő, ő is nyugdíjas. Két gyer­mekük van és hat unokájuk. A fiuk egy ideig még vezette a bútorüzemet, ma már Auszt­riában dolgozik. A vadászat a természethez való ragaszko­dást fejezi ki, válaszolta kér­désünkre Simondi József, aki amikor ideje és egészsége engedi az erdőt járja.

Next

/
Thumbnails
Contents