Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-12 / 134. szám

2017. JÚNIUS 12., HÉTFŐ 2 MEGYEI KÖRKÉP Borbandi György, Lieszkovszky Larion és Tálosi Zoltán (jobbról) a frissen felállított keresztnél Beküldött kép Felkerült a kereszt a bukovinai Capul magaslat csúcsára A vádlott tagadott, az ügyvéd fellebbezett SZEKSZÁRD Életveszélyt oko­zó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlot­tat a Szekszárdi Törvényszék és ezért 1 év és 6 hónap bör­tönre ítélte. A büntetés végre­hajtását 3 évi próbaidőre fel­függesztették. Az ítéletet az ügyész és a vádlott tudomásul vette. A vádlott védője azon­ban 3 napot tartott fenn a fel­lebbezési nyilatkozat megtéte­lére, majd írásban fellebbezést jelentett be, ezért a határozat nem jogerős. A 35 éves, büntetlen előéle­tű férfi a bűncselekmény elkö­vetését nem ismerte el, állítá­sa szerint nem ő tette és nem is érti miért jelentette fel volt élettársa. A vádlott és a sér­tett több éve élettársi kapcso­latban éltek, közös gyerme­kük is született. Tavaly no­vember 8-án a férfi napköz­ben szeszes italt fogyasztott, majd a délutáni órákban tért haza tolnai lakásukba. Ököllel hasba vág­ta, utána mega torkát szorongatta Vacsora közben kritizál­ni kezdte a sértett életvitelét, emiatt hangos szóváltás ala­kult ki közöttük. A vita hevé­ben a vádlott a konyhai széken ülő sértetthez lépett és nagy erővel, ököllel hasba vágta, majd a torkát is megragadta. Az asszony a történtek után rosszul lett, ennek ellenére a gyermekét ellátta és lefeküdt aludni. Miután másnap job­ban érezte magát, nem fordult orvoshoz. A következő na­pon hasi fájdalmai erősödtek, ezért a háziorvosához fordult, a bántalmazást nem említet­te. Hazatérve kerti munkába kezdett, de közben olyan rosz­­szul lett, hogy a szomszéd­jához kellett fordulnia, aki mentőt hívott. A kórházban el kellett távolítani az ütés mi­att megsérült lépét. Ezt köve­tően a gyermekével már nem tért vissza a vádlotthoz, élet­­közösségüket megszakítot­ta. A vádlott a cselekményt beszámítási képessége teljes birtokában követte el, tájé­koztatott dr. Hauszmann-né dr. Szőke Rita, a törvényszék sajtószóvivője. 1.1. Áll a kereszt Romániában, a bukovinai Capul hegy csú­csán. Tálosi Zoltán, Borban­di György és Lieszkovszky Larion hétfőn tértek haza ötnapos útjukról. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A Baka Múzeum tulajdonosai és baráti köre ál­líttatta azt a keresztet, mely a napokban került Romániában a bukovinai Capul hegy csú­csára. A kereszten ez áll: „Itt, a bukovinai Capul hegy bér­cén harcolt a M. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred 1916. jú­niusa és 1917. júliusa között. E kereszt állítson emléket hő­si halottaiknak! Vándor! Állj meg egy percre és hajts fejet azokért, akik itt nyugszanak jeltelen sírjaikban, majd cso­dáld e gyönyörű békés tájat, ahol hajdanán annyi mártír vére folyt! Béke!” A keresztet hárman: Tálo­si Zoltán és Borbandi György, a szekszárdi Baka Múzeum alapítói, helytörténészek és Lieszkovszky Larion levéltá­ros vitték ki, és hátukon ci­pelték fel az 1663 méter ma­gas hegy csúcsára, és állítot­ták fel három-négy órás mun­kával. Mint azt Tá­losi Zoltántól meg­tudtuk, a Kirliba­­ba nevű település­től néhány kilomé­terre északra fek­vő hegyet a pécsi 19. honvéd gyalog­ezred védelmezte sikeresen a hatal­mas túlerőben lévő cári orosz csapatokkal szemben tizen­három hónapon keresztül. Ezt a gyalogezredet Baranya, Somogy és Tolna megye terü­letéről töltötték fel bakákkal, akik közül mintegy három­százan estek el ezen a harc­téren. A Capul csúcsa köze­lében, a jeltelenné vált teme­tőben több mint száz magyar baka nyugszik. A kereszt ne­kik állít majd emléket egy magyar és egy román felira­tú táblával. Egy-egy marék­nyi baranyai, somogyi és tol­na megyei föld is került a ke­reszt mellé mindazokra em­lékezve, akik soha nem tértek onnan haza. A terület termé­szetesen nemcsak magyar, hanem orosz, német és az Osztrák-Magyar Monarchia más te­rületeiről érkezett katonák nyughelye is. Tálosi Zoltán elmondta: öt-hat teme­tőről tudnak, van, amelyik­ben csak ketten, és van, ami­ben százhúszan nyugszanak. Ezeket egyelőre nem sikerült azonosítani. A háromfős csa­pat egyébként a tervezettnél egy héttel később, június else­je és ötödiké között-volt kint, és a helytörténész elmondá­sa szerint soha ilyen szép időt nem fogtak ki. Négy külön­böző hegyet másztak meg, és nemcsak a keresztnél hagy­tak koszorút, de a 6. gyalogez­red emlékművénél és egy is­meretlen magyar honvéd sír­jánál is. Mint azt korábban megír­tuk, a Capul nevű hegynél, illetve Kirlibaba településen többször járt már Tálosi Zol­tán Borbandi György helytör­ténész kollégájával. Mint Tá­losi Zoltán elmondta, ilyenkor kirándulnak, fotóznak és fel­keresik az ütközetek helyszí­neit. Sikerült például három monarchiás - két magyar és egy cseh - katona sírját azo­nosítani, illetve magukat a te­metőket is. Ebből kettő volt, az egyiket a megáradt patak vitte el, a másikban újra te­mettek, így tűntek el aztán az eredeti sírkertek. Kevesebb lesz a búza és a kukorica idén a megyében TOLNA MEGYE Mintegy három­ezer hektárral kisebb területen vetettek kukoricát idén a gaz­dálkodók a megyében, és ki­lencezer hektárral csökkent az őszi búza vetésterülete is, amit a tavalyi alacsonyabb búza­árakkal, illetve a pillangós nö­vények termesztésének növe­kedésével magyaráznak a gaz­dák. A Nemzeti Agrárgazdasá­gi Kamara (NAK) adatai szerint Tolnában a termelők a 2016-os 84 938 hektárral szemben idén 82 157 hektáron vetettek ku­koricát. Őszi búza a 2016-os 49 393 hektárnyi betakarított te­rület helyett ez évben 40 420 hektáron terem, és 14 195 hek­tárról 11 215 hektárra csökkent az őszi árpa területe is. A kukorica vetésterülete az elmúlt évtized alatt folyama­tosan csökkent, 110 ezer hek­tárról 82 ezer hektárra, amit a növény hozamingadozása magyarázhat - mondta Maros Norbert, a Tolna Megyei Mező-I A gazdák inkább a * kiszámítható piac felé fordulnak gazdasági Termelők Szövetsé­gének titkára. Hozzátette, bi­zonytalan a kukorica piaci po­zíciója is, tagszervezeteik ta­valy a magasabb termésátlag ellenére is rosszabb évet zár­tak, mint egy évvel korábban. 2015. szeptember és december között 42-25 ezer forint, 2016- ban pedig 38-39 ezer forint kö­rül alakultak az átvételi árak. A napraforgó területe ugyan­akkor a 2012-es 25 ezer hek­tárról 2016-ra 33 011 hektárra nőtt, idén pedig 37 898 hektá­ron terem az olajos növény. Eb­ben szerepe van a napraforgó kiszámíthatóbb piacának. A NAK megyei igazgatósá­gának tájékoztatása szerint a szántóföldi növények vetéste­rülete azért is csökken, mert a bővülő állatállomány miatt nagyobb területen termesz­tenek pillangósokat és más takarmánynövényeket, de a szántóföldi zöldségfélék, il­letve a gyógy- és fűszernövé­nyek területe is növekedést mutat. Elsősorban a - statisz­tikai adatok szerint 2015-ben 3288 hektáron vetett - lucer­na területe nőtt. M. I. Egy-egy ma­rék baranyai, somogyi és tolnai földet is vittek a ke­reszt mellé Szedrest tanulók közös programjai lévai diáktársaikkal Történelmi helyeken jártak Jótékonyság a falu gyermekei javára SZEDRES A Szekszárdi I. Bé­la Gimnázium szedresi Beze­­rédj István Általános Iskolá­jának diákjai harmadszor ki­rándultak a Határtalanul pá­lyázat keretében, tájékozta­tott Porkoláb Tiborné tagin­tézmény-vezető. Közös progra­mot rendeztek a lévai magyar iskolával. Emlékszalagot he­lyeztek el Selmecbányán Pe­tőfi emléktáblájánál, egyebek mellett meglátogatták a zólyo­mi várat és Besztercebánya főterének nevezetességeit, és Kassán a Rodostói házat. Ko­szorút helyeztek el a Nemzeti Összetartozás napja alkalmá­ból a Rákóczi sírboltban. B. K. A szedresi iskola diákjai és kísérőik a kirándulás során Kassán is jártak Beküldött kép BÁTA Hajnali négy óráig tar­tott az a jótékonysági összejö­vetel, amelyet szombaton este rendeztek meg a művelődési házban. Harmadik alkalom­mal szervezték meg a nevelők és szülők találkozóját, amely­nek a bevételét a Pitypang Óvodába és Bölcsődébe járó gyerekek javára fordítják. Az ily módon összegyűjtött pénzből pluszjátékokat, fel­­szerelési tárgyakat vásárol­nak, amelyekre a költségve­tésből nem jutna. Ezek az ösz­­szejövetelek alkalmat adnak arra is, hogy a szülők és a ne­velők még jobban megismer­jék egymást. Az igen jó han­gulatú szombati eseményen mintegy nyolcvanötén vettek részt, mondta el kérdésünk­re Dömötörné Horváth Mária óvodavezető. Az 1500 forin­tos belépőjegyen kívül 1000 forintos támogató jegyet ve­hettek azok, akik a jótékony­­sági összejövetelen nem tud­tak részt venni. A bátyus bá­lon volt sok beszélgetés, némi zene és tánc, és tombola is. A Sziget Band Zenekar gon­doskodott a talpalávalóról. Az együttes a fellépti díját aján­lotta fel a gyerekek javára. A zenekar egyik tagja ugyan­is az egyik szülőnek a testvé­re. 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents