Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-09 / 132. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚNIUS 9., PÉNTEK Itt az ideje az agrárkamarai adóbevallás elkészítésének TOLNA MEGYE A Nemzeti Ag­rárgazdasági Kamara tagjai­nak július 15-ig kell elkészí­teniük tagdíjbevallásukat. Az előző évhez hasonlóan idén sem kell bevallást tenniük azoknak az őstermelőknek, akiknek előző évi árbevétele nem érte el a 600 ezer forin­tot. Tolna megyében a kama­rai tagdíj közel tízezer ügyfe­let érint, őstermelőket, mező­­gazdasági vállalkozókat, gyü­mölcstermelőket, feldolgozó­kat. A tagdíjbevallási időszak június 1-től július 15-ig tart. Ezt követően július 31-ig 10 százalékos késedelmi pótlék megfizetése mellett van lehe­tőség a bevallás elkészítésére. A tagdíjbevallás a tag e-Iro­­dáján keresztül vagy a falu­gazdászok segítségével tehe­tő meg. Az e-Irodába történő belépéshez a tag kamarai azo­nosítójára és jelszavára van szükség. Azok az őstermelők, akiknek előző évi árbevétele nem érte el a 600 ezer forin­tot, és emiatt nem kell beval­lást tenniük, szintén júniüs 30-ig fizethetik meg a 2000 forint tagdíjat. A többi tag ese­tében a tagdíj megfizetésének határideje július 31. M. I. Még nincs késő, de közeledik a határidő Fotó: Shutterstock Huszonöt éves tapasztalat, korszerű kommunikációs eszközök új kihívások a TEIT előtt Mittler István többek között a lakossági fórumok tapasztalatairól beszélt A szerző felvétele Információk közvetlen forrásból Európa-szerte példaként te­kintenek a nukleáris léte­sítmények körüli társadalmi kapcsolatok magyar modell­jére, mégis elengedhetetlen a TEIT megújulása. A két új blokk építése is új kihívások elé állítja a társulást, amely­nek célja azonban változat­lanul a hiteles tájékoztatás. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS-KALOCSA Új kihívást je­lent a paksi atomerőmű övezte térség tizenhárom településé­nek részvételével működő Tár­sadalmi Ellenőrző, Informáci­ós és Településfejlesztési Tár­sulás számára a két új atom­­erőművi blokk építése. Hu­szonöt év tapasztalatainak bir­tokában, korszerű kommuni­kációs eszközök alkalmazásá­val szeretnének ennek a kihí­vásnak megfelelni. Minderről a második TEIT Nap keretében tartott konferencián esett szó. A 25 éves jubileumhoz kap­csolódó rendezvényt Kalocsán tartotta a szervezet. Az Érsek­kertben családi és sportnapon vettek részt a tagtelepülések delegációi, a Tömöri Pál Főis­kola épületében pedig konfe­renciát tartottak. A TEIT az MVM Paksi Atom­erőmű Zrt.-vel és az RHK Kft.-vel kötött szerződés kere­tében vállal részt a lakosság tájékoztatásában, elvitatha­tatlan szerepet játszva abban, hogy az atomerőmű, az atom­energia támogatottsága a tér­ségben kiemelkedően magas. Ez, mint a partnercégek veze­tői előadásukban rávilágítot­tak, a nyugodt szakmai mun­ka elengedhetetlen feltétele. Dr. Kovács Antal, az atomerő­mű kommunikációs igazgatója azt mondta, 25 éve az informá­cióéhség hívta életre a társu-Európai modell Öt évvel az atomerőmű 4. blokkjának üzembehelyezése után, 1992-ben hozta létre 12 Paks környéki település a Tár­sadalmi Ellenőrző, Informáci­ós és Településfejlesztési Tár­sulást, melyhez Paks később csatlakozott. A TEIT-re és a töb­bi hazai nukleáris létesítmény környezetében működő önkor­mányzati társulásra modell­ként tekintenek Európában. Az új atomerőművi blokkok építésével kapcsolatos leg­frissebb információkat közvet­len forrásból, Süli János mi­nisztertől hallhatták a konfe­rencián.- Anélkül nincs jövő, hogy ne ismernénk a múltat - vezet­te fel előadását Süli János, aki az első négy blokk építésének fontos momentumait is fel­idézte. Mint mondta, a térség­ben élők tudnak leghiteleseb­ben nyilatkozni arról, hogy mi­lyen hatással van az atomerő­mű a környezetére.- Inkább kérdezzünk, tisztáz­zuk a félreértéseket, és lép­jünk fel együtt a beruházás si­kere érdekében - fogalma­zott. Hozzátette, szeretnék a régiót úgy felkészíteni, hogy előnyt tudjon kovácsolni az erőmű-beruházásból. lást, mostanra viszont meg­változtak a körülmények, széles társadalmi vita bonta­kozott ki az atomenergiáról, nagyon sok az ellenvélemény, fontos, hogy egy olyan nagy tapasztalaid szervezet, mint a TEIT bővítve, kiterjesztve tevékenységét szerepet vál­laljon ebben. Mittler István, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesz­tő Zrt. kommunikációs igaz­gatója arról beszélt egyebek között, hogy a kommunikáci­óban a paksi régió elsődleges­séget élvez. Emlékezetett ar­ra a lakosságifórum-sorozat-Egy rugalmas szakmai stábot kell kialakítani ra, amelyet a térség 41 telepü­lésén tartottak. Ennek ered­ményeként jutott el sok infor­máció a kormányhoz, például a támogatási rendszer megin­gásáról, a Paks-Kalocsa híd­dal kapcsolatos várakozásról.- A következő évek sikere érdekében meg kell erősíteni pozícióját az önkormányzati társulásnak. Fontos célkitű­zés, hogy Paks 2-t is szerző­déses partnerei között tudja - fogalmazott dr. Bálint József, a TEIT elnöke. Gáncs István alelnök mindehhez hozzáfűz­te, hogy az új kihívásokra új, eddig nem használt kommu­nikációs eszközökkel szeret­nének reagálni. - Hogy a jö­vőben mit tervezünk? Első­sorban hiteles kommunikáci­ót. Ez a legfontosabb - fogal­mazott. Hangsúlyozta, hogy a TEIT-nek egy rugalmas szak­mai stábot kell kialakítania, hogy az eddigi együttműkö­dés bázisán a lehető leggyor­sabban hiteles információkat továbbítson a lakosság felé. Ittas vezetés miatt ítélték el a férfit SZEKSZÁRD Ittas járművezetés vétségében mondott ki bűnös­nek egy 47 éves férfit a Szek­szárdi Járásbíróság, és ezért hathavi fogházbüntetésre ítél­te, amelynek a végrehajtását egy évi próbaidőre felfüggesz­tette. Ugyanakkor másfél év­re eltiltotta bíróság a vádlot­tat a közúti járművezetéstől. Ennek az időtartamába be­számít a 2016. május 21. óta eltelt idő, ugyanis jogosítvá­nyát a lakhelye szerint illeté­kes kormányhivatal a bünte­tőeljárás jogerős befejezéséig bevonta. A fogházbüntetés el­rendelésének esetén a vádlott a büntetés kétharmadának, de legalább három hónapnak a kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Meg kell fizetnie közel 33 ezer fo­rint bűnügyi költséget. Az íté­let nem jogerős. A bírósági eljárás során a hatgyermekes, szakmunkás férfi tartózkodási helye isme­retlenné vált, ezért elfogató­parancsot bocsátottak ki elle­ne, de ez nem vezetett ered­ményre. Ezért az ügyészség indítványára a bíróság a vád­lott távollétében folytatta le az ellene folyó eljárást. Az alkalmi munkából élő, szak­munkás vádlottnak tetemes személyi és lakáshitel-tarto­zása van. Büntetett előéletű, elítélték már ittas járműveze­tés és lopás miatt. A férfi tavaly május 21- én Bátaszék felől haladt Ba­ja felé az akkori munkáltató­ja nyerges vontatójából és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Pör­­bölyön az ittassága miatti fi­gyelmetlenségből lehajtott a menetirány szerinti jobb ol­dali füves, kavicsos útpadká­ra, majd egy lakóház kocsibe­járójának ütközött. Továbbha­ladva a járműszerelvény von­tatmányának a jobb első sar­kával az út menti fának üt­között. Ezután a közeli ben­zinkúthoz hajtott, miközben a járműszerelvényen egy, az ütközéskor fennakadt faágat húzott magával. Az ág neki­ütközött a benzinkút tetején lévő reklámfeliratnak, és azt megrongálta. 1.1. HIRDETÉS ß jegymester hu 2017. JÚNIUS 24., 21.00 PÉCS-EXPO CENTER CSAK EGY ELŐADÁSI EUGENE KOHN G. VERDI A KULTÚRA VÁROSA MARINA REBEKA PLACIDO DOMINGO JOSHUA GUERRERO M tr? 3® ' HI mm ♦JUBILEUM <650 ♦ Wi klasszik <•) otpbank Pappas ☆ AUTO MAGYARORSZÁG BOCK mediaworks Content first

Next

/
Thumbnails
Contents