Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-31 / 125. szám
14 SPORT 2017. MÁJUS 31., SZERDA HÍREK Spaletti rekordot döntött, de megy az AS Romától LABDARÚGÁS Az olasz élvonalban ezüstérmet szerző AS Roma bejelentette, Luciano Spalletti (képünkön) vezetőedző távozik az együttestől. A tréner annak ellenére búcsúzik, hogy a rómaiak még soha nem szereztek korábban ennyi pontot, mint az idei szezonban. Az 58 esztendős olasz szakember 2016 januárjában ült le a Roma kispadjára. A 2015/2016-os szezonban a Roma a 3. helyen zárt 80 ponttal, most 87-et gyűjtött be. A pletykák szerint a tar szakember az Inter kispadját foglalja el. R.G. A Hertha edzője, ifjabb Dárdai Pál is jön Őcsénybe? LABDARÚGÁS Ma minden jól alakul, akkor a Hertha BSC vezetőedzőjét, ifjabb Dárdai Pált is láthatják azok a sportbarátok, akik jövő pénteken kilátogatnak az őcsényi sporttelepre. A helyi szeniorcsapat a Dárdai Team-mel mérkőzik. Id. Dárdai Pál csapatában korábbi pécsi klaszszisok (Torna, Lehota, Palaczky, Márton, Bérczy), kaphatnak helyet. A találkozó 17 órakor kezdődik. R. G. Strandkéziseké az élményfürdő július elsején STRANDKÉZILABDA Július elsején immáron a 10. bajnokságot rendezik meg Szekszárdon az élményfürdőben. A Horfer Serleg Kupára június 28-ig lehet jelentkezni, a szervezők nyolcfős csapatokat várnak. Érdeklődni Lengyel Sándornál lehet (20/264-4182). A nevezési lapokat a játékosok nevével a Iengyelsanyika82@freemail.hu címre várják. R. G. Tamási Zsoltot kirúgta az NB l-ből kiesett MTK LABDARÚGÁS Az NB l-től búcsúzó MTK hivatalos honlapján közölte: nem érvényesíti az opciót Tamási Zsolt szerződésében, így a vezetőedző befejezi munkáját. Tamási Zsolt december 20-án vette át a csapat irányítását Teodoru Vaszilisztől, ám irányításával sem tudta elkerülni a kiesést az MTK, amely az 51 éves tréner irányításával 14 meccset játszott, ezeken 4 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség volt a mérleg. R. G. Sportágválasztók, utcai futóversenyek szervezésével segít A közösségi sportélet felfuttatásáért dolgozik Scherer Tamás 19 éve tart edzéseket alsós, felsős és középiskolás diákoknak Fotó: Mártonfai Dénes Sprinterek és ugrók a legjobb tanítványok között A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) jubileumi 30. küldöttgyűlésén vehette át „A diáksportért” kitüntetést a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola testnevelője, Scherer Tamás. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A Magyar Tudományos Akadémia Kodály-termében tartott eseményen országos elismeréseket adtak át az MDSZ korábbi vezetőinek, valamint egykori és jelenlegi dolgozóinak. A megyéből - a Tolna Megyei Diáksport Tanács elnökségének felterjesztése alapján - Scherer Tamás német-testnevelés szakos tanár, a megyei diáksport szervezet elnökségi tagja kapott díjat. Az atlétaedző tanítványai már 120 érmet szereztek diákolimpiákon és országos bajnokságokon. Sportágválasztók, utcai futóversenyek gyakori szervezésével nyújt egyéb megmérettetési lehetőséget a fiatalok számára. Mára diákok is óriási edzészámmal dolgoznak- Talán annak köszönhetem az elismerést, hogy az eredmények mellett teszek is a diáksportért. 2007-ben indítottuk el a Domaine Gróf Zichy utcai futóversenyt, egy évvel később a Baron von Twickel mezeifutó sorozatot. Emellett a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) regionális versenyeinek szervezésében is részt veszek, valamint 4 éve a Sport XXI program régiós koordinátoraként dolgozom. Megyei diákolimpiákon a műsorközlő szerepét is vállalom, mert egyrészt emeli az esemény színvonalát, másrészt kell valaki, aki irányítja a versenyt - mondta Scherer Tamás. - Fényképek készítését, Több olyan sportoló pallérozódott Scherer Tamás kezei alatt, akik országos viszonylatban is jó eredményeket értek el. Schmelcz Fanni sprinterként és távolugróként vitte hírét a városnak: országos bajnok lett, felnőtt Eb-n is indult. A gerelyhajító Bogdán Annabellának osztályfőnökként és edzőként indította el a sportkarrierjét. (Középiskolában Móra Zoltán volt a trénere.) A Szegeden tanuló sportoló jelenleg az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita csoportjával készül. A honvédos sprinter, Bézsenyi Gergely - aki Gaál Lászlónál kezdett - tagja volt a 4x100 méteres magyar váltónak, felnőtt országos bajnokságon 100 méteren ezüstérmet szerzett (10.51). A középtávfutó Ohn Kinga - aki Német Gyula csoportjában teljesedett ki - újra rákapott a futásra: bő egy hónappal ezelőtt a Vivicittá 10 kilométeres versenyének győztese lett, s elmondása szerint ezen a távon szeretné kihozni magából a maximumot. A Szekszárdi SK jelenlegi versenyzői közül Erdélyi Zoltánt lehet kiemelni, aki 7 méter felett tud távolban, és 2 méter felett ugrik magasban. az eredmények dokumentálását is fontosnak tartom. A feladatok nagy részét társadalmi munkában végzem, rengeteg időmet, energiámat elveszi. A 44 éves edző a Szekszárdi Sportközpont szakosztályvezetője, így tanítás után mindennap az atlétikapálya felé veszi az irányt. Keddi napokon kora délutántól estig a létesítményben van, hiszen három edzést is tart. Jelenleg 90 igazolt tagja van a szakosztálynak, ebből 60 a sportok királynőjét választotta.- A jelenlegi koncepció hátulütője, hogy a diáksportban is minden a versenyeztetés körül forog. Ezért van szükség a tömegsportrendezvényekre - jegyezte meg a pedagógus. - A gyerekek nagyon kevés százaléka sportol rendszeresen. Ezeket a kamaszokat megmozdítani nagy kihívást jelent. Vallom, hogy nem az eredmények, hanem a rendezvények fontosak. Már a diáksportban óriási edzésszámmal dolgoznak, csak nagyon kevesen tudják teljesíteni. Sokat szidjuk a fiatalokat, hogy nem sportolnak, de nem teszünk azért, hogy rávegyük őket a mozgásra. 2012-ben a mindennapos testnevelés, egy évvel később a Kölyök Atlétika program indult be, így újabb feladatok és kihívások adnak elfoglaltságot Scherer Tamásnak, aki az általános iskola első osztályától a főiskolásokig gyakorlatilag minden korosztállyal foglalkozik. Szerinte a diáksport arról is szól, hogy az emberi oldalát felvillantva jó kapcsolatot tartson a szülőkkel, szponzorokkal. De kiváló öszszeköttetést tart fenn a városban, a megyében és a régióban dolgozó kollégáival - dieneses munkatársai és az iskola vezetése mindenben támogatja. A testnevelőkkel szakmailag egymást kölcsönösen támogatva azért dolgoznak, hogy lendületet, dinamizmust vigyenek a diáksportba. KŐ-SZEG-ZÁRD: izgalmas mérkőzéseket hozott a jubileumi találkozó Most a szekszárdiak voltak a jobbak TENISZ Jubileumi tenisztalálkozóra került sor Szekszárdon: ötödik alkalommal mérték össze játéktudásukat a szekszárdi és a kőszegi teniszbarátok. Azt, hogy évente találkozzanak, 2013-ban ötlötte ki a két barát, Guszt István és Tóth Gyula. Előbbi még ma is itt él, utóbbit sok-sok évvel ezelőtt Kőszegre sodorta az élet. De a barátság a távolság ellenére megmaradt. Az eddigi találkozókon általában a kőszegiek voltak eredményesebbek, annak ellenére is, hogy egyszer sikerült a szekszárdi Bayer-Pusztai párosnak nyerni. Ez nem meglepő, mivel Kőszegen tartalmas teniszélet zajlik. A helyi versenyeken kívül a burgenlandi amatőr, szenior bajnokságban is rendszeresen szerepelnek. Az idei találkozón kiegyenlítettebb küzdelmeket láthattak a nézők, melyhez az is hozzájárulhatott, hogy a korábbi nyertes párosok közül senki sem tudott betegség, sérülés, és egyéb elfoglaltság miatt részt venni. A korábbi gyakorlatnak megfelelően, minden szekszárdi páros megmérkőzött minden kőszegi párossal a Szekszárdi Sportközpont teniszpályáin. Szép szekszárdi sikerrel zárult a verseny, mivel a Klein József-Pusztai László páros valamennyi mérkőzését megnyerve megszerezte a győzelmet. A második helyen a kőszegi Fröhlich László-Szabó Ferenc duó, a harmadikon a kőszegi Bauer Miklósdr. Németh János pár végzett. A szekszárdi csapat tagja volt még a Módos Ernő-Guszt István, a dr. Kiss Albert-Matók Béla, valamint a Stróbl Dániel-Guszt Péter duó. A fárasztó mérkőzéseket követően finom vacsora és még finomabb borok várták a játékosokat és a korábbi résztvevőket is. És természetesen szóba került a jövő Együtt a szekszárdi és a kőszegi sportbarátok Fotó: beküldött kép évi visszavágó is... Rónai G. »