Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-27 / 122. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 27., SZOMBAT Érdemes odafigyelni, hogy a szívférgesség megelőzhető legyen Megelőzéssel elkerülhető a nagyobb baj kialakulása Illusztráció: Makovics Kornél Még lárva állapotban kell elpusztítani Dombóvár is nyertese aTOP- forrásoknak SZEKSZÁRD Az eddigi döntések alapján közel 300 millió forint pályázati forrás jut Dombóvárra, illetve az ott élő emberek életfeltételeinek javítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. Ezenfelül Dombóvár részese annak a járási szintű paktumnak is, amelyben Tamásival és az együttműködésben szereplő környező településekkel (Értény, Felsőnyék, Iregszemcse, Magyarkeszi, Nagykónyi, Nagyszokoly, Pincehely, Tamási, valamint Dalmand, Dombóvár, Kocsola, Szakcs, és Várong) együttesen 250 millió forintot fordíthatnak a foglalkoztatás javítására. Több mint 42 millió forintból valósíthatnak meg olyan programokat, amelyek a dombóvári Mászlonyban élők társadalmi integrációját, felzárkózását segítik. A projekt helyi szinten, komplex módon segíti a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városrészeken élő közösségeket, ezáltal javulnak a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei. A legutóbb jóváhagyott pályázatok között szerepel a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium épületenergetikai korszerűsítése, több mint 156,67 millió forintos forrásból, valamint a Kakasdomb-Erzsébet utcában élő embereket segítő, 94,63 millió forintos szociális városrehabilitációs projekt. A TOP-pályázatokról szóló döntések még nem fejeződtek be, így Dombóvár hamarosan akár még több nyertes projektet is nyugtázhat. Dombóvár és az ott élő emberek támogatása fontos a megyének, amit a tekintélyes támogatási összegek is jeleznek. A megyei vezetők elvei hasonlóak a kormányfő által Szegeden elmondottakhoz, mely szerint egy ellenzéki vezetésű város esetén is előrehelyezhetőek a közös érdekek. A Tolna Megyei Önkormányzat elkötelezett valamennyi térség fejlődésének ügye iránt, hiszen az emberek boldogulása és jövője mindennél, így a politikai véleménykülönbségeknél, is előbbre való - fogalmazott sajtónyilatkozatában Fehérvári Tamás, a közgyűlés elnöke. Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani az elsősorban kutyákat, de macskákat is érintő szív- és bőrférgességről. Pánikra azért nincs ok, de a probléma jelen van, éppen ezért figyelni kell a megelőzésre és kezelésre. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A korábban hazánkban kevéssé ismert szívás bőrférgesség megjelenésének és terjedésének oka az éghajlatunk változása, hiszen a szúnyogok által terjedő élősködők korábban csak a mediterrán vidékeken fordultak elő jellemzően - mondta dr. Szabó Ákos, bátaszéki állatorvos. A rovarok egy gazdaállatból - amelyben kifejlett, ivarérett nőstény és hím féreg is van - kiszívják a vért, azzal a mikrofiliáriát, azaz első stádiumú lárvát, majd abból már a rovar szervezetében fejlődik ki az a lárva, amelyet egy másik állatnak, szintén vérszívás által adnak tovább. Mind a bőr, mind a szívféreg fonálféreg. Előbbi a bőr, a nyálkahártya kötőszöveteiben telepedik meg. Jelentősebb klinikai problémát nem okoz, az állatorvosok főként boncolások, műtétek közben fedezik fel a fertőzöttséget. A kifejlett példányok 5-15 centiméter hosszt érnek el, legfeljebb úgy lehet észrevenni őket, hogy egy kis, esetenként viszketeg dudor keletkezik az állat bőrén. A szívférgesség viszont komoly tüneteket okozhat, akár a kedvenc halálához is vezethet. A hazai fertőzöttség mértékét mindössze megbecsülni lehet, de egyre jelentősebb. A szívférgességgel járó klinikai tünetek kevéssé szembeötlőek. Amit az első jelek között a gazda észrevehet az a köhögés, teljesítőképesség csökkenés, fáradékonyság, tüdőhurutosság, gyulladás, trombotikus elváltozások utalhatnak az élősködő véráramban való jelenlétére. Egy példány a fertőzöttségtől számítva 6-9 hónap alatt fejlődik ki, de akár 10-15 évig és elélhet a gazdaállat szervezetében. Egy nőstény mérete akár a 30 centimétert is elérheti, és több is lehet belőlük egy állat szervezetében. Mindkét féregtípus átterjedhet emberre is. Nem közvetlenül a kutyától, vagy macskától lehet beszerezni őket, hanem szintén szúnyog közvetítésével. Különféle tesztek állnak rendelkezésre, amellyel a fertőzöttség kimutatható. A kifejezetten a lárvák jelenlétét igazoló tesztek nem feltétlenül mérvadóak, hiszen csak a nőstény féreg jelenléte esetén mutatnak ki eredményt. Tehát negatív teszt esetén is lehet több hím féreg az állat szervezetében. Mindkét férgesség ellen lehet védekezni, elsősorban a megelőzés az, ami célravezető lehet. Vannak olyan bőrön át felszívódó cseppek, illetve szájon át adható tabletták is, amelyek még lárva állapotban pusztítják el az állatok szervezetébe kerülő élősködőket. Ezeket az állatorvosoknál, állatpatikákban is be lehet szerezni, és tavasztól őszig, vagyis a szúnyogszezonban érdemes őket alkalmazni. A kifejlett férgeket is el lehet tulajdonképpen pusztítani, viszont ezzel akár nagyobb bajt is okozhatunk, hiszen az elpusztult férgek az érrendszerben maradva nagyobb gondot, elzáródást is okozhatnak. Súlyos esetben műtéti beavatkozás is szükségessé válhat. Nyitva állnak a szertárak a gyermeknap alkalmából TOLNA MEGYE A gyermeknap alkalmából vasárnap ismét megnyílnak a tűzoltószertárak kapui. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a Szekszárdi, a Dombóvári és a Paksi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságok mellett több önkormányzati tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület is várja a családokat, így a bölcskei, a bátaszéki, a dunaszentgyörgyi, a dunaföldvárl és a tamási tűzoltóság szertára is bárki számára látogatható lesz vasárnap 10 és 16 óra között. Az érdeklődők megtekinthetik a laktanyákat, a tűzoltó járműveket és a felszereléseket. A nap folyamán több próbariasztás is lesz, így azt is láthatják a gyerekek, milyen az, amikor a tűzoltók sietve indulnak segítséget nyújtani. A tűzoltó laktanyák ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogathatóak, Szekszárdon pedig a Dr. Boda Vilmos Tűzoltó Emlékhely is megtekinthető - tette hozzá Boros Brigitta. H. E. Áruházból lopta el a telefont DOMBÓVÁR Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Dombóvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete úgy tájékoztatott, hogy egy helyi nő tett feljelentést, mert május 22-én 16 óra körül egy dombóvári áruház próbafülkéjében hagyta a mobiltelefonját, amit ismeretlen tettes ellopott. A rendőrök a nyomozás eredményeként május 24-én azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, egy 22 éves helyi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi beismerte a lopást. Vallomásában elmondta, hogy a készüléket eladta egy ismerősének. A nyomozók a lopott telefont ezt követően lefoglalták, majd visszaadták azt a feljelentőnek. H. E. Több mint félezer alkotás érkezett be a Tolna Megyei Gyermekrajz Pályázatra A Itt nem voltak helyezettek, csak díjazottak SZEKSZÁRD Csütörtökön adták át a 47. Tolna Megyei Gyermekrajz Pályázat díjazottjainak az elismeréseket Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban. Ez alkalommal 543 pályamű érkezett be, amelyből a zsűri 76 alkotást díjazott. A bátaszéki Kanizsai Dorottya általános iskolából Horváth Brendon, Sárközi Aisha, Bálint Kinga, Hegyesi Norbert, Káldi Kata, Dér Krisztina, Szabó Dalma, a bonyhádi Széchenyi István általános iskolából Dénes Alina, Künsztler Eliza, Kerekes Kata, Abu-Salem Nisren, Brauer Míra, János Pál, Juhász Blanka, Csobot Kincső, Németh Noémi, Gáspár Andrea, Radványi Anikó, Kardos Bianka, Zakariás Zina Zóra, Kiss Tímea, Fábián Kitti, Gyenei Lili Sára, Bíró Dóra, a bonyhádi Vörösmarty Mihály általános iskolából Csike Lilien, Németh Karolina, Mészáros Máté, Orsós Annamária, Horváth Bettina Alexandra, Káizer Eszter, Babus Csenge, Theil Zsófia, Micsku Csenge lett díjazott. A kölesdi általános iskolából Szabó Zsóka Rebeka, Pálfi Leia Alida, Pesti Zsombor, Horváth Edina, a pörbölyi iskolából Erőss Panka, Erdős Bianka, a sióagárdi iskolából Hegedűs Júlia, Deli Soma, a szedresi intézményből Ignácz Dárius, Manner Dorina, Bodó Milán, Kovács Kármen Mónika érdemelt ki díjat. Szekszárdról a Baka István általános iskolából Horváth Zalán, Horváth Vera, Varga Panna, a Ba- * bits Mihály általános iskolából Dorogi-Kovács Dorina, Maul Petronella, Fazekas Gerda, Zsitvai Viola, Kappel Dorka, a Dienes iskolából Sinkó Dorka, Barabás Ábel, Hegedűs Ámina, Katona Nikolett, a Garay iskola Dienes iskolai csoportjából Szűcs Bertalan, Mára- Sok gyerek, sok kép, sok csoki Fotó: Makovics Kornél marosi-Gazdag Lea, Szabó Rebeka, Andrássy Zsófia, a gyakorló iskolai csoportból Wolford Enikő, Buday Kata, a Garay János iskolából Szűts Levente, Szabó Viktória Sarolta, Lengyel Barna, Bonnyai Fanni, Savanya Mihály, Bajusz Fanni, Klem Janka, Sándorfi Zsóka, Csongrádi Zoltán kapott díjat. A tolnai Woshinsky iskolából Erős Evelin, Nagy Dorottya Réka, a zombai általános iskolából Nemesvári Panna kapott elismerést. Különdíjas lett a bonyhádi Vörösmarty iskolából Sigray Karola, a szekszárdi Babits iskolából Vodli Kincső. További részletek a teol.hu portálon. H. É.