Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-24 / 119. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 24., SZERDA Filmcselekmény Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu Megkezdődött, és május 28-ig tart a cannes-i filmfesztivál. Egy magyar alkotás, a Jupiter holdja is versenyben van az Arany Pálmáért. Állítólag - én persze nem tudhatom - a pornófilmjeink se rosszak a nemzetek közötti összehasonlításban. Nemrégiben ilyen felnőttfilmalkotókkal készült beszélgetést sugárzott a tévé. A pornószínész hölgy arról panaszkodott, hogy ő lehet bármilyen tehetséges, nem tekinti művésztársának a többi színész. Pedig hihetetlen átéléssel alakítja a szerepét. Ebben a szakmában a nők az igazi sztárok, a férfiaknak csak annyi a dolguk, hogy „egy bizonyos testrészükkel” tegyék teljessé a produkciót. De erre már a pornószínész úr is közbeszólt, hogy azt a bizonyos testrészt nem is olyan egyszerű ám a megfelelő időben a megfelelő helyzetbe hozni, amikor a filmforgató stáb ott köröz a kamerákkal. Tehát a sikerben legalább akkora szerepe van neki is, mint a partnerének. A vitát tovább bonyolította a meglehetősen csacska műsorvezető, aki megkérdezte, hogy tulajdonképpen miben nyújtanak nagyot? Mert szerinte ezek a sztorik egy kaptafára készülnek, nem szólnak semmi másról, mint a prémvadászatról. Beszélgetőpartnerei azonban váltig állították, hogy ők már nem egy(!) olyan filmben játszottak, aminek cselekménye is volt. S néha egészen közel kerültek a pornó Oscar elnyeréséhez. Nem volt egyetértés, ki viszi jobban a cselekményt Ellenőrök járják végig a piacokat TOLNA MEGYE Megjelentek a szaküzletekben, a piacokon a primőrök, a hazai eper mellett a cseresznye, az újhagyma, az újkrumpli, a saláta, a spenót, ezzel egy időben az ellenőrzések is szaporodnak. A megyei kormányhivatal szekszárdi járási hivatala agrárügyi és környezetvédelmi főosztályának földművelésügyi osztálya végzi a szokásos piaci ellenőrzéseket. Tájékoztatásuk szerint az őstermelői tevékenység végzésének helyszínén, valamint az értékesítés helyszínén is ellenőrzést folytathatnak le, de az őstermelői igazolvány használatának jogszerűségét úgynevezett adminisztratív ellenőrzés keretében is vizsgálják. Az árusítóhelyeken történő ellenőrzés sarokpontja annak megállapítása, hogy az őstermelőként megjelenő árus jogszerűen árusítja-e a termékeit, és azok a saját gazdaságában előállított termékek-e, vagy más termelőé. A járási hivatal földművelésügyi osztályának munkatársai a piaci ellenőrzést idén eddig két fontosabb időszakra időzítették. Húsvét előtt a primőr árukat és a húskészítményeket árusító őstermelőket ellenőrizték a szekszárdi piacon. Jelenleg a magyar Szamócatermesztők, illetve -árusok ellenőrzése folyik. Az eddigi ellenőrzések tapasztalatai alapján az árusított termékek az őstermelők saját gazdaságából származnak. A szamócaszezon alatt valamennyi járásban megjelennek a kormányhivatal munkatársai, természetesen nem csak a piacokon, hanem egyéb árusítóhelyeken, a települések bel- és külterületén egyaránt. M. I. Vizsgálják, hogy saját termésről van-e szó, és jogszerű-e az árusítás A lehetőségeken és a pénzen is múlik a testmozgás Rendszeresen csak a harmaduk sportol A testnevelésórákon kívül a sportklubokba összpontosulnak a szabadidős tevékenységek Fotó: M.D. Az egészségtudatosság egyre nagyobb szerepet játszik mindennapjainkban, mégis a fiatalok csupán egyharmada sportol rendszeresen. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A válasz a helyi lehetőségek mellett az anyagi helyzetben is keresendő. Míg a jobb pénzügyi helyzetben élők 57 százaléka, az anyagi problémákkal küzdők csupán 18 százaléka mozog rendszeresen. Az egészségtudatosság növekvő trendje ellenére a legfrissebb hazai felmérés szerint a fiatalok csupán 36 százaléka sportol rendszeresen az iskolai testnevelésórákon kívül. A rendszeres testmozgás gyakran nem a sportszeretet hiányán múlik, nagyban befolyásolják a helyi lehetőségek és az anyagi helyzet is. A hátrányos helyzetű térségekben élők ugyanis hónapról hónapra anyagi gondokkal küzdenek, így az itt élő fiatalok csupán 18 százaléka tud rendszeresen sportolni, míg a biztos anyagi háttérrel rendelkezők 57 százaléka mozog rendszeresen. Jelentős eltérések mutatkozhatnak egy nagyvárosi és egy vidéki kistelepülésen élő fiatal sportolási lehetőségeiben is, hiszen a sportklubok, sportközpontok, a szabadidős tevékenységek széles skálája a nagyobb városokba összpontosul.- Véleményem szerint öszszetett a probléma. A legnagyobb baj, hogy elkényelmesedtek a gyerekek. Legfőképpen a nagyobb településeken, de a kisebb falvakban is arányosan. Hogy ennek mi az oka és mit lehetne tenni? - tette fel a költői kérdést Enyedi Attila, a szekszárdi Baka István Általános Iskola testnevelője. - Azt gondolom, hogy nem a pedagógusok, testnevelők a probléma elsődleges megoldói. A mai gyerek már játszani sem akar az iskolában. A nebulóknak korán kezébe nyomják az okostelefont és a számítógépet. Ilyenkor csendben van, nem rendetlenkedik, a szülő meg elvan. A gond ezzel letudva?! Később pedig nem tudjuk, hogy miért nem akar mozogni. Miért jelent mindez problémát? A mai kamaszok sok mindent megkapnak teljesítmény nélkül. A „K&H Bank a hátrányos helyzetűekért” program célja, hogy a rászoruló családban élő gyerekek is megtapasztalhassák a testmozgás pozitív testi és szellemi hatásait, ezért sportpályázatot hirdet a hátrányos helyzetű területeken működő általános iskolák számára. A nyertes sulik bruttó 1 millió forint támogatást kaphatnak, amelyből az új sporteszközök mellett megszervezhetik saját iskolai sportnapjukat is. „Fej-A másik nagy bökkenő a pénz hiánya.- Látszólag ez ellentmondásnak tűnik, de nem az. A kistelepülésekről nem tudnak eljutni versenyekre, tornákra - jegyezte meg Enyedi Attila. - Jómagam két focitornát is rendeztem télen. Csak három iskolát tudtam meghívni, így az ötcsapatosra tervezett tornán végül négy csapat játszott. Pedig fél Tolna megyét lesztő hatása mellett a sport együttműködésre, célok kitűzésére, a teljesítmény növelésére és kitartásra tanít. A közösséghez való tartozás érzését is erősíti, ami a stabil lelki fejlődés kulcsa. A sporteszközökkel és sportnappal hozzájárulunk a gyerekek sportszeretetéhez, így növelve esélyüket egy teljesebb életre” - mondta Horváth Magyary Nóra, a bank kommunikációs ügyvezető igazgatója. körbetelefonáltam, hogy a 30. Baktai Kupát méltó módon ünnepelhessük. Minden kolléga azt mondta, hogy egyedül nem tudja elhozni a diákokat, a szülőknek pedig - ha van autójuk - nincs pénzük benzinre. Szomorú, nem gondoltam volna. Szekszárdon talán jobb a szülők anyagi helyzete, de néha már itt is probléma. Az iskoláknak semmire sincs pénze, vagy nagyon kevés. így nem lehet! Egy pénzintézet pályázati kiírása szerint az iskolában a pedagógusok rendezzenek pluszprogramokat, de ez nem nagyon fér bele az időbe. „Képességeink harmonikus fejlesztésének elengedhetetlen része a testkultúra, a sport szeretete, a rendszeres mozgás - mondta Tibori Tímea szociológus. - A sport gyakorlása, hasonlóan a tanuláshoz, életminőségünk meghatározó eleme, melynek öröme, energiái még sikeresebbé teszik az abban résztvevőket.” A stabil lelki fejlődés kulcsa a sport Természetes gyógymódok segíthetnek DOMBÓVÁR A gyógynövények és mi címmel tartott előadást Bordi Anna fitoterapeuta a Dombóvári Ózon Asztma Egyesület felkérésére. Üdvözlésképpen Schott Imréné egyesületi tag Gazdag Erzsi Köszöntés a füvekhez című versét szavalta el, majd az előadó a természetes gyógymódok asztma kezelésében betöltött szerepéről beszélt. Számos gyógynövényt bemutatott az érdeklődők számára, illetve szót ejtett többek között a légzőgyakorlatokról, a mozgás fontosságáról, a masszázsról, valamint a Kneip-kúráról is. H. E. Adományokat is gyűjtenek az Állampolgári Részvétel Hetén Szekszárdon Lehetőség a véleménynyilvánításra SZEKSZÁRD Elkezdődött az Állampolgári Részvétel Hete. A Mentálhigiéniás Műhely, a Szekszárdi Civil Kerekasztal és az önkormányzat által szervezett programsorozat helyszíne idén a Babits Mihály Kulturális Központ előtti tér. A csütörtökig tartó rendezvény során fellépnek a megyeszékhely kulturális és sportegyesületei, kitelepülnek a civil szervezetek és lehetőség adódik a véleménynyilvánításra. Mindemellett adományokat gyűjtenek a Tolna Megyei Balassa János Kórház Pszichiátriai Osztálya és a Családok Átmeneti Otthona számára. Pócs A Tücsök Zenés Színpad fellépése nyitotta a rendezvényt Fotó: Mártonfai Dénes Margit, a közművelődési és civil kapcsolatokért felelős referens köszöntője után a keddi megnyitón Csillagné Szánthó Polixéna, a város humán bizottságának elnöke többek között arról beszélt, hogy az Állampolgári Részvétel Hete teret biztosít a cselekvő civil szervezetek számára és felelősségvállalásra buzdítja a politikusokat. Ferenc Vilmos, a Szekszárdi Civil Kerekasztal elnöke azt hangsúlyozta, hogy a város civil szervezeteinek tagjai sokszor szabadidejük terhére cselekszenek a lakosság érdekében. H. E. o