Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-22 / 117. szám
BANKODON NÁLUNK! Hasznos tanácsok kezdőknek és haladóknak 2017. május 22., hétfő Állami milliók otthonteremtésre A tavalyi módosítások még vonzóbbá tették a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSŐK). Amennyiben az igénylő házaspárnak legalább három gyermeke van, vagy vállalták, hogy legalább ennyi lesz, akkor új lakás vásárlására, építésére akár 10 millió forint viszsza nem térítendő állami támogatást igényelhetnek. E mellé a Takarék Csoporthoz tartozó FHB Banktól további, legfeljebb 10 millió forintos, kedvező kamatozású kamattámogatott hitelt vehetnek fel. A CSŐK nemcsak a nagycsaládosoknak kitűnő lehetőség, mert az egy, vagy két gyermeket nevelők is több pénzre jogosultak, mint korábban. A CSOK-ot 2015. július 1-jén vezette be a kormány, s az azóta végrehajtott módosításokkal a korábbi kedvezmények jelentősen megugrottak. Nem csak a nagycsaládok esetében nőtt 10 millió forintra a vissza nem térítendő kedvezmény, bizonyos esetekben a CSŐK a kétgyermekesekkel is bőkezűbb lett. A kedvezmény az egy gyermeket nevelőknek 600 ezer forintot biztosít új otthon vásárlása vagy építése esetén, illetve használt lakás vételekor. Jelentős az ugrás már a kétgyermekesek esetében is. Új lakás vásárlása vagy építése esetén ugyanis 2,6 millió forint viszsza nem térítendő állami tá-Nemcsak a nagycsaládosok, hanem az egy gyermeket nevelők is a korábbinál több CSOK-ot igényelhetnek Családi Otthonteremtési Kedvezmény Támogatási összegek 2016. február 11-töl (forintban) Gyermekek száma 1 2 3 4 vagy több Új lakás építése vagy vásárlása Használt lakás vásárlása vagy bővítése* (min. hasznos alapterület, lakás/ház) (min. hasznos alapterület) 600 000 (40/70 nm) 2 600 000 (50/80 nm) 10 000 000** +10 000 000*** (60/90 nm) 10 000 000** + 10 000 000*** (60/90 nm) 600 000 (40 nm) 1430 000 (50 nm) 2 200 000 (60 nm) 2 750 000 (70 nm) * Használt lakás vásárlása esetén a vételár nem haladhatja meg a 35 millió forintot és a hitelintézet által megállapított forgalmi érték 120 százalékát. ** Vissza nem térítendő állami támogatás. *** Otthonteremtő kamattámogatott lakáshitel. mogatás jár, a használt ingatlan vételét pedig 1 430 000 forintig segíti. A nagycsaládosok esetében szintén nemcsak a 10+10 millió forint lehet csábító: a használt lakások vétele vagy bővítése 2,2 millió, illetve 2,75 millió forintot érhet a három, illetve négygyermekeseknek. A CSŐK nemcsak a támogatások terén nagyvonalúbb, mint elődei, sok esetben a feltételei is kedvezőbbek. A támogatást azok is kérhetik, akik még csak tervezik a család bővülését. Azok a párok is megkaphatják a 10+10 millió forintos támogatást, akiknek egyetlen gyermekük sincs és legalább az egyik fél 40 év alatti. Feltétel, hogy a három gyermeknek tíz éven belül meg kell születnie. A hirdetésben szereplő Családi Ofthonteremtési Kedvezmény Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás. .4 hirdetésben szereplő három vagy' több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország. Kormánya által nyújtott támogatás. 9 Q, a"1 €kA Első lépésként érdemes az FHB Bank weboldalán tájékozódni. A támogatásról 'Szóló jogszabály rendelkezéseit közérthetően, mindenre kiterjedően megtalálja a terméklapok leírásában. Ezen felül azt is megállapíthatja honlapi kalkulátorunk rövid kérdéssora segítségével, hogy jogosult-e a támogatásra. Ha az eredmény pozitív, azt is kiszámíthatja, mekkora mértékű támogatási összegre tarhat igényt. A felmerülő kérdéseivel bizalommal fordulhat szakértőinkhez online, telefonon (06/1/3344-344), vágy a bankfiókban. előzetes információk birtokában érdemes bemenni lakáscélú elképzeléseivel égy FHB Bank-fiókba és további tanácsokat kérni tapasztalt szakértőinktől. Az általános és teljes körű tájékoztatást nyújtó beszélgetés végére pedig az is kiderül, milyen támogatásokra jogosult és mekkora hitelben gondolkodhat. Az előzetesen megállapított jogosultságot követően részletes listát és tájékoztatást kap a benyújtandó dokumentumokról. Amennyiben hitelt is szeretne felvenni a támogatás mellé, az FHB Bank fiókjaiban többféle hitelkonstrukció közül választhat. Ha ön az előzetes vizsgálat alapján alkalmas az igénylésre, az FHB Bank munkatársai az ügyféltájékoztatót, az igénylőlapokat, valamint a benyújtandó dokumentumok listáját is átadják. Célszerű az állami támogatást és a hiteleket együtt intézni. Támogatási és hitelkérelmének gyorsabb és kényelmesebb benyújtását segíti az ingyenesen használható Online dosszié szolgáltatás. Elegendő az igényléshez szükséges dokumentumokat beszkennelni vagy mobiltelefonnal lefényképezni és feltölteni e webes felületre, ahol a banki kollégák megvizsgálják, majd elektronikus visszajelzést küldenek annak elfogadásáról vagy a javítás szükségességéről. Elég akkor befáradni a bankfiókba leadni az igénylést, amikor minden szükséges dokumentum rendben van. FHB Bankban bírálják el az ön igénylését. A támogatás és a hitel bírálata együtt zajlik, így a hitel igénylése nem hosszabbítja meg a folyamatot. Amennyiben a lakásvásárláshoz/építéshez a támogatás mellett hitelt is igényelnek, a hitel bírálata az elsődleges, mert a lakáscél annak bevonása nélkül nem valósulhatna meg. Az eredményről az ügyfél írásban kap értesítést, amelyben a szerződéskötési és folyósítási feltételek is szerepelnek. .A pozitív döntés után a támogatási szerződés aláírása következik, amit a földhiatali jelzálog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom legalább széljegyként való bejegyzése követ. A hitelszerződés aláírása is ekkor történik, amennyiben ön hitelt is igényelt. támogatás folyósítása vásárlás esetén egy összegben történik a támogatási vagy kölcsönszerződés megkötését, és a jelzálogbejegyzés elindítását/széljegyeztetését követően. Építkezés vagy bővítés esetén a készültségi fokkal arányosan, utólag történik a folyósítás. Ennek ideje ügyletenként eltérhet, ideális esetben a támogatási igény benyújtását követően 3-5 hét múlva kerül sor az első folyósításra. Hitel igénylése esetén a támogatást és a hitelt egyidejűleg, arányosan folyósítja az FHB Bank. Kérdések és válaszok a kedvezményről • CSAK HÁZASPÁROK VEHETIK IGÉNYBE? Nem. Mindenki jogosult lehet, akinek eltartott és vele együtt költöző gyermeke van, függetlenül attól, hogy házas, élettársi kapcsolatban él, vagy egyedülálló. • Ml SZÁMÍT ÚJ LAKÁSNAK? Építés esetén az a lakás, amely 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel bír, de a használatbavételi engedélyt még nem állították ki. Vásárlás esetén a kérelem benyújtásakor az ingatlannak nem feltétlenül kell rendelkeznie használatbavételi engedéllyel vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal. Ha viszont az mégis van, akkor annak dátumának 2008. július 1-jeinek vagy azt követőnek kell lennie. • MELY GYERMEKEK UTÁN JÁR TÁMOGATÁS? A terhesség betöltött 12. hete után már a magzat után is igényelhető a CSŐK. A vér szerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermekeknél 25 év a korhatár. Ez a megváltozott munkaképességű gyermekre is igaz. Tartósan megváltozott munkaképességű gyermeknél nincs korhatár. • KELL-E ÉRVÉNYES TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS? Az igénylőnek a magyar társadalombiztosítási rendszerben legalább 180 napos folyamatos biztosított jogviszonnyal kell rendelkeznie. Speciális feltétel, hogy az új lakáshoz járó 10 millió forintos támogatáshoz legalább 2 éves jogviszony szükséges. A folytonosságban legfeljebb 30 napos megszakítás megengedett. • MIKORTÓL IGÉNYELHETŐ ÁCSOK? Új vagy használt lakás vételekor az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül. Új lakás építésekor a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően, míg bővítéskor a munkálatok megkezdése előtt kell igényelni a támogatást. • BÁRMILYEN ÉRTÉKŰ LAKÁSHOZ JÁR A CSŐK? Új lakások esetén bármilyen értékű ingatlan után járnak az állami támogatás összegek, de a használtlakás-vásárlásnál van értékhatár. Utóbbiak esetén az a szabály, hogy az ingatlan értéke nem haladhatja meg a 35 mülió forintot, és a hitelintézet által megállapított forgalmi érték 120 százalékát. • KAPHAT-E TÁMOGATÁST KÖZMUNKÁS, VAGY AKI RAJTA VAN A KHR-LISTÁN? A támogatás igénybevételénél nem vizsgálandó a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) - korábbi nevén BAR-listán - való szereplés. A közmunkások az új lakás vásárlására, építésére nem kaphatnak támogatásokat, csak a használt lakás vétele esetén jogosultak segítségre. • HA CSOK-OT IGÉNYLEK, LEHET-E LAKÁSOM? Igen, de aki használt lakást vásárolna, az legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezhet másik lakás(ok)ban, hacsak azon nincs Haszonélvezeti jog, ugyanis ekkor nem vizsgálandó a tulajdoni hányad mértéke. Ha a lakás örökléssel került a birtokába, szintén nincs korlát. • VANNAK-E AZ INGATLANOKKAL KAPCSOLATBAN KOMFORTELVÁRÁSOK? Nincsenek, de az építési szabályokat be kell tartani. Elvárás, hogy legalább egy 12 négyzetméternél nagyobb lakószobát, valamint főző-, fürdő- és mellékhelyiségeket tartalmazzon az ingatlan. Ezenkívül a közműves áramszolgáltatásnak elérhetőnek kell lennie az ingatlanban. Ha viszont vezetékes víz és csatorna nincs a településen, akkor megoldható egyedi szennyvízkezelővel a tisztítás és tárolás, illetve ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kúttal a vízellátás. i A MAGYAR REFORMOK MŰKÖDNEK! OTTHONTEREMTÉSI PROGRAM » «