Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-22 / 117. szám

2017. MÁJUS 22., HÉTFŐ Kulcsár Dávid ugyanúgy gólt ünnepelhetett, ahogy hazai pályán a Mezőkövesd ellen, de most a végén nem örülhetett Fotó: M. K. Zsebben volt az egy pont, de aztán jött Gohér bombagólja Egy 92. percben kapott sza­badrúgásgól miatt veszített Mezőkövesden a Paksi FC az OTP Bank Liga 32. fordu­lójában, így ötödiknél jobb helyen már nem zárhat. Munkatársunktól tolnai.nepujsag@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A Gyirmót múlt heti könnyed legyőzésének (3-0) köszönhetően a Paksi FC úgy utazhatott Mezőkövesdre, hogy számukra igazából nem volt tétje az összecsapásnak. Nem úgy a hazai együttesnek, amely a kiesés elől menekült, s úgy kellett nekik a győzelem mint egy falat kenyér. A fentiek tükrében meglepő volt, hogy az első félidő sokáig eseménytelenül telt, ráadásul a szakadó eső sem könnyítet­te meg a játékosok helyzetét. A 33. percben a hazaiak első igazi helyzetüket értékesítve megszerezték a vezetést Sti­pe Bacelic-Grgic révén, s nem sokkal a szünet előtt meg is duplázhatták volna előnyü­ket, de Egerszegi Tamás köze­li fejese a lécen csattant. A for­dulást követően a paksiak ra­gadták magukhoz a kezdemé­nyezést, és a 60. percben Kul­csár Dávid emelésével egyen-OTP Bank Liga, 32. forduló. Mezőkövesd Zsóry FC-Pak­­si FC 3-2 (1-0). Mezőkövesd, 1390 néző. V: Andó-Szabó. Me­zőkövesd: Tujvel - Vági, Hudák, Szeles, Góhér - Egerszegi, Ba­celic-Grgic - Molnár G., Kink (Diallo, 65.), Sós B. (Fotyik, 79.) - Strestík (Hegedűs, 93.). Veze­lítettek is. Innentől újra „sie­­tősebb” lett a Mezőkövesdnek, a csereként pályára lépő Ulys­­se Diallo először még a kapu­fára fejelt - majd Marek Stres­tík puskázott el egy ziccert -, a 76. percben azonban már re­mek mozdulattal bólintott a hálóba a mali csatár. A haza­iaknak már csak néhány per­cet kellett volna kibírniuk, azonban Szeles teljesen értel­tőedző: Radványi Miklós. Paks: Molnár P. - Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Báló - Zachán - Harasz­ti (Jelena, 78.), Bertus, Hajdú Á., Bartha (Koltai, 85.) - Szakály D. (Daru, 78.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Gól: Bacelic-Grgic (33.), Diallo (76.), Góhér (93.), ill. Kul­csár D. (60.), Bertus (89.). metlen helyzetben egy szög­letnél kézzel ért a labdába, Bertus Lajos büntetőjével pe­dig egyenlített a Paks. A Me­zőkövesdnek ennek ellenére megadta a sors a lehetőséget arra, hogy begyűjtse a szinte biztos bennmaradáshoz szük­séges három pontot, de Diallo hihetetlen helyzetben, másfél méterről az üres kapu mellé lőtt egy beadást. A slusszpoén azonban még hátra volt: a 92. percben Gohér Gergő szabad­rúgásból fantasztikusan csa­vart a bal felsőbe. Mivel az MTK és a Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott egymással, a Mezőkövesd győzelmével meghosszabbí­totta első osztályú tagságát. A Paks pedig az MTK ellen tarthatja meg ötödik helyét. Ha veszít, nagy valószínűség­gel lecsúszik onnan. Ez történt az összecsapáson Nyert a Honvéd és a Videoton is, a záró körben dől el az arany sorsa SPORT 15 LABDARÚGÁSA Honvéd és a Vi­deoton sem hibázott, így szom­baton a Bozsik-stadionban dől el, hogy melyik csapat szerzi meg az aranyérmet. A kispes­tiek Debrecenben lőttek egy ötöst a Lokinak (a fiatal Kosz­­ta Márk triplázott!), míg a Vi­di óriási fölényben futballozva verte meg könnyedén a cím­védő Fradit. Az arany mellett a záró körben dől el a bronz­érem sorsa, illetve az is szom­baton derül ki, hogy a Gyirmó­­tot melyik csapat követi a má­sodosztályba. Erre pillanat­nyilag még három együttes­nek, az MTK-nak, a Diósgyőr­nek és a Debrecennek van esé­lye. A DVTK és a Löki ráadá­sul egymás ellen játszik, így a vesztes könnyen alászállhat... OTP Bank Liga, 32. fordu­ló. Újpest FC-Swietelsky Ha­ladás 2-1 (1-0). Szusza Ferenc Stadion, 2050 néző. V: Erdős ]. Gól: Balogh B. (21.), Bard­­hi (86.), illetve Williams (71., 11-esből). Sárga lap: Szűcs (70.), illetve Wils (62.). MTK Budapest-Diósgyő­ri VTK 0-0. Új Hidegkúti Sta­dion, 3771 néző. V: Szabó Zs. Sárga lap: Baki (30.), Okuka (33.), Vass (82.), illetve Mevo­­ungou (52.), Karan (59.), Bu­sái (68.). DVSC-Budapest Honvéd 2-5 (0-3). Nagyerdei Stadion, 6328 néző. V: Farkas Á. Gól­szerző: Jovanovics (59.), Suk (66.), illetve Koszta (4., 37., 90.), Éppel (24., 82.). Sárga lap: OTP Bank liga, az állas 1. Bp. Honvéd 32 19 5 8 54-30 62 2. Videoton 32 18 8 6 65-27 62 3. Vasas 32 15 6 11 49-39 51 4. Ferencváros 32 13 10 9 52-44 49 5. Paksi FC 32 11 11 10 40-36 44 6. Haladás 32 12 7 13 41-44 43 7. Újpest 32 10 12 10 4749 42 8. Mezőkövesd 32 10 9 13 38-53 39 9. Debrecen 32 10 8 14 3945 38 10. Diósgyőr 32 10 7 15 38-55 37 11. MTK 32 8 12 12 25-35 36 12. Gyirmót 32 4 9 19 19-50 21 Danilovics (45.), Suk (67.), Fe­­renczi J. (68.) - mind DVSC. Videoton FC-Ferencvárosi TC 4-1 (3-1). Felcsút, 3208 né­ző. V: Iványi Z. Gólszerző: La­­zovics (36.), Stopira (42), Koch (45., öngól), Marie (92.), illet­ve Nego (6., öngól). Sárga lap: Koch (23.), Hajnal (32.), Mouta­­ri (62.) - mind FTC. Gyirmót FC-Vasas 1-2 (0- 1). Győr-Gyirmót, 1000 né­ző. V: Solymosi P. Gólszerzők: Csíki N. (55.), illetve Kulcsár T. (9.), Berecz (67.). Kiállítva: Szalánszki (Gyirmót, 79.). Sár­ga lap: Radeljic (41.), Présin­ger (53.), Bojovic (92.) - mind Gyirmót. Ez következik A 33. (utolsó) forduló prog­ramja: Bp. Honvéd-Videoton (tv: M4 Sport), Ferencváros- Újpest, Vasas-Mezőkövesd, Diósgyőr-DVSC, Paksi FC­­MTK, Haladás-Gyirmót. Valamennyi mérkőzés 19 órakor kezdődik. R. G. Scsepovics (44) és a Vidi átlépett Gerán és az FTC-n Fotó: MTI Az amerikai kosárlabdázó szerint, Cizmic érkezése után jelentősen javult a játékuk intenzitása Jobb játékosként távozik Paksról Matt Tiby KOSÁRLABDA Az NB I-es férfi bajnokságot ezúttal alsóház­ban záró Atomerőmű SE csa­patával kapcsolatosan biztos­sá vált, hogy egyetlen légió­sára sem számít a továbbiak­ban a csapat vezetőedzője, Teo Cizmic. így nem tér vissza a paksiakhoz az amerikai légi­ós, Matthew Tiby sem, aki az alapszakaszban a legjobb le­pattanózó volt, meccsenként 8.96-os átlaggal.- Nem vagyunk elégedet­tek a tizenegyedik helyezés­sel. Sajnos túl sok ideig tar­tott, míg kiismertük egymás játékát és összeszoktunk, a fő gondnak azt tartom, hogy rapszodikus, kiszámíthatat­lan teljesítményt nyújtottunk - értékelt a játékos a BBl.hu portálnak. - De hogy pozitív dolgokat is mondjak, a szezon második részében és a vége fe­lé olykor már egész jól játszot­tunk. Mindig a lehető legjob­ban igyekeztünk felkészül­ni, a pályán pedig keményen és büszkeséggel játszani. So­kat fejlődtünk Cizmic érkezé­se után, jelentősen javult a já­tékunk intenzitása. A játékos saját teljesítmé­nyére is kitért.- Személy szerint sosem va­gyok elégedett a saját telje­sítményemmel. Mindig arra törekszem, hogy jobb és oko­sabb játékossá váljak - nyilat­kozta az erőcsatár. - Megfele­lőnek tartom az első profiként töltött évemet, jobb játékos­ként távozom. Elkerülhetet­len számomra, hogy a csapat­társaim és a bajnokság, ami­ben játszom, magasabb szin­tű legyen, hiszen csak így fej­lődhetek. Sokat fejlődtem Ma­gyarországon, ezt pedig talán a szezon második felében mu­tatott statisztikáim is jól mu­tatják - fűzte hozzá Tiby, hoz­zátéve, nem csalódott amiatt, hogy nem ajánlottak számára új szerződést, hiszen a kosár- Matt Tibynek (a labdával) voltak jó mérkőzései Fotó: Molnár Gyula labda üzlet. B. L. Tervek a jövőre Az amerikai a jövőjével kap­csolatban elmondta, még egy lépcsőfokot akar ugrani és ott játszani, ahol mind játékos­ként, mind emberileg tovább fejlődhet és haladhat a meg­felelő úton. Úgy gondolja, to­vábbra is az a helyes, ha Eu­rópában marad és itt próbál meg előrelépni. A fő célja az­tán majd az lesz, hogy akár az Euroligában, vagy más ní­vós európai kupasorozatokon is megmutathassa, hogy mire képes - zárta nyilatkozatát Matt Tiby.

Next

/
Thumbnails
Contents