Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-16 / 112. szám
10 MOZAIK-TV-MŰSOR 2017. MÁJUS 16., KEDD POÉNPERCEK PECH A munkahelyén levelet kap egy férfi, elolvassa, majd elsápad. Kollégája együttérzőn megkérdezi tőle:- Rossz hír?- Igen. Valaki azt írja, ha még egyszer randevúzom a feleségével, megöl.- Barátom, én a helyedben békén hagynám a nőt!- Igen, én is úgy gondolom, hogy nem éri meg. Csak az a gond, hogy a levél névtelenül jött. SEGÍTŐKÉSZ Egy ember megunja, hogy rendre feltörik a lakását, ezért úgy dönt, cédulát akaszt a kilincsre a következő szöveggel: „Tisztelt betörő úr! Szíveskedjen a továbbiakban megkímélni attól, hogy az ajtómat rendszeresen megrongálja. Kulcs a lábtörlő alatt.” RÁJÖTT- Meg tudtad értetni magad Párizsban? - kérdi egy férfi a barátját.- Még a legnehezebb helyzetben is mindent megértettem. Az egyik bárban csodaszép nővel ismerkedtem meg. Üveget rajzoltam, mire ő bólintott, én pedig rendeltem egy üveg pezsgőt. Aztán tyúkot rajzoltam, ő bólintott és elmentünk vacsorázni. Aztán átvette a tollat és ágyat rajzolt.- És akkor mi történt?- Akkor én bólintottam. Bár ma sem értem, hogyan jött rá, hogy lakberendező vagyok... i MÓZES, BOTOND napja MÓZES. Bibliai eredetű név, jelentése: a vízből kihúzott, vagy az egyiptomi fiú szó származéka. Védőszentje: Mózes, az Ószövetség legnagyobb alakja. BOTOND régi magyar név, jelentése: buzogányos harcos. EGYÉB NÉVNAPOK: Hannibál, János, Nepomuk, Pellegrin, Simon, Szimonetta, Ubul, Ugod. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Nepomuki Szent János emléknapja, Botond, Mózes napja. A református és az evangélikus naptárban Mózes, Botond napja. A zsidó naptárban ijár hónap 20. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: ApCsel 14,19-28. Zs 144. Jn 14,27-31a. Református: ApCsel 10,1-16. 2Sám 16,15-23. Evangélikus: lSám 16,14-23. ApCsel 1,15-26. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 6 2 1 3 5 7 8 4 9 3 8 5 9 4 6 1 7 2 4 9 7 8 2 1 5 3 6 5 1 4 6 9 8 3 2 7 9 7 6 1 3 2 4 5 8 8 3 2 4 7 5 9 6 1 2 5 9 7 1 4 6 8 3 1 4 8 2 6 3 7 9 5 7 6 3 5 8 9 2 1 4 ivóvíz SZEMÉLYED VAGY ÚGY LIBANON AUTÓJELE KOPOTT EBBE AZ IRÁNYBA BARNÁSVÖRÖS MŰANYAG ALAPJA L ▼ FEDEZET TÖRTÉNÉS ► ▼ k' ▼...... GYÖKÉRTÖRZS ► KAIRÓ A FŐVÁROSA HULUK KABALA, BÁLVÁNY ...-FOROG l ? DOLOG, LATINUL SÁNTA ► V KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VERSE TUSKIHÚZÓ TOLL BIZÁNCI LÁZADÁS ► ▼ k ▼ ÜGYNÖK ► JAPÁN JÁTÉK RÓMAI HAT ► r VIHOG ► ALFÖLDI JELLEGŰ ► EHELYÜTT ► SZEMCSÉS VÍZ SKANDINÁV REJTVÉNY SUDOKU 9 5 3 9 5 2 1 CM co 7 1 8 4 6 co 7 8 CM cn 9 3 4 6 5 2 9 3 1 6 6 1 2 4 8 7 4 HOROSZKÓP ® KOS (03. 21.-04. 20.) A Hold kedvezőtlen kapcsolatban van a Kos jegyében álló Uránusszal. Ez feszültséget kelthet önben, de segít átértékelnie a dolgokat. Vállalja a konfliktust a párkapcsolatában is, mert ez viszi előre. ©BIKA (04. 21.-05. 20.) Új lehetőségekről ábrándozik, de azok csak akkor válnak valósággá, ha tesz is valamit. Persze az ide-oda kapkodás már nem jó stratégia. Legyen végre célja, és ahhoz tartsa magát! ©IKREK (05. 21.-06. 21.) A Hold a Bak jegyében kedvezőtlenül hat önre. Összefuthat valakivel, akit a háta közepére sem kíván, az illető rossz érzéseket kelt önben. Ne hagyja, hogy ez eluralja az egész napját! ©RÁK (06. 22.-07. 22.) Akkor érhet el látványos sikereket, ha okosan is tervez. Ha nemcsak a munkájára számít, de jó taktikai érzékkel teremt és épít kapcsolatokat, akkor hamarosan nagy pénz állhat a házhoz. ©OROSZLÁN (07.23.-08.22.) A szerencse ma elkerüli, ezért ön is kerülje el a szerencsejátékokat - legyen az lottó, rulett, vagy túlzott üzleti kockázatvállalás. A szerelemben viszont az ég kegyeltje lehet ma este. i SZŰZ (08. 23.-09.22.) Jobban teszi, ha ma kitér a viták elől és önmérsékletet tanúsít. Az ellenfele ma túl harapós, sokat árthat önnek. Az esetleges egészségügyi panaszaira ma jó megoldást találhat, próbáljon ki egy új diétát! ©MÉRLEG (09.23.-10.22.) Ma nagyon erősek a megérzései, hallgasson rájuk! Egyszerűen meg fogja érezni, ki az, aki tényleg őszinte önnel. Bizalmatlanságának köszönheti, hogy elkerüli a csalódást a szerelemben is! ©SKORPIÓ (10.23.-11. 22.) Amit mostanában kezd el, az rövid időn belül nagyszerű eredményeket hozhat. A csillagok nemcsak az erőt, de a kitartást is jelzik ehhez. Azért hagyjon magának mindig időt az álmodozásra is! ©NYILAS (11. 23.-12.21.) Az intuíciója önnek is felerősödik, most kiváló taktikai érzéssel igazodik el szövevényes munkahelyi kapcsolataiban. Ám szétszórtabbá válhat. Nehogy könynyelmű hibákat kövessen el! ©BAK (12.22.-01. 20.) A Hold a Bak jegyében áll. Ez sok energiát kölcsönöz önnek, felkelti a becsvágyát, kiélesíti a látását. Csodaszép találkozásokkal és érdekes kapcsolatokkal ajándékozza meg ez a nap. ©VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) Ma kikívánkozik önből, amit eddig elhallgatott a társa elől. Szép dolog az őszinteség, de korántsem mindegy, hogy milyen formában tálalja... Bánjon óvatosan a szavakkal! ©HALAK (02.19.-03. 20.) Igencsak eseménydús nap elébe néz, épp ezért észnél is kell lennie. Több ügye is fordulóponthoz érkezhet. Feltéüenül vegye figyelembe a tényeket, nehogy a végén még a „falnak menjen” a nagy igyekezetben! TELEVIZIO-MUSG 2017. MÁJUS 16., KEDD K O tf> 4.30 5.05 5.30 7.15 9.20 10.25 12.10 12.45 13.15 13.55 14.30 15.45 16.55 17.25 18.00 18.55 20.05 21.25 22.05 23.05 23.20 0.05 0.45 1.20 2.15 2.45 3.30 Magyarul Balóval TopShop Jó reggelt, skacok! © Reggeli © AsztroShow Top Shop BabaKalauz® Story Extra© Fókusz© A kis menyasszony© Éjjel-nappal Budapest © 1 perc és nyersz!© Story Extra© Fókusz © RTL Klub Híradó 1 perc és nyersz!© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© Castle© RTL Klub Híradó XXI. század - a legendák velőnkéinek© Magyarul Balóval Édes otthon© A rejtély® Mi muzsikus lelkek Odaát© Családom és egyéb emberfajták © 4.25 A féljem védelmében ® 5.05 Csapdába csalva© 5.30 A férjem védelmében © 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka© 9.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Veled is megtörténhet! © 14.40 Családi Titkok ® 15.45 Ana három arca © 16.50 Fatmagül© 18.00 Tények 19.25 Extrém Activity© 20.50 Vigyázat, gyerekkel vagyok! ( 22.10 Született szobalányok © 23.15 Propaganda© 0.20 Az indíték® 1.25 Tények Este 2.05 Teleshop 2.30 Pánik© 7.00 Híradó 7.25 SrpskiEkran 7.50 Unser Bildschirm 8.20 Lola® 9.10 A hegyi doktor- Újra rendel © 10.00 Váratlan utazás © 10.50 Család-barát© 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Jamie vidéki konyhája 13.20 Zorro© 14.10 Erdészház Falkenauban © 15.00 A múlt árnyékában© 16.05 DonMatteo® 17.10 Ridikül© 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor újra rendel © 19.25 Maradj talpon!® 20.25 Önök kérték!© 21.25 Velvet Divatház © 22.10 Kenő© 22.20 Cédrusliget© 23.10 Nagyok 23.35 Reformáció hétről hétre 23.45 Kékfény© 0.40 Hawaii Five-0© 1.30 SOKO-Alpesi nyomozók® 8.50 Hazárd megye lordjai © 9.45 Szomszédok© 10.20 Szomszédok© 10.55 Vers mindenkinek 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Dérnek© 12.20 Vészhelyzet® 13.10 Szeletek a tortámból - Máthé Erzsi születésnapi műsora© 14.30 Pódium 15.10 A tengeralattjáró © 16.10 Szívtipró gimi © 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Vers mindenkinek 17.20 Hazárd megye lordjai © 18.15 Dérnek© 19.20 Szomszédok® 19.55 Szomszédok© 20.30 Vészhelyzet© 21.20 Zulu© 23.40 Top-Show © 0.45 A pampák királya © 1.40 A pampák királya © 2.30 Anziksz© 2.45 Időmetszetek-Archív fotóválogatás © Óránként Híradó és időjárásjelentés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek OC 14.35 Magyar gazda 15.15 Ma dél- O után 15.30 Hírek 15.35 Élő egyház </) 16.15 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 S3 Kárpát expressz 17.30 Hírek 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma este 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.05 Minden tudás 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Egy Perc Híradó 20.31 Ma este 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 10.00 Hírek 10.05 Kettesben Szabó Anettel 11.00 Hírek 11.05 Hazahúzó 11.55 Az Echo TV lapszemléje 12.00 Híradó 12.30 Klinika ® 13.00 Hírek 13.05 Rivalda © 13.30 Építészet XXI. 14.00 Híradó 14.20 Szenvedélyem a... 14.30 Hosszabbítás 15.00 Hírek 15.05 Sajtóklub 16.00 Híradó 16.30 Kitekintő 17.00 Hírek 17.05 Jövőálló 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Látókör © 19.00 Hírek 19.10 Napi aktuális 20.00 Híradó 8.55 TV torna Norbival és Rékával 9.05 Fórum 10.00 Álomsztori 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 700-as klub ® 14.45 Global 3000 © 15.45 Csatt 16.45 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Henrik angyalai 755 McLeod lányai © 8.55 Bűbájos boszorkák © 9.55 A nagy házalakítás ® 10.55 A dadus © 11.25 A dadus © 12.00 McLeod lányai © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Shark - Törvényszéki ragadozó © 16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó © 1700 NCIS: Los Angeles © 18.00 Nyomtalanul © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 A sötétség kora© 10.00 A Viking kard titka© 10.55 Kék Éden© 11.50 Novum 12.10 M5 Lexikon 12.20 Élő örökség 12.50 Titkok a múltból: Kína elveszett piramisai© 13.40 A kereskedelem trükkjei© 14.15 Az én kis családom© 14.40 M5 Lexikon 14.50 Szólalj meg! 15.35 Felsős 16.10 Érettségi 2017 16.45 Mindenki Akadémiája 17.15 Ki mer ma? 17.30 M5 Lexikon 17.35 Tudós Társasága kíváncsi ember magazinja 18.00 Kék Éden© 18.55 M5 Lexikon 19.00 Vers mindenkinek 19.04 Kulturális híradó 19.35 Ön is tudja-műveltségi vetélkedő 20.05 A világ csodái 20.45 Fajmentők akcióban© 21.05 Előszó® 21.10 Parti Nagy Lajos- Moliere: Tartuffe © 23.35 Esti kérdés 6.45 Will és Grace® 7.10 Will és Grace© 7.35 Will és Grace© 8.00 Jóbarátok® 8.25 Jóbarátok© 8.55 Ingatlancápák® 9.55 Szívek szállodája© 10.50 Szívek szállodája© 11.50 Monk-Flúgos nyomozó© 12.50 Monk-Flúgos nyomozó ® 13.50 NCIS: Los Angeles© 14.45 NCIS: Los Angeles© 15.40 Castle© j 16.40 Castle© 17.35 Ingatlancápák© 18.35 Az élet csajos oldala© 19.05 Az élet csajos oldala© 19.35 Míg a halál el nem választ© 20.05 Míg a halál el nem választ© 20.35 Két pasimeg egy kicsi © 21.05 Két pasimeg egy kicsi© 21.30 Exekazédenben 22.35 Időutazók® 23.30 Exekazédenben 0.35 Acélszemély© 1.35 Acélszemély® 4.50 Drakula halott és élvezi ® 6.15 Teleshop 715 Air America © 9.40 Úton hazafelé © 11.25 Amerikai nindzsa 2.: A leszámolás © 13.20 Amerikába jöttem © 15.50 Eredet © 18.50 Gyilkosság a Fehér Házban ® 21.00 Pain & Gain © 23.40 Sztálingrád ® 2.15 Mennyei Király-9.00 Moby Dick, a fehér bálna© amerikai akciófilm 2010 10.40 Cápatámadás Malibun © ausztrál akcióthriller 2009 12.25 Silverado® amerikai western 1985 R.: Lawrence Kasdan Sz.: Kevin Kline, Rosanna Arquette, Kevin Costner, Scott Glenn, Danny Glover 15.00 Jackie Chan: A katona© kínai-hongkongi akcióvígjáték 2010 16.50 Dupla dinamit© amerikai akciófilm 1991 19.00 Pokoli futam© amerikai thriller 2013 20.55 A titánok harca© amerikai kalandfilm 2010 23.00 Conan, a barbár 2.A pusztító © amerikai akciófilm 1984 1.00 A sárkány szeme© amerikai akciófilm 2012 2.45 Cápák éjszakája© amerikai horror 2011 R.: David R. Ellis Sz.: Sara Paxton, Chris Carmack, Joel Moore 6.50 8.05 10.05 10.30 12.50 13.50 14.50 15.50 16.25 16.55 17.30 17.35 19.55 22.00 22.15 0.10 2.05 2.30 M4 Sportreggeli OTP Bank Liga: Paksi FC-GyirmótFCGyőr labdarúgó mérkőzés Magazin Góóól! Sport7fő Kosárlabda összefoglaló M4 Sportreggeli Magazin Asztalitenisz Magazin Hungaroring Fradi Tv Sporthíradó Kosárlabda férfi NBI. negyeddöntő 1. mérkőzés Kosárlabda férfi NBI. negyeddöntő 2. mérkőzés Sporthíradó OTP Bank Liga: Szombathelyi Swietelsky Haladás-Vasas FC labdarúgó mérkőzés Labdarúgó női bajnoki döntő Magazin Merkantil Bank labdarúgó mérkőzés 8.25 Több mint Testőr © 8.35 Zsaruk © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.50 Gyerekszáj 14.20 Drágám, add az életed! © 15.30 Édes élet © 16.10 Tények ® 16.40 Csapdába csalva © 17.15 Családi Titkok © 18.20 Drágám, add az életed! © 19.40 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban ® 21.00 Derült égből Polly © 23.00 A bizalom ára © 5.00 SportVerda 6.15 Televíziós vá- j sáriás 730 Úszás 8.00 Ökölvívás ) 9.00 Ökölvívás 10.00 Televíziós vá-1 sáriás 11.00 Labdarúgás 12.15 Jégkorong 14.45 SportVerda 15.45 ÖköMvás 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarúgás 21.00 Labdarúgás 23.00 Labdarúgás 0.00 Harmadik félidő 2.00 Póker 3.00 NBA 9.30 Sztárok a pácban © 10.00 Sztárséf © 10.30 Pasta Mania © 10.45 Pasta Mania © 11.00 Martha Stewart - Sütivilág © 11.30 Martha Stewart főzőiskolája © 12.00 Lorraine Pascal: Magabiztosan a konyhában © 12.30 Rachel Khoo konyhája: Európa © 13.00 Bede Róbert mesterfogásai © 13.15 Paprika Pékség © 13.30 Alma Obregpn desszertjei © 14.00 Havas Dóra: Álmaim cukrászdája© A műsor és a kérdési időpont megváltoztatásának ingát minden tévéadó fenntartja! *