Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-02 / 100. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2017. MÁJUS 2.. KEDD A címvédő Real Madrid továbbjutását ígéri a múlt LABDARÚGÁS A Real Madrid a városi rivális Atléticót fogadja ma a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén (tv: M4 Sport, 20.45). A két madridi csapat tavaly és három évvel ezelőtt is a döntőben, tavalyelőtt pedig a negyeddöntőben találkozott egymással: 2014-ben Lisszabonban hosszabbítás után 4-1-re, egy évvel ezelőtt Milánóban pedig 1-1-es végeredményt követően büntetőkkel nyert a fináléban a Real Madrid. A 2015-ös negyeddöntő két mérkőzésén egyetlen gól született, a visszavágó 88. percében Javier Hernández döntötte el a továbbjutást a Bernabeuban. Ezenkívül az 1959-es elődöntőben csaptak össze a felek, az akkori szabályok miatt pedig végül egy harmadik találkozó döntött (a 2-2-es összesítésnél még nem számított az idegenben szerzett gól, pedig ez esetben az Atlético jutott volna a döntőbe), amelyet Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc góljaival nyert a Real Madrid. A legrangosabb európai kupasorozatban hét mérkőzést játszottak egymással, négy Real-győzelem mellett két döntetlen és egy Atlético-siker született, a gólkülönbség 10-5 a királyi gárda javára. Az UEFA beszámolójából kiderül: Pepe és Fábio Coentrao ismét edzésbe állt, igaz, a csapattól külön végeztek erőnléti gyakorlatokat. A szintén sérült Gareth Bale azonban nem lesz ott a keretben kedden este, és a hírek szerint a viszszavágót is kénytelen lesz kihagyni a walesi szélső. * * * * A BL szerdai elődöntőjében az olasz Juventus a francia meglepetéscsapathoz, az AS Monacóhoz utazik. B. L. Az előző három meccsen nulla rúgott és öt kapott gól a mérleg Nem találják a paksiak elveszett góllövő cipőiket Sorozatban harmadik mérkőzésén maradt gól nélkül a Paksi FC, amelyet ezúttal a Haladás nullázott le az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Munkatársunktól tolnai.nepujsag@mecliaworks.hu LABDARÚGÁS Továbbra sem megy a góllövés a Paksi FC-nek. A Ferencváros legyőzése (3-1) óta nem talált a kapuba az atomvárosi alakulat, amely 191 perces gólcsenddel a háta mögött utazott el Sopronba. Ami ennél is nagyobb gond, hogy lassan már annak is örülni kell, ha a kaput eltalálja a PFC. Az említett, címvédő elleni találkozó óta lejátszott két bajnokin az instatfootball szerint mindössze négyszer találták el a kaput Bartha Lászlóék. Jól tükrözi a Paks jelenlegi helyzetét, hogy a Haladás ellen a 45. perc végéig kellett várni az első helyzetükre. Ráadásul az sem volt ziccer, mindössze a felé (közelébe?) érkező labdába ért sípcsontvédőjével Hahn János, de a 108-szoros válogatott Király Gábornak ez nem okozott problémát. Pedig a bekapott gól után úgy tűnt, feljebb kapcsol a PFC, de ez nem következett be. Nem úgy a második félidőben, amelyben végre már látszott az akarás a játékosokon, de a harmadik, negyedik passzba rendre hiba csúszott. Nem úgy a Haladásnál, amelynek szintén alig volt helyzete (öt kísérletből három ment kapura, a másik oldalon háromból az az egy), de kettőre tudta növelte előnyét. Érezni lehetett, hogy innen már nincs visszaút az atomvárosiak számára, és nem is volt. Akik a PFC-ért szorítanak, azoknak a legnagyobb örömük az lehetett, hogy a mérkőzés nagy részében az Atomic Strike ultrái túlharsogták a hazai szurkolókat. Ez viszont sovány vigasz, hiszen a buzdításért ezúttal sem járt pont, sem gól... A Paksi FC a 30. fordulóban megint idegenben lép pályára: szombaton 18 órától az éremre hajtó Vasas vendégei lesznek Kecskés Tamásék. OTP Bank liga, az állas 1. Bp. Honvéd 29 16 5 8 42-26 53 2. Videoton 29 15 8 6 56-26 53 3. Vasas 29 14 5 10 45-33 47 4. Ferencváros 29 11 9 8 48-39 45 5. Haladás 29 12 6 11 38-38 42 6. Újpest 29 9 12 8 4544 39 7. Paks 29 9 11 9 32-33 38 8. Mezőkövesd 29 9 8 12 3244 35 9. MTK 29 8 11 10 23-30 35 10. Diósgyőr 29 10 4 15 35-52 34 11. Debrecen 29 9 7 13 3640 34 12. Gyirmót 29 4 8 17 1744 20 Jegyzőkönyv OTP BANK LIGA, 29. FORDULÓ. SWIETELSKY HALADÁS-PAKSI FC 2-0 (1-0). Sopron, 1445 néző. Vezette: Andó-Szabó (Ring, Szert). Haladás: Király - Kovács L. (Tóth M., 67.), Wils, Devecseri, Bosnjak - Iszlai, Jagodics - Jancsó, Rácz (Mészáros K„ 70.), Halmosi (Winkler, 84.) - Williams. Vezetőedző: Mészöly Géza. Paksi FC: Molnár P. - Kulcsár D., Zachán, Gévay, Szabó J. - Papp K. - Bartha (Kottái, 74.), Bertus, Szakály D„ Hajdú Á. (Kecskés T., 63.) - Hahn (Haraszti, a szünetben). Vezetőedző: Csertői Aurél. Gólszerző: Jancsó (14.), Iszlai (71.). Kiesett a Gyirmót OTP BANK LIGA, 29. FORDULÓ, EREDMÉNYEK, Ferenc város-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1 (3-1). Gól: Bódé (19., 29.), Gera (23.), illetve Molnár G. (38.). Diósgyőri VTKVasas 2-1 (1-0). Gól: Szarka (6.), Karan (85.), illetve Burmeister (71.). Kiállítva: Lipták (DVTK, 74.). Újpest FC-MTK Budapest 1-2 (0-1). Gól: Bardhi (83., 11-esből), illetve Torghelle (45., 11-esből), Hrepka (90.). Bp. Honvéd-Gyirmót FC Győr 1-0 (0-0). Gól: Lanzafame (95.). Videoton-Debreceni VSC 3-2 (1-1). Gól: Mészáros N. (9., öngól), Scsepovics (59.), Hadzic (81.), illetve Könyves (34.), Handzic (83.). HIRDETÉS Ili FIA World Touring Car Championship TICKETING INFORMATION: WWW.CPnCKET5H0P.HU/WTCi; Zsinórban harmadik sikerét jegyezte az atomvárosi egylet Lendületben Osztermájerék ■Ffl Ilii Aréna Ármin (balra) és az UFC mezőnyfölényben volt Fotó: M.Gy. LABDARÚGÁS Az NB III. Közép csoportja 29. fordulójában győzött a Paks II., ikszelt a Szekszárd. A Dunaújváros a mindössze 16 esztendős Dobos Áron két góljával 4-0-ra verte a Dabas-Gyónt. A 2000- es születésű játékos 11 gólnál jár az idényben. A sereghajtó Komló megszerezte második győzelmét a bajnokságban, miután otthon 5-2-re nyert a 15. perctől emberhátrányban játszó Méhkerék ellen. A komlóiak első sikere április 8-án, a Pénzügyőr ellen született. A Pécsi MFC 4-0-ra győzött a Mórahalom vendégeként, ezzel sorozatban a nyolcadik bajnokiján maradt veretlen. SZEKSZÁRDI UFCPÉNZÜGYŐR SE 0-0 V: Sipos K. (Legeza, Molnár M.). SZEKSZÁRD: Pokorni- Rácz F., Arena Á., Károly V., Preininger (Kvanduk J., 60.)Lékó, Kozics (Juhász M., 89.), Dallos- Puskás G., Fejes, Márton E. Vezetőedző: Kvanduk János. PÉNZÜGYŐR: Hajdú G. - Szigeti A., Bíró J., Luczek, Varga-Sebestyén- Szabó B., Karvalics - Túri Á. (Nagy B., 87.), Sztrunga (Rabatin, 58.), Feil (Kovács D., 90.) - Laurinyecz. Vezetőedző: Vatai Attila. Az NB III. egyik legjobban kontrázó csapatának az UFC kihúzta a méregfogát. A mezőnyfölényben játszó hazaiak a győzelmet is megszerezhették volna, a góllövés azonban ezen a délutánon nem sikerült a sárga-feketéknek. KVANDUK JÁNOS, AZ UFC EDZŐJE: - Büszke vagyok csapatomra, ahogy mezőnyben futballozott. A kapu előtt több higgadtság kellett volna. PAKSI FC II.-BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. 2-0 (2-0) V.: Kiss A. (Molnár A., Mohos.). Paksi FC II.: Székely - Bagó (Luczek, 84.), Szalai, Báló, Fejős (Rácz Zs., 73.), Bognár D., Kesztyűs B., Simon M., Lenzsér, Daru (Kesztyűs M., 58.), Jelena. Vezetőedző: Osztermájer Gábor. Békéscsaba Előre II.: Hrabina - Mácsai, Balog Zs., Zahorán, Zelenyánszki - Ilyés, Oláh, Szajkó (Tóth G., 45.), Beszterczei- Kálmán, Kmetykó. Vezetőedző: Szenti Zoltán. Gólszerzők: Daru (5.), Báló (40.). B. L. NB III., Közép csoport, az állas 1. Budafok 29 23 3 3 61-20 72 2. Szmiklós 29 19 5 5 62-30 62 3. Pécsi MFC 29 19 4 6 70-21 61 4. Dunaújváros 29 16 6 7 59-34 54 5. Paks II. 29 15 6 8 53-36 51 6. Hmvásárhely 29 14 8 7 43-33 50 7. Pénzügyőr 29 13 6 10 39-36 45 8. Szekszárd 29 10 11 8 29-27 41 9. Dunaharaszti 29 10 5 14 35-40 35 10. Szentlőrinc 29 9 8 12 4247 35 11. Ferencváros II. 29 9 6 14 4046 33 12. Mórahalom 29 9 6 14 43-50 33 13. Dabas 29 9 6 14 26-33 33 14. Gyula 29 9 5 15 2547 32 15. Békéscsaba II. 29 8 6 15 34-59 30 16. Dabas-Gyón 29 8 4 17 34-70 28 17. Méhkerék 29 7 6 16 2746 27 18. Komló 29 2 3 24 21-68 9 Szabó Jánosék (jobbról) hetek óta nem találják a kapu felé vezető utat Fotó: Makovics Kornél