Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-02 / 100. szám
12 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 2., KEDD A helyezetteknek alpesi sízőnk, Miklós Edit gratulált az emelvényen Mindenki győztesnek számított a nagy utcai futóversenyen Ezúttal is sok gyermek, óvodások és általános iskolások tülekedtek a Garay téri rajtnál. A szervezők célja, hogy minél nagyobb tömeget mozgassanak meg Fotók: Makovics Kornél Több mint ezer célba érkező gyereket regisztráltak a XI. Domaine Gróf Zichy viadalon, amelyet először rendeztek villanyfénynél. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítójának, Pierre de Coubertinnek tulajdonított mondás többször is elhangzott szombaton este a szekszárdi városközpontban, ahol a szervező Sportélmény Alapítvány a futóversenyek új dimenzióját villantotta fel azzal, hogy este 19 órára tette az erőpróba kezdetét. A Garay téren, valamint a Széchenyi utcától Augusz Imre utcáig az út mindkét oldala tele volt osztálytársakkal, szülőkkel, nagyszülőkkel, akik bíztatták a futókat. Jöttek futók Hőgyészről, Bátaszékről, Tolnáról, sőt, Bácsbokodról, idén először pedig Nagydorogról is utaztattak gyerekeket az eseményre. Az I-II. korcsoportos általános iskolásoknak egy kilométer volt a táv. Volt bukás rögtön a start után, ami nem meglepő, hiszen nagyon sokan szorongtak a rajtnál. A III-IV. korcsoportosok már villanyfénynél futottak két kört: az 5-6. osztályos fiúk versenyében a városi mezei visszavágójának tekinthető futásban Andi Péter ezúttal is legyőzte Budi Richárdot. A lányoknál a szekszárdi Haiszer Anna Liza a paksi Ottófi Lilit megelőzve futott be- elsőként a célba. Az eggyel nagyobbak - talán a késői kezdésnek köszönhetően sokkal többen voltak, mint a korábbi években - futamában a bátaszéki Mányák Dáriusz remek hajrával verte riválisait. Hazai elsőnek tapsolhattak a nézők a bakfisoknál, Csizmazia Dóra hosszú hajrát kivágva hagyta faképnél vetélytársait. A dobogóra az 1-6. helyezetteket szólította Scherer Tamás, az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki elmondta, a főszponzor Twickel Szőlőbirtokkal a céljuk továbbra is a tömeg aktivizálása. Az elsődleges célpont pedig továbbra is M betűs vezetéknevű futók diadalmaskodtak a váltók versenyében Néha elkél egy kis segítség is a futásban Eredmények. Lányok, óvodás: 1. Kollár Lilla (Bátaszék), 2. Keszthelyi Zita (Babits), 3. Felki Emma (Baka). I. kcs.: 1. Gál Noémi (Babits), 2. Vén Véda (Waldorf), 3. Szommer Luca (Babits). II. kcs.: 1. Kiss Kata Ramóna (Várdomb), 2. Tuller Zea (Gyakorló), 3. Vass Eszter (Tolna). III. kcs.: 1. Haiszer Anna Liza (Babits), 2. Ottófi Lili Éva (Paks), 3. Csicsa Bettina (Várdomb). IV. kcs.: 1. Csizmazia Dóra (Garay gimnázium), 2. Nagy Dominika (Gyakorló), 3. Dér Vanda (Comenius). V. kcs.: 1. Elek Zita (I. Béla), 2. Propszt Amanda (I. Béla), 3. Temesi Eszter (Garay). Látássérült: 1. Kazinczy Johanna, 2. Lakatos Erzsébet, 3. Knorr Anikó. Amatőr: 1. Szekerczés Réka, 2. Halasi Ivett, 3. Barabás Zsuzsanna. Szenior: 1. Véghné Mezei Erika, 2. Cser Katalin, 3. Borúzs Beáta. Fiúk, óvodás: 1. Halasi Loránd (Gyakorló), 2. Dobosi Donát (Nagydorog), 3. Dömötör Dorián (Őcsény). I. kcs.: 1. Felki Dominik (Baka), 2. Orbán-Zaják Péter (Garay), 3. Beregi Zalán (Szent József Katolikus). II. kcs.: Lovas Lőrinc (Őcsény), 2. Tóth Levente (Katolikus), 3. Kosaras Ádám (Dienes). III. kcs.: 1. Andi Péter (Baka), 2. Budi Richárd (Garay), 3. Hahn Máriusz (Nagydorog). IV. kcs.: 1. Mányák Dáriusz (Bátaszék), 2. Török Dávid (Várdomb), 3. Dékány Botond (Dienes). V. kcs.: Szemerei Levente (I. Béla), 2. Matos Dávid (Bonyhád), 3. Csereklei Krisztián (Gyönk). Látássérült: 1. Orsós Zoltán, 2. Peák János, 3. Kovács József. Amatőr: 1. Halmai Balázs, 2. Zsigmond Előd, 3. Deák Bálint. Szenior (7 km): 1. Metzger Gábor, 2. Orbán Árpád, 3. Farkas Gábor. Váltó: 1. MM, 2. Scherer Tomibá Fan Boys, 3. focisták. az oktatási intézmények fiataljai, és nem csak Szekszárdon. A pódiumra fellépőknek Miklós Edit, kiváló alpesi sízőnk gratulált, aki az eredményhirdetések után hősiesen állta az autogramkérők rohamát. Minden gyerek győztesnek mondhatta magát, a szervezők összesen 1047 csomagot, benne pólóval - az első viadallal megegyező szürke színben csokival, Schwarzkopf ajándékkal osztottak szét a gyerekeknek. A férfiak hét kilométeres versenyét Németh Gyula volt tanítványa, a fővárosban tanuló Halmai Balázs nyerte, így az övé lett a Rádió Antritt által felajánlott bikali wellnesshétvége. A női verseny győztese a német TuS Metzingenben kézilabdázó Szekerczés Luca nővére, a bonyhádi Szekerczés Réka lett, aki a Rács-kerámiaérem mellé egy virágcsokrot és egy palack Twickel csúcsbort vihetett haza. A felnőtteknek egyébként nemenként 50-50 palack Twickel bort adtak át a célba érkezésnél: a férfiak egy bikavérrel, a nők egy üveg rozéval ünnepelhették kitartásukat. Hat csapat jutott be „A hétfejű tündér” megyei döntőjébe Mesék adták a verseny témáját SZEKSZÁRD Csütörtökön, április 27-én került sor a „A hétfejű tündér” komplex alsó tagozatos csapatverseny megyei döntőjére Tolna megye 3-4. osztályos diákjainak részvételével. A megmérettetésnek a szekszárdi Baka István Általános Iskola adott otthont, amely a Kaposvári Pedagógiai Oktatási központtal közösen szervezte a versenyt. A mesékhez kapcsolódó verseny ismertetője szerint a döntőt két levelező forduló előzte meg, amelyek során a hat legjobb csapat juthatott tovább. A döntőn Nagymányokról, Madocsáról egy-egy csapat, Várdombról két csapat is képviseltette magát. A megyeszékhelyről a Babits Mihály Általános Iskola és a Baka István Általános Iskola egy-egy csapata jutott be. Első helyezést érdemeltek ki a Mesés lurkók: Nagy Lara, Kiss Klára, Bán Csanád, Laposa Márton (Madocsai ált. isk.) végeztek, második lett az Eszes négyes csapata: Karácsony Mirkó, Ács Attila, Huber Hanna, Bosnyák Petra (Várdomb-Alsónána ált. isk.), harmadik helyen végeztek a Babits tudorok: Czirkel Balázs, Kiss Marcell, Sain Kata, Renczes László (Szekszárdi Babits Mihály Ált. Isk.). H.É. Egy izgalmas feladat megoldása Beküldött kép Kiválasztották a holtág bérlőit TOLNA Kiválasztotta a tolnai Déli-holtág új halgazdálkodási hasznosítóit a tolnai képviselő-testület. Az Alsó-holtágat a Tolnai Dunáért Egyesület, a Felső-Révhókonyt a tolnai Dynamic Kft. bérelheti tíz évre. Mint azt megírtuk, a tolnai holtágak korábbi haszonbérleti szerződései 2015-ben lejártak. A meghívásos eljárás eredményeként 2016-tól az Északi-holtág halgazdálkodási hasznosítási jogát tíz évre a Tolnai Horgász Egyesület nyerte el, míg a Dél-holtágét - benne az Alsó-holtággal és a Felső-Révhókonnyal - a tolnai Halért Szövetkezet. A szövetkezet azonban ez év elején felmondta a szerződést, így újra kellett pályáztatni a vízterületeket. Most nyílt pályázatot írtak ki, külön-külön a két holtágra. Az értékelésbe egy független, elismert halászati szakértőt is bevontak. A képviselők a legutóbbi testületi ülésen a Tolnai Dunáért Egyesületet és a Dynamic Kft.-t választották ki új bérlőként. A szerződéseket hamarosan megkötik a nyertesekkel, ezt követően rövid időn belül újra lehet majd engedélyt kiváltani és horgászni a fenti vizeken. S. K.