Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-05 / 80. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. ÁPRILIS 5., SZERDA A művészettörténet európai évszázadai SZEKSZÁRD A művészettörténet európai évszázadai sorozat második előadásának a témája a trecento (1300- as évek) művészetét mutatta be. Az előadót, dr. Aknai Tamás egyetemi tanárt több mint ötvenen hallgatták meg hétfőn este a Művészetek Házában. A reneszánsz, a késő gótika, a freskók, Giotto festményei (a képen) reprezentálták ezt a kort. M. I. A borversenyt értékelték 80NYHA A XVII. kistermelői borverseny tapasztalatairól számolt be Márton Béla főszervező, majd ezeket a tapasztalatokat közösen meg is beszélték a bonyhádi Borbarát Kör legutóbbi találkozója alkalmával. Balta István, a szervezet képviseletében tudatta, ez alkalommal Maros Péter növényvédelmi szakmérnök tartott előadást a szőlő kondicionálásáról, majd a felmerülő kérdésekre is válaszolt. A beszélgetések közben pedig a kistermelők saját boraikat kóstolgatták. H. É. Pénztárcát lopott, de elkapták DECS Elloptak január 28-án délelőtt az egyik decsi áruházból egy, a kosárpultnál hagyott pénztárcát. A tárcában a pénz mellett voltak személyes iratok és bankkártyák. A rendőrök azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki azt az 52 éves decsi nőt, aki be is ismerte a bűncselekmény elkövetését. A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai az eljárást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek a napokban átadták. 1.1. Vetik a napraforgót, várják az esőt a gazdálkodók Teljes virágpompájukban díszlenek a gyümölcsfák A kajszi- és a mandulafák már elvirágoztak, de teljes virágpompában vannak a körte-, a cseresznye-, a meggy-, a szilva- és az almafák is. Permetezni kell ilyenkor a gyümölcsösökben. A szántóföldeken is felgyorsultak a munkák, már vetik a napraforgót és készítik elő a talajt a kukoricának a gazdák. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE Az elmúlt egy hétben megszaporodtak a munkák a gyümölcsösökben és a szántóföldeken is. A gyümölcsfákat 8-10 naponként kell permetezni, a szántóföldeken pedig megkezdődött a tavaszi vetés. A sárgabarackfák virágzása idején nem esett az eső, még a szél sem fújt, tehát közel ideális volt a helyzet a virágok megtermékenyülésére. Fazekas Márton, a kisvejkei termeltetési és értékesítési szövetkezet növényorvosa elmondta, jelentős fagykár nem volt a területükön és úgy tűnik, jól indítottak a gyümölcsfák is. A kajszi már elvirágzott, az öntermékeny fajtáknál jelenleg a terméshullás a jellemző, ledobálja a növény azt a virágot, ami nem termékenyült meg. A cseresznye teljes virágzásban van Kisvejke környékén is, az almásokban viszont vegyes a kép, mondta a szakember. Jelenleg a legfontosabb munkák a tíznaponta ismétlődő növényvédelem, a terület kaszálása, a fák körüli gyomirtás. A hónap vége felé pedig már a termésritkítást is el kell végezni. Fazekas Márton elmondta, ez főleg az öntermékeny fáknál fontos, a túlkötó'dések miatt. A kajszi ugyanis erre is érzékeny. A korai fajtáknál már június 10-e körül várható termés. Virágzás idején a monília ellen kellett védekezni (hiAki csávázott magot vet, annak deflektort kell használnia, hívta fel a figyelmet a szakember Fotó: MW-archívum ába nem volt eső, a reggelek harmatosak voltak, ami elég lett volna a fertőzésekhez). Jelenleg pedig a gyümölcs- és lombvédelem miatt aktuális a permetezés. Tavaly április 20-a környékén volt egy nagyobb lehűlés, ami megtizedelte a termést, vagyis van miért még félteni a leendő barackot. Országos szinten 4500 hektáron termelnek sárgabarackot a gazdák. A legtöbb ültetvény Bács megyében, Kecskemét környékén van, Tolna megyében 355 hektáron terem a kajszi, a legtöbb ültetvény Kisvejke, Bonyhád, Bátaszék és Szekszárd határában található, bár alig van udvar, ahol ne lenne egy-két barackfa. A kajszi az egyik legnépszerűbb gyümölcsünk, szezonban ebből adnak el a legtöbbet a zöldségesek és a piaci árusok. A szántóföldön már vetik a napraforgót, aki csávázott magot vet, annak deflektort kell használnia, hívta fel a figyelmet dr. Vörös Géza növényvédelmi szakember. A deflektor lefogja a port vetés közben, így a vetőmagon lévő rovarölő szeres por nem mérgezi a méheket. A kukorica vetéséhez is készülődnek a gazdák, már a talaj hőmérséklete is megfelelő lenne, ennek ellenére dr. Vörös Géza óva int mindenkit a túl korai vetéstől, ugyanis a talajban lévő barkók alig várják, hogy a kukoricamag kicsírázzon. Barkók ellen jelenleg hatékony növényvédelihi technológia nem áll rendelkezésre. A májusi cserebogár VII-es törzse idén korán indult, erős invázió várható, védekezni kell ellenük már most, mert minden levelet, lombot lerágnak. A gazdák már nagyon várják a csapadékot, az elmúlt két hétben nem esett a megyében egy milliméternyi sem. Emiatt a talaj felső rétege száraz, már-már porosnak mondható. Gutaütés A kajszifák hirtelen pusztulását a köznyelv találóan gutaütésnek nevezi. Ilyenkor az egész fán vagy annak csak egyes ágain lévő levelek hirtelen elfonnyadnak, majd elhalnak. A pusztulás rendszerint május-júniusban, a hat-nyolc éves fákon következik be. Ez az az időpont, amikorra a növény tartalék tápanyagai kimerülnek, és azok pótlása a működésképtelen szövetek miatt már nem lehetséges. A különböző betegségek közös vonása, hogy a fák szállítószöveteit, elsősorban a háncsot teszik tönkre. Az okok többségét fertőző eredetű betegségnek tekinti a szakma. A kajszi nagyon népszerű gyümölcsünk, most jó volt az idő a virágzásakor Ünnepségek és hídfestés a dombóvári programsorozatban Elkezdődött a Város Hete Egyre jobb borok a váraljai mustrán DOMBÓVÁR Elkezdődött a Város Hete programsorozat Dombóváron. Hétfőn felavatták Rácz Edit Kőváza csillagjegyekkel című alkotását, amely hosszú ideig a kórház területén állt, most viszont a nagyközönség számára is láthatóvá vált. Az alkotás a Hunyadi téren, a Csillagház néven ismert épület környékén kapott helyet. A rendezvénysorozat nyitónapján közösségi kezdeményezésként lefestették a Kapos folyó fölött átívelő Böhm Ferenc hidat. Szabó Loránd polgármester elmondta: mintegy hatvan-hetven önkéntes vett részt a munkában. Később ünnepélyesen megnyitották a Farkas Attila Uszoda tizenhat férőhelyes belső parkolóját. A városvezető hozzátette, eddig csak utcai parkolásra volt lehetőség az uszodánál, az új megoldással viszont biztonságosabbá tették a gyerekek közlekedését, hiszen nem kell az úttesten átkelniük. Kedden a gunarasi szelfipontot és a turisztikai tájékoztató táblákat adták át, illetve Ambrus világa címmel nyílt kiállítás a városi könyvtárban, ma pedig újabb facsemetéket ültetnek a Kispolgárok parkjában. H. E. A Kapos fölött átívelő Böhm Ferenc híd kapott új, aranyszínt Fotó: TN VÁRALJA Hatvan bormintát adtak le a Borbarát Kör tizenötödik alkalommal megrendezett versenyére, amelyet a kör alapítója, Takács Zoltán emlékére bonyolítottak le. A nagymányoki, bonyhádi és váraljai termelők zömében vörös- és fehérborokkal neveztek, ezúttal meglepően kevés volt a rozé. Az eredményhirdetést egy borbállal egybekötve szombaton tartották a kultúrházban. A bálon fellépett egy 10- 12 éves fiúkból álló fúvósformáció, valamint a Nagymányoki Székely Kör Egyesület énekkara - mondta el lapunknak Szabó Lászlóné, a jó hírű „Szabó Laci pincéje” tulajdonosa, aki kiemelte, szeretnének hagyományt teremteni azzal, hogy minden évben a pincében tartják a borbírálatot. Az egyre színvonalasabb borok a kör tagjainak hozzáértő borkezelését jelzik, az ítészek is dicsérték a minőséget. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legeredményesebb borászok névsora nem változott: ezúttal is Juhász László (Nagymányok), Stangliczky Ottó (Nagymányok) és Beke Zoltán (Nagymányok) vihette haza a legtöbb díjat, erősítve a környék jó hírnevét. B. L.