Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-25 / 95. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2017. ÁPRILIS 25., KEDD Az orosz katona fűszeres illatú borral terítette be a szekszárdi utcát Makk József az iskola előtt felügyelte a csillaghullást Makk József édesapja és nővére is a pedagógus pályát választotta Fotó: Mártonfai Dénes Amit hatvan éve vártak a nebulóktól Évfolyam-találkozót tartot­tak a szekszárdi, Garay téri fiúiskola 1958-ban vég­zett tanulói. Az immár 74- 75 éves öregdiákok - avagy örökdiákok - két egykori tanárukat, Makk Józsefet és Ottófi Ernőt is köszöntöt­ték a rendezvényen. Makk József ugyan Budakeszin él, de túl a nyolcadik ikszen is örömmel jött a hívó szó­ra. Ugyanilyen készségesen elevenítette fel gyermek- és ifjúkora szekszárdi emléke­it lapunk számára. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Amikor bejöttek az oroszok. Makk József 11 évesen élte meg ezt a sors­fordító eseményt Szekszár­­don, szülővárosában. Mint a manapság is egyenes tartá­sé, szellemileg is friss régi öregek, pontosan emlékszik minden mozzanatra.- Akkoriban a Bem utcá­ban laktunk, de biztos, ami biztos, a szomszédokkal együtt átmentünk éjszakára az úgy­nevezett Répás pincébe. Reggel, amikor visszafelé indultunk, talál­koztunk a Maxim géppuskás, vonuló orosz egy­ségekkel. Nem bántottak ben­nünket és tudomásom szerint az itteni lakossággal sem erő­szakoskodtak. Azért volt, aminek nem tudtak ellenállni, a jóféle bort persze megdézsmálták, meglepték a pincéket és nem húzták az időt a hordók du­góinak eltávolításával. Bele­lőttek a hordókba és az így ütött lyukon kispriccelő bort itták, amíg csak tudták. Ut­cánkban féltűnt egy kato­na, aki nadrágszíjára kötött üvegballont húzott magával: csakhogy egy kiálló kövön a ballon szétrepedt és a benne lévő bor szétterült az úton. A katona mérgelődött, de mi lelkünk mélyén hálásak vol­tunk neki. Ugyanis hetekig éreztük a szekszárdi hegy le­vének igen kellemes, fűsze­res illatát. Makk József hasonló ne­vű édesapja pedagógus volt, a Béri Balogh Ádám utcai - ma már nem létező - iskolá­ban tanított. Szigorú ember lévén - idézte fel alakját né­mi tréfás tónussal fia - akár az alsóvárosiak réme címet is megkapta volna sok nebu­lótól. Gyermeke az atyai hiva­tás folytatójának bizonyult, de már kellő szelídséggel. Pé­csett, a pedagógiai főiskolán 1953 és 1956 között elvégez­te a földrajz-rajz szakot. Dip­loma után úgy döntött, hogy visszatér Szekszárdra. Itt,- a Garay téri általános iskolá­ban élte meg 1956-ot.- Csak felnőtt fejjel döb­bentem rá arra, hogy milyen nagy bajt hozhattam volna nemcsak magamra, de kollé­gáimra is. Akkor, október vé­gén magától érte­tődő volt, hogy te­szünk valamit. Is­kolánk homlokza­tán, az intézményi felirat fölött ter­peszkedett egy ha­talmas vörös csil­lag. Két kollégám felmászott oda és elfűrészelte a tartó vasakat. „Vigyázzatok, csillaghullás van!” felkiáltással lefelé en­gedték a fém alkalmatossá­got. Jómagam ott őrködtem a széles járdaszakasz elején, megállítva a gyalogos forgal­mat, nehogy valakinek a fejé­re essen a csillag, mert akkor abból üstökös lesz. Tantestü­letünk hosszasan dilemmá­­zott azon, hogy Kossuth-cí­­mert, vagy koronás címert készítsen a régi helyett. Ha jól emlékszem, végül is meg­festettük a Kossuth-címert, amit a lépcsőházban helyez­tünk el. A Garay téri iskolában az ötvenes években és utána is Gálos Imre igazgató 1957- ben a Népújságban tette köz­zé azt, hogy a Garay-iskola mit vár a legkisebbektől is. (me: „Kérdésre meg tudja mondani értelmesen és pontosan a ne­vét, meg tudja mondani szü­lei nevét és foglalkozását, la­kásuk címét, tudja, mikor szü­letett. Tudjon idősebbek, neve­lője előtt beszélgetéskor egye­nes tartásban állni. Tudja, kit hogyan szólítson meg (...) Szo­bába, kopogásra adott válasz után lépjen csak be. A köszö­nés formái közül: szervusz, jó­napot kívánok (főhajtással). (...) Moziban és előadásokon csendesen ül, halkan beszél­get. Orrát nem piszkálja, zseb­kendőt használ. Kezét, kör­mét tisztán tartja.” Gyémánt oklevél A Pécsi Tudományegyetem pedagógusnapi ünnepséget tartott tavaly nyáron a Kodály Központban. A rendezvényre az egyetemen és jogelőd in­tézményeiben 50,60 és 70 éve diplomát szerzett hallga­tókat hívták meg. Makk Jó­zsef 60 éves jubileuma alkal­mából gyémánt díszoklevelet vett át Bódis József rektortól. jó kollektíva oktatta az ifjú nemzedéket. A korábbi, pol­gári iskolából itt maradt né­hány nagy egyéniség példa­képül szolgált a fiatal taní­tók, tanárok számára. Ebben az időben, azaz az ötvenes évek végén Gálos Imre volt az igazgató, tőle Pető Gyula vet­te át a vezetői stafétát. Makk József 1963-ig tartozott a csa­pathoz, majd ugyanettől az évtől kezdve már a szekszár­di 505. Számú Szakmunkás­­képző Intézet fogadta be. Újonnan épült létesítmény volt ez akkor, kiváló techni­kai és személyi feltételek, je­lentős támogatás különböző szintekről - ez ad magyará­zatot a váltásra. Itt tizenhat éven át tanított, azután Buda­pestre költözött. De már nem szakmai megfontolásból, ha­nem családi okok miatt. Peda­gógiai pályafutását a zsámbé­­ki Tanítóképző Főiskola gya­korló iskolájában folytatta, majd hivatalosan 1994-ben zárta, a fővárosi Czóbel Béla Kollégium tanáraként. Aho­gyan az lenni szokott, hiva­tásától egy ideig nem tudott elszakadni: nyugdíj után pár évig tanított egy Zsámbék melletti magániskolában.- Budakeszin élek, de gyak­ran járok Tolna megye szék­helyére, hiszen itt lakik nő­vérem és húgom, általuk pe­dig a testvéri ágról származó rokonságom. Nővérem egyko­ron ugyancsak pedagógus­ként, tanítónőként dolgozott, sokan ismerhetik őt - Ilike nénit - a IV. számú általános iskolából. Emellett jelenleg is tiszteletbeli világi elnöke va­gyok a Szekszárd-Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesületnek. Á szekszárdi bort pedig to­vábbra is kedvelem, de talán mondanom sem kell, hogy 83 évesen csak időnként és módjával fogyaszthatom. Ám akárhol is vagyok az ország­ban, mindenütt igyekszem népszerűsíteni - zárja a be­szélgetést Makk József. „Megfestet­tük a Kos­suth-címert, amit a lépcső­házban he­lyeztünk el” A szekszárdi I. Béla diákjai együtt túráztak a nagyváradiakkal Kaland a Medve-barlangban Az év élőlénye volt a rajzok témája SZEKSZÁRD-NAOYVÁRAD A Szekszárdi I. Béla Gimnázium ebben a tanévben a Nagyvára­di Ady Endre Líceummal mű­ködött együtt a Határtalanul! programban - tájékoztatta la­punkat Szavári Attila projekt­felelős. A 16 bélás diák nemré­giben tért haza a partium i fő­városból, amelynek színes tör­ténetébe is betekintést kaptak. Az ötnapos túra során jártak a Bihar-hegységben, együtt ze­néltek és főztek is. A nagyvá­radi középiskolások március­ban voltak Szekszárdon, meg­ismerkedtek a borvidékkel, de elvitték őket Paksra, Decsre és Bogyiszlóra is. F. V. Beküldött kép A diákok kísérőikkel a kiskohi Medve-barlangban PAKS Kétszázötvennél is több pályamunka érkezett az ÖKO Munkacsoport Alapítvány Föld napja alkalmából közzé­tett felhívására. Az év élőlé­nye mottóval hirdetett rajzpá­lyázatra óvodások és általános iskolások nevezhettek. Felada­tuk Jantnerné Oláh Ilona tájé­koztatása szerint az volt, hogy 2017 vadvirága, hala, fája, hüllője, bogara, madara témá­ban készítsenek rajzot. A legjobb munkák készí­tőit könyvvásárlási utalvány­nyal, oklevéllel jutalmazták a kiállításmegnyitóval egybekö­tött díjkiosztón, a Forráspont Energiaházban.Az óvodások közül Krizsán Mirella lett az első helyezett, a második Bag­­di Boglárka, a harmadik pe­dig Csorba Amira. Az általá­nos iskolák alsó tagozatosai közül Manga Edina lett az el­ső, Bodajki Zselyke a második és Kardos Noémi a harmadik, a felső tagozatosoknál pedig az első Kohl Zsanna lett, a má­sodik Dankó Kata és a harma­dik Bajnai Zselyke Panna. Kü­­löndíjat vehetett át Kerékgyár­tó Attila Ákos, Stadler Virág, Feil Dorka, Gál Adrienn, Pé­ter Dávid Albert, Gungl Ben­jamin Csaba, Fleisz Manuéla, Pach Botond, Fleisz Martin és Borsi Jusztina. Vida T.

Next

/
Thumbnails
Contents