Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-25 / 95. szám
2017. ÁPRILIS 25., KEDD BELFÖLD-GAZDASÁG "J Harmadával több kölcsönt vettek fel a háztartások A személyi kölcsönök voltak a legnépszerűbbek az év elején Fotó: Shutterstock Félmilliárd forintos kárt okozott a viharos idő MAGYARORSZÁG Az elmúlt heti, szokatlanul extrém időjárás miatt hétfő reggelig mintegy 4 ezer lakossági ingatlanban esett kárt jelentettek be a biztosítóknál. A bejelentések lezárultával a károk darabszáma valószínűleg meghaladja a 6500-at, a kárérték pedig az 500 millió forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A hétfő reggelig beérkezett 4 ezer bejelentés becsült értéke meghaladja a 300 millió forintot. A legtöbb kárt a vihar, a felhőszakadás, a beázás - tető- és panelhézag-beázás - és a hónyomás okozta. Kisebb számban élelmiszerromlás miatt is jelentett károkat a lakosság. Több biztosítóhoz az ország egész területéről érkeztek jelzések, más társaságoknál a fővárosból, a Dunántúl területéről, Vas, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Heves megyéből jelezték a legtöbb kárt. __ 6500 ingatlanban átlagosan 80-85 ezer forint a kárérték Egy ingatlanban átlagosan 80-85 ezer forint értékű kár keletkezett a viharos idő miatt. A Mabisz adatai szerint 2016 év végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a biztosítók. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százalékának volt biztosítása. Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot jelenleg tizenhat biztosító 85-féle terméke alkotja. MW Több mint 50 milliárd forintnyi fogyasztási hitelt vettek fel az első két hónapban a háztartások, ami harmadával több az egy évvel korábbinál. A személyi kölcsönök húzzák leginkább a piacot. Barát Mihály kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG lói indult a 2017-es év a fogyasztási hitelek szempontjából is. A folyószámlahiteleket nem számítva 51 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a lakossági ügyfelek, ami 32,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ennél több fogyasztási hitelt legutóbb 2012 januárjában és februárjában vettek fel a háztartások, ám akkor is részben a devizahitelek forintosításával állt összefüggésben a nagy kihelyezett mennyiség. Az MNB statisztikái alapján a személyi kölcsönök húzzák a fogyasztási hitelek piacát. Ezekből 33,7 milliárd forintnyit helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók két hónap alatt, ami közel 44 százalékos növekedés 2016 azonos időszakához viszonyítva. Jobban keresik a lakossági ügyfelek a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is: a 6,9 milliárd forintnyi - ötéves vagy rövidebb kamatperiódusú - új szerződés majdnem 14 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál. Az első két hónap adatai alapján csökkent viszont az áruvásárlási hitelek kihelyezett mennyisége, miközben a gépjárműhiteleknél sincsen érdemi növekedés. Az új kihelyezések növekedése ellenére még nem fordult meg az állomány lassú csökkenésének trendje. A jegybank adatai szerint a február végi, 2438,1 milliárd forintos állomány 6,7 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A bankok várakozásai szerint is a személyi kölcsön lehet az a termék, amely az idén növekedésben tartja a fogyasztási hitelek piacát. Az OTP Bank tapasztalatai szerint tavaszszal a kölcsönigénylések száma komolyan megnövekszik, az ingatlantulajdonosok többsége erre az időszakra időzíti a szükséges felújításokat. „Az OTP Banknál felvett személyi kölcsönök átlagos összege folyamatosan nő, már megközelíti az 1 millió forintot” - fejtette ki Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank fogyasztá-Szerződések összege (háztartások fogyasztási hiteleinél, az első két hónapban, milliárd forint) MW-grafika, forrás: MNB si hitelek főosztályának igazgatója. Az átlagos kölcsönösszeg emelkedését tapasztalják a CIB Banknál is: a hitelintézet napokban közölt adatai szerint az átlagos hitelösszeg a személyi kölcsönöknél ma már 1,3 millió forint a két évvel ezelőtti 800 ezer helyett. A személyi kölcsönök igénylésekor az ügyfelek mintegy negyede a maximálisan rendelkezésre álló futamidőt választja, mely a CIB-nél hét év. A bank várakozásai szerint a következő hónapokban tovább élénkül a kereslet a személyi kölcsönök iránt, náluk is úgy látják ugyanis, hogy a tavaszi időszakban a legnagyobb az igénylések száma. Az idén biztos prémiumra számíthatnak a nyugdíjasok MAGYARORSZÁG Hosszú évek után először kaphatnak prémiumfizetést a nyugdíjasok. Ez azért vált lehetővé, mert idén a gazdasági növekedés várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot, ami az egyik törvényi feltétele a nyugdíjprémiumnak. 2017-ben 4,1 százalékos, jövőre pedig 4,3 százalékos GDP-növekedéssel számolunk - közölte a lappal a gazdasági tárca, amely szerint így idén és jövőre is számíthatnak pluszpénzre a nyugdíjasok. Annál is inkább, mert a másik feltétel, a költségvetési hiánycél is teljesülni fog. A költségvetés biztosítja az intézkedésekhez szükséges forrásokat - ígérte a szaktárca. A Blikk számításai szerint idén novemberben 12 ezer, jövőre 16 ezer forint prémium jár az átlagnyugdíjasoknak, ha beválnak az előrejelzések. Ezt az összeget még az egyébként 80 ezer forintot kapó nyugdíjasok is megkapják; aki ennél kevesebbet kap, annak valamivel kevesebb jár majd. Ha minden jól alakul, egy átlagnyugdíjas 37 ezret is kaphat Novemberben várhatóan nemcsak prémiumot visz a postás a nyugdíjasoknak, hanem a nagyobb infláció miatt egy összegben megkapják az elmaradt nyugdíjemelés különbözetét is. Ez egy átlagnyugdíjasnál a lap számításai szerint 25 ezer forint körüli összeg lehet, vagyis a prémiummal együtt 37 ezer forint pluszpénzhez juthatnak hozzá fél év múlva. A havi 200 ezer forintos nyugdíjra már 41 ezer forint lehet a kiegészítés, a prémiummal kiegészítve már 53 ezer forint jár a novemberi nyugdíj mellé. MW 15 ezer diákot várnak a háromnapos Szakma Sztár Fesztiválra Informatikusnak áll a világ Orbán Viktor is meglátogatta a fesztivált. Digitális tudásra minden szakmában szükség van Fotó: MTI BUDAPEST Több újítást indít el a kormány a szakmai képviseletekkel, mintegy 260 ezer munkavállaló digitális készségfejlesztését tervezik, és kiemelt ösztöndíjat kapnak az informatikát tanulók - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett háromnapos, jubileumi, 10. Szakma Sztár Fesztiválon a Hungexpón. Hozzátette, továbbfejlesztik a szakmunkás-ösztöndíjrendszert, ezt a hiányszakmákban már megkezdték, és megnyitják a tanulószerződés lehetőségét is. A kormányfő azt javasolta a diákoknak, figyeljenek a gazdasági életre, mert a gazdaság igényei döntik el, ki fog már az iskolapadból elhelyezkedni, és kinek az élete futhat esetleg egy rossz döntés miatt „vakvágányra”. A gazdaság ma azt üzeni, hogy modern, a digitális korszakra felkészült, jól képzett, az európai kultúra és munkaetika iránt elkötelezett emberekre lesz szükség, és több 10 ezer új informatikusra. Orbán Viktor arról is biztosította a fiatalokat, hogy mindig ők lesznek az elsők, a Magyarország által nyújtott munkalehetőségeket nem adják át senkinek, sem vendégmunkásoknak, sem migránsoknak. A miniszterelnök kiemelte, késhegyre menő harc folyik a jó szakemberekért a vállalatok között, és ez a jövőben is így lesz. Aki akar, dolgozhat - tette hozzá. A munkahelyek száma nő, a bérek emelkednek, elsősorban azok számára, akik értenek a szakmájukhoz. Magyarországból az lesz, amivé önök teszik, derűs, jómódú, biztonságos, művelt és emelkedő haza, vagy helyben járó és hanyatló ország - mondta a miniszterelnök a diákoknak. Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: a jó szakma felér egy diplomával, az idei Szakma Sztár Fesztiválon már 41 szakmában versenyezhetnek a legkiválóbb tanulók. A rendezvényre 15 ezer diákot várnak. 2007-ben, az első döntőn még csak tizenegy szakmából tudtak válogatni, azóta sokat lépte előre. A rendezvényre több mint 9000 diák érkezik vidékről, míg Budapestről 5000 látogatót várnak. A diákok csaknem hetven százaléka még pályaválasztás előtt áll. MW Kevesebb ingatlant ajánlanak fel MAGYARORSZÁG Nemcsak hogy a kvóta kezd kimerülni, de egyre kevesebb a Nemzeti Eszközkezelőnek (NET) felkínált lakás is. Alig ezret ajánlottak fel a bankok. 2013-ban 12 830 lakást, idén az első három hónapban csak 1075-öt - írja a Világgazdaság. Ennek egyik oka, hogy a NET mandátuma a végéhez közeledik: a szervezet 35 ezer ^ __ lakást vehet meg a hiteladósoktól. Mind több jele van annak is, hogy az adóssággal terhelt lakások száma is fogyóban. Mint ismeretes, csak olyan adóstól vásárolható meg a lakás, aki szociálisan rászorult - nyugdíjban vagy egyéb szociális ellátásban részesül vagy közmunkás illetve ha az adós családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 71 250 forintot. Feltétel, hogy a vásárláskor igénybe vett hitel az akkori forgalmi érték 90 százaléka alatt legyen. A NET olyan lakásokat vehet meg, amelyeknek forgalmi értéke a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor Budapesten és az agglomerációban nem haladta meg a 25, egyéb településeken a 20 millió forintot. Ám a NET által a lakóingatlanért fizethető vételár maximumát Budapesten 9,4, városokban 6,45, míg községekben 4,35 millió forintban határozták meg. A fentiek miatt mára alaposan rint az adósoknak és immár a pénzintézeteknek is kedvezőbb lenne, ha oldódnának a szabályok. A parlament legutóbb módosította a végrehajtási törvényt. Eszerint a fogyasztóval kötött szerződésen alapuló követelésnél az ingatlan árverésekor legalább a kikiáltási ár 100 - és később is minimum 90 - százalékának megfelelő összegen tehető érvényes ajánlat. Ezzel jelentősen leszűkültek az ingatlan más úton való értékesítésének lehetőségei. MW 35 ezer lakást vehet meg az eszközkezelő lecsökkent a felajánlható lakások száma, bár egyes vélemények szei