Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-24 / 94. szám

2017. ÁPRILIS 24., HÉTFŐ BELFÖLD-KÜLFÖLD 7 Vonáék szellemi képességeit bírálták Kik a tanácsadóik a támogatott szervezeteknek? A Soros-civilek titkai Technikai koalíció van a Jobbik és az MSZP között ERDÉLY Elvárható lenne, hogy fegyelmi eljárás induljon Szo­­tyori-Lázár Zoltán, a szolnoki Jobbik-szervezet elnöke ellen - mondta a Magyar Időknek So­­ós Sándor. A Jobbik vezetői által is látogatott erdélyi EMI-tábo­­rok főszervezője a pártra utal­va „nem oda való személynek” minősítette Szotyori-Lázárt. A politikus nemrég azt írta: „Az erdélyi magyarság nagyobb ré­sze - az észak-amerikai indi­ánokhoz hasonlóan - megve­hető egy marék üveggyöngy­gyei. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt”, továbbá hogy „nem érdemel­ték meg a kettős állampolgár­ságot. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre haj­lamosság”. Arra a felvetésre, hogy fenntartja-e véleményét pénteken azt mondta: „Amit én értek rajta, azt igen. Amit önök, azt nem.” Arra a kérdésre, hogy mit ért rajta, azt mondta: „Amit leírtam.” Óriási felzúdulást keltettek Erdélyben Szotyori-Lázár szavai Az erdélyi értelmiség köré­ben óriási felzúdulást váltott ki a nyilatkozat. György Atti­la József Attila-díjas író sze­rint „...nem magyarázkodni kell, hanem egyenes gerinc­cel ki kell állni, és elnézést kell kérni. Az nem egyenes, hogy igen is, de nem is.” Szerinte a Jobbikról elég gyorsan egyér­telművé vált, nem a szívükkel, hanem a szellemi képességeik­kel van baj. „Hihetetlen telje­sítmény egy magyar jobbolda­li párttól, hogy még a hatalom­ra kerülés előtt korrumpálód­jon” - vélekedett, hangsúlyoz­va, hogy nem a tagságra, ha­nem a vezetésre gondol. MW Soros ellen tüntettek a macedónok Macedóniában demonstrá­ciókat tartanak George So­ros amerikai milliárdos ellen. Az országban belpolitikai vál­ság van, az idén eddig több mint ötvenszer vonultak ut­cára az emberek. Az „Állít­suk meg Soros működését!” nevű januárban alakult szer­vezet úgy látja: a milliárdos az ország megosztására tö­rekszik a külföldi hatalmak érdekében. Emellett el akar­ja érni, hogy az ország en­gedje át a migránsokat. Gjor­­ge Ivanov macedón államfő az Ml-nek azt mondta, az il­legális bevándorlók tízezrei várnak arra, hogy a zöldha­táron át megindulhassanak nyugat felé. Hozzátette: Ma­gyarország konstruktív szere­pet játszott a migránsválság kezelésében és pozitív példát mutatott. Hidvéghi. „A magyar embe­reknek tudniuk kell azt, hogy milyen szervezeteket, milyen pénzekkel támogatnak kül­földről azért, hogy megváltoz­tassák a magyarországi politi­kát” - tette hozzá. A Fidesz szerint „a So­ros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről, ügynö­kökről, miközben másoktól át­láthatóságot követelnek, saját működésüket egyáltalán nem akarják átláthatóvá tenni” - hangoztatta tegnap Halász Já­nos. A párt szóvivője hangsú­lyozta, hogy „ez nem pusztán kétszínű és hazug magatar­tás, de komolyan felvet nem­zeti szuverenitási és nemzet­­biztonsági kérdéseket is”. George Soros alternatív új ellenzéki szervezetet épít ki a kormány ellen a Fidesz szerint Fotó: AFP Az amerikai milliárdos hazai civil szervezetei nem adnak információt a tevékenysé­gükkel kapcsolatban. Egy év alatt 1,2 milliárdot köl­tött Soros az egyesületeire, alapítványaira. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Közérdekű adat­­igényléssel fordult a George Soros amerikai milliárdos ál­tal támogatott hazai civilek­hez a Magyar Hírlap, de nem kapta meg a kért információ­kat. A Társaság a Szabadságjo­gokért (TASZ) szervezettől azt szerette volna megtudni, hogy mire költi a pénzt, kik a ta­nácsadói, milyen más szerve­zeteket támogat. Ugyanezeket kérdezte a Transparency In­­ternationaltól, a Magyar Hel­sinki Bizottságtól és az Öko­társ Alapítványtól is, de azok sem szolgáltattak a tevékeny­ségükkel kapcsolatos infor­mációkat. A hétvégén Hidvéghi Ba­lázs, a kormánypárt kommu­nikációs igazgatója azt mond­ta: Soros egyetlen év alatt 1,2 milliárd forintot „pumpált be” ügynökszervezeteibe, hogy így egy alternatív új ellenzé­ki szervezetet építsen ki a le­gitim magyar kormány folya­matos támadására. Hozzátet­te: ennek a felhizlalt Soros-há­lózatnak az erejét és befolyá­sát jól mutatja, hogy Soros egy évben 200 millió forinttal több pénzt adott a saját szerve­zete kiépítésére, mint ameny­­nyi pénzt a balliberális pártok kaptak a magyar költségvetés-' bői a törvények alapján. Ezek a szervezetek pedig „egytől egyig Magyarországon műkö­dő migránspárti szervezetek, internetes újságok vagy poli­tikai intézmények, amelyek a busás támogatásért cseré­be folyamatosan támadják a magyar bevándorláspolitikát, és igyekeznek a magyar kor­mányt külföldön is befeke­títeni”. Az ügynökszerveze­tek emellett szuverenitási, sőt nemzetbiztonsági kockáza­tot is rejthetnek, és ezért el­engedhetetlen az, hogy meg­teremtsék az átláthatóságot ebben a kérdésben - mondta A katolikus egyházfő szerint kaput zárunk előttük, ami öngyilkosság Ferenc pápa: jöjjenek a migránsok RÓMA Minden keresztény fo­gadjon be egy migránst - ja­vasolja Ferenc pápa, aki a vér­tanúkhoz hasonlította a mene­külteket. „Nem szabad előttük bezárni a kapukat” - mondta a katolikus egyházfő. Szerin­te a migránsok mai, elkerített gyűjtőpontjai a náci koncent­rációs táborokhoz hasonlíta­nak. A mise után kijelentet­te, hogy miközben nem szület­nek gyerekek, „kaput zárunk a migránsok előtt, ez öngyil­kosság”. Úgy vélte, kegyet­lenség a „hajókkal érkezőket” bántani, kihasználni, és ele­gendő lenne, ha minden csa­lád egy-egy embert befogadna. Ferenc pápa a római Tevere folyó szigetén, a Szent Berta­­lan-templomban mutatott be misét. A templomot 1999-ben II. János Pál az új vértanúk­nak szentelte, ahol a modern kor mártírhalált halt kereszté­nyeinek, közöttük a nácizmus és a kommunizmus áldozatai­nak az ereklyéit őrzik. A szertartáson megemlé­keztek Paul Schneiderről, az 1939-ben a buchenwaldi tábor­ban megölt református lelkész­ről, Jacques Hamel atyáról, aki­nek tavaly nyáron Rouenben szélsőséges muzulmánok ter­rorista támadásban elvágták a torkát. Megemlékeztek az el­ső világháborúban meggyilkolt . örmény, szíriai keresztények­ről, a Mexikóban a húszas évek­ben megölt keresztényekről, a spanyol polgárháború, a kom­munizmus és nácizmus áldo­zatairól, a korrupció, a szerve­zett bűnözés, a járványok mi­att vagy a szegények szolgála­ta közben életüket veszítőkről, valamint az 1996-ban Algériá- Ferenc: Minden keresztény fogadjon be egy migránst! Fotó: AFP ban lefejezett trappista szerze­tesekről, a Szíriában túszul ej­tett papokról, az Egyiptomban virágvasárnap elkövetett ter­rorista merénylet kopt keresz­tény halottjairól. A Szent Egyed közösség szervezte megemlékezésen Ferenc pápa a humanitárius folyosókon Olaszországba ér­kezett menekültek egy cso­portjával is találkozott, aki­ket a katolikus közösség és az olaszországi valdens egyház juttatott Itáliába. MW Mozgolódás a balkáni útvonalon A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint némileg élénkült a forgalom a balká­ni embercsempész-útvonalon. Bakondi György az Ml aktuális csatorna szombat esti műsorá­ban azt mondta, a környező or­szágokból származó informá­ciók alapján élénkülés figyel­hető meg. és most már nem­csak a magyar-szerb-román hármas határon, hanem több területen is próbálkoznak ille­gális bevándorlók átjuttatásá­val. Mindeközben más útvona­lak is felmerültek már Bakon­di György szerint, voltak, akik Horvátország, és voltak, akik Montenegró felé próbálkoztak eljutni Nyugatra. Döntő ütközetre készül a kormány A kormányzati kommuniká­cióért felelős államtitkár köz­lése szerint egyre többen töl­tik ki a nemzeti konzultációs kérdőívet. Ez azért is fontos, mert a magyar kormány „dön­tő ütközetre” készül a migrá­ció kérdésében - fűzte hoz­zá. Tuzson Bence az Ml-en elmondta, postai úton is fo­lyamatosan érkeznek vissza a kérdőívek, az interneten is egyre többen töltik ki a kérdő­ívet. Számuk már kétszázezer körül jár. Hangsúlyozta: már a nyáron elkövetkezhet, hogy az Európai Bizottság meg­próbálja áterőltetni a kötele­ző kvótákat. A jogi határzárral kapcsolatban is eljárást indít­hatnak, és azt akarják, hogy a fizikai határzárat is számol­juk fel. Ezek védelmében, és a kvóták kérdésében is „ke­ményen ki kell állni Magyar­­ország érdeke mellett” - tet­te hozzá. BUDAPEST A magyar miniszter­­elnök ugyan kipuhatolja a ha­tárokat, de „eddig végül min­dig hű maradt a szerződések­hez” - mondta Manfred We­ben Az Európai Néppárt (ÉPP) európai parlamenti frakciójá­nak vezetője kifejtette: utóla­gos javításokat kell végrehaj­tani a magyar felsőoktatási törvényen, ha az Európai Bi­zottság ilyen igénnyel áll elő. Fidesz: az MSZP minden eszközt bevet Brüsszelben A George Soros Közép-euró­pai Egyetemét (CEU) is érin­tő felsőoktatási törvény miatt az ellenzék továbbra is a kor­mányt támadja. Az MSZP el­nöke szerint Magyarországon „mindenkinek megvan a sa­ját CEU-ja”, és aki nem megy ki az utcára tüntetni, azt a Fi­desz fogja előbb-utóbb eltün­tetni. Molnár Gyula azt mond­ta, a CEU ellehetetlenítése mi­att indult tüntetések mára kormányellenessé váltak. Hil­ler István, az MSZP választ­mányának elnöke arra a fel­vetésre, hogy korábban kizár­ták az együttműködést a Job­bikkal, most mégis együtt ad­ták be az alkotmánybírósági beadványt, azt mondta, tech­nikai együttműködésről van szó, mögöttes politikai tartal­mat, hosszabb távú együttmű­ködést nem jelent. A Fidesz közölte: az MSZP minden témát és minden esz­közt bevet Magyarországon és Brüsszelben, hogy a ma­gyar kormány bevándorlás­politikájára nyomást gyako­roljon, és megpróbálja elérni, hogy Magyarország fogadja el a betelepítési kvótát, bontsa le a határzárat és engedje be a migránsokat. MW HÍREK Védenék a városok önállóságát SZÉKESFEHÉRVÁR Az LM P célja, hogy megvédje Ma­gyarország városainak önálló döntési jogát arra, hogy saját elhatározásuk, saját céljaik, akaratuk alapján biztosítsák polgáraiknak mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel élni kívánnak - jelentette ki szombaton a párt társelnöke az LMP kongresszusán. Szél Bernadett szerint nem arra van szükségük a városoknak, hogy a kormányfő kampány­­kőrúton ígéreteket tegyen és pénzt osszon. MW MSZP: várják meg Botkát! BUDAPEST Tovább mélyíti a tudásválságot a kormány ok­tatást érintő törvénymódosí­tási javaslatcsomagja, a pe­dagógushiányt nem lehet színvonalcsökkentéssel meg­oldani - mondta tegnap Kun­halmi Ágnes. Az MSZP-s kép­viselő arra kérte a kormányt, „lehetőleg ne döntsön sem­miről a közoktatásban" 2018-ig, amíg az akkor felál­ló Botka-kormány át nem ve­szi az oktatáspolitikát. MW

Next

/
Thumbnails
Contents