Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-15 / 88. szám
2017. ÁPRILIS 15., SZOMBAT SPORT 15 Az Európa-ligában a Be§ikta§ szurkolói gondoskodtak a nagy botrányról Nem Meccsek, robbantás, szurkolói botrányok - ez volt a hét az európai futball porondon. Nem akadt olyan játéknap a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában, amely ne hozott volna erőszakot, barbarizmust, holott már kezdtük elhinni, hogy ezen a szinten sikerült ezeket száműzni. Pajor-Gyulai László kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Szívfacsaró volt a dortmundi játékosok nyilatkozatait nézni. Néhányuk a könnyeivel küszködve beszélt a hazai pályán a Monaco ellen 3-2-re elveszített BL-negyeddöntő után, és egyikük sem a pályán történteket elemezte. Mindenki a kedd estére emlékezett vissza, amikor bombák robbantak a csapatot szállító busz mellett, azokat a szörnyű pillanatokat idézték fel, amikor a légnyomás betörte az ablakot, és azt hitték, akár az életük is véget érhet. Thomas Tuchel, a csapat edzője nekiment az UEFA-nak, amely szerinte nem tekintette őket érző embereknek, mert csak azzal foglalkozott, hogy már másnap lejátsszák az elmaradt mérkőzést, holott enynyi idő alatt lehetetlen feldolgozni a támadást, és lehetetlen a futballra koncentrálni. a futball volt a főszereplő A Lyon-Be§ikta§-mérkőzésen egymásnak estek a francia és a török szurkolók Az európai szövetség szerint az új időpontról a helyszínen döntöttek az érdekeltek bevonásával, és akkor senki sem, tehát a dortmundi vezetők sem tiltakoztak. Maga a meccs roppant szigorú biztonsági intézkedések kíséretében zajlott le, de igaz volt ez Münchenre, ahol a Bayern a Real Madridot fogadta - itt a spanyolok nyertek 2-1-re -, valamint Madridra is, ahol az angol Leicester az Atlético vendége volt - a házigazda győzött 1-0-ra -, ám az utóbbi találkozóra is árnyékot vetett az erőszak. A vendégek szurkolói barbár módon viselkedve átrendezték a spanyol főváros egyes részeit, öszszecsaptak a megfékezésükre küldött rendőrökkel, akik nagyon nehezen tudtak végül rendet tenni. És ez még csak a felvezetés volt. Csütörtökön az Európa-ligában is elkezdődtek a negyeddöntők, három helyszínen időben, Lyonban 50 perces késéssel. Itt a Be§ikta§ szurkolói tomboltak, provokálták a rendőröket, majd a stadionban is folytatták az ámokfutást. A törökök különféle tárgyakkal és pirotechnikai eszközökkel megdobálták az alattuk lévő szektorokban helyet foglaló hazai szurkolókat, azok emiatt a pályára menekültek, eközben francia fanatikusok áttörték a kerítéseket, hogy elégtételt vegyenek, amiből hatalmas verekedés kerekedett - a rendőrség 12 törököt letartóztatott. Végül lejátszották a meccset, amelyen a Be§ikta§ a 83. percig vezetett, ám a Lyon ezt követően fordított, nem kis részben Fabri kapus hibájából, aki 1-1-nél három rátámadó franciával szemben cselezni próbált egy hazaadást követően - nem kellett volna... A hét eseményei után nem csoda, hogy Brüsszelben páncélozott járművel őrizték a vasútállomást, majd ugyanilyen járművek kísérték a Manchester United buszát is az Anderlecht elleni mérkőzésre. Ott szerencsére nem történt rendbontás, az angolok a 86. percben bukták el a győzelmet, a belga csapat akkor egyenlített, de így is a MU számít a párharc esélyesének. Amszterdamban az Ajax jó játékkal, Davy Klaassen két góljával hozta nehéz helyzetbe a Schalkét, Vigóban a Celta fordulatos mécsesén 3-2-re győzte le a belga Genket, itt is nyitott maradt a továbbjutás kérdése. A BL-ben jövő héten kedden és szerdán, az EL-ben csütörtökön lesznek a visszavágók, addig a bajnokságokban rendeznek egy húsvéti fordulót Európában. Rossz hír, hogy Nagy Ádámnak a csütörtöki edzésen megsérült a négyfejű comb-Tuchel nekiment az UEFA-nak Visszavágók KEDD: Leicester City-Atlético Madrid 20.45, Real Madrid-Bayern München 20.45. SZERDA: AS Monaco-Borussia Dortmund 20.45, Barcelona-Juventus 20.45. CSÜTÖRTÖK: Be§ikta$-Olympique Lyon 21.05, Schalke-Ajax Amsterdam 21.05, Genk-Celta Vigo 21.05, Manchester United-Anderlecht 21.05. izma, és mert másfél hónap a gyógyulási idő, ebben a bajnokságban már nem léphet pályára a Bolognában, amely ma a Sal. lai Rolandot és Balogh Norbertét foglalkoztató Palermo vendége lesz. Az olasz bajnokságban az Inter-Milan-derbi lesz a hétvége slágere, Angliában a Manchester United-Chelsea-találkozót kíséri kiemelkedő figyelem. A Bundesliga magyarjai közül Dárdai Pál Herthája Mainzban próbál harcban maradni a BL-t érő helyezésért, a Leipzig várhatóan Gulácsi Péterrel a kapuban fogadja a Freiburgot, Szálai Ádám a Mönchengladbach ellen játszhat, ha a Hoffenheim edzője pályára küldi. A Fradi öt-, a Győr egygólos hátrányról kezdi a BL-negyeddöntő visszavágóját HÍREK Csodavárás a BOK-csarnokban KÉZILABDA Azt a bukaresti utolsó öt percet mindenki kitörölné az emlékezetéből a Népligetben. A Fradi remekül tartotta magát a címvédő CSM Bucure§ti ellen, de a hajrában sokat hibázott, a román csapat pedig rutinosan kihasználta a zöld-fehérek megingásait, és így az elviselhető 1-2 helyett 5 gól mínuszról kezdi a Ferencváros a visszavágót. Információink szerint még mindig nem dőlt el, hogy az első mérkőzést sérülés miatt kihagyó Szucsánszki Zita vállalja-e a játékot a második mérkőzésen. A Fradi csapatkapitánya vállsérülése után még nincs százszázalékos erőállapotban, nagy kérdés, hogy Elek Gábor megkockáztatja-e a szereplését. Szucsánszki távollétében Nerea Pena és Kovacsics Anikó vitte a hátán a Fradit Bukarestben, egészen az ominózus utolsó öt percig. A 30-25-ös román győzelem után adott a feladat: vagy hat góllal kell legyőzni a román bajnokot, vagy elég az öt különbség, de csak akkor, ha kevés gól esik a mérkőzésen. Az oroszok ellen sikerült A kézilabda Bajnokok Ligája hivatalos honlapja szerint a Fradi mellett szólhat, hogy a CSM Bucure§ti eddig háromszor is kikapott idegenben: a Larvik, a Midtjylland és a Győr is legyőzte a román bajnokot, de csak az ETO-nak jött össze a több mint öt gól különbségű győzelem. Székelyudvarhelyi helytállás KÉZILABDA Zsinórban harmadszorjelentette a végállomást a negyeddöntő a Székelyudvarhelyi KC férfikézilabda-csapatának a Bölények Ligája nevű román bajnokságban. A házai 27-22, majd az idegenbeli 27-28 után a csütörtöki, mindent eldöntő harmadik meccsen 1400 frenetikus szurkoló előtt büntetőkkel maradtak alul a 8-szoros bajnok Constantával szemben. MW Dirk Nowitzki folytatja KOSÁRLABDA Dirk Nowitzki, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks játékosa csütörtökön bejelentette, hogy a következő szezonban is folytatja pályafutását. A 39. életévét júniusban betöltő német klasszis - aki márciusban az NBA első külföldi kosarasa lett, aki elérte a 30 ezer pontos határt - 20. idényére készül. MW Lionel Messi fegyelmije LABDARÚGÁS Lionel Messinek május 4-én kell megjelennie a FIFA fegyelmi bizottsága előtt az eltiltása ügyében. Messit azért tiltották el négy válogatott mérkőzésre, mert az Argentína-Chile (1-0) vb-selejtezőn szidalmazta az egyik partjelzőt, majd nem volt hajlandó kezet fogni vele. MW A Fradi az előző meccsen a hajrában ingott meg Bukarestben Egyébként volt már olyan csapat, amelyiknek sikerült ekkora hátrányból fordítania - például a Ferencvárosnak. A Fradi a 2000-2001- es BL-idényben 22-17-re veszítette el a negyeddöntő első meccsét az orosz Akva Volgograd otthonában, de a Nemzeti Sport már másnap arról írt, hogy a magyar csapatnak „nem okozhat gondot ledolgozni a hátrányt”, és Németh András vezetőedző is úgy vélekedett, hogy „a körülményekhez képest jó eredményt értünk el, a továbbjutás Magyarországon dől el”. És valóban ott dőlt el, méghozzá nem akárhogyan. Bár a visszavágó vége előtt jó tíz perccel még csak két góllal vezetett az FTC, a végére felőrölte az oroszokat, a 17 gólos Farkas Ágnes (igen, tényleg 17 van oda írva!) és a kiválóan védő Sugár Tímea vezetésével 30-22-re győzött, és továbbjutott, ahogyan kell. A példa tehát adva van, rá-Fotó: Békefl András adásul az akkori FTC-ből Kökény Beatrix és Pádár Ildikó most is a Fradi-család munkatársa, szóval a játékosok akár a klubirodán is utánakérdezhetnek, hogyan kell talpra állni ötgólos hátrányból. Minden jegy elkelt A Ferencváros eddig felemás hazai mérleggel büszkélkedhet: hozta a kötelezőket a Népligetben, de a Buducnost és a Vardar túl kemény falat volt a számára. A Bucure§ti ellen sem lesz könnyű, csak remélni tudjuk, a Fradit nem zavarja meg, hogy ezúttal nem a megszokott Elek Gyula Arénában, hanem a BOK-csarnokban lesz a találkozó. A mérkőzésre minden jegy elkelt, telt ház előtt fogadja a BL-címvédőt a Ferencváros (tv: 16.45, Sportl). Az ETO otthon veretlen A másik magyar BL-résztvevőnek jóval könnyebb a feladata. A Győr a Metz csapatát fogadja, és egygólos francia előnyről (32-31) indul a viszszavágó. Az ETO otthon veretlen az idei sorozatban, a Metz csak egyszer tudott nyerni idegenben. A nagyágyúk ellen rendre kikapott, de intő jel lehet a győriek számára, hogy a Vardar és a Buducnost is csak két góllal nyert házigazdaként a franciák ellen. Alapesetben kötelező a győri továbbjutás. „Az első mérkőzés nem úgy alakult, ahogy vártuk, de mindenképpen pozitívum, hogy ötgólos hátrányból felálltunk. Egyáltalán nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mi volt az első mérkőzés eredménye. Nagyon alaposan felkészültünk, és azt gondolom, hogy ha a védekezésünk feljavul, akkor nem lehet kérdés a továbbjutásunk” - nyilatkozta Danyi Gábor, az ETO másodedzője a győri klubhonlapnak. A Győri Audi ETO KC-Metz BL-negyeddöntő visszavágó mérkőzést 19 órakor játsszák (tv: Sportl). Szilágyi László