Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-12 / 86. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. ÁPRILIS 12., SZERDA HÍREK Testi sértéssel gyanúsítják Műanyag csővel ütle­gelte ismerősét egy 24 éves férfi április 10-én este, majd nekilökte egy ott parkoló au­tónak, amelynek berepedt a szélvédője. A dulakodás so­rán mindketten megsérül­tek. A gyanúsított a bűncse­lekmény elkövetését rész­ben beismerte. Ellene súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. 1.1. Fórum Lajvéron és Kövesden BÁTASZEK Lakossági fórumot tartottak tegnap a Bátaszék­­hez tartozó Kövesden, illet­ve tartanak majd ma Lajvér­­pusztán. Mindkét települé­sen a helyiek gondjairól be­szélnek, illetve megkérdezik őketarról, milyen utakat, jár­dát, vízelvezetőt szeretnének megjavíttatni. M. I. JETA támogatás több célra is BOGYISZLÖ Két utcában is lesz felújítás Bogyiszlón a Jö­vőnk Energiája Területfej­lesztési Alapítvány jóvoltá­ból, a település ugyanis öt­millió forintot nyert erre a szervezettől. További körül­belül 12 millió forintot fordít­hat a postás ház renoválásá­ra, a szolgálati lakás ugyan­is jelenleg beázik, felújítás­ra szorul. Tóth István polgár­­mester elmondta, hogy az alapítvány a falunapot is tá­mogatja. B. K. Példaadó Arany János életműve TAMÁSI A Költészet napját ünnepelték a Könnyű Lász­ló Könyvtárban is, ahol Su­dár Annamária irodalmi est­je várta az érdeklődőket, melynek címe: „mindannyi­unk atyja” Arany János ta­nár úr. Az önálló est Nemes Nagy Ágnes egyik írásából vett címe Arany János élet­művének meghatározó sú­lyára, hatására utal. A mű­sorban elhangzott - többek között - a Buda halála Ha­todik éneke; a Vörös Rébék című ballada, a Rendületle­nül című költemény, a Petőfi Sándor és Arany levelezésé­nek néhány részlete, illetve több Aranyról, Aranyhoz szó­ló mű is. B. L. December 31-e után már nem dolgozhat olyan bírósá­gi végrehajtó, akinek nincs jogi végzettsége, vagy leg­alábbis nem kezdte meg a tanulmányait. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu A végső határidőt még 2015-ben szabta meg a tör­vényhozás, megelégelve azt, hogy adott esetben olyan sze­mélyek dönthetnek tíz- és száz­millió forintokról vagy csalá­dok sorsáról, akik a fontos szak­­képesítést nem szerezték meg. A jogi végzettség nélküli mun­kavégzést egyébként még a rendszerváltozás utáni időkben meghozott szabályozás engedte meg bizonyos szereplőknek.- A megjelent jogszabály, ami a jogi egyetemi végzettség meg­szerzését írja elő, nagy port ka­vart végrehajtói berkekben. Az indokát nem értjük. Az 1995-től létező önálló bírósági végrehaj­tói státusz megszerzéséhez ele­gendő volt az érettségi. Ennek ellenére sokan - köztük jóma­gam is - pusztán tudásvágyból szakirányú felsőfokú végzettsé­get szereztünk - mondta el la­punknak Farkas József, a Far­kas és Társai Végrehajtói Iroda végrehajtója. - A bírósági vég­rehajtásról szóló 1994. évi Lili. törvény, amely az önálló bírósá­gi végrehajtó státusz jogszabá­lyi keretét adja, korábban rög­zítette, hogy 2006. szeptember 1-jétől kezdődően önálló bírósá­gi végrehajtóvá csak felsőfokú végzettséggel lehetett pályázót kinevezni, majd 2012. decem­ber 31-től pedig már csak jo­gászt. Ez az átmenet érthető és elfogadható volt minden végre­hajtó számára, ugyanis az elő­írás biztosította, hogy a végre­hajtói társadalmat természe­tes fluktuációval viszonylag rö­vid időn belül csak jogi végzett­ségűek alkossák. Farkas József hozzátette: ezt nem lehet elmon­dani a 2015-től hatályos módo­sításról, ami prosperáló önálló bírósági végrehajtók számára írta elő a jogi végzettség meg­szerzését. Véleménye szerint maga a módosítás olyan jogel­vekbe ütközik, mint a diszkri­mináció tilalma, hiszen csak az önálló bírósági végrehajtók­ra vonatkozik, a fent említettek­re nem, pedig ugyanazt a tevé­kenységet végzik. Vagy a visz­­szaható hatály tilalma, ugyanis egy jogviszony - jelesül a kine­vezésük - feltételeit, alkalma­zását módosítja utólag. Megje­gyezte, sérül a jogbiztonság kö­vetelménye is, ami minden jog­állam jogrendszerének alappil­lére kellene hogy legyen. Legkésőbb 2022-ig kell meg­szerezni a diplomát a végre­hajtóknak. A jelenleg 170 vég­rehajtóból álló hivatásrend négy részre osztható: ötven fő­ből álló csoportnak van jogi diplomája, 55-60-nak más felsőfokú végzettsége van, de ők már vagy tanulnak jogi ka­ron, vagy idén felvételiztek. Körülbelül negyvenen nyug­díj előtt állnak, rájuk nem vo­natkozik a szabályozás, mivel 2022 előtt elérik a 65. élet­évüket, amikor megszűnik a végrehajtói megbízatás. 25- 30 olyan végrehajtó van, akik még nem jelentkeztek a jogi karra, nekik már csak a pótje­lentkezés adhat esélyt, hogy idén megkezdjék jogi tanul­mányaikat, mindezt azért, hogy dolgozni tudjanak. Nekik emelt szintű érettségit vagy felsőoktatási szakmai felvéte­li vizsgát kell tenniük - ha ezt nem teszik meg, az év végével megszűnik végrehajtói meg­bízatásuk, át kell adniuk a he­lyüket másoknak. Kereshet­nek maguknak más munkát, már ha találnak húsz-har­minc év végrehajtói tapaszta­lattal a hátuk mögött. Kiránduláson ismerkedtek a környék szépségeivel TAMÁSI A Művelődési Központ és a Könnyű László Könyvtár természetjáró csoportja idén is több túrát szervez, hogy szebbnél szebb tájakon kirán­duljanak, túrázzanak a termé­szetkedvelők. A csapat a meg­alakulása óta eltelt néhány év­ben már bebarangolta a város környékét - tudta meg lapunk a kiruccanások szervezőitől. Sokszor mondjuk, hogy csak körül kell nézni a köz­vetlen környezetünkben és rácsodálkozunk, hogy meny­nyi szépség vesz körül min­ket - ami elsőre fel sem tűnik, természetes -, talán észre sem vesszük, meg sem látjuk a hét­köznapokban. Ezért a tamási természetjá­rók most nem utaztak köze­li vagy távoli tájakra, hanem április 8-án a Koppány-par­­ti város környékén túráztak. A Várhegyre kirándultak, ahonnét szűkebb pátriájuk, Tamási természeti értékei­re csodálkozhattak rá. A gya­loglás hossza tíz kilométert tett ki, az úti cél pedig Májék présháza volt, ahol pincepör­költ várta a résztvevőket. B. L. A kitelepítés elsodorta őket egymástól TÓINA MEGYE Emberek az embertelenségben - Két ha­zát adott végzetünk? cím­mel mutat be dokumentum­filmet a Duna World csatorna ma 14.15-kor. A film két csa­lád történetét idézi fel, melyek tagjai elszenvedték a II. világ­háborút követő kitelepítést. 1948 végén két vasúti szerel­vény indult el a felvidéki Ud­­vard vasútállomásáról. Az egyik a Tolna megyei Bony­­hád és Kakasd, a másik Szar­vas, Pitvaros, Tótkomlós felé a kitelepített magyar családok­kal. A Tolnába tartó vonathoz csatolták az Istenes család va­gonját, a szarvasihoz Lelkes­éket. Mindkét családban volt két kisfiú. Istenes László és Lelkes Lajos, akik távoli roko­nok is voltak, de csak évtize­dek múlva találkoztak ismét. Ők mesélnek a filmben. H. E. Szeptember közepén várható időközi választás, az ügyeket az alpolgármester viszi tovább Paks és az erőmű érdekeit fogja szolgálni PAKS Jelenleg változatlanul polgármesterként szolgálom a várost - reagált Süli János annak kapcsán, hogy felme­rült a neve, mint a Paks 2 be­ruházást felügyelő miniszteri poszt várományosa. Megerősí­tette: valóban érkezett felé fel­kérés Orbán Viktor miniszter­­elnök részéről, de ez csak egy folyamat első része, lezártnak akkor kell tekinteni, ha az ad­minisztratív háttere is meg­történik, illetve ha letette az esküt. Süli János azt mondta, egyebek között törvénymódo­sításra van szükség, hiszen ilyen miniszteri poszt jelen­leg nincs. Orbán Viktor hétfőn jelen­tette be a parlamentben, hogy tárca nélküli miniszterre bíz­ná az atomerőmű beruházás és az azzal kapcsolatos térség­­fejlesztési feladatok koordiná­lását. Süli János azt mondta, tá­mogatni fogja utódját, Paks és az atomerőmű érdekeit fogja szolgálni, amelyek elválaszt­hatatlanok egymástól. Hang­súlyozta, miniszterként ezt még hatékonyabban tudja majd megtenni. Süli János ar­ról is beszélt, hogy csütörtök­re Lázár Jánost várják Paksra, így új információkra lehet szá­mítani. Süli János támogatni fogja utódját A szerző felvétele- A Fidesz paksi csoportja gratulál Süli Jánosnak a közel­jövőben történő miniszteri ki­nevezéséhez, amelynek ered­ményeképpen egy felkészült, komoly vezetői tapasztala­tokkal rendelkező szakmabe­li látja el a paksi bővítéshez kapcsolódó irányítói feladato­kat - reagált közleményben a párt paksi elnöksége. Emlékeztettek rá, hogy az újjáalakult paksi Fidesz kez­deményezésére Süli János pol­gármesterrel együttműködési megállapodást kötöttek, ami megalapozta a nyugodt, ki­egyensúlyozott, kiváló part­neri kapcsolatot. Vida T. Választás lesz A Magyarország önkormány­zatairól szóló törvény szerint a két tisztség összeférhetet­len, amit 30 napon belül meg kell szüntetni. Lemondás után a választási bizottság kiírja az időközi választásokat 80-100 napon belül. A mostani isme­retek szerint egy szeptember közepi időközi választásra le­het számítani, mondta Dr. Bla­­zsek Balázs főjegyző. Ez idő alatt több alpolgármester ese­tén az látja el a helyettesítést, akit a polgármester általános helyetteseként kijelölt. Elengedhetetlen lesz a jogi diploma a végrehajtóknak Csak szakképesítéssel lehet részt venni a családok sorsát érintő eljárásokban Fotó: Shutterstock Harmincán érettségire készülhetnek

Next

/
Thumbnails
Contents