Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-01 / 77. szám

2017. ÁPRILIS 1., SZOMBAT SPORT 15 Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitánya ma lenne 90 éves Odafent is tovább száguld LABDARÚGÁS Tegnap délután a Szent István-bazilika altemp­lomában megkoszorúzták a Száguldó Őrnagy sírját - aki már nem is őrnagy, hanem posztumusz dandártábornok, az utókor jogos, bár erősen megkésett elismeréseképpen -, majd a Városházán is meg­emlékeztek a legendás Öcsi­ről, s szűkebb pátriájában, a kispesti Bozsik-stadionban, a ma esti Honvéd-Ferencvá­­ros-rangadó előtt, valamint a felcsúti Pancho Arénában, a nevét viselő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián is fel­idézik az 1927. április 1-jén született gólvágó emlékét. Ta­lán az sem véletlen, hogy most nevezték ki Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztő­jét „a magyar futball és a Pus­kás-ügyek” rendkívüli, meg­hatalmazott nagykövetévé. Puskás - közeli barátainak, játékostársainak a Sváb, Spa­nyolországban Pancho - halá­la után 11 évvel végképp meg­kapta azt az elismerést, amit a magyar haza oly sokáig gya­lázatos módon megtagadott tő­le. Akinek a nevét a kommu­nista diktatúra, majd az össze­­kacsintós puha elnyomás évti­zedei alatt le sem lehetett ír­ni, akinek a két BEK-döntőben szerzett négy, illetve há­rom góljáról Ma­gyarorszá­gon nem Lassan tizenegy éve nincs közöttünk, de lehetetlen elfelejte­nünk Puskás Ferencet, minden idők legnagyobb magyar lab­darúgóját, az egyetemes futballtörténelem géniuszát, a vala­ha volt legeredményesebb európai válogatott góllövőt. Hogyan is felejthetnénk el, amikor 90. születésnapja előesté­jén kapott immár hivatalos diplomáciai képviseletet, aligha­nem egyetlenként szeretett sportága reprezentánsai közül! Ch. Gáli András kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Puskás Ferenc emlékét Madridban is példásan őrzik Fotók: MW tudósítottak, akiről torzító és hazug tévéműsor próbálta el­hitetni, hogy már magyarul sem tud, és nem emlékszik a világfutballt forradalmasí­tó 1953-as londoni 6:3-ra. Ma már a labdarúgó-akadémián kívül a lebontott és a majdan megépülő nemzeti futballsta­­dion őrzi a nevét, s 2009 óta az adott esztendő világszer­te legszebbnek megválasztott gólját elismerő Puskás-díj, a FIFA hivatalos trófeája, ame­lyet Cristiano Ronaldótól Zla­ta n Ibrahimovicig megannyi világklasszis érdemelt ki. Puskás emlékét nemcsak a ma már hálás Magyaror­szág, hanem második hazá­ja, ahol élete felét élte le, Spa­nyolország és szeretett klubja, a Real Madrid is őrzi - ugyan­csak példás módon. Négy éve Puskás-heteket tartottak Mad­ridban, a felcsúti Puskás-inté­zet Puskás-ereklyéi és -trófeái kiállításával, a Bernabéu-sta­­dionban konferenciát rendez­tek életútjáról, örökségéről. Valdebebasban, a futballtör­ténelem legeredményesebb klubjának edzőközpontjában felavatták Puskás mellszobrát. Athénban - ahol a Panathina­­ikoszt edzőként BEK-döntőbe vezette - és Melbourne-ben - itt szintén eredményesen edzősködött - is áll a szobra, az Olimpiai Parkban, 16 ezer kilométerre az óhazától. Attól az óhazától, amely méltóképpen tiszteleg nagy fia 90. születésnapján. Erdei Zsolt elnökként egységet teremtene a megosztott magyar bokszban Nagy a tolongás a húsosfazéknál ÖKÖLVÍVÁS Ma tíz órakor előbb beszámoló, majd déltől tiszt­újító közgyűlést tart a magyar boksztársadalom a budapesti Hotel Arénában. Évtizedeken át formális volt az esemény, Csötönyi Sándor vaskézzel vezette és uralta a honi ökölvívást, ám a 68 éves elnök most lelép a színről, s minden bizonnyal az egyetlen jelölt, Erdei Zsolt veszi át a helyét. Különféle városi legendák keringtek arról, hogyan is ke­rült a csizma az asztalra, vagy­is Erdei miként vállalta el a megméretést a MOSZ mai köz­gyűlésén. Az egyik verzió sze­rint Csötönyi Sándor, az 1996 ősze óta regnáló elnök fejéből pattant ki az ötlet, amit előbb szűk körben osztott meg, majd nyilvánosságra is hozott. Ma­ga Erdei másképp emlékszik. „Volt egy televíziós interjúnk ifjabb Balzsay Károly szövet­ségi kapitánnyal, egyko ri versenyzőtársammal, és ott Karcsi legna gyobb meglepe­tésemre elő hozakodott a farbá­­val, és bedob­ta, hogy ő engem tudna el­képzelni szö­vetségünk el­nökeként. Bár efféle ambícióim sohasem voltak, miután tar­A profik is indulnának a hazai ob-n tottunk egy hatszemközti be­szélgetést Csötönyivel és Wida Józseffel, a Madárfészek Aka­démia, a klubom egyik vezető­jével, beleálltam a feladatba.” Madár jelölése azonnal kiszivár­gott, jóllehet titok­tartásról volt szó, s attól kezdve az egész boksztársa­dalom ezen a gumicsonton rá­gódott. Már ezen a ponton is nyilvánvaló volt, hogy mi a magyar ökölvívás igazi rák­fenéje. „A széthúzás - szögezi le Erdei. - Nem egységes a honi boksz világa, keresztbe-kasul ellentétek szövik át, amelyek közül a legsúlyosabb az ama-Horthytól Madárig A Magyar Ökölvívó Szövetség 1925. augusztus 17-én ala­kult meg, Gróf Sigray Antal volt az első elnöke. Később ifjabb Horthy Miklós is betöltötte ezt a pozíciót, majd a háború után pártfunkcionáriusok, téeszelnö­­kök (Varga Ferenc, az Óbuda Tsz első embe­re) váltogatták egymást. A rendszerváltás után az egykori legendás bíró, Sermer György volt az elnök, őt váltot­ta 1996 őszén Csötönyi Sándor, aki ma távozik a posztjáról. Felkészül: Erdei Zsolt. tőröket és a profikat elválasz­tó szakadás. Rácz Félix mene­dzser megújuló támadásait terjedelmesen dokumentálta a sajtó, s van rá esély, hogy a közgyűlésen is ez lesz a vezér­fonal. Pedig az AIBA, a nem­zetközi szövetség éppen azon munkálkodik manapság, ho­gyan közelítse egymáshoz a hivatásosakat és az amatőrö­ket. Hallom, a profik el akar­nak indulni a magyar baj­nokságon. Nos, induljanak! Sajnos idehaza minden arról szól, miként tudnának oda­férkőzni egyesek a sportág­fejlesztési támoga­tásnak köszönhe­tően jól megtömött húsosfazékhoz. Számomra nem erről szól az elnö­ki poszt, én nem uralkodni akarok, hanem rendet terem­teni. Ez a szakmai előrelépés záloga.” Mert bizony van honnan előrelépni, és ezzel az elnök­jelölt is tisztában van: „A ma­gyar boksz pillanatnyilag mélyponton van, most már nem lehet a korosztályos ered­ményekkel takarózni, a fel­nőtt férfiaknak kell érmeket szerezni a világversenyeken, lehetőség szerint az olimpi­án. Ennél, amit mostanában mutatunk, sokkal több van a magyar ökölvívásban.” Addig azonban elnököt kell vá­lasztani, ám az el­múlt évtizedek csendes nyu­galma után ma akár botrá­nyos jelenetek is tarkíthatják a közgyűlést. „Lesz egy kis hí­rig, ez benne van a pakliban, nem vagyok túlságosan opti­mista” - jegyezte meg Madár is. Ami talán nem is baj, leg­alább megmozdul az oly sokat emlegetett állóvíz... Ch. Gáli Van honnan előrelépni a sportágban HÍREK Berki Krisztián főpróbája TORNA A tornászok hétvé­gi országos szerbajnoksá­ga lesz Berki Krisztián fő­próbája az április 19-én kez­dődő kolozsvári Európa-baj­­nokság előtt. Az olimpiai, vi­lág- és Európa-bajnok lólen­­gés-specialista elmondá­sa szerint a 6.2-es kiinduló pontszámú gyakorlata mel­lett már elkezdte gyakorol­ni az erősebb, 6.5-ös kiindu­­lójút is. A londoni olimpián aranyérmes, Rióról viszont lemaradt Berki tavasszal há­rom világkupán vett részt, Melbourne-ben és Dohában az első, Bakuban a második helyen végzett. MW Ezüstjubileumot ünnepeltek , OUMPIA Díszközgyűléssel ünnepelte megalapításának 25. évfordulóját a Csaná­di Árpád Olimpiai Baráti Kör. Az „ezüstjubileumi’’ esemé­nyen olimpiai bajnokaink kö­zül megjelent Gedó György ökölvívó, Foltán László kenus és Varga János birkózó, va­lamint a névadó Csanádi Ár­pád egykori NOB-tag özve­gye, Katalin asszony is. Hen­­csei Pál, a baráti kör elnöke felelevenítette, hogy a zug­lói Őrnagy utcai iskola egyko­ri igazgatója, Schlegel Oszkár (1986-2000) kezdeménye­zésére vette fel 1989. május 25-én Csanádi Árpád nevét, 1991. december 19-én pe­dig megalakították a Csaná­di Árpád Olimpiai Baráti Kört. A szervezet alapvető cél­jai között az olimpiai eszme népszerűsítése és terjeszté­se, élménybeszámolók, ve­télkedők, iskolai rendezvé­nyek szervezése, s hagyo­mányőrző tevékenység sze­repel. MTI Európai csapatok a Copa Américán? LABDARÚGÁSA 2019-es lab­darúgó Copa América szer­vezői nagy tervekkel álltak elő: tizenkettő helyett tizen­hat csapat részvételével ren­deznék meg Brazíliában a tornát, amelyre meghívná­nak négy nagy európai fut­­ballnemzetet is. A Globo Es­­porte beszámolója szerint a Dél-amerikai Labdarúgó-szö­vetség (CONMEBOL) Spa­nyolország, Portugália, Fran­ciaország és Olaszország meghívását tervezi a torná­ra. A szervező bizottság vár­hatóan a következő néhány hétben ül össze, és dönt ar­ról, hogy pontosan hány vá­logatott vehet majd részt a 2019-es tornán. NSO Verik a címvédőt az NBA-ben KOSÁRLABDA A Cleveland sorozatban harmadszor ka­pott ki az észak-amerikai ko­sárlabda-bajnokságban, a címvédő ezúttal Chicagóban szenvedett 99-93-as vere­séget. A vendégeknél LeBron James 26 pontot szerzett, ezzel a hetedik helyre lépett előre az NBA eredményessé­gi örökranglistáján. Mosta­náig 28 599 pontot szorgos­kodott össze, ami hárommal több, mint az eddigi hete­dik, Shaquille O'Neal teljesít­ménye. MTI Erdei Zsolt, a leendő szövetségi elnök a legendás Papp László szobránál Fotó: MTI

Next

/
Thumbnails
Contents